Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-28 / 23. szám

2014. JANUÁR 28., KEDD HIRDETÉS 11 VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM - SZOLNOK A hely, ahol az életre (is) nevelnek- A beiskolázással kapcso­latos rendezvényeken az idei tanévben is nagyon sok diák és szülő vett részt - mondta el Pogány Gyula. A Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatója hoz­zátette: a nagy érdeklődés hátterében bizonyosan ott vannak a gimnázium által elért eredmények. Örömteli dolog, hogy intéz­ményünk a középiskolák sorában a rangos 17. helye­zést foglalja el, a rangsort az érettségi és a felvételi eredmények, a nyelvvizs­gák száma, valamint a felső- oktatási intézményekbe fel­vettek aránya alapján állí­totta össze a HVG. Büszkék vagyunk a tavalyi tanévben elért eredményeinkre, ta­nulóink 95%-a nyert felvé­telt valamely felsőoktatási intézménybe, emelt szintű érettségi átlagunk 71 szá­zalék, a középszintű ered­ményünk pedig 82 százalék lett - folytatta. Az iskola diákjainak több mint 90%-a rendelkezik kö­zép- vagy felsőfokú nyelv­vizsgával, nyelvvizsgák­kal. Az intézmény alapvető célja a diákok felkészítése a sikeres felsőfokú tanulmá­nyokra.- Büszkék vagyunk rá, hogy egy tanítványunk már döntős a matematika 3. (spe­ciális) kategóriájában az Or­szágos Középiskolai Tanul­mányi Versenyen, továbbá a 2. fordulóba jutott két tanuló biológiából, kettő fizikából, kettő kémiából, egy mate­matikából, négy magyar iro­dalomból, ugyancsak négy német nyelvből, három fran­cia nyelvből, egy pedig törté­nelemből. A tanulás mellett fontosnak tartjuk a sportot is, a verseghys diákok helyt­állnak a városi, megyei, sőt az országos versenyeken is. Sokoldalú, az élet számtalan területén helytállni képes di­ákokat szeretne a Verseghy Ferenc Gimnázium nevelni - zárta szavait az igazgató úr. Közösségi szolgálat A 2011. évi köznevelési törvény teszi kötelezővé a közösségi szolgálatot, 2016- tól az érettségi vizsgára je­lentkezés előfeltétele lesz, hogy minden diák 50 óra kö­zösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai során. A Verseghy Ferenc Gimnáziumban nagyon jól működik ez a program, a di­ákok örömmel vesznek részt közösségi munkákban. Diákok mondták barna István, 12. B: - Általá­nos iskolás koromban jártam itt egy matematikaversenyen, s akkor eldöntöttem, hogy a Verseghyben szeretnék tanul­ni. Vonzott a magas színvona­lú matematikaképzés. Beju­tottam a matekspeces osztály­ba, ahol nagyon jó felkészí­tést kaptam a versenyekhez és a továbbtanuláshoz. Az idei tanév nagyon jól in­dult számomra, hiszen már bent vagyok az OKTV döntőjé­ben matematika 3. kategóriá­ban, fizikából pedig az OKTV 2. fordulóját várom. Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem fizikus képzésében szeretnék részt venni.- Nagyon jó az együttmű­ködésünk iskolákkal, óvo­dákkal, idősotthonokkal és közhasznú szervezetekkel, s ennek köszönhetően a di­ákoknak sok lehetőségük van az önkéntes tevékeny­TÓTH BENCE, 12. D: - TÍSZafÖld- vári vagyok, de mindenképp a Verseghy Ferenc Gimnázium­ban szerettem volna tanulni. A társadalomtudományi tago­zat keltette fel az érdeklődése­met, hiszen itt magasabb óra­számban tanulhattam kedvenc tantárgyamat, a földrajzot. E tantárgyból sikereket értem el, tavaly 11. lettem a földrajz ' OKTV döntőjében, 2. a Föld­gömb Nemzetközi Földrajzver­senyen és 8. a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Föld­rajzversenyen. Eredményeim­nek köszönhetően kirgíziai uta­záson vehettem részt. A Szege­di Tudományegyetem földrajz szakára szeretnék bekerülni. ségre - mondta el Vargáné Török Krisztina. A szolgálat iskolai koordinátora hang­súlyozta: az iskola ezt fel­adatként kezeli, minden di­áknak megszervezik a szol­gálatot. A szolgálatnak - melynek a verseghysek körében szá­mos emlékezetes pillanata volt már - fontos személyi­ség- és közösségfejlesztő ha­tása van. Comenius-program A Comenius-program fő mondanivalója, hogy le­gyünk környezettudato­sak. A környezettudatosság persze nemcsak a klasszi­kus szemléletformáló gon­dolatokat jelenti, hanem a kultúrák közötti együtt­működést is. - Iskolánk öt ország egy-egy iskolájával működik együtt a prog­ramban, így Anglia, Olasz-, Lengyel-, Franciaország és Norvégia oktatási intéz­ményeivel együtt veszünk részt - mondta el dr. Tímár Krisztina. Az iskola pedagó­gusa kiemelte, a program­ban való részvétel számos utazást foglal magában, ami tapasztalatszerzéssel és nyelvgyakorlással jár, s az adott országban természe­tesen ismerkednek a diákok a környezetvédelemmel és kultúrával is.- Amikor nem utazunk, itthoni feladataink vannak, azokban a részt vevő diákok mellett az egész iskola részt vesz. A program 2013 szep­tembertől 2015 tanév végéig tart - tette hozzá a pedagógus. 5000 Szolnok, Tisza park 1. Telefon/fax: 56/514-953,20/5404896 E-mail: titkar@verseghy-szolnok.sulinet.hu Honlapcím: www.verseghy-szolnok.sulinet.hu Kitüntetések 2013-ban baráth Márta: Szolnok Megyei Jogú Város Pedagógiai díja, az Emberi Erőforrások Minisz­tériuma „Bonis Bona - A Nem­zet Tehetségeiért” díja. BOROSNÉ SZLÁVIK MÁRIA: a Szegedi Orvosbiológiai Kuta­tások Jövőjéért Alapítvány „Szent-Györgyi Tanár" kineve­zése. POGÁNYNÉ BALÁZS ZSUZSANNA: a Richter Gedeon Alapítvány „A Magyar Kémia Oktatásért” díja. tárnái tiborné: Szolnokért Emlékérem arany fokozata. LÁBASSY JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA - TÖRÖKSZENTMIKLÓS Megéri itt tanulni: érettségi, szakma, esélyegyenlőség A pályaválasztás előtt állókban sok kérdés merül fel. A közvéle­kedés pesszimista hangja inkább hajlamos a tanulás, a képzettség, az elhelyezkedés, a munkalehető­ségek kapcsán bizonytalan jövőké­pet vizionálni a fiataloknak. Pedig a képzett szakmunkások aranyat érnek. Ki ne kért volna már isme­rősétől ajánlatot egy-egy jó szere­lőre, szakipari munkához értőre. Egyre jobban szükségét érzik a szakmájukhoz értőkre a társada­lomban. A „tanulópénzes" világ már a múlté. - A szakemberek a legmodernebb technikával dolgoz­nak, egyre magasabb szintű szak­mai, technikai tudással és eszköz­tárral rendelkeznek. Ha kezedben van a bizonyítvány, elhelyezkedsz - így szól a közvélekedés másik üzenete -, néhány éves gyakorlat után mesteri címet szerezhetsz, a jó szakembert keresik itthon és külföldön, megbecsülik, foglalkoz­tatják. Egy jól választott szakma a biztos jövőt, megélhetést jelentheti, ahogyan azt a kor és a munkaerő- piac követelményei diktálják. Január és a február az az idő­szak, amikor rendszeresen ak­tualitást kap sok fiatal és szülő számára a pályaválasztási döntés- helyzet, az iskolaválasztás. Ebből adódóan hagyománya van az ok­tatási intézményekben, hogy saját szokásaik és a kor Igényei szerint minél több formában adjanak ké­pet arculatukról. így van ez a Tö­rökszentmiklósi Lábassy János Szakközépiskola és Szakiskolában is, ahol azzal a meggyőződéssel végzik tanáraik, oktatóik mun­kájukat, hogy elengedheteüen az ország épüléséhez és teljesítőké­pességéhez a keresett és képzett szakemberek oktatása. Vállalt küldetéstudattal rendel­kezik a megújulni kész és képes tantestület. Céljuk olyan fiatalokat az életbe bocsátani, akik általános műveltségükkel eligazodnak ko­runk információhalmazában, és szakmai felkészültségükkel ha­zánkat mindig képviselő „európai állampolgárok” lesznek. Jelenleg két sikeres uniós pá­lyázaton vesznek részt. Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Meg­újulás Operatív Program kereté­ben „A Lábassy felkészülése a rö- vldebb képzésű idejű szakképzés bevezetésére”, illetve „Esélyegyen­lőségi alapú fejlesztések a Lábassy- ban” címmel. Az iskolában azok is esélyt kap­hatnak céljaik eléréséhez, akik valamilyen okból kisodródtak az oktatási rendszerből, hátrányos helyzetből indulnak, de szeretné­nek saját céljaik megvalósításához újabb lehetőséget kapni a tanulás­ra, mert boldogulni, dolgozni aka­ró emberré akarnak válni. A szakiskolások a magyar duá­lis hároméves szakképzés kereté­A több évtizedes múltú, de fo­lyamatosan megújulni kész, Co- menius minőségdíjas, dinami­kusan fejlődő intézmény négy fő területen ­SZAKISKOLAI DUÁLIS 3 éves ben tanulhatnak: asztalos, hegesz­tő, épület- és szerkezeüakatos, női szabó és villanyszerelő szakmákat. Nyolcadik osztály után, felvételi vizsga nélkül várják azok jelent­kezését, akik ezeket a szakmákat szeretnék három év tanulóidő alatt elsajátítani. A felvételt az általános iskolában szerzett osztályzatok alapján döntik el. Fontos, hogy mi­nél többen jelentkezzenek, hiszen akkor indulhat egy-egy osztály, ha elegendő a jelentkezők létszáma. Sikeres elvégzése pedig közvetle­nül belépőt jelent a munkaerőpiac­ra, három év után. Azok a fiatalok is választhatják a Lábassyt, akik még bizonytalan- kodnak magukban: szakma és/ vagy érettségi. A szakiskola után lehetőség van az iskolában érettsé­szakképzés nappali tagozaton, SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS 9-12. évfolyam nappali tagoza­ton, érettségizetteknek 2 éves szak­mai képzés nappali tagozaton, gi megszerzésére is. Van a tanuló­nak módja újra dönteni, értékelni és mérlegelni helyzetét és ter­veit, céljait; hogy szakközépiskolai programban folytassa-e inkább tanulmányait. 10% körül mozog az Ilyen típusú átjárhatóság. Aki azonban már a 8. osztály után az érettségi megszerzésére törekszik, az a szakközépiskola négyéves képzési idejét választhatja 9. évfo­lyamon a Lábassyban. A tanulás általános tantervű, a német és az angol nyelv tanulása mellett informatikai szakmacso­portban (informatikai rendszer- gazda) vagy a szépészet szakma- csoportban (gyakorló fodrász) tanulhat, és haladhat előre az érettségi sikeres megszerzése felé. Kiemelten fontosnak tartják, hogy FELNŐTTOKTATÁS (2, illetve 3 éves) nappali és esti tagozaton, - kínál lehetőségeket, mindenki számára nyitottan, a megye egész területéről, az esélyegyen­lőséget biztosítva. Érettségi? Szakma? Nyitva áll a kapu bármelyik cél eléréséhez a leendő diáknak, aki a 2014-2015. tanévben a Lábassyt választja a szakképzésre épülő életpályát vonzóvá és sikeressé tegyék. Sze­mélyre szabott programot kínál­nak mentor! rendszerrel, egyéni fejlesztésekkel, kiemelten fogla­koznak a hátrányos helyzetű tanu­lóikkal. Minden leendő diáknak a jogszabályoknak megfelelően a gazdaság által igényelt szakképe­sítések, hiány-szakképesítésekben szakiskolai ösztöndíjat adnak, ta­nulmányi eredménytől függően. A középiskolát már elvégzett fia­talokat is szeretnék megszólítani. Hívják, várják, biztatják őket: ér­demes még lehetőségként szám­ba venniük a szakma tanulását a Lábassyban: amelyek igénylik a nyelvtudást, a jó kommunikáci­ós készségre, jó logikai érzékre, szélesebb körű világlátásra van szükség. Innen is van ezt köve­tően továbbtanulási lehetőségük. Az érettségi után megszerzett szakma akár többlet pontokká vál­hat. Nem beszélve a nagyobb isme­retről és tudásról, amivel felvételiz­het a felsőoktatásba. Érdemes tehát az érettségi utáni szakképzés lehe­tőségeiről is tájékozódni a Lábassy­ban. Az intézményben ez a képzés nappali tagozaton folyik. Érettségi után csak 2 év, ide is minél több fiatalt várnak informatikai rend­szergazdának, valamint a gyakor­ló fodrásznak. A felvételt az iskolai előképzettség dönti el, természe­tesen a szakmai egészségügyi al­kalmasság mellett. A jelentkezési határidő: 2014. március 31. Az első szakma megszerzése ingyenes. Ez is döntő érv lehet. Az érettségihez vezető út lehető­ségei is sokirányúak, többféle ta­nulási útvonalról is elérhetőek a Lábassyban. Akik már elvégezték a 10. évfolyamot, és még nem töl­tötték be a 22. évüket, a felnőttok­tatás szakközépiskolai képzésére várják nappali tagozaton, 2 tanév­re. Azoknak is ajánlják ezt a kép­zési, tanulási lehetőséget esti ta­gozaton 3 tanévre, akik már szak­mával rendelkeznek, 18. évüket betöltötték, itt nincs felső korhatár. Család, munka mellett is lehet ta­nulni, érdemes pótolni az eddig va­lamilyen okból elmaradt érettségi tudást és a sikeres vizsgát. Termé­szetesen minden képzési területen két idegen nyelv elsajátítására van lehetőségük: ez a német és az an­gol nyelv. Út az érettségihez - esélyek és lehetőségek adottak a Lábassyban minden tanulni és boldogulni vá­gyó fiatalnak. Kérdezz! Ismerd meg minden felkínált lehető­ségüket! Tájékozódj! 5200 TÖRÖKSZENTMIKLÓS, ALMÁSY ÚT 51. TELEFON: 56/390-279 HONLAP: www. ipari604.sulinet. hu E-MAIL: labassyszki@ipari604.sulinet.hu jelentkezz a Lábassyba! Mindenkit várnak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom