Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-20 / 270. szám
2 2013. NOVEMBER 20., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Jótékonysági borvacsora bevételével a rászorulókért Belvíz és szárazság okozott gondot mezőgazgaság Rendben telelhet az őszi vetés a földeken, jó hozamokra lehet számítani támogatás A Szolnoki Református Egyházközség Szeretetszolgálata többek között jótékonysági vacsorák bevételét is fordítja a rászorulók támogatására, s az eddigi tapasztalatok szerint az elgondolás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az önköltségi áron nyújtott szolgáltatásoknak köszönhetően minden esetben jelentős ösz- szeget a kitűzött célra fordítani. A következő ilyen alkalom, egy borárveréssel egybekötött borvacsora november 29-én este hét órakor lesz a szolnoki Galéria Étteremben, ahol dr. Bállá Géza főborász mutatja be a ménesi Wine Princess borait. Az est díszvendége Mészáros János Elek, alcsútdobozi református presbiter, a 2012-es Csillag Születik televíziós tehetségkutató verseny győztese lesz. Az esttel, a különleges gasztronómiai és igényes lelki, szellemi tartalommal a szervezők a szolnoki református gyülekezet és a város közötti baráti kapcsolatok erősítését is szeretnék szolgálni. A jegyek megvásárlása a református Szeretetszolgálat munkáját támogatja, amely az elmúlt egy évben minden rászoruló előtt megnyitotta ajtaját. ■ SZ. I. Jövőre is Mák ókat ösztöndíj A megyei közgyük lés döntése alapján a megye a következő esztendőben is csatlakozik a Bursa Hunga- rica ösztöndíjrendszerhez, amely a felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára nyújt rendszeres anyagi segítséget. A megyei önkormányzatok a települési önkormányzatok által megítélt támogatásokat egészíthetik ki anyagi lehetőségeik függvényében. A kiegészítő támogatás jövő évben tervezett összege egy millió forint, amely öt millió forintra növelhető, de csak a megyei önkormányzat tartalék forrásra benyújtott pályázatának pozitív elbírálása esetén. ■ SZ. ZS. A tavaszi csapadékos időjárás és a nyári aszály ellenére nem lehet panasz az idei termésátlagokra a mezőgazdaságban. A gazdák azonban mégsem teljesen elégedettek. Szilvási Zsuzsa- Úgy tűnik, nem lesz panasz az őszi vetésre idén. Szeptember végétől a kedvező időjárásnak köszönhetően a gazdák viszonylag jó minőségben el tudták végezni a talajmunkákat, megfelelő minőségű magágyat tudtak készíteni. A gabonafélék fejlettsége megfelel az ilyenkor elvárható szintnek, a kultúrák megfelelő fejlettségi állapotban tudnak kitelelni - adott tájékoztatást az elmúlt hetekben földbe került vetés állapotáról Kiss Róbert, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője. Hasonló véleményen vannak a gazdák is, jórészt befejezték már az őszi vetést.- Az őszi munkák végéhez kö- i zeledünk, s egyéntől függ, kit ho- » gyan érintett az elmúlt hetek csa- J padéka-mondta el Rigó András, I aki Szolnok határában összesen több mint háromszáz hektáron gazdálkodik. - Akinek már földben volt a gabonája, az örült neki, aki még vetni akart, az persze kevésbé. Összességében azonban jól alakult az idei esztendő, a termésátlagokkal sincs baj. Leg■ „A biztató őszi vetéskép még nem garantálja, hogy valóban jó lesz a termés jövőre.” feljebb a nyomott árak veszik el egy kissé a kedvünket. A legtöbb gazdának sem tárolókapacitása, sem anyagi lehetősége nincs rá, hogy betárolja a termést, várva az esetleges jobb árra, így kénytelenek vagyunk megbékélni a mostani lehetőségekkel. A biztató őszi vetéskép még nem garantálja, hogy valóban jó legyen a termés jövőre, hiszen a mezőgazdaság mindig időjárás függvénye. így a tavaly őszi vetés is viszonylag jól telelt, ám az előző év márciusával szemben - amikor mindössze 1,17 mm csapadék esett átlagosan - 2013-ban a megye területén márciusban 108,63 mm csapadék hullott, A termésátlagokra nem lehet panasz, megállni azonban a betakarítás után sem lehet - mondja a gépeit a soron következő munkákra felkészítő Rigó András ami közel négyszerese a sokévi havi átlagnak. Ennek köszönhetően közel negyven ezer hektárt borított belvíz áprilisban. Az ilyenkor időszerű talaj-előkészítési, valamint vetési munkálatok elmaradtak, több heti késéssel indulhattak csak meg. A tavaszi vetési munkák ezért kora nyárig eltartottak Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében. Az idén tavasszal - egy átlagos évhez hasonlóan - mintegy 150 ezer hektáron került vetőmag a talajba, a főbb tavaszi vetésű növények közül tavaszi árpából 4189 hektár, zabból 3751 hektár, míg magborsóból 985 hektárnyit vetettek el a gazdák. Kukoricát 42 ezer 57 hektáron, míg napraforgót 70 ezer 426 hektáron vetettek idén nyáron.- Az őszi árpa és az őszi búza érését a június második felétől tapasztalt rendkívül száraz és meleg időjárás felgyorsította. Megyénkben a gazdaságok az őszi árpa és az őszi búza betakarítását június végén, Pé- ter-Pál nap környéki időpontban kezdték el - tette hozzá Kiss Róbert igazgató, amikor a nyáron tapasztaltakról kérdeztük. - Az optimális időben, jó magágyba vetett napraforgók fejlettsége igen jó volt, ám a későn vetett állományok elmaradtak a kívántaktól. Ugyanígy a megfelelő időben vetett kukorica vetések június közepén ■ „Az elhúzódó vetés következtében a kapás növények nagy különbségeket mutattak.” igen jó képet mutattak, ám az akár négy-öt héttel később vetett területeken kikelt kukorica állapota elmaradt az ideálistól. Szeptember elején az őszi beKözepes termésátlagokat hozott az év Őszi vetésterületek a megyében őszi árpa 24 ezer hektár őszi búza 121 ezer hektár rozs 700 hektár tritikálé 6000 hektár FORRÁS: FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG A statisztikák azt mutatják, hogy legalább közepes termésátlagokat hozott az idei esztendő. Őszi búzából a termést adó 126 266 hektáron a termésátlag 4,18 tonna/hektár lett. Az őszi árpát 20 ezer 74 hektáron takarították be a termelők, a termésátlaga 4,29 tonna/hektár lett. Az őszi káposztarepce betakarított területe 12154 hektár volt, a megyei termésátlag 2 tonna lett hektáronként. A rozs (735 hektár) termésátlaga 2,99 tonna/hektár, a közel hatezer hektáron vetett tritikálé4,4 tonna/ hektár, a tavaszi árpa (4189 hektár) 2,89 tonna/hektár, míg a zab (3751 hektár) 2,68 tonna/ hektár termésátlagot hozott. takarítású növényi kultúrákban az augusztus végéig tartó szárazság és a mellé párosuló nagy hőség már látható jelét adta annak, hogy terméskiesésre lehet számítani. A tavaszi elhúzódó vetés és hűvös időjárás következtében a kapás növények nagy különbségeket mutattak fejlettségben. Megyénkben a takarmányozási célú szemes kukorica 41 ezer 447 hektáros betakarításra váró területének döntő részén befejeződtek a munkák. A termésátlag 4,3 tonna/hektár, amely ugyan szinte duplája az elmúlt évi termésátlagnak, de elmarad attól a szinttől, amit a kukorica-hibridek optimális időjárás mellett produkálni képesek. I Ön tart az élelmiszerek árának emelkedésétől? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. P Elkezdte már a karácsonyi készülődést? megkérdeztük Nem mindegyik válaszadónkat érte még utol az ünnepi hangulat KOVÁCS ERIKA, BESENYSZÖG:- Már előszedtem a karácsonyi díszeket, megnézegettem, mit kéne még vennem. A süteményekhez is beszereztem már azokat az alapanyagokat, melyek elállnak A legtöbb ajándékot is megvettem már, nem szoktam az utolsó pillanatra hagyni, az ünnep előtti napokon már nem szeretem a boltokat járni, nem bírom a tumultust. PAPP ILONA, KISÚJSZÁLLÁS:- Már nézegettem a kisuno- kámnak a kívánságlistájában megfogalmazott ajándékokat, de még nem vettem semmit. Igyekszem praktikus ajándékot is venni, hiszen egy jó könyv vagy egy társasjáték vagy egy szép ruha mindig hasznos. A karácsonyi menüt is kezdem összeállítani, itt is a kedvenceket készítem. VARGA CSABA, SZOLNOK:- Nem, csak december eleje tájékán szoktam. Egyébként a feleségem gondozza a karácsonyi készülődést, az én dolgom a fa beszerzése és feldíszítése, no meg a feleségem ajándékának megvásárlása. A gyerekekét közösen szoktuk megvenni, de majd később kerül rá sor, hiszen még a mikulás is előttünk van. PESTI GYULA, JÁSZBERÉNY:- Nem feltétlenül készülődésnek mondanám, inkább átgondolom, hogy az ünnepeket hol töltöm. Karácsonykor mindig meglátogatjuk egymást, a család az első, főleg az unokák. Eszébe jut az embernek ilyenkor már, hogy esetleg mi lehet az amit ajándékként adhat majd. Ráadásul nálunk mindig Éva névnapot is tartunk karácsonykor. Zajra panaszkodnak a vasút környékén élők fórum A vasútállomás környékén, a 9. és 10. választókörzetben élőket várta lakossági fórumra Szalay Ferenc polgár- mester az önkormányzati képviselőkkel, a rendőrség, a MÁV és a Volán képviselőivel tegnap Szolnokon. Gyorsan kiderült, hogy a legfontosabb problémát ebben a térségben a zaj, illetve időnként az összegyűlő rengeteg szemét okozza. Amint a Rozgonyi utcában élő Márki Sándor felvetette, már régen zajvédő falat kellett volna húzni a vasút mellett. Válaszában Kondor Balázs, a MÁV forgalmi csomópont vezetője elmondta, hogy a vasútvonal valóban az európai tranzitút része, s így nagyon sok zajos tehervonat közlekedik éjjel-nappal. A 2015 utáni fejlesztési tervekben azonban a vasútállomás és a vasútvonal felújítása mellett a zajvédő megépítése is szerepel. A hulladékkal kapcsolatos kérésekre válaszolva Szalay Ferenc kifejtette, hogy zöldkommandó járja Szolnok utcáit, amelynek feladata az illegálisan kirakott szemétkupacok eredetének felkutatása. ■ SZ. ZS. ■ A tervekben a zajvédő megépítése is szerepel.