Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-06 / 4. szám
4 HIRDETÉS 2014. JANUÁR 6., HÉTFŐ TÜKÖR Nem teljesített ígéretek egész sorát látják vélemény Mindenképpen változást szeretnének a parlamenti ellenzéki pártok jászsági politikusai A politikában mostanság gyakori téma a rezsicsökkentés A közeledő év vége, illetve a közeledő választási kampány egyaránt apropót teremt arra, hogy az elmúlt időszakot értékeljék a politikai közélet szereplői. Mindezt nemrégiben Pócs János országgyűlési képviselő megtette lapunk hasábjain. Az ország helyzetét alapvetően másként látják az ellenzék térségi közszereplői. Véleményüket foglaltuk össze interjú-összeállításunkban. Munkatársunktól- 2010-ben az emberek jobb életbe és igazságosabb Magyar- országba vetett hite választók százezreit késztette arra, hogy az akkori ellenzékre, a Fideszre szavazzanak - mondta dr. Szekeres Imre az MSZP országgyűlési képviselője, amikor az ország jelenlegi helyzetéről és az ahhoz vezető útról fogalmazta meg véleményét. - Sokan reménykedtek abban, hogy az Orbán-kor- mány képes lesz majd élni a kétharmados lehetőséggel, de nem így történt. Hozzátette, az emberek csökkenő adókat, növekvő jövedelmet, kiszámíthatóbb, biztonságosabb életet, jövőt vártak. Ehelyett az árak az egekbe emelkedtek, miközben az igazságtalan egykulcsos adó csak a gazdagabbaknak emelte a jövedelmét.- A kormánypártok most a rezsicsökkentéssel kampányol- nak, de még egyetlen családtól sem hallottam, hogy emiatt érezhetően csökkentek volna a terhei. Hiszen a rezsicsökkentés a legjobb esetben is csak párezer forintos megtakarítást jelenthet egy-egy háztartásnak, már ha csökkentek egyáltalán a családok kiadásai. Közben az elmúlt években 2630 milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből a megszorításokkal, minden egyes család zsebéből 1 millió 52 ezer forintot - fejtette ki. Dr. Szekeres Imre- Szemünkre vetik, hogy megszüntettük a 13. havi nyugdíjat. De a 13. havi nyugdíjat mi vezettük be annak érdekében, hogy visszaadjuk a nyugdíjasoknak mindazt, amit 1998 és 2002 között a Fidesz elvett tőlük. És egészen addig tartottuk, amíg lehetett. De jött a világot megrengető pénzügyi és gazdasági válság, és akkor már nem volt rá pénz. Jól jelzi a Fidesz vádjainak hamisságát, hogy elmúlt három évben ők nem adták vissza, pedig szerintük szárnyal a magyar gazdaság - fűzte hozzá. Dr. Szekeres Imre szerint nem teljesítette ígéreteit az Orbán-kor- mány: - Hol van a „két héten belül javuló közbiztonság”? Hol van az egymillió munkahely? Hol van az emberektől elvett 3000 milliárd forintos magánnyugdíj-pénztári vagyon? Miért nem beszélünk a szétvert iskolákról? A szocialista politikus szerint a kormánypártok abból a pénzből fizették vissza az IMF-hitelt, J amit az emberektől vettek el. ! Ugyanakkor még így sincs elő- § relépés, mert nem csökkent az i államadósság, az alaptörvény- | be foglalt célokat sem teljesítik: | nincs több munkahely, nincs | gazdasági fejlődés. Sőt, Trianon | óta nem volt ilyen alacsony a be- 5 ruházások aránya. Rámutatott, hogy miközben az önkormányzatoktól adósságaikat átvállalta az állam, el is vette a települések saját bevételeinek döntő többségét: két év alatt több pénzt vonnak el az önkormányzatoktól, mint amennyi hitelt kifizettek. Ráadásul az adósság átvállalásából az itt élő emberek semmit sem éreznek, sőt kevesebb pénz jut mindenre, nem épül, nem fejlődik semmi sem.- 2010 óta alig kapott kormányzati támogatást jászsági beruházás, a kormánypárti képviselők azokat a fejlesztéseket adják át, amelyeket 2010 előtt még mi készítettünk elő, és mi szereztük meg az ezekhez szükséges fejlesztési forrásokat is. Ez nem baj, a lényeg, hogy megvalósulnak a fejlesztések, de az igen, ha nem indul új fejlesztés. A közutak fejlesztése pedig esélyt ad a munkára, tanulásra, jobb életre. Ezért ha kormányt alakíthatunk jövőre, a kilenc legfontosabb mellékutat felújítjuk a Jászságban. Megépítjük a Jászberényt megkerülő út befejező részét. Felújítjuk a 32-es utat is. Évekkel ezelőtt a munka megélhetést jelentett, de ma már az is szegény, akinek munkája van. A munkahely nem jelent védelmet a szegénységtől. Harcolni fogok, hogy a kis- és közepes keresetűek kevesebb adót fizessenek, a mini- máibér ismét legyen adómentes. Növelnünk kell majd a minden gyermeket segítő támogatásokat, ezeket 2010 óta lényegében befagyasztották. A szegénység felszámolása emberi kötelesség. Ezért kell az alapvető élelmiszerek árait csökkenteni, minden gyermek számára biztosítani az ingyenes étkezést, valamint minden gyermek számára biztosítani, hogy legyen hely a bölcsődékben és óvodákban. A Fidesz szinte teljes egészében felszámolta a gyógyszer- támogatásokat, mi visszaállítjuk a méltányos gyógyszerár támogatást. Az a küldetésünk, hogy a gazdagok Fidesz-kormánya helyett a dolgozó szegények kormánya legyünk: mi a dolgozó szegények életét tesszük jobbá. Dr. Gedei József: nincs esélyegyenlőség a társadalomban Dr. Gedei József dr. gedei József a DK képviselő- jelöltjeként mondta el gondolatait az ország helyzetéről. Szerinte a jövedelemhatárok széthúzódtak, jóval többen élnek mélyszegénységben mint korábban. - A kormányzati intézkedésekkel leginkább a gazdagok járnak jól - jelentette ki. - A rezsicsökkentés, az egykulcsos szja hatása számukra érzékelhető igazán. A jóléti juttatások nem a rászorulókat erősítik Akik a Fidesz támogatói, azok kapják a javakat, hozzájuk kerül az ingatlan, a fold, a trafik, számukra érhetők el a jó álláshelyek Az esélyegyenlőség sem a társadalmi csoportok, sem a vállalkozások számára nincs meg. elmondta: az ország GDP-hez viszonyított adósságállománya nem csökken nyolcvan százalék alá, pedig fontos célként fogalmazta meg a kormány az adósságelleni küzdelmet - Hozzányúltak az emberek nyugdíjpénztári megtakarításaihoz, különadókkal sújtották a vállalatokat, bankadót vezettek be, az így befolyt pénz mégsem eredményezte az adósság csökkenését Visszafizették az IMF kölcsönt, de jóval drágábban vettek fel hitelt. Nincs kiszámítható gazdaságpolitika, a háztartások fogyasztása visszaszorul. A munkahelyek száma csökken a versenyszférában. Az állami szerepvállalás növekedésével egyre több költségvetési forrást kell fordítani az állami cégek veszteségeinek finanszírozására. Ugyanakkor ha nem lesz növekedés, akkor nem lesz miből előteremteni a rezsicsökkentés finanszírozásához szükséges anyagiakat az egyik legfontosabb feladat lesz, hogy visszaállítsuk a megbicsaklott bizalmat az országgal szemben. Beruházások, külföldi tőke nélkül nem lehet gazdaság- politikát csinálni. Félmillió tevékeny, dolgozni akaró emberment ki az országból, mert úgy érezte, hogy itthon szűkül a mozgástere. Kiszámítható gazdaságpolitikával talán jó néhányon visszajönnek közülük Az egykulcsos adópolitikát el kell törölni. Az erőforrások jelentős részét kell az oktatásra fordítani, a kialakult káoszt meg kell szüntetni. Budai Lóránt: a kormány kozmetikázza a foglalkoztatási adatokat Budai Lóránt az ország közvéleményét 2013 év végén foglalkoztató kérdésekről kifejtette véleményét Budai Lóránt, a Jobbik jászsági képviselő-jelöltje is. - A rezsicsökkentést a Jobbik mindig is támogatta - fogalmazott -, de a kampányig várt vele a Fidesz, pedig mi már 2010- ben javasoltuk Az elmúlt három évben a legtöbb településen emelkedett a hulladékszállítási díj, a csatornadíj, a vtdCj akár20-30- 40, sőt van, ahol 60 százalékkal, de magasabbak a helyi adók is. Ebből elengedni tíz vagy húsz százalékot, erősebben fogalmazva: parasztvakítás. A tartós élelmiszerek a tűzifa árának csökkentésével stb. érezhető változásokat lehetne elérni - mondta. szerinte az ország egyik legnagyobb problémája az államadó- ság. - Az IMF-hitel előrehozott visszafizetése csak propaganda - mondta. - A Fidesz, Orbán Viktor vezetésével 2008-ban az MSZP-vel együttszavazta meg az IMF-hitel felvételét. És azért, hogy visszafizethessük, rosszabb feltételekkel vettek fel hitelt, ráadásul devizában. A gazdaság beindításához szükséges többek közt a munkahelyteremtés és az államadósságátütemezése, a visszafizetés újratárgyalása. Amiga 22500 milliárd forint államadósságot nyögjük nem tud beindulni a gazdaság Nem ördögtől való az átütemezés gondolata, hisz az elmúlt húsz évben hetven ország kapott jelentős mértékű átütemezést, vagy az adósság egy részének engedményét - fontos a munkahelyek számának növelése mellett azok minősége is. A kormány csak a statisztikai adatokat kozmetikázza a közmunkaprogrammal. Olyan munkahely kell, ami tisztességes megélhetést biztosít Vannak jó példák a közmunkára, ahol értékteremtő munkát végeznek (Gyöngyöspata, Érpatak, Kösd, stb.). Az önkormányzatok adósságkonszolidációja sem valódi segítségnyújtás, az adósságot mindenképp az állampolgároknak kell kifizetnie. FONTOSNAK TARTOM a közbizton- ság megteremtését és megszilárdítását, szükség van az elszámoltatásra, meg kell találni és el kell ítélni a politikai- és a gazdasági bűncselekmények felelőseit HIRDETÉS Az érszűkület a legalattomosabb kórok egyike, vegyük komolyan! nashwan-parasound Vizsgáltassa meg magát január 9-én jelentős kedvezményekkel Csak a lábam fáj, más bajom nincs! - ismételjük gyakorta, pedig egy nehezen kezelhető, évről évre rosszabbodó betegségben szenvedünk. Az érszűkület a legalattomosabb kórok egyike. Sokunknál - olykor csillapíthatatlan - fájdalmat néhány év után okoz. Egészen addig persze nem vesszük komolyan, aztán keservesen keressük mindenkinél a segítséget. A sebészorvos a rendelkezésére álló lehetőségek közül választ, ami néha ampu- tációt jelent. Magyarország számos nagyvárosában működik már az a rendelő, többek között Szolnokon is, ahol az érszűkület kezelésének egyik lehetősége, a Nashwan-ParasoundPlus készülék áll a betegek rendelkezésére. Sok beteg akkor kezdi keresni a megoldást, amikor állapota kritikussá váük, végtagja az elhalás küszöbén áll, kezelőorvosa esetlegesen az amputációt javasolja. A betegség első tüneteinek megjelenésétől a végtag elvesztéséig sokszor évek telnek el. Azt kell lehetőleg megelőzni, hogy a tragikus végkifejlet bekövetkezzen, vagy legalább lassítani azt.- Milyen tünetek jelentkezésekor gyaníthatjuk, hogy az érszűkület fenyeget bennünket?- A leginkább jellemző a végtagokban bizonyos járástávolság után jelentkező görcsös fájdalom. Előfordul, hogy a görcsös fájdalom még nem jelentkezik, de izomlázszerű tüneteket tapasztalunk gyaloglás közben. A problémát jelzi, ha a járástávolság csökken, ha hidegek a végtagjaink - esetleg még a meleg szobában is, végtagok zsibbadtsága, éjszakai végtagi görcsök, fáradékonyság, szédülés, esetlegesen fülzúgás. Természetesen komoly jelentőséggel bír az a tény, ha a családban örökletes jellemzőként az érelmeszesedés előfordul. A szervezet általános meszese- dése a korral is jár, nyilván hatványozottabb az előfordulása a veszélyeztetett családoknál. De a cukorbetegség, a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas vérzsír-, és koleszterinszint önmagában is komoly veszélyt hordoz, mint rizikófaktor. De a stressz, az elhízás és a mozgásszegény életmód sem elhanyagolható rizikó- faktor. Ezeknél a megelőzés nagy jelentőséggel bír.- Hány kezelésből áll a Nashwan-ParasoundPlus terápiás kúra?- Húszalkalmas kezelésből áll, annak hatására az érszűkületet áthidaló kollaterális keringésképzést (mellékerek) serkenti, így javítja a vérkeringést. A kezelések előtt és után orvosi vizsgálat történik. Jelentkezzen most! A több mint 25 nemzetközi nagydíjat nyert Nashwan-Para- soundPlus találmány már az ország egész területén elérhető, többek között Szolnok, József Attila utca 83. szám alatt is megtalálható. Aki bejelentkezik a január 9-én tartandó vizsgálatra, annak 40 ezer forintos kedvezményt biztosítanak a kúra árából. A vizsgálat 3000forint. Az akció megjelenéstől január 9-ig tart. További felvilágosítás és időpont egyeztetés: www.medhungary.com vagy 06-72/551-714, 06-30/265-9360, 06-20/327-6835, 06-70/290-3216. Az érszűkület rizikófaktora többek között a túlsúly, a cukorbetegség, a dohányzás és a magas vérnyomás