Új Néplap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)

2013-12-11 / 288. szám

2013. DECEMBER 11., SZERDA MEGYEI TŰKOR 3 HÍREK Már csak az iskolában fűtenek gázzal TISZASASON is elindult a téli közmunka, a dolgozók jelen­leg hulladékfát gyűjtenek az önkormányzat tulajdonában álló földterületekről. Gyói Gá­bor polgármester elmondta, tavaly szinte minden köz- intézményben ezzel melegí­tettek, több százezer forintot megspórolva a tüzelőn. Idén is marad a legtöbb középület­ben a biomassza-hulladékkal való fűtés, kivéve az iskolá­ban, ahol visszakapcsolta a gázt a Klik, azaz a Klebels- berg Intézményfenntartó Központ. ■ J. ZS. Rászorulóknak osztottak csomagokat A FICZEK Károly Szociálisan Rászorultakért Alapítvány tizenöt évvel ezelőtt jött létre lászjákóhalmán egy magán- személy felajánlása alapján. Minden évben ilyentájt osz­tanak szerény, főleg inkább a konyhában felhasználható tartalmú ajándékcsomagokat Bárdosné Labáth Anna kura­tóriumi elnök vezetésével. ■ Nagykarácsonyban muzsikáltak a szolnokiak hátrányos helyzetű gyerme­keknek muzsikált Mikulásfal­ván, Nagykarácsony telepü­lésen a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Ezen a napon a martonvásárhelyi és a fejér megyei gyermekotthonokból érkeztek a kis vendégek Mi- kulásfalvára, ahol különleges zenei élmény várta őket - a zenekar előadásában Prokof- jev „Péter és a farkas” című szerzeményét hallgathatták meg. A gyerekek nemcsak hallgatói voltak a különleges koncertnek, hanem kezükbe vehették a karmesterpálcát is, és néhány perc erejéig diri­gálhatták a zenekart. ■ A zenekar tagjai a gyerekek közt Adventi készülődés. Közös áhítattal készülnek a karácsonyra a tiszaszentimrei idősotthon lakói. A református egyház által fenntartott intézményben élő mintegy ötven lakó számára a délelőtti órákban közös énekléssel, imádsággal, különféle programokkal színesítik az adventi időszakot. Két házat gyújthatott fél bűntény A pletykák szerint féltékenység állhat a miklósi eset hátterében ► Folytatás az 1. oldalról Mindez azért volt meglepő, mert a bejelentés úgy érkezett a me­gyei műveletirányításra, hogy egy lakói feltehetőleg magára gyújtotta a lakását. Fodor Viktor hadnagy, a Szol­noki Hivatásos Tűzoltó-parancs­nokság szolgálatparancsnoka azt nyilatkozta, hogy egysége szintén a Magyar utcai tűzhöz érkezett meg, de szerencsére a törökszentmiklósiak gyors be­avatkozásának köszönhetően ott már nem volt teendőjük. Közben kaptak egy újabb információt, miszerint a közelben van még egy tűz. Felderítették a környé­ket, hogy ellenőrizzék, valódi volt-e a bejelentés - egy, a szom­szédos Zenész utcai ház ablaká­ban látták meg az újabb tüzet.- Az ablak zárva volt, nem csaptak ki a lángok, csak a fé­nyek voltak tűzre utalóak, de a kollégák feltételezték, hogy nem egy kandalló tüzéről van szó - meséü Fodor Viktor. - Rendőri segítséget is kérni kellett, mert a ház előtt lassan összeverődött néhány ember, a ház közvetlen közelében pedig volt egy férfi, akit a tűzoltók többször is fel­szólítottak, hogy hagyja el a te­rületet, mert veszélyes, azonban zavartan viselkedett. Az épület­be behatoltak a kollégák, de nem voltak bent emberek. S. Tóth Anikó, a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője elmondta, az eset után kivonult helyszíni szemlé­re a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is, mert felmerült, hogy gyújtogatás történt. Az eset kö­rülményeit még vizsgálják. A feltételezés később valósnak bizonyult, hiszen a rendőrséget is riasztották.- A rendőrséget is riasztották a Törökszentmiklóson történtek miatt - mondta el lapunk kér­désére Pásztorné Kovács Ágnes, megyei rendőrségi sajtószóvivő. - A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján, hétfőn este fél hét körül egy negyvenhat éves férfi saját otthonának egyik helyisé­gét felgyújtotta, majd elhagyta a házat. A férfi a közelben lakó rokonaihoz ment, ahol az előze­tesen magához vett késsel volt feleségét többször megvágta. Az asszony sikeresen elmenekült támadója elől. A gyanúsított ezt követően egy másik házba is be­hatolt, ahol szintén rokonai éltek és ott a nála lévő késsel rátámadt az ott lakókra. Azonban itt nem tudott megsebesíteni senkit. Ez­után a férfi feltételezhetően tüzet gyújtott, melynek következtében az épület egyik szobája kiégett - ismertette a történet rendőrségi szálát a szóvivő. A férfit már az utcán fogták el a kiérkező rendőrök, őrizet­be vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Az ügy kivizsgálása jelenleg is folya­matban van. Lapunk informá­ciói szerint a tűzben senki nem sérült meg, azonban a késes támadás következtében a gya­núsított volt feleségét súlyos sé­rülésekkel szállították kórház­ba. Helyiek elmondása szerint az eseménysorozat hátterében szerelemféltés állhat. Volt, aki családjára akarta gyújtani a házat NEMRÉG EGY cibakházi férfi döntött úgy, hogy gyújtogatni kezd egy családi vitát követően. A veszekedés után nem csak sa­játportáját, hanem szomszédjai kertjét is lángba borította. Az 54 éves férfit elfogták a rend­őrök. Szerencsére senki nem sé­rült meg. A közelmúltban egy jászberényi férfi lett féltékeny élettársára, akinek előbb kabát­ját gyújtotta fel, majd az egész háza lobbantotta lángra. Az esetben a teljes ház leégett, sze­mélyi sérülés nem történt. Alig két éve egy férfi annyira feldü­hödött párjára, hogy az összes holmiját az udvarra hordta, és mintegy máglyaként az egészet elégette. A szolnoki férfi nem először terrorizálta barátnőjét, a rendőrség többször is megelőző távoltartást rendelt el vele szem­ben, amit rendszeresen megsze­gett. Végül a gyújtogatás után őrizetbe vették. JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN A szolgálat szépsége az újságírás szépségét töb­bek között a találkozások ad­ják. Találkozások emberek­kel, sorsokkal, nézetekkel, eseményekkel. Az már raj­tunk múlik, hogy mi kerül belőlük az olvasó elé, mert jó szándék és érzék kell a válogatáshoz. Nem könnyű észrevenni a csillogás mö­götti ürességet, vagy a visz- szafogottságban felismerni a valódi értéket. Pedig fontos dologról van szó, a sajtósze­replés hitelesítést is jelent­het bárki számára. valóban hiteles emberrel találkozni remek érzés, még ha látszólag kevés is van be­lőlük. Pedig hála istennek azért akadnak szép szám­ban, és sokan is kíváncsiak rájuk. Az emberek többsége ugyanis éhezik az igaz sza­vakra, gondolatokra. Ezért várja mindenütt tömeg a dévai ferences barátot, aki mögött lassan félországnyi felkarolt, az életnek meg­mentett árvagyerek sorako­zik. Ezért hallgatják ezrek és ezrek az élsportolóból lett katolikus papot, akinek megadatott a telkekhez való érthető szólás, a másik em­ber feltétel nélküli megér­tésének képessége. Szintén ezért figyeli pisszenés néF kül hallgatósága a toxikoló- gus főorvost, aki napi ötórá­nyi alvás mellett éli életét, hogy többi idejében ital- és kábítószermámorukból éb- resztgesse a hozzá kerülő szerencsétleneket. Közben meg járja az országot, tanít, nevel, figyelmeztet, hogy lehetőleg minél kevesebben szoruljanak a segítségére. mindannyiuk közös vonása, hogy nemcsak könyvből tanulták a tudományu­kat, hanem ennél sokkal nagyobb tanítómester for­málta őket. Az egymásra, a másik emberre való oda­figyelés képessége. Ennek köszönhető, hogy egyre több emberhez jut el a sza­vuk, amit öröm és megtisz­teltetés szolgálnunk. HIRDETÉS Az érszűkület a mozgás gátja lehet, figyeljen a jelekre! nashwan-parasound Az ország számos városában, köztük Szolnokon is alkalmazzák már a fájdalommentes eljárást Minden csa­tornán ke­resztül azt lehet hallani, hogy milyen sokat jelent a minden­napi legalább 30 perces séta. Hideg, rossz időben hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni. Ahogy jobb lesz az idő, a kedv is megjön egy kis mozgásra és sajnos sokaknál ekkor derül ki, hogy már nem megy panasz nélkül bizonyos táv megtétele. Megjelennek a görcsök, zsib­badás, fájdalmak a lábában, a végtagok nem melegednek ren­desen fel. Figyelni kell ezekre az intő jelekre, hisz egy súlyos be­Fontos a betegség időben történő felfedezése tegségre, az érelmeszesedésre, érszűkületre utalhatnak. Figyel­meztetés lehet még:- a bizonytalan járás, szédülés,- a fáradékonyság,- éjszakai görcsök,- elszíneződött végtagok,- fülzúgás. Fontos 30 év felett évenként megvizsgáltatni keringésünk állapotát. Nagyon sok minden befolyásolhatja ereink állapotát. Többek között roncsolja:- cukorbetegség,- magas vérnyomás,- magas koleszterinszint,- dohányzás,- sok stressz. Egy egyszerű és fájdalommen­tes doppleres vizsgálattal pár perc alatt megállapítható, hogy van-e már lerakódás és milyen mértékű. Nagy segítséget jelent a megelőzés és kezelés területén a Nashwan-Parasound-készü- lék, melyet már országosan is alkalmaznak. A találmánnyal mindössze 20 kezelés szük­séges, hogy javulást lehessen elérni, tíz év alatt számos bete­gen segített már. Infra-, ultra- és hallható hangot kibocsátva a gép rugalmasabbá teszi az ér fa­lát, a beszűkült vagy elzáródott szakaszokon pedig mellékerek képzésére serkenti a szervezetet. Ne hagyja, hogy a betegség határozza meg életét, jelentkez­zen be most vizsgálatra és előzze meg a nagyobb bajt! Ünnepi akció! A karácsonyi akció keretén belül a Szolnok, József Attila ut­cában található rendelőbe be­jelentkezőknek 40 ezer forintos kedvezményt biztosítanak a kú­ra árából. A vizsgálat 3000fo­rint. Jöjjön el másodmagával és ha mindkettőjüknek szükséges a kezelésl vegyék igénybe a kú­rát FÉL ÁRON! Vigye magával ezt a cikket és spóroljon a kúra árából további 5000forintot! A kedvezményes időszak novem bér 18-tól december 31-ig tart. további felvilágosítás és beje­lentkezés: www.medhungary.com, 06-72/551-714, 06-20/920-4447, 06-30/595-4344, 06-70/290-3216. k

Next

/
Oldalképek
Tartalom