Új Néplap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-21 / 44. szám
2 2014. FEBRUÁR 21., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Kunszent is bemutatkozik majd a jászok találkozóján Egészségesebb ételek az étlapon szabályozás A közétkeztetésben is érzékelhetők a változások megyénkben is program Idén egy tiszazugi település, Kunszentmárton is részt vesz az idei Jász Világtalálkozón, Jászapátiban. A népcsoport két évtizede meghatározónak számító társadalmi eseményén eddig csak jász települések és azok lakói, leszármazottjai mutatkoztak be.- Joggal tehetik fel a kérdést, hogy kerül akkor e rendezvényre Kunszentmárton? Ennek történelmi magyarázata van - mondja dr. Czuczi Mihály polgármester. - A 14. században kunok alapítottak településeket e vidéken, de a török hódoltság időszakában szinte teljesen elnéptelenedtek. Csak a 18. század első évtizedeiben kezdtek újjáalakulni. Fokozatosan visszaszivárogtak az elmenekült lakosok, de máshonnan is érkeztek családok a környékre. Kunszentmártonba például Jászapátiból jöttek telepesek. Eleink tehát jászok voltak - teszi hozzá a polgármester, aki hozzáfűzi, idén július 11-e és 13-a között tartják meg a Jász Világtalálkozót. Kunszentmárton számos kulturális értékkel érkezik a rendezvényre. Hogy pontosan mikkel, kikkel mutatkozunk be, arra az értéktár bizottság tesz majd javaslatot. ■ I. ZS. Kínai delegáció érkezett a megyeszékhelyre látogatás Nyolctagú delegáció érkezett tegnap Szolnokra a kínai Anhui tartományból. A küldöttség azzal a céllal érkezett a városba, hogy elmélyítse a megyeszékhely és Kína közötti gazdasági kapcsolatokat, illetve további együttműködési lehetőségek tárjanak fel az érintett felek között. A delegációt Szalay Ferenc polgármester is fogadta a városházán. A megbeszélést követően azután a vendégek ellátogattak a Hetényi Géza kórházba, valamint az Ipari Parkba is, ahol az Eagle Ottawa gyárat, illetve a leendő citromsavgyár területét tekintették meg. ■ Szabályozzák az élelmiszerek transzzsírsav-tartalmát. A kedvezőtlen élettani hatású anyagok mennyiségének csökkentésével csökkenhetnek a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések is. Hogy a gyártók valóban tartják-e a határértéket, azt a megyei élelmiszerlánc-biztonsági igazgatóság is vizsgálja. Rimóczi Ágnes A rendelet értelmében a jövőben egyes édességek is egészségesebbek lesznek, hiszen alacsonyabb lesz a transzzsírsav-tartalmuk- Őszintén bevallom, szeretem a sült krumplit, a hamburgert. Olykor ezek után még szívesen elfogyasztok egy krémes, csokis süteményt, és iszom egy csésze tejporral lágyított kávét - mesél étkezési szokásairól Tóth Kon- rád. A huszonöt éves szolnoki fiatalember valószínűleg nem gondol bele, hogy így túl sok 8 transzzsírsavat vesz magához. sá Hogy ez miért baj? Mert a | sok éve tartó kutatások kimu- i os tatták, hogy a telített zsírsa- | vak és a transzzsírsav emeli a | koleszterinszintet, ami hozzá- I járulhat a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések kialakulásához. Mostantól ez pozitív irányba változhat. Egy hazánkban már hatályos rendelet értelmében ugyanis február 18. után tilos olyan élelmiszert forgalomba hozni, '■amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak '(mennyisége meghaladja a 2 grammot. De honnan lehet tudni, hogy mi mennyi transzzsírsavat tartalmaz? A kérdésre Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi IntéMiben van például transzzsírsav? * * * • • Nagy zsírtartalmú édesipari termékek (kakaós tej- és étbevonó massza, az ebből készült termékek (pl. szaloncukor, nápolyi, gofri, linzerek, teasütemények)) _______________ • Krémmel töltött, ét- vagy tejbevonó masszával fedett cukrászsütemények, édes és sós leveles tészta alapú sütemények_________ • Bizonyos típusú margarinok_____________ • Levesporok, por alakban kapható mártások, szószok, kávéfehéritők_________________ • Mikrós pattogtatott kukorica_____________ • Zsiradékokban sütött ételek (sült krumpli, sült csirke)___________________________ FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS zet (OÉTI) főigazgató-főorvosa korábban elmondta: a csomagolt élelmiszereknél nem lehet feltüntetni az adott termék transzzsírsav tartalmát, azonban az OÉTI levédetett egy Rigót, amelyet azon gyártók használhatnak, akik vállalják, hogy a rendeletben foglaltakat betartják, és termékeiket bármikor bevizsgálhatják. És az illetékes hatóságok természetesen meg is teszik majd mindezt: vizsgálódnak.- Máris megkezdtük, az első mintavételezés megtörtént - kezdte reagálásában megyei kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának igazgatója. Dr. Péter István főállatorvos, a szakigazgatási szerv vezetője kiemelte, a vizsgálatok a február 18-a után forgalomba hozott termékekre vonatkoznak, a megyében havonta három mintát kell majd vennie a szakigazgatási szerv munkatársainak.- A mintákat nagyjából két hét alatt bevizsgálják. Kifogásolt termék esetében bírságot szabunk ki, s a szóban forgó terméket kivonjuk a forgalomból - tette hozzá a szakigazgatási szerv vezetője. Az élelmiszerek transzzsír- sav-tartalmának visszaszorítása hatással lesz a közétkeztetésre is. Az egészségesebbé váló alapanyagoknak köszönhetően a készételek is egészségesebbek lesznek. A legtöbb települési konyhán eddig is odafigyeltek, hogy jó minőségű alapanyagokat használjanak, ami mostantól még egyszerűbb lehet. Tiszatenyőn örömmel fogadták az új követelményrendszert. Ahogy azt az önkorA transzzsírsavak a növényi olajok hidrogénezése során keletkező vegyületek. A növényi olajok nagy mennyiségben tartalmaznak egészséges, többszörösen telítetlen zsírsavakat, de hidrogénezésük során ezek egy része átalakul transzzsírsavvá, kedvező élettani hatásuk eltűnik. A hidrogénezés célja a költmányzati konyhán elmondták, az eddig szükségszerűen használt, esetleg „kérdéses” alapanyagokat is könnyebb szívvel teszik az ételekbe.- Ilyenek például a margarinok vagy a különböző levesporok. Igaz, hogy mi lehetőség szerint keveset használunk ezekből, mert elsősorban a saját alapanyagainkkal dolgozunk. A tej a szarvasmarhatelepről származik, a zöldségeket helyben termesztjük, van baromfitelepünk, tojásunk, ezekből rengeteg dolgot elő tudunk állítani. Persze sok mindent meg kell vásárolni, ezért séghatékonyság, az olajok így hosszabb ideig elállnak avaso- dás nélkül, s jobban bírják a fagyasztást. Már léteznek olyan újszerű technológiák, amelyek során egyáltalán nem vagy nagyon kevés transzzsír keletkezik. A WHO ajánlása szerint napi 1 gramm mégnem jelent egészségügyi kockázatot. Képünk illusztráció eddig is törekedtünk arra, hogy olyan beszállítókat válasz- szunk, akik megbízható árukat hoznak. A jövőben biztosabbak lehetünk abban, hogy amit kapunk, nem káros az egészségre» mert a rendelet minden gyártót kötelez - mondták el a település konyháján; /I A jogszabály egyébként azokra az olajokra, zsírokra, zsíremulziókra terjed ki, amelyeket önmagukban vagy valamely élelmiszer összetevőjeként szánnak a fogyasztónak. Az állati eredetű zsírokban természetesen előforduló transzzsírsavakra nem vonatkozik a szabályozás. Ezek után felmerül a kérdés: lehet, hogy az állati eredetű élelmiszerek mégsem annyira egészségtelenek...? ■ Ön odafigyel az egészséges étkezésére? Szavazzon hírportálunkon -—■ ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Hidrogénezés során elveszítik kedvező hatásukat Az áldozattá válást akarják elkerülni bűnmegelőzés Időseknek rendeztek programot a Szolnoki Rendőrkapitányságon Vádemelési javaslatot tettek a kifosztás! ügyben Időskorban is fő a biztonság címmel rendezett előadássorozatot a Szolnoki Rendőrkapitányság tegnap. A meghívottak főként az idősebb korosztály képviselői voltak, akik hasznos, értékes, olykor pedig életmentő tanácsokat kaphattak szakemberektől. Szabó Zoltán alezredes, városi rendőrkapitány bevezető beszédében kitért a bűnmegelőzés fontosságára, amelyért maguk az emberek, jelen esetben az idősebb generáció képviselői tehetik meg a legfontosabb lépéseket. Az áldozattá válás elkerülésének első szintje a körültekintés és óvatosság, hiszen egy egészséges bizalmatlanság olykor megmentheti az embert egy későbbi bűncselekménytől, legyen szó lopásról, trükkös lopásról, betörésről, rablásról. Az előadások során a közlekedés is nagy hangsúlyt kapott, hiszen a rendőrség tapasztalata szerint egyre többen ülnek kerékpárra az idősebbek közül is. A figyelmetlenség, a KRESZ szabályainak be nem tartása igen nagy kockázatot jelent a felgyorsult közlekedési szokások mellett. Mindezeken túl az egybe- f gyűlteket hasznos tanácsokkal § látták el a vagyonvédelemről, | illetve annak lehetőségeiről, | hogy mit is tehet az, aki jogsér- s. tés áldozata lett. ■ E. CS. A szolnoki nyugdíjas-egyesületek tagjai vettek részt a tegnapi eseményen nyomozás A Szolnoki Rendőrkapitányság Tiszafóldvári Rendőrőrse eljárást folytatott kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint egy ismeretlen nő 2013. augusztus 4-én 0 óra 30 perc körüli időben Tiszaföldvár belterületén az egyik utcán leszólította a kerékpárját toló sértettet, akitől cigarettát kért. Az idős férfi nem tett eleget a kérésnek. Az ismeretlen meglökte a férfit, aki földre esett. A nő ezután a sértett nadrágzsebéből kivette a mobil- telefonját, majd a helyszínről ismeretlen helyre távozott. A nyomozók rövidesen azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható tiszafóldvári lakost. Az asszonyt a nyomozók előállították a rendőrőrse, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök az eljárás során megtalálták az eltulajdonított mobiltelefont, melyet lefoglaltak, majd visszaadtak tulajdonosának. A Szolnoki Rendőrkapitányság Tiszafóldvári Rendőrőrse a nyomozást a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Szolnok lárási Ügyészség részére. ■ ■ Az eljárás során megtalálták az ellopott mobiltelefont.