Új Néplap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-10 / 287. szám
2 2013. DECEMBER 10., KEDD MEGYEI TÜKÖR Közeledik az ünnep: már fenyőket is árulnak készülődés Megyénkben is egyre népszerűbb a nordmann fajta - azért szeretik, mert nem hullajtja a levelét A karácsony előtti utolsó roham még odébb van, de ha valaki inkább ki is maradna belőle, akkor kezdje időben a vásárlást. A fenyőfákat például már mindenhol elkezdték árusítani. Munkatársainktól Ha szeretnénk egy mondatba tömöríteni, mikor célszerű bevásárolni az ünnepekre, így szólna: amikor van rá pénz. De mivel sokaknak nincs, vagy csak kevés, muszáj figyelni az akciókat, a kiárusításokat és a lehetőségeket, hogy hogyan juthatunk olcsón az ünnepi kellékekhez. Nyilván mindenkinek van már bevált trükkje, megszokott menetrendje, ami alapján az ünnepekre készül. A hipermarketek viszont ettől eltérően működnek, főként a bevétel növelése céljából, így már jóval korábban kikerülnek a polcokra a karácsonyi holmik, mint azt mi várnánk. Ezt is a saját előnyünkre fordíthatjuk azonban, hiszen így több időnk marad nézelődni, jegyzetelni, és kevesebb „árakkal trükközős” átverésbe futhatunk bele. Ha van rá lehetőségünk, időben induljunk bevásárló körútra, hogy legyen időnk válogatni, mérlegelni, hiszen ezzel is pénzt takaríthatunk meg, és az esetleges csalódást is elkerülhetjük. A karácsony csalhatatlan közeledtének jele az is, tjpgypopg- kezdődött a fenyőfák árusítása.- Mondhatni, ma még csak „félig" vagyunk nyitva, még most alakítjuk ki az árakat is, melyek a tavalyihoz hasonlóak lesznek - mutatta fenyőfakínálatát Dudás Éva a szolnoki vásárcsarnoknál. Dunántúlról származó formás luc, ezüst és nordmann fenyők kínálják magukat az arra járóknak, töves fenyőből is akad négy különböző fajta. Lesz majd néhány feketefenyő is. A délelőtti gyérebb forgalom ellenére egymás után álltak meg egyelőre inkább csak felmérni a tűlevelű kínálatot. Gyurits Tiborné a nordmann- fenyőket nézegette, régóta ezt a fajtát vásárolja.- Főleg az unokák miatt veszem ezt a fajtát, mivel nem hullik a levele, nem kell attól tartani, hogy belelépnek. Itt mindig Ünnepi kellékek - mit, mikor szerezzünk be? Szaloncukor A szezonális édességekre általában 3 hónap l szavatossági időt garantálnak, nem véletlenül, i Ezek többsége ugyanis már tavasszal elkészült. Nem érdemes vele tehát várni, hacsak nem az akcióra, ami viszont jelentős mértékben csak , karácsony után szokott bekövetkezni. De . akkor meg már álw kinek kell? Kenyér, kalács Nehéz kérdés. Utolsó nap vagy lesz, vagy nem lesz friss kenyér, így, aki biztosra akar menni, pár nappal korábban vásároljon egy családnak elegendőt, és tegye a fagyasztóba. így, ha mégis sikerülne friss pékáruhoz jutni, még mindig marad tartalék. Ami jól jöhet akkor, ha éppen minden zárva van. Fenyőfa Tulajdonképpen attól kezdve, hogy felbukkannak az első árusok, nagy különbség nem lesz a vásárolt fenyők között. Szinte az összesét kivágták már ugyanis novemberben. Ha korán vesszük meg, annyit javíthatunk a helyzeten, hogy megfelelően (például hűvös helyen) tároljuk karácsonyig. Sajnos, az árak sem csökkennek az ünnepek közeledtével, sok árus ugyanis az utolsó nap sem adja olcsóbban a tűlevelűt, hiszen valamiből neki is meg kell élnie. Viszont nagy az esélye, hogy ilyenkor mát jóval kisebb »lesz a választék. Szintén bevethető a fagyasztós megoldás, hiszen az ünnepek előtt a hentesnél is gyakran kifőzik a sor. Persze, a friss a legjobb és a legkönnyebben felhasználható, de az egy héttel korábban megvásárolt tarjának sem lesz semmi baja, amikor elővesszük a fagyasztóból. Lehetőleg még az ünnepi ebéd készítése előtt jóval, hogy legyen ideje felengedni. Ajándékok Érdemes minél előbb beszerezni az ajándékokat, így elkerülhetjük, hogy elfelejtsük, mit is szeretne a másik, illetve, hogy az utolsó napokon teljeser felesleges, drága holmikat vegyünk meg pánikunkban. A gyerekeknél kicsit más a helyzet, hiszen van, hogy egy hét alatt kiszeretnek kedvenc mesehősükből, mert már nem menő, így a drága akciófiguri vagy baba könnyen „cikivé” válhat, és sírást idézhet elő a fa alatt. Érdemes tehát kicsit kivárni, illetve olyan játékokat, könyveket venni, amelyek nem • szezonálisak. Ha valóban jót akarunk magunknak, leginkább, semmikor se vegyünk bolti, előre csomagolt bejglit. Egyrészt tele lehetnek tartósítószerekkel, másrészt nem látunk bele, így azt sem tudjuk, milyen ízű, minőségű, esetleg penészes-e. Bár drágább, talán mégis érdemesebb cukrászdából rendelni, ahol vehetünk kóstolót, és ahol addigra készül el a j sütemény, amikorra éppen kell - így friss lesz | az ünnepi ebéden. Persze, a legjobb, ha magunk állunk neki sütni, bár igaz, kevésbé kényelmes. Már most is sok boltban lehet leértékelt díszeket, kiegészítőket találni, de karácsony előtt még lehetnek újabb akciók, így ezek beszerzését nem érdemes elsietni. Az utolsó héten akár féláron is megvehetjük a fenyőfára valót. A friss hal a legfinomabb, de az érte való tülekedés az utolsó napokban némiképp csökkent ezen az élvezeten. Ha találunk olyan (állandó) halboltot, ahol lehet rendelni is, éljünk a lehetőséggel, így karácsonyra garantáltan nem maradunk friss hal nélkül. Ha nem, de mégsem szeretnénk közelharcot vívni a halassátorban december 24-én délelőtt, egy-két héttel előtte is megvehetjük a szükséges mennyiséget, amit (akár szeletekben is) nyugodtan T lefagyaszthatunk. Ne hagyjuk szem előtt a megvásárolt ajándékot! szépen be is csomagolják, köny- nyű szállítani. Majzik Józsefné a fenyőgallyakat vette szemügyre.- Van műfenyőnk, de az illata miatt körberakjuk igazi ágakkal is - mondta. - Idősebb korban az ember sajnálja a kivágott fákat, bár tudom, hogy Uyen célra telepítik őket. Egyébként a klasz- szikus, hagyományos fenyőt szeretem, megesik, hogy a műfenyő mellé igazit is veszünk.- Karácsony előtt fogom megvenni otthonra a kis lucfenyőmet, azt tapasztaltam, olyankor olcsóbb, félnek a kereskedők, hogy rajtuk marad - mondta Vizy Domonkos, a szolnoki Szent József templom plébánoa zseblopások veszélyeire figyelmeztető rendőrség a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó vásárlások apropóján. az utóbbi idők egyik legjellemzőbb módszere, amikor két-három nő odamegy valakihez, térítőt, ruhaneműtárulva neki, és így lopják meg a járókelőt. Szintén gyakori módszer, hogy éttermekben, kávézókban a székre terített kabát zsebéből lopják ki a telefont, illetve az értékeket. A rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy lehetőleg őrzött parkolókban hagyják autóikat az emberek, és amikor megvásárolták a karácsonyi ajándékot, tegyék a csomagtartóba, ne hagyják szem előtt. Online vásárlással lehetőleg csak olyan helyről vegyenek ajándékot, ahol az áruház oldala egy általuk ismert bank internetes felületére irányít, illetve lehetőség szerint utánvéttel vagy késleltetett fizetéssel vásároljanak. ZSÚFOLT HELYEKEN, például tömegközlekedési eszközökön a rendőrség szerint nem ritka az, hogy hangos szóváltással, vagy ájulást színlelve terelik el az emberek figyelmét, és veszik ki a táskából az értékeket. Fenyőárak alakulása megyénkben Szolnok Év 2012 2013 Luc 1500 Ft/m 1200-1700 Ft/db Ezüst 2500 Ft/m 2500 Ft/m, 2990-3490 Ft/db Nordmann 6500 Ft/m 6500 Ft/m, 3490-9990 Ft/db Karcag Év 2012 2013 Luc 1500 Ft/m 1500 Ft/db Ezüst 3000 Ft/m 3000 Ft/m Nordmann 4500 Ft/m 4000 Ft/m Jászberény Év 2012 2013 Luc 1500 Ft/m 1500-1800 Ft/m Ezüst 3000 Ft/m 3250 Ft/m-tól Nordmann 4500 Ft/m 9000 Ft/db-tól FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-CYŰITÉS X GYORSSZAVAZAS ■ Ön milyen fenyőfát vásárol/ vásárolt már karácsonyra? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZOUON.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. sa. - Kell még két fát szereznem a templomba is, jövő héten lesz felállítva másik két fával együtt. Az egyik szolnoki bevásárló- központ előtti parkolóba akciós ajánlatokkal csábítják a vevőket; a fák külföldről származnak. Márton lózsefné és férje némi keresgélés után rá is talált leendő karácsonyfájukra.- Tavalyelőtt Budaörsről hoztuk haza Szolnokra a fánkat - mesélték. - A tömegközlekedés sem okozott gondot, a vonaton is boldogultunk vele. Utána vissza is vittük, mivel le lehetett vásárolni az árát. A nordmannfenyőt szeretjük, illata ugyan nincs, viszont tartós. Karcagon is hétfőn kezdték meg a fenyőfák árusítását; a legtöbb helyen az árakat nem emelték tavaly óta. Az egyik, ezzel foglalkozó vállalkozó kétszázötven fát hozatott, délelőtt ebből néhányat már sikerült is eladni. Tonka István arra számít, hogy húszadika után indul meg a roham, tapasztalatai alapján a fák harminc százaléka 23-án és szenteste napján talál gazdára. Egyébként összesen öt-hat árus foglalkozik fenyőfákkal a környéken, összesen körülbelül 4 ezer fát adnak el. Jászberényben lényegében hétfőn kezdődött az idei karácsonyfa-árusítási szezon. A jól megszokott helyszíneken, illetve egy-két új helyen is megjelentek az fenyőárusok. Egyelőre inkább csak érdeklődők vannak, az igazi roham még ezután következik. Évek óta tapasztalat, hogy az emberek nem kapkodják el a fenyőfa beszerzését. Az árak nem sokat emelkedtek. Láttunk nordmannfenyőt 18 ezer forintért, illetve lucfenyőt másfél ezerért. Ezüstfenyőt 2 és fél ezertől lehet találni. A nordmannfenyőt pedig általában nem méterre, hanem darabra kínálják. Kilencezer forinttól az előbb említett 18 ezer forintig lehet találni az ünnepi növényből. On milyen fenyőt vesz karácsonyra? megkérdeztük Válaszadóink többsége olcsó, de szép fát szeretne majd díszíteni Még mindig sok részlete homályos a rablásnak VARRÓ SZILVIA, SZOLNOK:- Mint mindig, ebben az évben is töves fát fogunk venni. Körülbelül 3-4 évente veszünk új fát, amikor az előző már túl magas lesz vagy esetleg kipusztul. Körülbelül egy méteres fenyőt szoktunk vásárolni, ami vagy luc vagy ezüst. Ez attól függ, milyen árban adják őket. A jövő héten meg is fogjuk vásárolni. NAGY MELINDA, KARCAG: - Láttam, hogy elkezdték árulni a fenyőfát a város több pontján. Szerintem a hét végén már a férjemmel megvesszük a fát, nem szeretném az utolsó pillanatra hagyni. Összegben 3-4 ezer forintot szánok rá, ennyiért szerintem már kapok egy közepes méretű hagyományos fenyőt. Új díszeket nem veszek, a tavalyiakat használom. NOVÁK KINGA, JÁSZBERÉNY:- Egyelőre még nem vettük meg a fenyőfát, de úgy tervezzük, hogy a jövő héten teremtünk alkalmat a vásárlásra. Szeretnénk élő fenyőfát venni, s ha találunk, akkor közepes méretűt szeretnénk. Sok függ attól, hogy hogyan néz ki, de jó volna találni olyat, aminek a magassága egy és két méter között van. MAGLÓDI OTTÓ, SZOLNOK:- Minden évben élő fát vásárolunk, sosem volt még műfenyőnk. Hiszen imádjuk az illatát és más a hangulata az ünnepnek tőle. Az idei fánkat még nem vettük meg, majd csak a jövő héten fogjuk, ami egy méter húsz centi körüli lucfenyő lesz. Mindig lucfenyőt állítunk, hisz ennek az ára a legkedvezőbb. ► Folytatás az 1. oldalról AZ üzlet tulajdonosa a másod rendű vádlottal aznap kora délután megbeszélte, hogy zárás után lebonyolítanak egy tört aranyat felvásárlási tranzakciót, amelyre F. Barnabás maga helyett M. Gergelyt küldi el. A vádirat szerint a másod rendű vádlott már ekkor, előre eltervel- te a rablást, melyet az első rendű vádlottal akart végrehajtatni. Az ügyész szerint M. Gergely 2011. június 21-én este 8 óra után érkezett az ékszerüzletbe, ahol a tulajdonos beengedte őt. Az első rendű vádlott a hátizsákjából elővett egy gázriasztó fegyvert és a sértettre fogva értékeket követelt tőle. A tulajdonos menekülőre fogta, de őt a támadó utolérte, bántalmazta, majd megkötözte. M. Gergely már a páncélszekrényt rámolta ki, amikor valami megzavarhatta, ezért felhagyott a rablással, s immáron már ő menekült. Eközben - egyelőre nem tisztázott módon - a hátizsákon keresztül leadott egy lövést is. M. Gergelyt már másnap elfogták. A vádat képviselő dr. Mészáros Anikó ügyész szerint M. Gergely követte el a rablási kísérletet, de felbujtó az az F. Barnabás volt, aki korábban is már több alkalommal volt büntetve. A per tárgyalását hétfőn január közepére napolták el. ■ M. G.