Új Néplap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-11 / 288. szám
2013. DECEMBER 11., SZERDA GAZDASAG 5 Közmunka: egyelőre nem látszik a kiút foglalkoztatás Kevesen találnak vissza az elsődleges munkaerőpiacra - Esélyes szociális szövetkezetek A közmunkások foglalkoztatásának megoszlása (2013. szept.,fő) Nonprofit 6135 VG-GRAF1KA I ORRAS: KSH Csak a közmunkások kis része dolgozik vállalatoknál, ezek is állami cégek, és hasonló az arány a nonprofit szférában is. Döntő részük nem talál vissza az elsődleges munkaerő- piacra, ezzel kapcsolatban a program célszámot sem jelöl meg. Braunmüller LajosHornyák József Szeptemberben a 145 ezer közmunkásból 9 ezret a vállalati szféra, döntően állami vállalatok foglalkoztattak, ó ezer közfoglalkoztatott pedig a nonprofit szektorban dolgozott szeptemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Világgazdasággal. A KSH intézményi jelentése szerint a legtöbb közmunkás júniusban volt, akkor a létszámuk megközelítette a 152 ezer főt. A vállalati szférában 12 ezer, a nonprofit szektorban pedig közel 7 ezer közmunkás dolgozott a nyár elején. A vállalatoknál valószínűleg a KSH által közöltnél többen dolgoznak, hiszen a hivatal csak a legalább 5 főt foglalkoztató cégektől gyűjt adatokat. A KSH arról tájékoztatta lapunkat, hogy a vállalatok részben az erdőgazdálkodásnál, vízügyi tevékenységhez fűződőén foglalkoztatnak közmunkásokat, de jellemző az árokásás is. A teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bruttó átlagkeresete 76 ezer forint volt szeptemberben, ami 5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor továbbra is jóval alacsonyabb a fizetésük, mint a minimálbér összege, ami 98 ezer forint. A foglalkoztatás költsége az elmúlt években megdrágult az alacsonyabb jövedelmi kategóriákban. Az egykulcsos adórendszer bevezetésével jelentős bruttó béremelésre volt szükség ahhoz, hogy a kiskeresetűek nettó bére ne csökkenjen. Mindez arra ösztönözheti a munkaadókat, hogy inkább közmunkásokkal próbáljanak elvégeztetni egyes munkafolyamatokat. A közmunkások verseny- szférás foglalkoztatása azonban több akadályba ütközik. „Volt olyan terv, hogy a közmunkásokat nagy számban közvetítik ki majd a magán- vállalatokhoz, ám ez támo- gatotti foglalkoztatásnak minősülne, amely uniós jogszabályokba ütközhet” - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kordás László. A Közmunkások Szakszervezetének főtitkára lapunknak hozzátette: „ez azért is kedvezőtlen irány, mivel elindíthatna az adott térségben egy negatív bérspirált, amely később meglátszana a fogyasztáson is" - tette hozzá. A nonprofit szférában elhelyezkedett közmunkások döntően a szociális szövetkezeteknél dolgoznak. Kordás szerint ezen a téren már nagyobb előrelépési lehetőség lenne. „A szociális gazdaság egésze egyes számítások szerint 100-150 ezer embert tudnának foglalkoztatni, ehhez azonban komoly szemlélet- váltás lenne szükséges. Az állami földeket nem magán- vállalkozóknak kellene bérbe adni, hanem valódi szociális földprogramot kel lei)e beindítani” - fogalmazott Kordás. A főtitkár szerint a ver- senyszérában való elhelyezkedés a közmunkaprogramot „csak szavakban kíséri”. Kordás László kijelentette: „A közmunkások mindössze 5-7 százaléka tudott eddig „az összes foglalkoztatotti létszám körülbelül 4 százalék a közmunkás, vagyis ha azt feltételeznénk, hogy nekik nem lenne állásuk, akkora munkanélküliek tábora harmadával növekedne” - mondta el a Világgazdaságnak Samu János. A Concorde makroazda- sági elemzője lapunknak hozvisszakerülni az elsődleges munkaerőpiacra, munkahelyek hiányában ez nem is lehet több egyelőre. Az egész közfoglalkoztatotti programban nincs ugyanakkor olyan célszám, amely arra vonatkozna, hogy adott időre hány közmunkásnak kell visszakerülnie az elsődleges munkaerőpiacra.” Dávid Ferenc szerint egyéb okok is közrejátszanak. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára lapunknak elmondta: „olyan munkakörben, ahol a gondosságnak, az anyagi felelősségnek szerepe van, a munkáltató nehezen szánná rá magát az egy-két hónapig a programban résztvevő közmunkások alkalmazására. Ilyen szintű bérezésért ráadásul kellő lojalitást sem feltételeznek a munkaadók” - tette hozzá. zátette: „a közmunkásokat azért is foglalkoztathatják a vállalatok, mert olcsó munkaerőt jelentenek. azoknál A munkafolyamatoknál, ahol nem szükséges a vállalat működésének magas szintű ismerete, alkalmazhatnak közfoglalkoztatottakat is” - fogalmazott az elemző. Munkanélküliség helyett? Olcsó árak miatt nem nőtt az agrárium A hazai mezőgazdaság kibocsátási értéke 2013-ban folyóáron 4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az eredmény mögött a kibocsátásban döntő növénytermesztés jobb termés- eredménye, ám a tavalyinál jóval alacsonyabb árszintje áll. Elsősorban a növénytermesztés nagyobb termelési volumene tette lehetővé az ágazat eredményének növekedését, a termékcsoport értéke az árcsökkenés ellenére is meghaladta a 2012. évit - közölte a KSH. Az állattenyésztés kibocsátási értéke az előző évi szintet alig haladja meg. A bruttó hozzáadott érték nőtt, a munkaerő-ráfordítás azonban elmaradt az egy évvel korábbitól. A mezőgazdasági termelés volumenindexe (az előző év - íoo) 2012 ■ 2013 Növény- Élő állatok Mezőtermesztési és állati gazdasági és kertészeti termékek kibocsátás termékek összesen VG GRAFIKA FORRÁS: KSH Az előzetes adatok alapján 2013-ban a növénytermesztés kibocsátásának volumene több mint ötödével, 22 százalékkal emelkedett a 2012. évihez képest. Számottevően, mintegy harmadával nőtt a kibocsátás szerkezetében meghatározó gabonafélék volumene, a búza és a kukoricatermés is kedvezőbben alakult az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ám itt a legnagyobb az árcsökkenés is. Az élő állatok kibocsátása 3, az állati termékeké 2 százalékkal mérséklődött, így az állattenyésztés teljes termelési volumene 3 százalékkal visszaesett az előző évhez képest. Vancsura József, a Gabona- termesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke korábban a Világgazdaságnak elmondta: az idei év problémája az, hogy a termés- mennyiség nem nőtt olyan mértékben, mint amilyen mértékben zuhant az egyes termények ára. Összességében Vancsura szerint a tavalyihoz képest mintegy negyedével több termés lett, ám az árak csaknem megfeleződtek egy év alatt. „Ez sokak számára vesztes pozíció, különösen ott nehéz a helyzet, ahol a belvíz, vagy a nyári aszály komoly károkat okozott” - tette hozzá Vancsura. Az ár- stabilitás elmaradása miatt a termelők hozzávetőleg 40-50 százaléka nem realizál hasznot az idei évben. ■ B. L. HIRDETÉS Hosszú távon eredményesen működő bankot étdemes választani szempontok A stabil háttér és a likviditás fontos tényezők- Hogyan tud egy bank ebben a jelenlegi erős versenykörnyezetben eredményes lenni a kkv- szegmensben?- A kkv-szegmensben valóban nagyon hasonlóak az alapvető termékek és szolgáltatások a piacon, emellett nagyon sok a szereplő. Ezért akkor tud eredményesen működni egy bank ebben az üzletágban, ha valamilyen módon meg tudja különböztetni magát a versenytársaitól, valamilyen területen többet, jobbat tud nyújtani. A hosszú távú partnerség, az együttműködés mélysége, a magas színvonalú szakmai kiszolgálás tartoznak azon fontos tényezők közé, ahol lehetőség kínálkozik erre. Fontos hozzátenni, hogy ha ilyen szempontokból nem elégedett egy vállalkozás, viszonylag hamar új bankot fog keresni magának.- Mire érdemes odafigyelnie egy vállalkozásnak a bankválasztásnál?- A szempontok között élen jár az, hogy hosszú távon eredményesen működő bankról legyen szó, erős háttérrel és likviditással, amely már bizonyított a piacon a kkv-szegmens- ben. A termék- és szolgáltatáskínálat szintén olyan tényező, amit feltétlenül érdemes feltérképezni a bankválasztás előtt. Minderről a mai digitális világban már könnyen és gyorsan találhatók információk az Dénes Zoltán szerint a versenytársaknál többet, jobbat kell nyújtani interneten, kifizetődő, ha erre egy kis időt szánunk. Ezt követheti a részletesebb ismerkedés a bankkal: a vállalati kapcsolattartás rendszerének és módjának, az online banki felület funkcióinak és működésének, valamint a telefonos Névjegy Dénes zoltán közgazdász, dip lomáját a gödöllői Szent István Egyetemen szerezte. 2000-ben csatlakozott először vállalati kapcsolattartóként a Citi Magyarország kis- és középvállalati üzletágához. 2006-ben léptették elő a kis- és középvállalati üzletág értékesítési igazgatójává, és azóta sikeresen irányítja ezt a területet. ügyfélszolgálaton keresztül elérhető szolgáltatások és támogatás, illetve ezek színvonalának feltérképezése. Érintettség esetén a finanszírozási és devizakockázat-kezelési megoldások elérhetőségére is figyelmet kell fordítani. Mindezt közvetlenül a banknak feltett kérdésekkel, ajánlatkéréseken keresztül lehet a legegyszerűbben megtudni, és természetesen kiváló segítség lehet a döntéshozatalban, ha valamelyik üzleti partner vagy ismerős személyes tapasztalat alapján ajánl egy-egy pénzügyi intézményt.- Mi a véleményük az MNB Növekedési Hitelprogramjáról és részt vesznek-e a második fázisban?- Sikeresnek ítéljük a programot, az első fázisban kihelyeztük az általunk kért keretösszeget, amelyet új finanszírozásra és meglevő hitelszerződések kiváltására egyaránt igénybe vettek ügyfeleink. Erre a sikerre és az ügyfélvisz- szajelzésekre építve részt veszünk a második fázisban is.- Milyen eredményeket terveznek a kkv-üzletágukban?- Az elmúlt években jól definiált célpiacunkon növekedést tervezünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ügyfeleink által fontosnak ítélt szempontoknak egyre inkább megfeleljünk, és egyre jobbak legyünk a piacon. HÍRSÁV Támogatott hitel az élelmiszeriparnak A magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. 6 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogramot - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A hitel összege 5-500 millió forint lehet, kamata jelenleg 7 százalék, amelyhez 50 százalékos támogatás vehető igénybe. A hitel futamideje legfeljebb 6 év, azon belül legfeljebb 3 év tőketörlesztési türelmi idővel. Saját erő nem szükséges. A 6 milliárdos keretből 4 milliárd forintot a nagyvállalatok és közép- vállalatok, 2 milliárd forintot pedig a kis- és mikro vállalkozások számára különítettek el. A programban 2014. június 30-ig lehet megkötni a hitelszerződéseket. ■ MTI Horvátország már eljárás alatt ELJÁRÁST INDÍTOTT a túlzottan magas államháztartási hány miatt Horvátország ellen az Európai Bizottság. A zágrábi parlament által múlt héten elfogadott büdzsétervezet ugyanis 3 százalék fölötti deficittel számol nem csak 2014-re, de 2013 és 2016 között minden évre. A júliusban csatlakozott Horvátország a tizenhetedik ország, amely ellen túlzottdeficit-eljárás folyik a 28 tagállam közül. ■ VG i