Új Néplap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-15 / 39. szám
2 2014. FEBRUÁR 15., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR A hagyomány jegyeben tartották meg az első kerekasztalt összejövetel Megyénkben tevékenykedő, néptánccal, népzenével és pávaköri tevékenységgel foglalkozó csoportvezetők, valamint közművelődési munkatársak részvételével pénteken került sor az első kerekasztal jellegű összejövetelre Jászberényben. A Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájával együttműködő Jásztánc Alapítvány által szervezett találkozó fő célja egy megyei népművészeti adatbázis létrehozása és egyfajta kapcsolati háló kialakítása volt, a Jászkunságban ugyanis még nincs egységes képviselete a néphagyomány alapú civil szervezeteknek. A résztvevők képet kaptak a megyei közművelődési irodák szerepéről a civil közösségek életében - mindez sokak számára ismeretlen volt -, megismerkedtek a Jásztánc Alapítvány tevékenységével, továbbá egy Békés megyei mintaprojekttel. Eszmecsere folyt az együttműködési lehetőségekről, egy márciusi találkozón pedig a néptánc és népi játékok átadásának gyakorlatával fognak megismerkedni. ■ K. B. Rendszámcsere miatt bukott le az apa és a fia ► Folytatás az 1. oldalról bűnügy Ezzel a gépkocsival a fiú - tudva, hogy hamis jelzésű autóba ült - a 32-es főúton közlekedett január 18-án, ahol a rendőrség megállította. A vádhatóság szerint az apa azzal, hogy az egyik kocsiról eltávolította a rendszámot és egy másik autóra szerelte, meghamisította azt, a fiú pedig azáltal, hogy a hamis rendszámú autóval közlekedett, követte el a bűncselekményt. A bíróság az apát nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását egy évi próbaidőre felfüggesztette, a fiúval szemben pedig 180 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. Mindkét ítélet jogerős. ■ M. G. Vwi'.rt ÉMLÉKÉ1 Elbúcsúztatták a telet . Az idén 113. éves Besenyszög város helységneve. A jeles alkalomból a helyi Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében hagyományismereti és tréfás farsangi vetélkedőt rendeztek, melyet táncházzal zártak. Képünkön a helyi általános iskola elsősei a Farsangjancsi bábukat meggyújtva temették a telet a művelődési ház előtt. Képgalériánkat keresse a Szoljon.hu hírportálon! Végignézte a betörést megelőzés Nem tett semmit a szomszéd, hogy megakadályozza ► Folytatás az 1. oldalról- A héten ezért a társszervekkel együtt közös lakossági fórumot szerveztünk a Csallóközben, amelynek témája az volt, miként kerülhetik el az ott élők, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak. Ennek egyik lehetősége a Szomszédok Egymásért Mozgalom, amelyhez már eddig is többen csatlakoztak az ott élő családok közül. Az eredmény nem maradt el, amióta a kezdeményezés működik, csökkent a jogsértések száma ott, ahol SZEM-tagok laknak, tevékenykednek - jelentette ki. Az őrnagy elmondta, a mozgalom már a megye számos pontján bizonyított, mint arról lapunk is beszámolt, a törökszentmiklósi mozgalom példaértékű az egész országban. Ez a jelzőrendszer az élet minden pontjára kiterjedve segítené az ott élők, a programban résztvevők életét, legyen szó egy kiégett közvilágítási lámpa jelzéséről, balesetveszélyes aknafedélről, vagy éppen egy hiányzó jelzőtábláról.- Ha a bűnmegelőzési oldalát nézzük a programnak, akkor egy példát említenék - folytatta az őrnagy. - Egy ott élő ember eljött egy korábbi fórumra és csatlakozott a programhoz. Másnap három ismeretlen csöngetett be hozzá, közműszolgáltatónak kiadva magukat. A házigazdának gyanúsnak tűnt a viselkedésük, amihez hasonlót a fórumon ismertetett a rendőrség. Betelefonált az ügyeletre, majd a kiérkező járőrök igazoltatták a gyanús csoportot. Az ügy itt nem ért véget, kiderült egy több megyén átívelő trükkös tolvajbanda tagjait leplezték le, amelyet teljes egészében sikerült felszámolni - mesélte. A városrészen működik az Újvárosi Fejlesztési Iroda, amely jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy javuljon a közbiztonság a környéken. Az itt életre hívott programoknak köszönhetően alakulhatott meg a helyi polgárőrcsoport, illetve négy évvel ezelőtt a SZEM is elindult.- Szép eredményeket értünk el a közbiztonság megteremtésére tett lépéseinkkel - fogalmazott Hecker Róbert, az Újváros Humán Fejlesztési Program mediátora. - A lopások és a kábítószerrel való visszaélés égető problémát jelentett ezen a környéken. Amióta mind a polgárőrség, mind a SZEM mozgalom működik, érezhetően csökken ezeknek a törvénysértéseknek a száma. A polgárőrök szolgálat- ellátásuk során több esetben is tetten értek elkövetőket, segítetA jelzőrendszer folyamatosan üzemel Hecker Róbert program mediá- tor elmondta, a környéken bevett szokássá vált, hogy amikor az ott lakók úgy érzik, szükség lehet a polgárőrségre, akkor telefonon értesítik a helyi vezetőt, hogy milyen jellegű gondról van szó. Példaként említhető, hogy amikor egy utca lakói temetésre mentek, akkor a polgárőrséget kérték fel arra, hogy járőrözzenek - Ez csak egyetlen példa, de számos hasonló kérésnek teszünk eleget - mondta a vezető. - De leszögezem, ahhoz, hogy segíteni tudjunk, értesülnünk kell a dolgokról. Ezért is dolgozunk azon, hogy tovább bővítsük a hálózatot, a szerdai SZEM-megbeszélést is ezért szerveztük meg. tek felkutatni az ellopott tárgyakat és azokat visszaszolgáltatták a sértetteknek. Ezt a munkát az itt élők jelzései nagyban segítik. Amikor észlelnek valami szokatlant azonnal értesítik a rendőrséget, vagy éppen ide, az irodára szólnak be, mi pedig riasztjuk a polgárőröket - mondta. A polgárőrség munkáját nagyban elősegíti, hogy rendkívül jó hely- és emberismerettel rendelkeznek. Mihalik Zsolt őrnagy látja el a koordinátori feladatokat a polgárőrségnél, két körzeti megbízott vigyáz a negyed rendjére, mely érezteti is a hatását.- Én úgy látom, jó úton haladunk, amiket az elért eredmények is alátámasztanak - folytatta Hecker Róbert. - Ahhoz, hogy ezt a helyzetet fokozni tudjuk, az itt élők további együttműködésére van szükség - szögezte le. ■ Ön szerint hatékony a lakók és a hatóság együttműködése? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZOUON.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Televízió mjsurúu telten A véleményekhez nem szükséges regisztrálni, mindenki anonim I módon fejtheti ki álláspontját az adott témával kapcsolatban! 1 ! szerint az állami titkosszolgálatoknak volt-e szerepük jelentős bűnözői csoportok támogatásában az olajszőkítési ügy, vagy a cigánygyilkosságok kapcsán? a. ) Igen. b. ) Nem. c. ) Talán. d. ) Nem tudom. A véleményét 2014. február 21-ig várjuk! Szavazatát a Szoljon.hu hírportálon adhatja le! Sajtóasztal: lezárult a szavazás Olvasóink véleményét vártuk a Szoljon.hu internetes hírportálon a Szolnok Televízió Sajtóasztal című műsorának aktuális témájával kapcsolatban. Alább a szavazás eredményét közöljük. Minden héten új, aktuális kérdésben kérjük ki véleményüket. Szavazataikat leadhatják a Szoljon.hu weboldalon. Ön szerint az alábbia közül melyik a leghelytállóbb? A Simon Gábor-féle botrányban szereplő pénznél sokkal több nyomja a szocialista Sok korrupt politikusok lelkét, balliberalis politikus van. 5% 6% Nem tudom megítélni mi az igazság. Nincs különbség a bal- és a jobboldali politikusok korruptsága között. Végéhez ért a dohánylevelek feldolgozása termés Végéhez ért Szelvényen a dohánylevelek feldolgozása, mondta Pánczél Ferenc polgármester. A községben a rendszerváltásig nagy hagyománya volt e növény termesztésének, tavaly ezt élesztették fel újra, az országban egyedüliként. A településen egyelőre csak egy hektáron próbálták ki a dohány gondozását, olyan fajtát választva, melynek levele természetes körülmények között tud kiszáradni. Mivel jó minőségű, húsz mázsányi dohányt sikerült tavaly betakarítani, ezért idén már két hektáron termesztik a sok kézimunkát igénylő növényt a helyi közmunkások, tette hozzá a településvezető. ■ ]. ZS. Két évet kaphat a tegnap bombával fenyegetőző közveszély Mint arról Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője lapunknak beszámolt, a rendőrség ügyeletére tegnap kora délután betelefonált egy ismeretlen, miszerint a Szolnoki Törvényszék épületében bombát helyezett el. A helyszínre hamarjában kiérkező rendőrök kiürítették, majd a bombakutatók átvizsgálták az épületet, ám bombát vagy más robbanószerkezetet nem találtak. Az ismeretlen telefonáló - akinek felkutatása folyamatban van - közveszéllyel fenyegetés bűncselekményét követte el, amit a törvény két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethet. ■ M. G. Megyei tulajdonba került a regionális fejlesztési ügynökség ülés A megyei közgyűlés pénteki ülésén elfogadta a megyei önkormányzat idei költségvetését. A testület döntött a Parlagfű-mentesítési Alap létrehozásáról, valamint az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. (ÉARFÜ) megyei önkormányzati tulajdonba kerüléséről. Az idei évi költségvetés bevételi és kiadási főösszege 407 millió 900 ezer forint. Mint elhangzott, a tavalyihoz hasonlóan szigorú s következetes gazdálkodásra törekszik idén is az önkormányzat. Dobos László bizottsági elnök javaslatot tett arra, hogy a képviselői juttatások esetleges tavalyi pénzmaradványát fordítsák jótékonysági célra. Várhatóan a megyei egészségügyi szűrőprogramokat támogatják ezzel az összeggel.- A megyei közgyűlés az utóbbi évek egyik legfontosabb döntését hozza meg ma Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség megyei önkormányzati tulajdonba kerülésével kapcsolatban - hangsúlyozta Kovács Sándor a közgyűlés elnöke, az erről szóló napirendi pont tárgyalásakor. A regionális fejlesztési ügynökség szolnoki irodája tavasszal megkezdheti működését a megyeházán. Az ÉARFÜ mostantól az a Jász-Nagy- kun-Szolnok, a Hajdú-Bihar és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat egyenlő arányú tulajdonába került. Döntés született arról, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat idén is kezdeményezi a Megyei Parlagfű-mentesítési Alap létrehozását, illetve beszámoló hangzott el a nemzetközi kapcsolatokról. A idei programok és rendezvények tervezésének fő szempontja az előző évi folytatásaként továbbra is az új feladatrendszer által kijelölt céloknak való megfelelés, a megye gazdaság- és terület- fejlesztésének, valamint kapcsolatrendszerének erősítése. Idén is lesz forrás a hagyományos és a megye fiataljai között méltán népszerű Challenge Ifjúsági Sporttalálkozón való részvételre, amelynek májusban a franciaországi Somme megye ad otthont. ■ Százmillió forintos beruházást adtak át Túrkevén avatás - Egy év alatt felépült itt Túrkevén ez az ezernégyszáz négyzetméteres csarnok és a nyolcszáz négyzetméteres tanműhely - mutatta Szöllősi Lajos, a Kevefém Kft. ügyvezetője a létesítmények ünnepélyes átadásán pénteken. - Egy sikeres pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg a nettó százmillió forintos beruházás negyven százalékos támogatottság mellett. A létesítményekben azon túl, hogy termelési célokat szolgálnak, szerkezetlakatos és hegesztő tanulók oktatására is lehetőség nyílik. A közeljövőben szeretnénk pályázati forrásból további eszközöket vásárolni - tette hozzá a tulajdonos. ■ B. B.