Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-30 / 279. szám

üBHf 2013. NOVEMBER 30., SZOMBAT SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE 5 Gombkötő Béla már hetvenkedik ünnepelt Soha nem voltam semmiben a legjobb, de mindig igyekeztem az lenni A hetedik x-et majdnem het- venféle módon lehet ünne­pelni. Például fotelben ülve, zsivajozó unokák körében, betegségektől lehangoltan. A szolnoki Gombkötő Bélát ettől eltérően, rendhagyó módon köszöntötték barátai, sporttársai. Gutái István Hosszú, terített asztal áll az egyik Zrínyi utcai épületben. Ahogy születésnaphoz illik. Mellette három egyforma mé­retű asztal, ezek mindegyike - a szakirodalom megfogalmazása szerint - „téglalap alakú, 2,74 m hosszú és 1,525 m széles, a pad­lótól 76 cm-es magasságban, vízszintesen helyezkedik el.” Mindegyiket - szintén a nem­zetközi szabványnak megfele­lően - 15,25 centiméter magas háló osztja ketté. Az érkezőket plakát fogadja „Egy kellemetlen születésnap attól válhat kelle­messé, ha azokkal töltheted, akik tisztelnek és szeretnek” felirattal. A meghívottak kö­szönteni jönnek, de ők maguk az Egyesített Csapatok Ecet­gyári Tornájának is résztvevői. Gombkötő Béla egészségére koccintanak, aki hetvenedik életévét töltötte a napokban. Születésnapi asztalite­nisz-tornára hívtam a barátai­mat, de ők letoltak. Azt mond­ták: rendben, játsszunk egy jót, de tisztességes születésnapi ösz- szejövetel is legyen - mondja az ünnepelt. Akiről sokan úgy vélik, hogy tősgyökeres szolnoki. De ez té­vedés.- Rákospalotán éltünk, hat­éves voltam, amikor szüleimtől pingpong asztalt kaptam. Sám­lira kellett állnom, csak úgy ér­tem föl. Idővel egyre töb ben jártak hozzánk ping­pongozni, több későbbi NB-s já­tékos, még Faházi Janika barátom is. A Kelenföldi Építőkben kezdtem versenyszerűen ját­szani, de közben igazolt focista is voltam. Akkoriban ehhez kü­lönleges orvosi engedély kellett. Focizni jobban tudtam, ping­pongozni viszont jobban szeret­tem. Ennek a kettősségnek a ka­A hetvenéves Gombkötő Béla születésnapi asztalitenisz-tornára hívta barátait. A sportember szerint fantasztikus társaságot alkotnak. tonaság vetett véget. Dunaföld- várra kerültem, a laktanyában nem lehetett asztaliteniszezni, viszont az ottani NB III-as csa­patban fociztam.- Hogyan, mikor került Szol­nokra?-1976- ban a Szolnoki Nyom­da Vállalat igazgatójának ne­veztek ki. A sportos vérem itt is dolgozott bennem. A kollé­gáim eleinte a vidékre került pesti embert látták bennem. De hamar megenyhültek: salakos focipályát építettünk a nyom­da udvarán. Munka­idő után ugyanúgy talicskáztam a salakot, mint bárki más. A gépteremben dolgozó nők nem hit­tek a szemüknek. Bene­veztük a csapatunkat a városi bajnokságba, természetesen a legalacsonyabb osztályba. Min­den évben előre léptünk, az el­ső osztályba jutottunk. Később a Szolnoki MÁV MTE elnökségi áiHét Embgre tagja, később elnöke is lehet­tem. Még Szolnokra érkezésem évében megalapítottuk a Tisza- parti Baráti Kört. Ennek idén már harmincnyolcadik éve. Az alapítók közül négyen máig aktívan játszunk. Nem tudom, hogy van-e az országban még egy ilyen múltú pingpong bará­ti kör. Hetente kétszer, kedden és csütörtökön jövünk össze. Természetesen minden meccs vérre megy. A legidősebb ta­gunk nyolcvannégy éves, a legfiatalabb ötvenegy. Fantasz­tikus társaság! Ezeknek a srá­coknak még mindig habzik a szájuk, ha nem nyernek. Nagy öröm látni azt, hogy évről-évre mennyit fejlődnek, fejlődünk. Mindenki szeretettel néz rám, de ez kölcsönös, mert másként ez nem működik. Persze, vol­tak konfliktusok is, hiszen egy 38 éves jó házasságban is van­nak. De a sport szeretete és a barátság mindig megmaradt. Idén az ÁNTSZ és a Tiszaparti Baráti Kör csapatai egyesültek, harmincán vagyunk.- A gyermekei tovább vitték a sportos hagyományt?- Igen. Nagyobbik fiam test­nevelő tanár, emellett labda­rúgó szakedzői végzettsége is van. Kisebbik fiam a Magyar Diáksport Szövetségben dolgo­zik. Lányom pedig aerobic vi­lágbajnoki ötödik helyezett. Öt unokám van, Balázs 19 éves és az Újpest labdarúgója, Luca röp- labdázó, Emiké pedig atletizál. A többiek még kicsik az élsport­hoz, de Zénó már három éves korában lovon ült, Nádin két esztendősen tigrisbukfencezik. Tőlem tanulta. Aztán következnek a szülina- pi összejövetelen a hosszabb-rö- videbb, komolyabb-viccesebb köszöntő beszédek, érkeznek az ajándékok. Ám ekkor valami miatt - talán a hideg novemberi kora este teszi - lassan bepárá­sodik az ünnepelt szemüvege. A torkában lévő apró gombóc előbb pingponglabda nagyságú­ra, majd sziklává dagad.- Szeretem ezt a társaságot, mindegyik tagja közel áll a szí­Névjegy gombkötő Béla 1943 novem­ber 25-én született Budapesten. 1970-ben nyomdaipari techni­kusi oklevelet szerzett. 1976- ban a Szolnoki Nyomda Vállalat igazgatójának nevezték ki. A cég később Verseghy Nyomda néven működött, majd kft.-vé alakult. Ekkortól ügyvezető igazgató. 1993-ban, a nyomda privatizációjakor lemondott, önálló vállalkozásba kezdett. A nyolcvanas évektől elnökségi tagja, majd 1994-től elnöke a Szolnoki MÁV-MTE-nek. 1996- tól a Szolnoki MTE alapítványá­nak kuratóriumi elnöke. Sport- szervezői tevékenysége elismeré­seként a város „Társadalmi Munkáért ” aranyérmét kapta. vemhez. De arra is büszke va­gyok, hogy a korábbi munka­társaim nem mennek át az utca túloldalára, ha meglátnak. így már nyugodtan megyek a más­világra, ha eljön az ideje. HÍRSÁV Javaslatokat lehet tenni a díjazottakra jövő Év tavaszán immár ötödik alkalommal adják át Szolnok Város Ifjúsági Díját. Az elismerést Szol­nok közgyűlése alapította, s minden olyan fiatalnak ado­mányozható, aki Szolnok ifjúsági életében kimagasló tevékenységet folytat és aki az adományozás évé­ben nem töltötte be a 30. életévét. Továbbá minden olyan ifjúsági-, illetve diák- szervezetnek adható, amely legalább három éve aktív, ifjúsági közösségért vég­zett tevékenységet folytat. A díjat egy évben legfeljebb 3 személynek vagy közös­ségnek lehet odaítélni. Hogy ki kapja jövőre? A javasla­tokat december 15-éig írás­ban kell eljuttatni Szolnok polgármesteréhez. Helyükre kerülnek a kazánok is a hétvégén üzemelik be az új kazánokat a megújult martfűi Egészségügyi Köz­pontban, az energiaszolgál­tató hétfőn üzembe helyezi azokat. Ezek beüzemelése már az idei télen komoly megtakarítást Jelenthet az intézményt fenntartó helyi önkormányzat számára. A kazánok beüzemelése része egyébként annak a bővítésnek, korszerűsítés­nek, mely szeptembertől egy pályázat segítségével valósul meg. Aktuális témák a kerekasztal körül izgalmas És aktuális kér­dések kerültek napirendre azon a kerekasztalbeszél- getésen, melyet a győri Ke­resztény Értelmiségiek Szö­vetsége szervezett a napok­ban Törökszentmiklóson. A rendezvény vendége volt Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere, Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium államtitkára és Mráz Ágoston politológus. A beszélgetést - melyet dr. Lanczendorfer Erzsébet a győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke vezette le - nagy ér­deklődést övezte, az érdek­lődők kivetítőn is követhet­ték az eseményeket. Több száz művész lép fel a Bolerol-tánckoncerten ünnep A Szolnoki Szimfonikus Zenekar ismét grandiózus tánc­koncerttel köszönti az újeszten­dőt. A Bolero! című produkciót 2014. január 4-én 19 órai kez­dettel láthatja a közönség a szol­noki Városi Sportcsarnokban. Ezúttal Verdi és kortársai, Wag­ner, Bizet, Ravel és Csajkovszkij műveiből csendülnek fel részle­tek - árulta el Patkós Imre szak­mai igazgató a tegnapi sajtótájé­koztatón. A Bolerol-tánckoncert kísérletező és újító, az opera világának egy populárisabb ol­dalról történő megközelítése, mindez koreográfiával kiegé­szítve. Közel háromszáz zenész, táncos és énekes lép színpadra. A szimfonikus zenekar vendége többek között a Budapest Tánc­színház és a Tellabor Társulat, de a helybéli - Szitt Melinda, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára által vezetett - Mozdulat Táncműhely hatvan ifjú tánco­sa is bemutatkozik. A tánccal és a zenével karöltve az emberi énekhang is főszerepet játszik, melynek képviselői többek kö­zött Nemzeti Énekkar, a Buda­pesti Ifjúsági Kórus, a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a szolnoki Kodály Iskola Gyer­mekkara. A tavalyihoz hason­lóan, az első ötven regisztráló diák ingyenesen részt vehet a koncerten - emelte ki Kádár Edit, a zenekar kommunikációs munkatársa. ■ Kitűzték a szalagot. A szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban a na­pokban rendezték a szalagavató ünnepséget. Képünkön Deák László igaz­gató tűzte fel a szalagot a 12. a osztály tanulóinak ruhájára. Büszkék a szódavizesek, Hungaricum lett a szikvíz magyaros „Tudatom minden kedves szódavízkedvelővel és lovagtárssal, hogy több más termékkel együtt a »Ga­rantáltan hagyományos és különleges« és a »Magyar Ér­ték« elismerések után a szikvíz hivatalosan és jogosan viselhe­ti a »Hungari­cum« címet. Kö­szönjük ezt elsősorban Jedlik Ányosnak, továbbá a fogyasz­tóknak, a cím odaítélőinek és mindazoknak, akik tettek azért, hogy egyik kedves ita­lunk megmaradhatott és is­mét fényes sikerek előtt áll” - adta közzé az örvendetes „Köszönjük, hogy egyik kedves italunk megmarad­hatott.” hírt a szolnoki Varga Lajos, a Jedlik Ányos Lovagrend nagy­mestere. A Hungarikum Bizottság döntésével öt új taggal bővült a hungarikumok gyűjtemé­nye; emellett öt új elem került be a Magyar Érték­tárba - közölte a bizottság ülése után a vidékfej­lesztési miniszter csütörtökön Ópusztaszeren. Fazekas Sán­dor elmondta: hungarikum lett Puskás Ferenc életműve, Kassai Lajos lovas íjász mód­szere, a gyulai kolbász, a ma­gyar találmány, a szikvíz és a magyar operett. ■ M. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom