Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-06 / 258. szám
2012. NOVEMBER 6., SZERDA NR8iHH8@ TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS ______ 11 riitrTriiMrT‘^MMiíMniifTi,irffrrTia^^ ' i rumi iiwff Alaposan lehűthetjük a fűtési költséget tél Némi odafigyeléssel és hasznos praktikákkal sokat spórolhatunk egy-egy idény alatt Bár az időjárás az elmúlt napokban a szebbik arcát mutatta, lassan mégis érdemes megbarátkozni a gondolattal, hogy rövid időn belül beköszönt az igazi hideg és a folyamatos fűtés időszaka. Egy kis odafigyeléssel viszont akár a legborsosabb gázszámlából is sikerülhet lefaragni. Papp Gábor A késő őszi, téli időszakban is gyakran hét ágra süt a nap. Hagyjuk, hogy a sugarak felmelegítsék a lakást, ilyenkor-ne sötétítsünk be, és ne húzzuk le a redőnyt. Ezekben az órákban még akár a fűtést is ki lehet kapcsolni egy időre. Éjszaka viszont már célszerű segítségül hívni a függönyt és a redőnyt, hiszen azok megakadályozzák, hogy a meleg kimenjen a lakásból. Használjunk sötét, vastag, főidig érő függönyt. A fűtőtestet ne takarja el semmilyen tárgy, ami elnyelhetné a melegét. Ügyeljünk arra, hogy a függöny ne lógjon a radiátorra, a fűtőtestre ne teregessünk. A radiátor mögé tehetünk hőtükröt, ez is jelent energiamegtakarítást. Érdekes, hogy az alacsonyabb hőmérséklet melegebbnek tűnik, ha eléggé párás a levegő. A fűtött szobákban tegyünk enyhén sós vízzel telt tálkát a radiátor mellé, vagy használhatunk INFORMÁCIÓ Ügyeletes patika Szolnok, ma a Pingvin Patika (Jászkürt út 1.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 520 centiméter, Kis- köre-felsőnél 701 centiméter. Kisköre-alsónál -82 centiméter, áradó, Szolnoknál -103 centiméter, áradó, a víz 13,5 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 115 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál -59 centiméter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 442-es, 4627-es, 4633-as, 44-es utak egyes szakaszain, Tiszafóld- vár, Martfű, Kunmadaras, Jásztelek, Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászla- dány, Mesterszállás, Cibakháza, Cserkeszőlő, Tiszafüred, Kengyel, Tiszatenyő, Török- szentmiklós belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. Az ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Az élet nagy dolgait sosem tervezzük.” (Jeanette Winterson) A legideálisabb, ha naponta kétszer három-öt percre szélesre tárjuk az ablakot, illetve ablakokat, hogy az egész lakás levegője kicserélődhessen. párologtatókészüléket is. Ez egyébként nemcsak a hőérzetünk, de egészségünk szempontjából is fontos lehet. A negyvenhatvan százalékos páratartalom minden tekintetben ideális lehet. A szobanövények is párásítanak a lakásban. A szellőztetésnél a legideálisabb, ha naponta kétszer há- rom-öt percre szélesre tárjuk az ablakot, illetve ablakokat, hogy az egész lakás levegője kicserélődjék, de a falak, tárgyak még ennyi idő alatt nem hűlnek le. Ez sokkal célravezetőbb, mintha hosszú időn át résnyire nyitva tartanánk az ablakot, hiszen ekkor folyamatosan távozik a meleg. Ez alatt természetesen állítsuk le a fűtést. A túlfűtött otthon nem csak egészségtelen, de drága is, ezért érdemes lecsavami egy picit a termosztátot. A hőmérséklet egy Celsius-fokkal való csökkenetése akár hat-hét százalékkal is csökkentheti a fűtésszámát. Nem feltétlenül szükséges, hogy a téli időszakban rövid ujjú pólóban legyünk otthon. Előbb inkább öltözzünk melegebb ruhába, veMegkérdeztük, olvasóink hogyan takarékoskodnak? madaras Ágnes: - Nemrég cseréltük ki a nyílászárókat, s ezzel máris érezhetően csökkentek a kiadásaink. Gázzal fűtünk. Számításaink szerint egy szezonban másfél havi fűtés rezsit takarítunk meg. CSÓTI PIROSKA: - Családi házban élünk, cirkófűtést, vegyestüzelésű kazánt is használunk a téli hónapokban. Idén mi is szigeteltük a tetőteret és a falakat, így kíváncsian várjuk, mennyit sikerül lefaragni a költségekből. PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Derült égből fasírt 2 - A második fogás (6) 14.30. Derült égből fasírt 2 - A második fogás (6) 3D 16.30, 18.30. Gravitáció, 3D (12) 13.30, 20.30. Időről időre (12) 20.00. Isteni Műszak (16) 15.00. Last Vegas (16) 13.00. 17.15.19.30. Szupercella (16) 15.30,17.45, 20.15. Turbó, 3D (6) 16.00. 18.00. Turbó (6) 14.00. TISZA- pART mozi; Turbó (6) 3D-ben 16:30, Last Vegas (12) 18:00, Arthur Newman világa (16) 18:00, Metro Manila (16) 20:00, Fiatal és gyönyörű (18) 20:15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszínpadán ma 19 órától a Chioggiai csetepaté (Kiss Mányi-bérlet) című előadást tekinthetik meg. ELŐADÁS SZOLNOK. November 7-én 14 órától a Szolnoki Galériában Volt egyszer egy új zsinagóga címmel Vincze Rita előadását hallgathatják meg. SZOLNOK. A Jubileum tér 5.szám alatt Automata és kreatív fotózás címmel előadást hallgathatnak meg az érdeklődők november 12-én 17 órától. Fotótémák: fotózás belső térben. Épületbelsők, tárgyak, portrék, események, jelenetek. EMLÉKKIÁLLÍTÁS SZOLNOK. A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára november 11-én 16 óra 30 perctől nyitja meg Zsigray Julianna írónőnek emléket állító időszaki emlékkiállítását. A kiállítás november 25-ig a levéltár nyitvatartási idejében tekinthető meg. KIÁLLÍTÁS NAGYKÖRŰ. A Nagykörű Galériában Szenta-Szabó Ákos festőművész Állapotok című kiállítását november 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. SZOLNOK. A Galápagos élővilága címmel kiállítás nyílik november 7- én 16 óra 30 perckor a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskolában. A kiállítást megnyitja: Pólyák Adrienn, újságíró. A tárlat látogatható az iskola nyitvatartási idejében. Bikácsi Daniela Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Művésztelep Kert Galériájában november 18-ig látogatható. FESTMÉNYKIÁLLÍTÁS SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyvtárban ma 16 órától festménykiállítás nyílik Grint Vilmos műveiből. A tárlatot megnyitja Barta N. Ilona grafikus. KONCERT SZOLNOK. Nirvana címmel meditativ koncertet hallgathatnak meg november 9-én 19 órától a HEMO-ban. Art- hada&Friends, bécsi együttes, akik Sri Chinmoy spirituális mester meditativ kompozícióit adják elő, keleti és nyugati hangszerek kíséretében. TÁNCHÁZ ÚJSZÁSZ. Az Újszászi 4H Egyesület nyolcadik táncházi rendezvényére várja az óvodásokat, szüleiket, nagyszü- leiket. A Liliom Néptáncegyüttes két táncosának vezetésével a lengyel nép táncát, a polkát ismerhetik meg és gyakorolhatják az érdeklődők november 6-án 16 órától a Bajcsy-Zsilinszky utca 16. szám alatt. ELŐADÁS SZOLNOK. Nemzedékek emlékezete címmel a Verseghy Ferenc Könyvtárban november 29-én 16 órától előadást tart Kis Krisztián Bálint, történész, tanár. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu. Habos-almás kosárkák HOZZÁVALÓK a tésztához: 50 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 2 púpozott evőkanál porcukor, 15 dkg vaj, 1 citrom leve és reszelt héja, 3 tojás sárgája. A töltelékhez: kb. 1 kg reszelt alma, 2 evőkanál kristálycukor, fél citrom leve, 2 evőkanál gríz vagy zsemlemorzsa. A tetejére: 3 tojásfehérje, 4 púpozott evőkanál porcukor, 1 evőkanál étkezési búzakeményítő. Elkészítés A tésztához 30 dkg lisztet a porcukorral és a sütőporral elkeverünk. Hozzáadjuk 1 citrom levét, majd a tojások sárgáját. Ösz- szegyúrjuk, kinyújtjuk. Rákenjük a következő réteget: a 15 dkg vajat kissé felolvasztjuk és belekeverjük a 20 dkg lisztet. A tésztát összehajtogatjuk, 20 percig pihentetjük. A töltelékhez a reszelt almát megfőzzük citromlével, a cukorral és a zsemlemorzsával, majd hagyjuk kihűlni. A tésztát ismét kinyújtjuk, és virág formájú kiszúróval kiszaggatjuk. Majd kivajazott muffin- formába rakjuk, és a közepükre teáskanállal almás tölteléket halmozunk. Kb. 170 fokos sütőben 15 percig sütjük. Közben a habsapkákhoz a tojásfehérjéket a porcukorral és a keményítővel összekeverjük. A félig sült kosárkákra habzsákkal nyomjuk rá a habsapkákat, és 150 fokon sütjük még 15 percig. Az ecet kiváló korpa eltűntető praktikum A legtöbb konyhai hozzávaló már nem egyszer bizonyította, sokoldalúan felhasználható a szépségápolás kapcsán is, most az ecet van soron, hogy megmutassa, mire képes - írja a femina.hu. A savanyú ételízesítő hajjal, illetve bőrrel kapcsolatos problémákra is természetes gyógyírt jelent, megszünteti a korpásodást, illetve a pattanások ellen is hatásos fegyver. A haj és a fejbőr nagyon érzékeny terület: a kozmetikai szerek, a hajfestés ugyanúgy megviselik és roncsolják a tincseket és a fej bőrrétegét, mint az időjárás. A hajszálak már egy kevéske lemosatlan sampon miatt is elnehezülnek és fényüket vesztik, és mindez sajnos akár a korpa megjelenéséhez is vezethet. Ha szeretné ezeket elkerülni vagy megszüntetni, készítse el az alábbi hajöblítőt. Egy liter hideg vízbe keverj bele fél liter almaecetet. Mossa meg a haját a szokásos samponnal, illetve balzsammal, majd amikor ezeket alaposan kiöblítette, locsolja a fejére lassan az ecetes hajöblítőt, utána pedig masszírozza át a fejbőrét. Ne mossa ki, törölje óvatosan szárazra a hajat, és hagyja magától megszáradni, hogy a fejbőrét ezúttal a hajszárító forró levegője se terhelje. Ha a módszert hetente egyszer megismétli, hosszú távon fenntarthatja a korpamentes fejbőrt, hála az almaecet gombaölő hatásának. ■ gyünk fel egy pulóvert, s ha ez nem elég, csak akkor fűtsünk jobban. A hálószobában elég 17-18 Celsius-fok is, a kellemes alvást nem segíti a túlzott meleg. A szakemberek javasolják, hogy ahol még nem történt meg, alakítsák szabályozhatóvá a fűtési rendszert. Ha minden radiátorra termosztatikus szelepet szerelünk, az egyes helyiségek hőmérsékletét igény szerint állíthatjuk be. „Felesleges egész nap fűteni például a hálószobát ahhoz, hogy a nappaliban kellemes legyen a hőmérséklet. Ilyen egyszerű módon is jelentős mennyiségű energiát tudunk megtakarítani, különösen akkor, ha a szelep gyorsan reagál a hőmérséklet-változásra. A konyhában például, ha főzünk, sok hő szabadul fel, felesleges tehát a radiátornak nagy intenzitással működnie” - írják internetes források. A termosztatikus szelep a radiátorba jutó fűtővíz mennyiségét szabályozza. A cél - ekkor fogyasztja a rendszer a lehető legkevesebb energiát hogy a helyiség hőmérsékletét közel állandó értéken tartsa. A gázkészülékek megfelelő műszaki állapotban tartása akár 30 százalékos spórolást is jelenthet. Ha nem jó a szigetelésünk, utólag, olcsón is javíthatunk rajta, bélések, öntapadó fóliák használatával. A víz is melegítést igényel, ezért fürdés helyett zuhanyozzunk, és ne folyóvízben mosogassunk. MŰSORAJÁNLÓ 1.1,1, .1J. 1,1, .1, úljjj|j|||||||||| 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Akutális 8.30 Téma 9.00 Múzeumi Szabadegyetem 10.00 Szolnoki MÁV FC-ZTE - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Aranyidő 13.30 Döntés után 14.00 Levéltári esték 15.00 Zsáner 15.30 Mérleg 16.00 Szolnoki Olaj KK-Risiki Sportist Samakov -kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 18.00 Kultúrkorzó 18.30 Aranyidő 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Szolnoki Olaj KK-Risiki Sportist Samakov -kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Ébredj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel. 10.00-15.00 Fülbevaló! A megbízható munkatárs, Csibrán Szilvia. 15.00-19.00 Délutáni csokoládé Túró- czi Imrével. 19.00-20.00 Trend Bagi Timivel. 20.00-24.00 Disco's hit Bárány Attilával. www.szolnokfm.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice, napindító műsor, benne minden hétköznap 8.40-től »Reggeli Monitor” gazdasági hírek 11.00 AMADE20 a rádió slágerlistája 13.00 Amadeus Délután. Hajdú Csaba szórakoztató műsora. 18.00 »PA- Tlné... Patkós Attila alias „PÁTI” esti beszélgető show műsora 22.00 »Kapcsolódjunk” - Szívlapát... Novák Péter kulturális magazinja a fővárosból, majd non-stop zene csütörtök reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!