Új Néplap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-14 / 38. szám
2014. FEBRUÁR 14., PÉNTEK Nagy László kihagyja a BL-meccset. A vasárnap Mannheimben térdsérülést szenvedő Nagy László a héten csak könnyített edzéseket végezhet, és leghamarabb hétfőn állhat ismét edzésbe - írta az nso.hu. A Veszprém játékosa ezért nem szerepelhet szombaton a Zagreb elleni BL-találkozón. KÉZILABDA Az elkövetkező negyvennyolc óra tervezett sportműsora Gólt lőtt a Betis hálójába labdarúgás Tóth László Jánoshidáról indulva jutott el az NB I-ig Jövő pénteken lesz Földesi búcsúztatása február 6-án türelemmel viselt, gyógyíthatatlan betegség következtében, 68 éves korában elhunyt Földesi János. Földesi labdarúgóként és edzőként többek között szerepelt és dolgozott a Mezőtúri AFC, a Honvéd Szabó Lajos SE és a Szolnoki MÁV SE együttesében. Egykori játékosai, barátai, tisztelői 2014. február 21-én 11 órakor vesznek végső búcsút Földesi Jánostól a mezőtúri temetőben. Magyar versenyzők a negyeddöntőben knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor révén a háromból két magyar jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres távján a negyeddöntőbe a szocsi téli olimpia csütörtöki versenynapján. A selejtezőben a futamokból az első két-két helyezett lépett tovább, Knoch ezt másodikként harcolta ki, míg Liu Shaolin elesett, de a zsűri továbbjuttatta. A harmadik magyar, Béres Bence negyedikként kiesett. A magyarok szombaton folytatják a küzdelmet, akkor a most továbbjutott két magyar 1000 méteren lép jégre, és szintén két magyar résztvevővel - Heidum Bernadett, Kónya Zsófia - a női 1500 métert rendezik meg. Fehér Levente és Ádám Kristóf is aranyérmes Sátoraljaújhelyen, a kilencedik alkalommal megrendezett Zemplén Kupa nemzetközi kyokushin karate versenyen léptek tatamira a Full Contact Team Szolnok fiataljai. Magna Gergő és Fórián Enikő tanítványai közül ketten is aranyérmet szereztek: a gyermek II. korcsoportban Fehér Levente (könnyűsúly), valamint a gyermek I. korcsoportban Ádám Kristóf (könnyűsúly) révén. A serdülő korú Ádám Richárd ezúttal helyezetlenül zárta a nemzetközi viadalt. ■ PÉNZVÁLTÓ Rövid hír látott napvilágot minap a világhálón, mely aztán a másnap megjelent nyomtatott sajtóban is természetesen helyet kapott: az Ibériai-félszigeten edzőtáborozó magyar Puskás Akadémia NB I-es futballcsapata, a jánoshidai származású Tóth Lászlóval a soraiban otthonában győzte le 4-2-re az Európa-hírű spanyol Sevilla második gárdáját. Géléi József Leginkább Tóth Lászlón (labdával) múlik, hogy milyen szintű labdarúgó válik belőle az elkövetkezőkben Hogy ez miért érdekes régiónk olvasói számára? Nos a felcsú- tiak összeállítását böngészve ismerős névre bukkanhatnak a Jász-Nagykun-Szolnoki megyei focit ismerő fanatikusok. A Puskás Akadémia gárdája így állt fel: Hajduch - Margitics, Vaszicsku, Vaskó, Tamás M. - Nagy Zs., Polonkai - Szakály D., Gallardo, Tóth L. - Tischler. Tíz megyei szurkolóból kilenc azonnal rávágná: „Vaszicsku Gergő Jászberényből került Felcsútra, de hát ez már nem új hír, hiszen tavaly az NB Il-ben, majd idén ősszel az NB I-ben is rendszeresen helyet kapott a PFLA gárdájában a középső védő”. A hóri- horgas hátvéd mellett még egy megyebeli játékos kapott helyet az akadémia tizenegyében. Tóth László. Mindössze 18 éves, középpályás és Jánoshidáról indulva jutott el az NB I-es szereplés lehetőségéig. A Tóth név tucatnévnek számít a magyar futballpályákon, ám Jánoshidán a labdarúgószurkolók nem így vélekednek. A Tóth-testvérek remek játékosok voltak, László viszonylag korán abbahagyta a futballt - az ő fia ifjabb László -, ám Csaba és Gábor megjárta a magasabb osztályokat is, és mind a mai napig a hajdan volt legjobb támadók között emlegetik a nevüket a Jászságban. Nem esett messze tehát alma a fájától. Tóth Laci Hidáról indulva előbb Jászberénybe került, majd 2009 óta a felcsúti akadémia lakója. Már nyáron is részt vett az NB I-be jutott együttes ausztriai edzőtáborában. Pályára lépett augusztusban, Sopronban, az angol Premier Ligában szereplő West Bromwich Albion elleni találkozón míg az elmúlt évtizedekben több, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből elszármazott labdarúgó is pályára lépett a magyar első osztályban, sőt jónéhányan a válogatott nemzeti színű szerelését is magukra ölhették - a teljesség igénye nélkül: Szendrei József, Pál József Magyar István, Rostás Sándor, Csábi József -, addig a közelmúltban mintha megcsappant volna a létszámuk. Természetesen azért mostanában is akadtak ígéretes te- itt játszik korunk egyik legjobb magyar játékosa, Gera Zoltán -, ősszel a Honvéd ellen bemutatkozott az első osztályban, most pedig Benczés Miklós vezetőedző Spanyolországba is elvitte magával. Ha pedig ott volt, hát megmutatta „köhetségek a megyénkben. Talán elég, ha csak a Zagyvarékasról induló, s többek között a Ferencvárost is megjáró - jelenleg Pakson futballozó - Tóth Bencét, vagy a Jászberényi SE-ben nevelkedő, néhány éve a felcsúti Puskás Akadémia gárdáját erősíti Vaszicsku Zoltánt említjük. Tóth László méltó követője lehet a "nagy elődöknek", nem véletlen, hogy a korosztályos válogatottak szakvezetői figyelemmel követik fejlődését. lyök oroszlán karmait”. Előbb lehetőséget kapott a nagyhírű Real Betis ellen, s az impozáns, 52 ezres Estádio Benito Villamarínban gólt szerezve 3-2-re diadalmaskodott csapatával. Most pedig ismét a kapuba talált, a Sevilla II. ellen 4-2-re megnyert meccse is megzörgette a hálót. Nem véletlen, hogy Benczés Miklós is elégedett volt vele...- Fiatal akadémistáink, a két gólt szerzett Tóth László, valamint Lorentz Márton és Nagy Zsolt is jó benyomást tettek rám teljesítményükkel itt Spanyolországban - dicsérte meg az országos szaklapban is tanítványát a szakvezető. Tóth Laci magasra tette a lécet, bízunk benne, néhány év múlva már mint egy újabb Szolnok megyei játékos válogatott-beli bemutatkozása kapcsán adhatunk hírt róla. Csábi József és társai nyomdokain Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-214g £ Szolnok, Szapáry utca 23. 5 Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 307,00 311,49 USD 225,00 229,39 CHF 250,50 255,99 Érvényben: 2014. február 14. Befektetés) aranyértékesités. Közületeket is kiszolgálunk! .cornergroup.hu MoneyGram nemzetközi pénz transzfer SZOMBAT Kézilabda. Férfi NB I/B: Tö- rökszentmiklós-Nyíregyháza, 17. Férfi NB II: Törökszentmik- lós II-Székács KE, 13. Püspök- ladány-Martfű, 14. Kunszent- márton-Hajdúszoboszló, 18.00. Kosárlabda. Adria Liga: Olimpija-Szolnoki Olaj KK, (SportM), 17.00. Krka-Szkopje, 19.00. Buducsnoszt-Radnicski, 21.00. Férfi NB I: Jászberény- Sopron, 18.30. Kaposvár-Kör- mend, Falco-Nyíregyháza, Atomerőmű-Szeged, Pécs- Kecskemét, Álba Fehérvár-Za- laegerszeg, 18.00. NB I/B: Olaj U23-Eger, Tiszaligeti Sport- csarnok, 14.30. Női amatőr bajnokság, Keleti csoport: Kecs- kemét-Szolnoki MÁV, 18.00. Vízilabda. Férfi OB I: Szentes-Szolnoki Dózsa-Közgép 18. VASÁRNAP Kézilabda. Női NB II: Szarvas-Túrkeve, 14.00 Kosárlabda. Adria Liga: Igo- kea-Zadar, Partizán Belgrád- Siroki, 17.00. Cedevita-Crvena Zvezda, 19.00. Mega Vizura- Cibona, 20.45. Teremfoci. Megyei bajnokság, Tiszafüred: középdöntő, 8.00. Döntők: 13.30. Rácsa Kupa, Rákóczifalva, 10.00. Castrum-ex Kupa, Szolnok, Széchenyi Gimnázium, 9.30. ■ HIRDETÉS SZUPERT expressz VARGA GÁBOR-féle gombakapszulák ingyenes szaktanácsadással kaphatók: Gyógysarok Szaküzlet, Szolnok, Tószegi út 5., Shell benzinkút mellett. Tel.: 56/210-043 EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI kártyákat elfogadunk.-------------------------------------------------------------------*462159* HIRDETÉS Szinte mindegyik csapatunknál érmes helyezés a cél kézilabda Szombaton délután folytatódnak a küzdelmek a harmadosztályú pontvadászatban is Véget ért a téli szünet a harmadosztályban, szombaton esten már pályára lépnek csapataink. Az NB II. Déli csoportjában egyszem együttesünk, a Mezőtúri AFC érdekelt, amely a második helyről várja folytatást. - ló közösség jött össze nálunk az elmúlt év nyarán - mondta Szűcs Dániel edző - , ezzel egyenes arányban szépen szerepelt csapatunk az ősszel, mindössze egy pont a hátrányunk az éllovas Budapesti Honvéd mögött. - Azt is el kell mondani, hogy nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, hiszen az ötödik Pénzügyőr és köztünk mindössze kettő pont a különbség. Állományunkban A Martfű és a Székács (labdával) csapata majd március 1-jén méri össze erejét nem történt változás, legfőbb feladatunk tartani azt a szintet és pozíciót, amit kiharcoltunk az ősszel. Szombaton este a hazai pályán veretlen Ercsi otthonában is megpróbáljuk szaporítani pontjaink számát. További férfi csapataink a Dél-keleti csoportban szerepelnek. Közülük az UNITRADE Kunszentmárton KSK a harmadik helyről várja a folytatást. Januárban volt a vezetőségválasztó közgyűlés, Szánthó Ferenc elnök lemondott, aki több mint 20 éve irányította a klubot, de mint örökös tiszteletbeli elnök, továbbra is segíti az egyesület munkáját. Az új elnök, az eddigi elnökhelyettes Kiss József lett. Szánthó Ferenc elmondta, hogy minimális mozgás volt soraikban a télen. Nem távozott senki, ellenben érkezett: Nyikos Tamás (Kecskemét) Szabó Ádám (Martfű) és Kiss Alex (TKE). Sőt nem régiben csatlakozott a csapathoz a rutinos Danku Sándor, aki korábban a Tiszaföldvár játékosa volt. Célkitűzésük nem lehet más, mint a dobogós helyek valamelyikének megszerzése. A negyedik helyen tanyázó martfűi gárdának két pont a hátránya a kunszentiekkel szemben. A Tisza-partiak már egy hete lejátszották a szezonnyitót, a 22. fordulóból előrehozott mérkőzésen 26-2 2-re verték a Claas-TKE II csapatát. Ez utóbbi derbin újra a régi „motoros” Kovács József vezette győzelemre a martfűieket. - Ősszel Patocskai László edző irányította csapatunkat, de munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud tovább edzősködni nálunk - mondta Kovács József. - Megértjük Laci döntését, és keressük az utódját. Lengyel Zoli sajnos sérült, egyelőre nem számíthatunk a játékára. A nyáron az 1-5. hely valamelyének megszerzését tűztük ki célul. Mivel sok volt eddig is az egylabdás meccs, kiegyensúlyozott a mezőny, ha a hatodik helyen végzünk sem leszünk elkeseredve. Folytatjuk... ■ V. CS.