Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-30 / 279. szám
3 2013. NOVEMBER 30., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Tüzelőtároló fészer égett Karcagon Karcagon, az Akácos úton egy ötször tíz méteres tüzelőtároló udvari fészer kapott lángra csütörtökön hajnalban, közölte S. Tóth Anikó, megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Mire a tűzoltók kiérkeztek, az építmény már teljes terjedelmében égett. Az épületben szerencsére nem volt vezetékes vagy palackos gáz. A helyszínre kiérkező tűzoltók eloltották a tüzet, személyi sérülés nem történt. ■ SZ. I. Pedagógusoknak tartottak fórumot HOGYAN LÉPHETEK át? címmel indított útjára szakmai fórumsorozatot a megyei pedagógiai intézet, melynek keretében az első szolnoki előadást a gépipari szakközépiskolában tartották a minap. A fórumon a pedagógusok előmeneteli rendszerének folyamatáról és a szaktanácsadás szerepéről volt szó. ■ B. B. Több bűncselekményt is elkövettek A helyi erdész értesítette a rendőrséget még tavaly december 31-én délelőtt, miszerint a Kunszentmárton külterületén lévő erdőben több férfit látott, akik kivágott fákat pakoltak fel egy traktorra. A rendőrök kiérkezése előtt a 20 éves férfi és három fiatalkorú társa elmenekült a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül Kungyalu belterületén igazoltatták a négy férfit, akiket bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást velük szemben. A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy a gyanúsítottak több hasonló bűncselekményt követtek már el korábban is, melyekben szintén gyanúsítottként kihallgatták őket. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság az eljárást befejezte, a keletkezett iratokat a héten vádemelési javaslattal a Szolnok Járási Ügyészség részére megküldte. ■ Díjakat nyert Jófej Amy állattartás Saját kutyája tréfálta meg az egyik versenyen a tenyésztőt érmes lett derby kategóriában is. Ebben a csoportban a der- byt megelőző évben született négylábúak indulhatnak, tehát minden kutyának egyszer van lehetősége derbyt nyerni - tette hozzá. Nem Amy volt az egyetlen kutya, akit versenyen indított Ferenc, és persze előfordultak vicces szituációk is.- Az egyik fiúkutyánk igencsak megtréfált az egyik versenyen - számolt be Ferenc. - Bár mondtam a lányaimnak, hogy ne simogassák sokat, mert hanyatt fekszik, megtörtént az, amitől tartottam. Kicsit elnézte magát a kutyám, mert a férfi bírónak hanyatt vágta magát verseny közben. Pár perccel később azonban rendeződött a helyzet, és oldódott a feszültség. így utólag már csak nevetek az akkor kissé kínos szituáción - mosolygott. De ahogyan mondják: nem is igazi tenyésztő, akit nem harapott még meg kutya. Per■ Állítom, minden kutya alapvetően jó természetű, de sok múlik azon, milyen nevelést kap. sze Ferencbe sem a sajátja kóstolt.- Négy-öt évvel ezelőtt egy ismerősömmel beszélgettünk, amikor a pulija elkapta hátulról a lábam szárát - emlékezett vissza.- Állítom, hogy minden kutya alapvetően jó természetű, sok múlik azon, hogy milyen nevelést kap. Törődés, odafigyelés kell az állatoknak ugyanúgy, ahogy az embereknek is. Sajnálatos, hogy akadnak, akik megvásárolják a kiskutyákat, amikor pedig felnőnek, kirakják őket az utcára. Igazság szerint csak annak kellene kutyát vásárolni, aki szereti az állatokat, megfelelő körülményeket tud biztosítani számukra, és van rájuk ideje. Hiszen sokat kell foglalkozni az állatokkal, igénylik a figyelmet. Amy nálunk családtagnak számít - tette hozzá, miközben kutyája okos szemeit le sem vette gazdájáról, és talán megnyugodva, hogy ő jó helyen van, ölébe hajtotta buksiját. Amy ugrándozva, csillogó szemekkel fogadott, amikor beléptünk az abonyi ház kapuján. Még ha ő biztosan nem is tudja, valóban van oka az örömkö- désre, ugyanis igen rangos díjakat „zsebelhetett be” a közelmúltban. Békési Brigitta- Bár gyermekkoromban németjuhászom volt, most a be- agle-ket imádom - simogatta meg Amy fejét gazdája, Tarnó- cai Ferenc. - Voltaképp a feleségemnek köszönhetem, hogy kutyatenyésztésbe fogtunk. Ő volt ugyanis, aki meglátta az egyik kutyaeledelt népszerűsítő reklámban szereplő, lógó fülű, kedves kis beagle-t. Annyira megtetszett neki a négylábú, hogy születésnapja alkalmából megleptem egy aprócska kiskutyával. Mindez nyolc évvel ezelőtt történt. ■ A nejem és a lányaim ötlete volt, hogy Amyt indítsuk el versenyeken is. Amy es gazdaja a versenyeken kívül is jól megértik egymást Egy jóképű rákóczifalvai beagle lesz az apa Dina, a beagle, akit akkor kapott, azóta is velünk él. így kezdtük el tenyészteni ezt a fajta kutyát, amit egy időre abbahagytunk, de szeretnénk újra belefogni - számolt be, majd rögtön rátért a díjnyertes Amy-re is.- Őt baráti alapon vásároltuk két évvel ezelőtt, és igazán jófej kutya, illik hozzá a neve is: Good Head Amy, azaz Jófej 3 Amy. A nejem és a lányaim I ötlete volt, hogy indítsuk ver- | senyeken is, hiszen kiváló | adottságokkal rendelkezik. £ Sok dicsérettel, jutalomfalattal, rendszeres törődéssel és persze sok munkával elértük, hogy idén szeptemberben a fővárosban rendezett nemzeti versenyen győztes lett az osztályában. Ez volt élete legelső megmérettetése és egyben győzelme is. A második versenyen is szép helyezést ért el. A komáromi nemzetközi versenyen nemzeti kategóriában első, nemzetköziben pedig második lett a közelmúltban. Ezenkívül ezüst- szeretnénk újra kutyate- nyésztésbe fogni - mondta az abonyi Tarnócai Ferenc. - Mivel Amy már kétéves, lehetnek kölykei. Ki is néztünk már neki egy jóképű kan kutyust egy rákóczifalvai tenyésztőnél, aki az Angyali Annie E. Maximus nevet viseli. Még nem találkoztak, de ha eljön az ideje, majd bemutatjuk őket egymásnak. Márciusra tervezzük a kölykök születését, és ha minden rendben megy, jól alakul a vemhes- ség, szeretnénk meghagyni egy kislányt Amy-nek. így már három beagle-ünk lesz, de minél többen vannak, annál jobban érzik magukat - tette hozzá Ferenc. NÉZŐPONT Adventi naptár VASÁRNAP ELKEZDŐDIK az adventi időszak, ami a karácsonyi ünnepkör és egyben az egyházi év kezdete. A latin elnevezés is erre utal: adventus Domini, azaz az Úr eljövetele. Gyerekek és felnőttek egyaránt lázasan készülődnek az egyik legszebb ünnepre: a karácsonyra. A legkisebbek lelkesen számolgatják, hányat kell még aludni az ünnepig. Ebben segíti őket az adventi naptár, amely minden napra apró meglepetést tartalmaz. tavaly én is kaptam egyet. Édességek helyett egy-egy gondolatot tartogatott. Olyan útravalót, ami rávilágított arra, hogy a karácsonyi ajándék beszerzés, a nagybevásárlás, a sütés-főzés és a nagytakarítás közepette, a legfontosabbról - a lelki felkészülésről - se feledkezzek meg. Azt írja: ahhoz, hogy a lelkünket is ünneplőbe öltöztethessük, ajándékozzuk egymásnak időnket, figyelmességünket, kedvességünket, szívességeinket és mosolyunkat. Legyünk segítőkészek és barátságosak. Mondjunk le az ítélkezésről és a sértődé- kenységről. Ne hagyjuk eluralkodni az indulatainkat és az önzést. Ne ragaszkodjunk minden áron saját elképzeléseinkhez. Legyünk ajándék mások számára. És amikor végiggondoljuk, mennyit vásároltunk, de még nem mindent. Sokat takarítottunk, de nem eleget. Sokat sütöttünk-főztünk, de még mindig hiányzik valami, akkor figyeljünk arra is, hogy a legfontosabb el ne maradjon! Az, hogy tudjunk igazán ünnepelni. Ünnepelni a közénk érkező kis Jézust - és egymást. Ezért nem baj, ha nincs minden étel, és minden sarok rendben, csak rendben legyen a szívünk, és rendben legyenek a kapcsolataink. Akkor megszülethet bennünk és közöttünk, akire vár a világ, és akire várunk mi is. Tizenkét nótaénekes vetélkedett döntő Harmadik alkalommal szervezték meg a versenyt Jövőre is versenyeznek majd a konyhakertek Immáron 3. alkalommal szervezte meg nótaversenyét a Szolnok Televízió. A tegnap esti döntőben tizenketten mérték össze tudásukat, ők az 50 fős középdöntőkből jutottak be a legjobbak közé. Harcsa Béla, a televízió igazgatója elmondta, a magyar nóta igazi hungarikum, mely a mai napig jelen van a családok életében, ráadásul ezek a dalok a magyar történelem lenyomatát is magukon hordozzák, ezért kell rájuk vigyázni, megőrizni és továbbadni. A versenyen Mága Ernő és népzenekara kísérte a versenyzőket, a döntősök tudását szakértő zsűri véleményezte.- Én már legénykoromban énekeltem, anyósomtól taKépünkön az egyik fellépő, B. Tóth Erika és a versenyzőket kísérő zenekar nultam a nótákat - mesélte a rendezvény előtt a törökszentmiklósi Molnár József, aki elmondta, több ezer dalt ismer. Ez annak is köszönhető, hogy apja, sőt a nagyapja is zenész volt, így a zene és a nóta szere- tete már a születésekor „megfertőzte”. Van, aki nem a szüleitől, hanem énektanártól sajátította el a nótaéneklés csínját-bín- ját. Például Hlavátsch László, aki Budapesten képzi magát. A résztvevők szerint a nótáknak és ennek a versenynek is van jövője, tapasztalatok szerint ugyanis lakodalom nem múlhat el csárdások éneklése, táncolása nélkül. ■ J. ZS. program Jászapátin rendezték meg tegnap a Magyarország legszebb konyhakertje konferenciasorozat harmadik rendezvényét. A konferenciát Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, a program ötletgazdája nyitotta meg, majd Pócs János országgyűlési képviselő, Jászapáti polgármestere köszöntötte a vendégeket. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter levélben üdvözölte a konferencián résztvevőket. Kovács Szilvia ötletgazda előadásában értékelte az idei A legszebb konyhakertek Magyarország programot, valamint meghirdette a jövő évit is. Elmondta, hogy a kertművelő mozgalom a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelt mintaprogramja, amelyhez 60 település 939 nevezéssel csatlakozott, négy határon túli település is részt vett a versenyen. Jász-Nagykun-Szolnok megye az élmezőnyben, 11 településsel csatlakozott a programhoz. A legöregebb résztvevő, 95 évesen szintén megyénket, Karcagot képviselte. A 2014-es programban a balkon, mini, normál, zártkert 1, zártkert 2 nevezési kategóriák mellett megjelenik a zártkert 3 és közösségi kert kategória is. A jövő év kiemelt témája a madárbarátkert kialakítása. A konferenciát szakmai előadások színesítették. ■ Illés A.