Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-09 / 261. szám

16 2013. NOVEMBER 9., SZOMBAT Magyar siker Dubaiban. Erdélyi Zsófia nyerte meg a Dubaiban rendezett Dubai Women’s Run elne­vezésű 10 kilométeres futóversenyt. A többszörös magyar bajnok, a londoni olimpián indult futóhölgy 33:16 perces idővel győzött a 10 kilométeres viadalon, amelyen hatszázan álltak rajthoz. 0*W AI LE. IIIVA A szomszédvár Cegléd otthonába látogat ma kora délután a MÁV FC Nehéznek ígérkezik a visszavágó vízilabda Rijekán át vezethet a szolnoki csapat útja a Bajnokok Ligája főtáblára LABDARÚGÁS. A hét végén már a 13. fordulót rendezik az NB II-ben. A Szolnoki MÁV FC ma 13.30-kor- idegenben lép pá­lyára. No nem kell megijedni, a kék-fehérek ezúttal megússzák | az országjáró „kirándulást”- az ősszel utazniuk kellett többek között Siófokra, Ajká­ra, Nyíregyházára -, csupán a szomszédig kell elbuszozniuk. A Tisza-partiakra ugyanis Cegléden lépnek pályára ma ebéd után. Két csalódott csapat néz farkasszemet egymással: míg a szolnokiak remek tavaszi szereplésük után, addig a házigazdák idei őszi biztató bajnoki rajtjukat követően re­ménykedtek az előkelőbb he­lyezésben. Márpedig a MÁV FC jelenleg csupán a tizen­kettedik, vendéglátója pedig tizenharmadik a táblázaton. Ami még inkább riasztób­bá teszi a képet, hogy a már kieső helyen tanyázó Sopron mindössze egyetlen pontra áll a kék-fehérek mögött. Egyik csapat sem állíthat­ja, hogy kirobbanó formában várja a rangadót. A szolno­kiak reményt keltő, októberi formajavulásuk után - három meccs, hét pont - utolsó két találkozójukon képtelenek voltak a kapuba találni. Bár mindkét alkalommal volt zic­cerük 0-0-s állásnál, elhibáz­ták azokat, s végül a hajrában | kapott gólnak köszönhetően 1-0-s vereséget szenvedtek. Még rosszabb előjelekkel vár­ja az összecsapást a Cegléd, amely utolsó hét bajnoi mécs­eséből hatot elveszített. Mind­ez Ványi Zsolt edző állásába is került, aki a sikertelenség nyomán átadta a karmesteri pálcát a magyar edzői kar egyik legellentmondásosabb szakemberének, Kiss László­nak. Hogy az elmúlt évtizedet szinte mindvégig külföldön töltő, kétségkívül rendkívül fanatikus tréner miként tudja felrázni a sorozatos vereségek után meglehetősen összetört legénység benyomását keltő ceglédieket, egyelőre nem tudni. Tény, amelyik együttes most vereséget szenved, an­nak komolyan számolni kell a kiesés veszélyével. ■ G. J. HIRDETÉS SZUPER^ EXPRESSZ LED TV-k, 0% THM-mel, 10 hónapos ingyen hitelre. Mosógépek, hűtők csereakcióban 2013. nov. 9-23-ig. Ingyen kiszállítás 20 km-en belül. Műszaki Kereskedés Szolnok, Ady E. út 20. Tel.: 56/341-133. ---------------------------------------------*459432* HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Jf, Tel.: 56/419011. Nyitva mindennap 8-214g £ Szolnok, Szapáry utca 23. 3 Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy i közölt árfolyamok délelőtt 9 őriig élnek, és a nap folyamin «Kozhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Dadis EUR 293,00 299,99 USD 216,00 224,50 CHF 237,00 245,50 Érvényben: 2013. november 9, Befektetési aranyértékesités. Közületeket Is kiszolgálunk! www.comergroup.hu MoneyGntm nenattköi / pénztronsTfer Sztefan Mitrovics (balról, fehér sapkában) és Kis Gábor jó játékára egyaránt nagy szükség lesz Rijekában Ma rendezik a Primőrje Rijeka-Szolnoki Dózsa- Közgép Bajnokok Ligája visz- szavágót a dalmáciai város­ban. Az első mérkőzésen, a szolnoki Vízilabda Arénában 10-10 lett a végeredmény úgy, hogy a vendégek sokáig két góllal vezettek. így nehéz összecsapás vár a főtáblára igyekvő dózsás pólósokra. Gutái István A szolnoki csapat péntek reggel busszal indult a Kvarner-öböl partján álló csodálatos város­ba, az egykori Fiúméba. Kovács István szakmai igazgatót út­közben értük el.- Biztos, hogy Milan Alek- szics nem játszik - csapott a közepébe a szakember. - Rajta kívül Gocsics sem egészséges, de ő legalább tud játszani. Rá­adásul van néhány sérültünk is. Kielemeztük a Rijeka leg­utóbbi, Dubrovnik elleni mér­kőzését. A hazai döntetlen után természetesen kicsivel a horvátok esélyesebbek, de butaság lenne úgy bemenni a vízbe, hogy úgyis kikapunk. Ilyen szintű csapatoknál egy mérkőzésen bármi megtörtén­het. A szolnoki mérkőzéshez hasonló találkozóra számítok. Amit csak tudunk, ki kell hoz­nunk ebből a meccsből. Az sem lenne baj, ha döntetlen lenne a vége és ötméteresekkel jutnánk tovább. Nem ígérkezik könnyűnek a találkozó, de a horvátok is óva­tosak. A Rijeka csapatkapitá­nya, Ivan Krapics a klub hivata­los honlapján így fogalmazott:- Szerintem a Szolnok a je­lenlegi legjobb magyar csapat. És a magyarokkal mindig na­gyon kemény meccseket ját­szunk. Nulla-nulláról indul a meccs, úgyhogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Az este nyolckor kezdődő mérkőzést Európa egyik leg­modernebb és legszebb vízi- sport-parkjában, a 2008-ban átadott Kantrida Sportkomp­lexumban rendezik. A vissza­vágóra a Dózsa és a Primőrje is jó főpróbával készült: A Szol­nok a Honvédőt verte 14-11-re, míg a Varga-testvérek csapata a bajnoki címvédő Jug Dub- rovnikot győzte le 14-10-re. Az 1908-ban alapított Primőr­je Rijeka ebben a szezonban igazi áttörésre készül. Az előző idényben megnyerte a horvát kupát és az Adria Ligát is, ha­zája bajnokságában második lett a Jug mögött, idén ennél is komolyabbak az elvárások. A győztes a BL-főtáblán az A-csoportba kerül, amelynek már tagja a magyar bajnok Eger, a spanyol Barceloneta, a tavalyi BL-döntős horvát Jug Dubrovnik és a görög Olym- piakosz Pireusz. A csoportba hatodikként a Pro Recco és a BL-címvédő Crvena Zvez- da párharc továbbjutója kerül be. A B jelű hatos első látásra árnyalatnyival könnyebbnek tűnik. Alanyi jogon tagja a csoportnak a török bajnok Ga- latasaray, a német Spandau 04, . az olasz Brescia és a Partizán Belgrád. Hozzájuk érkezik a Radnicski-Vuljagmeni pár­harc győztese és a Nagyvárad, amely az orosz Kazánnyal szemben 21-18-cal nyert ösz- szesítésben. HIRDETÉS A LÁTÁS HONAPJA MOST NOVEMBER 23-IG TART! A Látás Hónapjában kihagyhatatlan kedvezmények Az ősz derekán a Multi Optika szenzációs ajánlatokkal kedveskedik meglévő és le­endő vásárlóinak. Manapság egy szemüveg megvásárlása magas költséggel járhat, de nem a Multi Optikában. Gondoljunk bele ha multifokális, vékonyított, fényre sötétedő esetleg jobb védőbevonattal ellátott lencsét szeretnénk új szemüvegünkbe sokszor az ár miatt vagyunk kénytelenek kedvezőbb árú lencsét megvásárolni.A Multi Optika most nem engedi meg a kompromisszumot, így a prémium kategóriás lencséket magas ked­vezményekkel kínálja, de nem maradnak ki a kedvezőbb árú lencsék sem. Hogy mik is ezek? Nézzük szép sorjában! 1. Legújabb fejlesztésű multifokális lencse 40.000 Ft kedvezménnyel Az akció keretében most rendkívül kedvező áron kínál a Multi Optika csapata csúcs- minőségű multifokális lencsét. Ezen lencsék a legújabb gyártási technológiával ké­szülnek annak érdekében, hogy széles látómezőt biztosítsanak minden távolságra. 2. Komplett szemüveg csak 9.990 Ft Műanyag lencsével és többféle keretvariációval komplett szemüveget 9.990 Ft-ért kínál a Multi Optika szaküzlet. 3. HOYA prémium kategóriás lencse most csak 9.990 Ft párban. Azon szemüvegviselők számára akiknek csak távolbalátó vagy olvasó szemüveg szükséges a Hoya prémium kategóriás lencséje csak 9.990 Ft-ba kerül, ráadásul a lencséhez a Multi Optika ajándékba ad egy mikroszálas törlőkendőt. 4. Vékonyított lencsék -35% A Multi Optika gondolt azon vásárlóikra is akiknek erősebb dioptriát kell viselniük. Számuka a vékonyított lencsék minden típusára 35% kedvezményt biztosít. 5. Szemüvegkeretek -50% A szemüvegkeretekre egységesen 50% a kedvezmény mértéke. Jó hír, hogy a kedvezmények igénybe vehetőek a keretre és a lencsékre egyaránt. A fenti kedvezményekből is látszik, hogy akik októberben a Multi Optikába betérnek, a kedvezményeknek köszönhetően nagyon kedvező áron juthatnak hozzá új szemüve­gükhöz és ami ezeknél is fontosabb, hogy a minőség megtartásával több évig lelhetik örömüket új, divatos szemüvegjükben.Meghosszabbítva november 23-ig! MULTI OPTIKA Szolnok, Ságvári krt. 25 TEL: 56/341-007 Kupacsapatok csatáznak a címvédő otthonában bajnokság A férfi NB I-ben is a hetedik forduló mérkőzé­seit rendezik meg a hét végén. A Fortress-Jászberény csapata ezúttal a címvédő Álba Fehérvár vendége lesz ma este hat órakor. A hét közben mindkét együt­tes a nemzetközi kupában volt érdekelt, a herényiek a Euro- Challenge Kupa rajtján vállalha­tó 86-72-es vereséget szenvedtek a törökországi Bursában. Az Al­ba Fehérvár pedig Podgoricában kapott ki 67-61-re az Európa Kupa negyedik fordulójában, ezzel továbbra is nyeretlenek Tóth Norberték a második szá­mú kupasorozatban. A honi bajnokságban hasonló mutató­val, négy-négy győzelemmel és két-két vereséggel állnak felek. Ezért sem lesz mindegy, hogy mi lesz a végeredmény Fehérvá­ron ma este. Egy biztos, nem lesz könnyű a legjobb öt közé kerül­ni, ami a középrájátszásba való jutást jelenti, mert erről ábrán­dozik az egész mezőny. Viszont így legalább minden meccsnek van tétje. ■ Varga Cs. A nagy múltú Ljubljana vendégeskedik a Ligetben kosárlabda Immár a 7. fordu­ló mérkőzéseit rendezik meg az Adria Ligában. Az .Olaj KK csa­pata a szlovén Olimpija Ljublja­nát fogadja ma 17 órakor a Ti- szaligeti Sportcsarnokban. A szebb napokat is látott szlovén legénység nyeretlenül az utolsó helyen áll az Adria Ligában. A legutóbbi körben az Igokea otthonában kaptak ki 74-61-re. Nedeljko Ascse- rics, az Olaj edzője azt mond­ta, hogy nem téveszthet meg bennünket a Ljubljana vártnál gyengébb szereplése, hiszen menetközben sok volt a sérült­jük, de most már kezdenek ki­egyenesedni a soraikat. Mind­ezt bizonyítja az Európa Kupa szereplésük, ahol négy forduló után ötven százalékos a mérle­gük. Többek között a végső győ­zelemre is esélyes Valenciát is verték 10 nappal ezelőtt. Az Olaj egy hete szép győzel­met aratott a Radnicski Kraug- jevac ellen, sőt kedden bolgár Rilszkit is legyőzte a csapat a Eu- roChallenge Kupa rajtján. Az'más kérdés, hogy Horváth Ákosék leg­utóbbi játéka nyomában sem em­lékeztetett a Radnicski elleni pro­dukcióra. Erre szokták mondani, ezúttal ennyi is elég volt a győze­lemhez. A fiúk is jól tudják, hogy az utóbbinál jobb teljesítményre lesz szükségük, mert a Rilszkinél egy erősebb és összeszokottabb együttes már komolyabban fel­adta volna a leckét. Egy biztos, ma este csak jó játékkal és kellő kon­centrációval húzhatják be negye­dik győzelmüket. ■ V. CS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom