Új Néplap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-11 / 35. szám
2014. FEBRUÁR 11., KEDD 4 ABONY ÉS KÖRNYÉKE . Jl'"^ vHL \ m> .ült ■* ■■* Az új terepjáróval máris több alkalommal sikerült fatolvajokat fogni - mutatja Juhász Pálné, az abonyi polgárőr-egyesület elnöke Terepjáró segíti munkájukat polgárőrség Könnyebben járják a külterületeket az abonyi polgárőrök A gazdasági eletbe is bekapcsolódna a település tervek Komoly és látványos fejlődés előtt áll Jászkarajenő ebben az esztendőben. Hamarosan megkezdődik a polgár- mesteri hivatal külső felújítása, nekifognak a nyílászárók cseréjéhez, új járda épül. Emellett felújítják a művelődési ház belső részét, ami jórészt festést, karbantartási munkálatokat jelent, de a padló is megújul, felcsiszolják a nagyterem padozatát. Tovább folyik majd a község képének szépítése, új utcanév táblákat helyeznek ki. Tovább folytatják a virágo- sítást, még több rózsatövet ültetnek, illetve felújítják idén a sportházat is. A gazdasági életbe két területen szeretne a helyi ön- kormányzat bekapcsolódni. Az egyik a varroda épülete, melyet megvásárolt a település, a szolgáltatók már visszakötötték a közműveket.- Szeretnénk megteremteni a lehetőséget arra, hogy munkahelyteremtő vállalkozások vehessék igénybe a felújított épületet, mi minden feltételt megteremtünk erre - mondta el Palya István polgármester.- A közmunkaprogram keretében gyümölcsösöket telepítettünk, és aprómagvakat is termesztünk. Készül egy csomagoló-, feldolgozóüzem is annak érdekében, hogy a megtermelt áruk piacképesek legyenek, így szeretnénk néhány főnek helyben munkahelyet biztosítani. Ez az üzem bővíthető lesz, a tervek között egy fűrészüzem létrehozása is szerepel. A megtermelt élelmiszereket szeretnénk a saját konyhánkon a gyermekek igényeihez igazodva fogyasztásra kínálni. ■ Palya István polgármester Hosszú ideje szerettek volna már az abonyi polgárőrök egy terepjárót, amely jelentősen könnyítené a munkájukat. Most végre teljesült a kívánságuk. Szilvási Zsuzsa- Már most „behozta” az árát, hiszen az elmúlt napokban több fogásuk is volt! - mutatja büszkén az új szerzeményt Juhász Pálné, az Abonyi Polgárőr Egyesület vezetője. Igaz ugyan, hogy a Lada Niva 13 esztendős, de remek műszaki állapotnak örvend. Az autót az Országos Rendőr Főkapitányságtól és az Országos Polgárőr Szövetségtől kapta a nemrégiben az év polgárőrségévé választott egyesület. Igen rövid idő, alig két hét alatt sikerült túljutni az adminisztrációs feladatokon, így valóban gyorsan munkába állhatott az új jármű.- Nagy szükség volt már erre az autóra, hiszen nagyon nehezen tudtuk megközelíteni a tanyás, erdős térségeket - mondta el az egyesület vezetője. - Pedig a téli hidegben a városszéli részeken élő egyedülálló, idős embereknek nagy segítséget jelent, ha élelmet, gyógyszert tudunk nekik vinni. És persze mostanáig hiába jelentettek be a lakosok falopásokat, nem értünk ki időben. Most viszont már munkába is állt az új szerzemény és folyamatos járőrszolgálatot teljesítenek vele a polgárőrség munkatársai, közösen a rendőrökkel. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen már az első alkalommal sikerült fatolvajokat lefülelniük. Máris megérte tehát az abonyi polgárőrök renGodó János, Törtei első embere delkezésére bocsátani a Nivát. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy terepjárónak tetemes fenntartási költségei vannak. A legóvatosabb számítások szerint is mintegy félmillió forintot kell üzemanyagköltségre előteremteni a következő tizenegy hónapra.- A napokban már megkerestem az önkormányzatot, ahol ígéretet kaptam, hogy a lehetőségekhez mérten mindenképpen támogatni fogják a terepjáró működtetését. Erre nagy szükségünk is lesz, hiszen jelentős költségnek számít az a mostani fejlesztés nem egyedülálló a térségben, a közelmúltban ugyanis a jászkaraje- női rendőrőrs számára Jászkarajenő, Kőröstetétlen és Törtei önkormányzata vásárolt egy terepjárót. Tette ezt elsősorban a külterületi ingatlanok, termény- és falopások visszaszorítása érdekében.- ebben a térségben nagyon sok a rossz időben nehezen megközelíthető terület, szükség volt tehát a terepjáróra - mondta el üzemanyag. A helyi rendőrőrs vezetősége szintén nagyon örül az új szerzeménynek, hiszen az ő munkájuk hatékonyságának javításában is szerepet játszik a tárgyi feltételek javulása. Úgy véljük, a környékbeli erdő- tulajdonosoknak, gazdáknak is érdekük, hogy jusson anyagi erő a Niva működtetésére, ezért természetesen felajánlásokat is szívesen fogadunk. Más jellegű ajándék ugyan de nagyon örültünk neki, hogy egy máris kaptunk adományként egy kamerát, amely az autóba való és felvesz minden cselekményt. Godó János, Törtei polgármestere, aki sokat tett azért, hogy megvalósulhasson a beruházás. Az autó árának ötven százalékát Törtei községe vállalta magára. Úgy gondolom, példaértékű ez az összefogás annak érdekében, hogy jelentős eredményeket érjünk el a bűnüldözés terén. Már az első néhány hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy jól döntöttünk, hiszen valamelyest máris csökkent a bűnesetek száma településeinken. HÍRSÁV A mellékterméket is hasznosítják SZERENCSÉS HELYZETBEN Van Jászkarajenő, hiszen az ösz- szes intézményben alternatív fűtési rendszert alkalmaznak, így jelentős összeget takarít meg az önkormányzat, hiszen fával és faaprítékkal vagy éppen szalmával tüzelnek. Az aprómag termelés (köles) melléktermékeit is tudják ily módon hasznosítani. Jubilálnak az abonyi fúvós zenészek abonyi fúvószenekari Egyesület január végén rendezte meg hagyományos évköszöntő hangversenyét. Az idén 25 éves jubileumát ünneplő Abonyi Fúvószenekari Egyesület ebben az esztendőben négy nagy hangversennyel készül, amelyek közül kiemelkedik pünkösdkor a 25. Jubileumi Hangverseny, továbbá egy erdélyi és egy francia fellépés is a tervek között szerepel. Különleges madarak „mutatkoztak be” IMMÁR HARMINCHATOOIK alkalommal rendezte meg az Abonyi Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület az Egyesületi Galamb-, Díszbaromfi- és Díszmadár, illetve harmincnegyedik alkalommal a Díszposta fajtaklub kiállítását. A rácsok mögött több száz galamb, papagáj és baromfi várta a közönséget, hiszen a kiállítás elsődleges célja volt, hogy a magyar- országi, illetve a határon túli tenyésztők bemutathassák legszebb galambjaikat, madaraikat, illetve a neves szakemberekből álló zsűri minősíthesse is azokat. A legszebb madarakat láthatták Három község közösen vásárolt autót Itt is, ott is működik a vadaspark ebben az évben költözés A téli hónapokban jó néhány állattól megváltak, de a látogatók egyik kedvence, Buborék marad Nem könnyű utolérni ezekben a hetekben Tóth Tibort, az abonyi vadaspark tulajdonosát. Folyamatosan ingázik Abony és a Bács-Kiskun megyei Fel- sőlajos között, ahol az állatkert új helye lesz.- A téli időszakban egyébként is zárva tartunk, ennek oka elsősorban a költségek lefaragása. Ezek a hónapok vendégekben egyébként sem számítanak túl gazdagnak - mondta el a ma- gánállatkert tulajdonosa. - A tél folyamán jó néhány állatunktól megváltunk, gyakorlatilag ezzel már a költözésünket Szerződés kötelezi a tulajdonost a park fenntartására Abonyban. készítettük elő. Tóth Tibor újra megerősítette korábbi elhatározását, miszerint Abonyból mindenképpen el akarnak költözni.- Felsőlajosra fogunk áttelepülni, ahol most készítjük elő az állatok helyét - magyarázta.- Szinte folyamatosan dolgoznak a munkagépek, épülnek a ketrecek, hogy mielőbb át tudjuk vinni az állatok jelentős részét. A költözés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a hosszú évek óta működő abonyi vadaspark bezárna.- Márciusban ugyanúgy kinyitunk, mint bármikor másBuborék egyelőre nem költözik - mondja Tóth Tibor tulajdonos kor - tette hozzá Tóth Tibor. - Az utóbbi esztendőkben szépen kialakítottuk a környezetet, szívesen jönnek ide a családok. A Buborék, a víziló egyelőre mindenképpen itt marad, mint ahogy jó néhány másik állat is. A legtöbben viszont átköltözünk végre az új helyünkre, hogy azt már régóta tervezzük. Annak, hogy az abonyi létesítmény továbbra is megmarad, elsősorban az az oka, hogy a város önkormányzatával kötött szerződés erre kötelezi a tulajdonost. A megállapodásnak eleget tesznek, ám az energiáik jelentős hányadát arra fordítják, hogy a felsőlajosi hatalmas területet mielőbb otthonossá tegyék. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! SZILVÁSI ZSUZSA elsősorban az Abony térségének településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 30-64-74-716-os telefonszámot hétköznapokon!