Új Néplap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-10 / 58. szám
2 2014. MÁRCIUS 10., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR S amatban van a gyelő kamerák kihelyezése Tiszasülyön Inkább dolgoznak a börtön helyett választás Hat órányi munka ér egy napnyi fogdát - vagy éppen ötezer forintot segítünk - Nagyobb biztonságban éreznénk magunkat, ha lennének térfigyelő kamerák a mi településünkön is, mint például Csataszögön - fordult lapunkhoz egy ti- szasülyi olvasónk. - Hiába a szomszédság, ők is idősek, nem tudnának segíteni, ha valaki betörne hozzánk vagy ne adj’ isten megtámadna. Úgy tudom, hogy az önkormányzat pályázott térfigyelő kamerákra. Érdeklődni szeretnék, hogy mi lett a pályázat sorsa, elbírálták már? Sikeres pályázat esetén hová lesznek kitéve a kamerák? - kérdezte a férfi. Pollák Tibor István, Tisza- süly polgármestere válaszolt lapunk megkeresésére az olvasó kérdésére.- Megnyertük a térfigyelő kamerákra vonatkozó pályázatunkat - mondta a település vezetője. - Ennek köszönhetően hét és félmillió forint értékben nyertünk kamerákat, a pályázat százszázalékos támogatottságú volt. Ezeü felülj két és félmilliá forint értékben az önkormányzat saját forrásból is vásárol térfigyelő berendezéseket - tette hozzá. A polgármester elmondta, hogy a kamerák kihelyezése már folyamatban van több helyszínen is. - A berendezéseket a bejövő, megközelítő és mellékutak mentén helyezzük ki - tájékoztatott Pollák Tibor István. - De kerül azokból az önkormányzat gazdasági épületére, a piactér környékére és a játszótérre is. Bízunk abban, hogy Tiszasülyön növekedni fog a kameráknak köszönhetően a lakosok biztonságérzete, miután a helyükre kerülnek ezek a berendzések - tette hozzá reményteljesen a település első embere. ■ B. B. ► Folytatás az 1. oldalról Kunszentmárton környékén például csak a Szent Márton plébánián. Ottjártunkkor egy rövidre nyírt hajú fiatalember üldögélt csendesen a plébánia irodájában. Kövesdy Zsolt atyát, a munkaadóját várja, hogy elbúcsúzzon tőle, ez ma az utolsó munkanapja. Ágoston Ferenc egy esztendeje dolgozik a plébániának, pénzbüntetését így váltotta ki. A környék egyetlen „munkaadója”, Zsolt atya hajlandó új esélyt adni ezeknek az embereknek és (mint fogalmazott) megpróbál segíteni abban, hogy megszabaduljanak tettük következményeitől.- Én nem az igazság, hanem az élet szolgája vagyok - hangsúlyozta a pap, aki félretéve minden előítéletet, több mint egy éve döntött úgy, hogy felveszi a kapcsolatot a munkaügyi központtal és a szolnoki büntetés-végrehajtási intézettel. Feri a legelső közmunkára ítélt dolgozója. Furcsa, hogy a huszonéves srác hamarosan úgy távozik, hogy Zsolt atya azt sem tudja, miért került hozzá.- Senkitől nem kérdezem meg, mit csinált. Ha valaki elmondja, meghallgatom, ha nem, nem faggatom. Ezeknél az embereknél semmivel nem vagyok jobb. Azt hiszik, én soha nem mentem gyorsabban autóval a megengedettnél? Dehogynem! Csak én kifizettem a büntetést, ■ „Nemrég egy férfi ment ledolgozni büntetését, akit ittas (lovaskocsi-) vezetésen kaptak.” amit mások nem tudtak. Úgy vélem, a hozzánk kerülők többségének éppen elég teher az igazságszolgáltatás tortúráin keresztülmenni, ezért sem váj- kálunk a múltjukban - magyarázta a plébános. Kiderült, eddig negyvenen dolgozták le büntetésüket a kunszenti plébánián. Ezek az emberek nem rablók vagy sorozat-gyilkosok, legtöbbjük közúti szabálysértésért, kisebb lopásért vagy verekedés miatt került ide. Mindenki maga dönthetett arról, hogy fizet, börtönbe vonul vagy dolgozik.- Én két büntetésemet is ledolgoztam. Egyszer 290, utána 72 órányit. Minden héten hétfőn reggel itt kezdtem a hetet, főleg a temetőben kellett segítenem. Mert inkább munka, mint börtön! - bólogatott Feri. A fiúk főleg (kertészeti munkákban vettek részt, takarítottak, gazoltak, jyolt, aki tetőt javított, más itt a plébánián zárat cserélt, kilincset rakott felmondja Zsolt atya.- Ä társaság folyamatosan változott, de a legtöbbjét már korábbról ismertem. Voltak srácok Földvárról, Cihákról, Szelvényről, Csépáról és persze innen, Kunszentről is. Munka közben jókat beszélgettünk. Volt, aki hónapokig melózott mellettem, más csak hat órát, mert annyit kellett - fűzte hozzá a fiatalember. Akit mi sem faggatunk arról, miért került a plébjjpiára, tettéről csak annyit mondott: a büntetését megérdemelte^ A pap elmesélte, nemrég egy középkorú férfi ment ledolgozni büntetését, akit ittas (lovaskocsi-) vezetésen kaptak. Ő elmesélte az atyának, hogy éppen hazafelé tartott, amikor a szénaszállító lova megugrott, a kocsi meg beleborult az árokba. Senkinek nem történt baja, de egy arra járó autós kihívta a rendőröket. Akik aztán megszondáztatták a férfit, így derült ki, hogy még indulás előtt lehúzott egy kupica pálinkát. Az egyenruhások ittas vezetés miatt jelentették fel. /. :)» Ó is inkább a közérdekű munkát választotta, nem a börtönt vagy a pénzbüntetést. Egy kicsit meg is sajnáltam ezt az embert. Az atya hozzáfűzte, megesett, hogy a közmunkára ítélt nem tartotta igazságosnak a büntetését, csalódottan, szinte haraggal érkezett a plébániára. Leülte pénzbírságát a törökszentmiklósi mopedautós, és most is megtenné van, aki a közérdekű munka helyett mégis a börtönt választja. Bander Ferenc például kilenc napot töltött 2008 tavaszán a szolnoki büntetés-végrehajtási intézetben. A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FÉRFIT a rendőrség közlekedési szabálysértésen kapta, mert külföldről Magyarországra hozott, s idehaza forgalomba helyezett, fedett kasznijú segédmotor-kerékpárját a hatóság nem tudta járműként beazonosítani, amiért őt pénz- büntetésre ítélték. A törökszentmiklósi fiatalember akkor úgy vélte, nem vétett a szabályok ellen, így nem fizette be a bírságot, amit kilencnapos elzárásra váltott. Ha a pénzbírságát 2012 áprilisa után kapta volna, amikor már a közérdekű munkára váltást is választhatta volna, Bander Ferenc úgy tartja, akkor is az elzárásra „szavazott” volna, mert büntetését a mai napig nem tartja jogszerűnek.- Én azonban nem vagyok bíró, nem mondok ítéletet és nekem sem tartozik senki elszámolással. Volt, aki megpróbált alkudozni, más meg kivonni magát na) munka alóli i De nálam nincsen se alku, se lógás. Aki nemi dolgozik, azt visszaadom a rendszernek. Aki viszont mély krízisben van, azt mindig meghallgatom, annak a kapum nyitva áll, bármikor megkereshet. Feri ma búcsúzni jött Zsolt atyától. Azt mondja, tettét megbánta, büntetését tisztességgel ledolgozta. A két férfi a régi történéseket most sem bolygatja. Mert mindketten hiszik: nem a múltban, hanem az „itt és most- ban” érdemes, sőt kell is élni. I Ön egyetért a közérdekű munkák rendszerével? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. r, ---dk Huszonhat csapat versenyzett tor Tepertőt és cseresznyés hurkát is kóstolhattak a látogatók ► Folytatás az 1. oldalról A Tisza-tavi települések mellett határon túlról éppúgy, mint országon belülről - például Vácról, Somolyáról, Karcagról, Szolnokról, Ceglédbercelről - is érkeztek induló csapatok. A szép számmal megjelent közönség sok más mellett kóstolhatott például hagyományos disznótoros ételeket is, így kanalazhattak gömböclevest, ehettek hurkát, kolbászt, orjale- - vest és töltött káposztát, sőt te- § pertőt, hájastésztát és pogácsát | is majszolhattak, kuriózum- 1 ként pedig egy igazi különle- J gességet, a cseresznyés hurkát I is megízlelhették. ■ D. E. Hurkát tölt a „Kun atyafiak” két tagja, Héja Csaba (balra) és Sulymosi Sándor Huszonöt ember hagyta el otthonát a lakástűz miatt ► Folytatás az 1. oldalról oltás - A lángok megfékezésében a mezőtúri és karcagi hivatásos tűzoltók vettek részt, akik kénytelenek voltak a a tetőszerkezetet is megbontani. A beavatkozást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakemberei irányították, az esethez a túrkevei önkéntes tűzoltók is kivonultak - tette hozzá a sajtószóvivő. A szakemberek jelenleg is vizsgálják a tűz keletkezésének okát. Az előzetes feltételezések szerint feltehetőleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a padlástéri lakás - tette hozzá a szóvivő. ■ Ön szerint, ha a ha!oldal nyer a választásokon, folytatódik-e majd a rezsicsdkkentés? Talán Nem tudom A véleményét 2014. március 13-ig várjuk! Szavazatát a S^oljon.hu hírportálon adhatja le! A véleményekbe? nem szükséges regisztrálni, mindenki anon módon lejilieli ki álláspontját a/ adott témával kapcsolatban! < t Ágoston Ferenc 362 órát dolgozott a Szent Márton Plébániának. Kövesdy Zsolt atya negyven közérdekű munkást foglalkoztat.