Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-10 / 8. szám
2014. JANUÁR 10., PÉNTEK 3 MEGYEI TÜKÖR Kigyulladt egy társasház lakástűz Volt, aki a családjával a tetőre menekült a füst elől Csütörtökre virradó éjjel lánA társasházat üzemeltető cég képviselője mérte fel a keletkezett károkat Átvizsgálták az épületet a tűz után HÍREK Megdőlt egy fa a felázott talajban eltörött egy főgerincre csatlakozó vízvezeték szerdán virradóra Vezsenyen, így a Kossuth Lajos és Dózsa György utca kereszteződésében tavacska fogadta az arra járókat. A délelőtt folyamán a vízmű elzárta a vezetéket, és megkezdte a helyreállítási munkálatokat. A felázott talajban azonban megdőlt egy jó tizenöt méter magas fa, és azzal fenyegetett, hogy rádől az ott húzódó villamos vezetékre. A helyszínre kiszállt a katasztrófavédelem, hogy eltávolítsa a veszélyessé vált fát, az áramot pedig ez időre lekapcsolták. Mint Szabó Ferenc polgármester elmondta, mind a katasztrófavédelem, mind az E.ON gyorsan reagált a helyzetre, a helyieknek nem sokáig kellett nélkülözniük az áramot, délutánra pedig a vízvezetéket is kijavították. ■ K. B. Könyvtárfejlesztés Abádszalókon az ABÁoszALóKi Ember Mária Könyvtár immár harmadik alkalommal vesz részt az országos Márai-program- ban. Ennek keretében az intézmény mintegy három- százezer forint értékű új állománnyal gyarapodik a napokban. ■ SZ. ZS. Visszatért a helyszínre a szalámitolvaj A mezőtúri Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya eljárást indított tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy mezőtúri asszonynyal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a 33 éves nő kedd délután az egyik mezőtúri élelmiszer- üzletből szalámit lopott el. Az asszony szerdán délután visszatért ugyanabba az üzletbe, ahol a bolt biztonsági őre egyértelműen felismerte a jogsértő nőt, és azonnal értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások a mezőtúri lakost elfogták, és előállították a Mezőtúri Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették, közölte a rendőrség. ■ gok csaptak fel Szolnokon, a Mikszáth Kálmán úton lévő társasház egyik lakásában. A házban élők a sűrű füstben próbáltak meg kiutat találni az épületből, majd kénytelenek voltak végignézni, milyen pusztítást végez otthonukkal a tűz. Munkatársunktól- Arra ébredtem, hogy óriási a zaj odakint, szirénázó autók, hatalmas fényesség és füstszag szűrődött be az utcáról - mesélte el az egyik szomszédos ház lakója, aki az erkélyéről nézte végig az éjszakai eseményeket. - Láttam, ahogy az emberek kiszaladnak az épületből, és a ház előtti füves területen, valamint a parkolóban ácsorognak. Többen köhögtek, nagy volt a zűrzavar. Végül megjöttek a tűzoltók, a rendőrök - idézte fel a látottakat. A társasház még üres volt reggel, amikor a helyszínre érkeztünk, csupán rendőrök voltak ott, akik a kiürített épületet őrizték. Amikor benéztünk az utcáról a lépcsőházba, a sötét folyosókat mindenhol víz, a falakat fekete korom borította. Hirtelen egy férfi jelent meg a sarkon, majd természetes módon elindult a bejárat felé, de a rendőrök az útját állták.- ló napot, szeretnék hazamenni, mert én itt lakom - magyarázta a harmincas éveiben J járó férfi a járőröknek. - Én = Budapesten dolgozom, és most értem haza, jó lenne lepihennem. Vagy történt valami? - tette fel a kérdést. Az egyenruhások ezután elmagyarázták, hogy az éjszaka folyamán milyen események helyszíne volt a társasház. A férfi döbbent arccal hallgatta a történetet.- Akkor most mi legyen, hová menjek? - vetette fel a férfi. Válaszul a rendőrök tájékoztatták, hogy a szakemberek éppen felmérik a ház állapotát, de az elsődleges információk szerint már a délután folyamán visszatérhetnek otthonaikba.- Az éjszaka folyamán öszOTT JÁRTUNKKOR jelen voltak az épületet üzemeltető Szollak Kft. szakemberei is, akik átvizsgálták az épületet a tűz után.- AZ egyik harmadik emeleti lakás konyhájában keletkezett a tűz, feltételezhetően elektromos hiba miatt - mondta el Andrási Imre, a Szollak Kft. ügyvezetője. - A jelenlegi állás szerint az alsóbb szintekre a délután folyamán majd visszaköltözhetnek a lakók, akiknek megsérült a lakása, annak biztosítunk másik önkormányzati lakást, senki nem fog fedél nélkül maradni - szögezte le. Tegnap délután ez meg is történt, a Szollak munkatársainak és közterület-felügyelőknek a közreműködésével elkezdődött a földszinti, első, illetve második emeleti lakásokban élők vissza- költöztetése - közölte tegnap délután Gyuricska Éva, a szolnoki városháza sajtószóvivője. Ezekben az ingatlanokban már zavartalan a víz-, gáz- és áramszolgáltatás. A harmadik emeleten élők, a javítási munkák után várhatóan kora est térhetnek vissza otthonaikba. szesen hatvanegy embernek kellett elhagynia az otthonát a tűz miatt - mondta el S. Tóth Anikó, a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság sajtószóvivője. - A tizenkilenc gyermek és negyvenkét felnőtt biztonságban, sérülés nélkül hagyta el az épületet, annak ellenére, hogy sűrű füst öntötte el a folyosókat. A tűzoltók rövidesen eloltották a tüzet, amely az egyik harmadik emeleti lakásban keletkezett - tette hozzá. A rendőrség is aktív részese volt az eseményeknek, hiszen a helyszínre érkező járőrök segítették a lakókat.- A rendőrök január 9-én 0 óra 15 perc körüli időben kilenc szolgálati gépkocsival érkeztek a tűzeset helyszínére- mondta el Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - A rendőrség segített az épület átvizsgálásában, a lakók felkutatásában, a bent lévő emberek biztonságba helyezésében. Több, ideiglenesen fedél nél■ Éjszaka hatvanegy embernek kellett elhagynia az otthonát a tűz miatt. kül maradó lakó a rendőrség szolgálati autóiban melegedett az éjszakai hidegben, amíg várta hozzátartozóit. A Szolnoki Rendőrkapitányság járőrei kilenc lakót Szolnokra, egy személyt pedig Törökszent- miklósra szállítottak családtagjaikhoz, ismerőseikhez - tájékoztatott a szóvivő.- Nagyon rendesek voltak a rendőrök, a gyerekeket megpróbálták megkímélni ettől az egész zűrzavartól - meséli az egyik házban lakó szülő. - Beültették őket az autóba, és beszélgettek velük, így hamarosan megnyugodtak a nagy izgalom után. Mindenki segítőkész volt, a tűzoltók is gyorsan végezték a dolgukat, hogy minél kisebb legyen a kár. Szerencsére nem sérült meg senki, pedig nagy volt a pánik. Az egyik szélső lakásban lakók a tetőre menekültek. A három felnőtt a négy kisgyerekkel ott várta meg, hogy a tűzoltók elhárítsák a veszélyt- tette hozzá az asszony. Kevés a nő? Szerintem sok kevés a nő a közéletben, a politikában, a döntéshozók között. A megállapítás addig igaz, amíg nem járunk nyitott szemmel. Vallom, nem az utolsó divat szerinti, márkás kiskosztümben tündöklő, hibátlan sminkben napi rendszerességgel a képernyőn megjelenő nő a mérce. Az én szemüvegemen át figyelve a hétköznapokat, azt látom, vagyunk mi éppen elegen, aktívan itt, meg ott, mindenütt. anya, mit vegyek fel? - állít döntési helyzet elé a gyerek bennünket minden reggel. A dolgos mindennapokban a főnöktől is érkezik a kérdés-kérés: ugyan, vállaljunk már magunkra karitatív feladatot, mert ha valakik, akkor mi, nők nagyon empatikusak tudunk lenni. Oké, játsszuk el Teréz anyát a napi rutin mellett. Az utcára lépve egyre többen állítanak meg mostanában, a kéregetők (sok közöttük a nő is) radarjai jók, érzik, a gyengébbik nem képviselői adakozóbbak. S miközben elérünk privát ügyeink intézéséig, a hivatalba, ott is szlpte csak nőtársakkal találkozunk, ahogy a gyerek sulijában a katedrán is. az elmúlt egy hónapban láttam lányokat, asszonyokat „túlpörögni”, amint krampuszjelmezt húztak, ajándékokat csomagoltak, meglepetéseket készítettek, ételt osztottak (ja, azt meg is kenték, meg is főzték, s előtte a hozzávalókat meg is pucolták), mézeskalácsot sütöttek, bronz-, ezüst-, aranyvasárnapokon ők álltak a bolti pultok mögött, majd rohantak haza „varázsolni”, újabb jó döntéseket hozni, a közéleti szerepeikből családanyákká változva. hallottam tőlük, újra örülnek a szürke hétköznapoknak. Pihenni akarnak. Ismerve őket, ez csak keveseknek sikerül. Kerékpárutak épülnek és újulnak meg a megyeszékhelyen fejlesztés Több mint félmilliárd forintos a beruházás, amely nyárig, augusztus közepéig tart majd Szolnok számos városrészében zajlanak építkezési munkálatok manapság. Mint azt a polgármesteri hivatal illetékesei lapunk érdeklődésére elmondták, a megyeszékhely több pontján a „Két kerékre, Szolnok!" elnevezésű pályázathoz kapcsolódó kerékpárutak épülnek. A projekt keretében 17 szakaszon, összesen 9 kilométer hosszon új kerékpárút épül, továbbá a mára leromlott, és biciklivel már nehezen járható szakaszokon, összesen 4,7 kilométeren újulnak meg a kerékpárutak. Szolnokon 2ó,5 kilométer hosszon található kerékpárút, azonban a meglévő szakaszok egymástól elkülönülten helyezkednek el. Jelenleg nem alkotnak összefüggő hálózatot, melynek oka az, hogy az egyes nyomvonalak évtizedes különbségekkel épültek, és jellemzően a lokális igényekhez igazodtak. A projekt elsődleges célja, hogy a jelenleg egymástól elkülönülő kerékpárútszakaszokat komplex hálózattá fejlessze, melyen keresztül biztosítottá válik a belváros intézményeinek, szolgáltatóinak, munkaadóinak kerékpárral történő biztonságos megközelítése minden városrészből. Augusztus 15-ig 500 millió forintot meghaladó költségből - melynek miután idegenforKépünk a kerékpárút építését örökítette meg a Boldog Sándor István körúton galmi és környezetvédelmi beruházás, a 90 százaléka vissza nem térítendő uniós támogatásból valósul meg - épülnek és újulnak meg a város kerékpárútjai. Az enyhe időjárásnak köszönhetően jelenleg és a közeljövőben a Nagy Imre körút, a Mátyás király út, a Szapáry utca és Kossuth tér közötti Kossuth Lajos út, valamint a Boldog Sándor István körút Baross utca és Ady E. út közötti szakaszán zajlanak a kivitelezési munkák. A kerékpárutak mellett megújul a vásárcsarnok is. A Szollak Vagyonkezelő Kft. mint a belvárosi vásárcsarnok vagyonkezelője pályázatot nyújtott be, és nyert a „Tanyaprogram keretében a Szolnoki vásárcsarnok fejlesztése” című tenderen. A pályázat segítségével a piac Ady Endre úti oldali, jelenlegi szabadtéri árusító helyeit befedik, illetve a városközpont felőli sarok hangsúlyos kapumotívumot kap. A jelenlegi fedett terület 451 négyzetméterrel bővül, melyre 24-gyel több árusító asztalt helyeznek el. A márciusban befejeződő beruházás összege mintegy 80 millió forint, melyből 59 millió forint állami támogatás, a fennmaradó részt a Szollak Kft. saját forrásból fedezi. ■ Mészáros Géza