Új Néplap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-02 / 280. szám

2013. DECEMBER 2., HÉTFŐ GAZDASAG 7 Alkudoznak a beszállítókkal a kórházak adósságrendezés A hatályos törvények szerint hatvan napra kellene fizetniük Tőketartozásaik egy részé­nek elengedését és azt kérik egyes kórházak, hogy be­szállítóik tekintsenek el a ké­sedelmes tartozásaik után járó büntetőkamatoktól is. Két éve ezt maguk a beszál­lítók ajánlották fel, ám akkor ez sem volt elég. Haiman Éva A kórházak tartozásaiból adja­nak engedményt, a késedelmi kamatoktól pedig tekintsenek el, és erről írásban nyilatkoz­zanak is, ha azt akarják, hogy fizessenek nekik - ezt kérik beszállítóiktól egyes egészség­ügyi intézmények a részleges adósságrendezésért cserébe. Az egyik megyei kórház la­punk birtokába került leve­le szerint arra hivatkozással nem akarja kifizetni számla­tartozásait, illetve megfizetni a törvény szerint a késedelmes fizetés után járó kamatot, mert „a kapott összeg nem teszi lehe­tővé minden szállító részére az október végéig esedékes szám­lák kifizetését”. A részleges konszolidáció so­rán 93 egészségügyi intézmény 33 milliárd forintot kapott ki­fejezetten a gyógyszer-nagyke­reskedők, orvostechnikai esz­közöket gyártó és forgalmazó cégek felé fennálló kifizetetlen számlái részleges rendezésé­hez. Az összeg valóban nem fe­dezi a teljes kórházi tartozást, amely a Magyar Államkincstár adatai szerint október végén kereken 60 milliárdot tett ki, és ebbe még nem is számolták be­Problémás ügyek a mostani konszolidációval nem csak az a baj, hogy nem teljes körű. A kórházanként megítélt támogatási össze­geknek nem sok közük van az adott intézmények tarto­zásállományához: van, aki a tizedét, más a dupláját is ki­fizetheti tartozásának. Rá­adásul az önálló szakrende­lők most először teljes egé­le a gyógyítással is foglalkozó tot vagy az eredeti költségvetés egyetemek 11,4 milliárdos tar- 3,5 százalékát meghaladó mér­tozását. A 33 milliárd forintos tékű adósságának kifizetésére apanázs az egészségügyi intéz- lenne elegendő, mények 60 napon túl lejárt mi- A késedelmi kamat elengedé- nősített, vagyis 50 millió forin- sével azért is próbálkozhatnak, mert két éve a beszállítók ma­guk ajánlották fel: lemondanak a nekik járó késedelmi kamat­ról, ha a kintlévőségeik 90 szá­zalékát 2011. december 31-ig, a fennmaradó részét pedig a kö­vetkező negyedévben megkap­ják. Erre azonban akkor nem került sor. A tó'keelengedést, amelyet értesüléseink szerint maga az egészségügyi kor­mányzat is szeretett volna ki­harcolni a cégektől, már akkor is visszautasították, mondván: a beszállítók közbeszerzési szében kimaradtak a jutta­tásból, holott erre eddig még soha nem volt példa. Eköz­ben - hívja fel a figyelmet a Magyar Járóbeteg Szakellátá­si Szövetség -, a kórházaktól független és nem mellesleg önkormányzati tulajdonban maradt szakrendelők látnak el minden negyedik járóbete­get az országban. eljárásokat követően szabály­szerűen szerződtek, határidőre szállítottak, így érthetetlen, miért ne tartanának igényt az ellenértékre. Az EU irányelvei és az új közbeszerzési törvény mindemellett az állami beszer­zéseknél harminc napban ál­lapítja meg a fizetési határidőt azzal, hogy az egészségügyben ez maximum hatvan nap lehet. Tartozásállomány (milliárd forint, 2013. október 31.) Péterfv Sándor utcai Kórház 3,9 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház 3,4 Fejér Megyei Kórház 3,2 Kenézy Gyula Kórház 2,3 Jávorszky Ödön Kórház 2,2 Gyógyító-megelőző szakintézetek összesen 60 FORRÁS: MÁK Megválik néhány leányvállalatától a Deutsche Bank A Deutsche Bank két kisebb leányvállalatának az értékesíté­sét is bejelentette a héten, ezzel csatlakozott ahhoz az európai banki trendhez, melynek ke­retében a bankok a korábbinál jobban koncentrálják jelenlétü­ket és a fő működési területhez nem szorosan csatlakozó leány- vállalatokat leválasztják. így járnak el a Tilney Investment Management nevű, vagyon­kezeléssel foglalkozó angliai le­ányvállalat esetében is> amelyet a Permira Advisers számára értékesítenek. A vételár a hírek szerint várhatóan nem fogja el­érni a 490 millió dollárt, azt az összeget, amennyiért 2006-ban a céget megvásárolta a Deutsche Bank. A bank azt is bejelentette, hogy kilép az orosz alapkezelési piacról, és értékesíti az UFG nevű cégét. A leányvállalat 1,7 milliárd dollárt kezel, amelyet az Aton nevű független bróker­cég vesz meg. A vételárat ebben az esetben nem hozták nyilvá­nosságra. ■ Nagy András Költségcsökkentési program az UniCreditnél Az UniCredit csoport a jövedel­mezőség növelése érdekében költségcsökkentést hirdetett, amelynek keretében 130 mil­lió eurós költségcsökkentő programot tervez Ausztriában. Ebből 70 milliót a bérkiadások lefaragásával szeretnének el­érni, amelynek érdekében 850 fős létszám leépítést készíte­nek elő. A költségmegtakarítás jelenértéke az adók figyelembe vétele nélkül 600 millió euró körül alakulhat, ami részvé­nyenként 10 centet, az árfolyam körülbelül 2 százalékát jelenti. A költségcsökkentés másik lé­péseként a cseh és a szlovák le­ányokat egyesítik. Azt még nem közölték, hogy ettől a lépéstől mekkora költségmegtakarítást remélnek, illetve azt sem hoz­ták nyilvánosságra, hogy jár-e leépítéssel. ■ Nagy András FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS HIRDETÉS 2013. decemberi, hétfő - december 4. szerda Karát Bécsi virsli ► 400 g ► 1748 Ft/kg HAZAI FELDOLGOZÁSÉ) TERMÉK SZÉTVÁLASZTHATÓ VÉDÖGÁZAS CSOMAGOLÁSBAN Bécsi Virsli Fekete retek ► I. osztály ► lédig ► kg Kiwi ► II. osztály ► dobozos ► 1 kg Kékforrás üdítőital ► citrom ízű, narancs ízű ► szénsavas ► 1,5 liter ► 43 Ft/liter Porcukor ► 500 g ► 278 Ft/kg Vödrös nápolyi* ► kakaós, citrom ízű, földimogyoró ízű ► 1 kg HAZAI TERMÉK DIAMANT í/brctfAor Nestlé Szerencsi kakaópor ► 100 g ► 3590 Ft/kg Wippy konyhai papírtörlő ► 3 rétegű ► 2 tekercs ► 11,5 méter/tekercs ► 84,5 Ft/tekercs ► 7,3 Ft/méter A Hypot biztonságosan alkalmazza! Használat előtt mindig olvassa el a feliratot (dmkét) és a használati útmutatót! ,__—-—mm——_ KARÁT Pinny Okos megoldás KAKAO Érvényes: 2013. december 2. hétfő és december 4. szerda között minden Penny Maikét üzletben, az ország 192 pontján. *Az árak a 2013. november 28 át megelőző Penny Market fogyasztói árak. 'A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezert előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! HÍRSÁV Felminősítette az S&P Ciprust EGY FOKOZATTAL, „B mínusz” szintre javította Ciprus hosz- szú távú szuverén adósságát a Standard & Poor's. A hitel- minősítő pénteken közölte: csökkent annak az azonnali kockázata, hogy március óta európai uniós mentő­csomaggal kisegített sziget- ország kormánykötvényei nemteljesítővé válnak. Nl- kosz Anasztasziadisz ciprusi elnök üdvözölte a felminősí­tést, mint mondta, ez annak a jele, hogy kezd visszatérni a ciprusi gazdaságba vetett bizalom. ■ MTI Cáfolja London az árbefagyasztást tagadta A brit kormány azt a pénteki médiaértesülést, hogy a lakossági tarifák be­fagyasztására kérné a brit piacon tevékenykedő hat or­szágos energiaszolgáltató cé­get. A BBC által közölt, ipar­ági források beszámolóira hivatkozó értesülés szerint a kormány a 2015-ben ese­dékes következő parlamenti választásokig szeretné ár­emelési moratóriumra rá­venni a szolgáltatókat. A brit lakossági energiapiac csak­nem egészét ellenőrző hat nagy szolgáltató közül az el­múlt hetekben négy jelentett be átlagosan 9,1 százalékos - az éves brit inflációt négy­szeresen meghaladó - áreme­lést, hatalmas felháborodást kavarva országszerte. ■ MTI Fölgyorsult a lengyel GDP növekedése a belső fogyasztás régóta várt fellendülésének is kö­szönhetően kissé gyorsult a lengyel GDP növekedése 2013 harmadik negyed­évében. Éves összehasonlí­tásban 1,9 százalékos volt a növekedés, a második ne­gyedévhez képest 0,6 száza­lék. A második negyedévben 0,5 százalékkal nőtt a GDP negyedéves összevetésben. Négy negyedévi csökkenés után nőttek a beruházások is. 2013-ban a várakozások szerint 1,3-1,5 százalékkal nő a lengyel GDP. ■ MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom