Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-23 / 273. szám
12 2013. NOVEMBER 23., SZOMBAT HIRDETÉS - SZOLGÁLTATÁS GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! Szigorodó horgászszabályok módosítás Bevezették a darabszám-korlátozást is Az őshonos halak megtartása esetében a méreteket korlátozták, de a darabszámokat is előírták A fajlagos tilalmi időszak és a kifogható méretkorlátozás minden horgászra és halászra vonatkozik, míg a napi kifogható mennyiséget a horgászoknak és az állami halászjeggyel halászoknak kell betartaniuk az új szabályozás alapján, amely hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben - tájékoztatott pénteken a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A kereskedelmi céllal halászók által évente vagy naponta kifogható mennyiséget az adott vízterületre kiadott halászati engedélyekben szabályozzák. Az egyes halgazdálkodási vízterületeken a halgazdálkodási hasznosító a hatóság engedélyével vezethet be további korlátozásokat, vagy kérheti a meghatározott korlátozások feloldását. A tárca közleménye szerint az állami halászjeggyel ■ Akifogható méretkorlátozás minden horgászra és halászra vonatkozik vagy állami horgászjeggyel rendelkezők a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken a napi darabszám-kor- látozás alá tartozó őshonos halfajokból naponta fajonként három darabot, összesen legfeljebb öt darabot foghatnak ki. A napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajokból naponta összesen tíz kiló fogható ki. Az ingyenes állami jeggyel horgászó gyermekek és fogyatékossággal élők a napi darabszám-korlátozás alá tartozó halfajokból naponta összesen egyet, a korlátozás alá nem eső halfajokból naponta összesen öt kilót foghatnak ki. Ha a horgász vagy a rekreációs halász olyan őshonos, napi darabszám-korlátozással nem érintett halat fog, amellyel a megszabott napi súlyhatárt átlépi, a halat megtarthatja, de aznap további napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halat nem foghat ki - közölte a tárca. Ford Ranger Az évPickupja2014 már 4.950.000 Ft + ÁFÁ-tól (Az autó bruttó ára: 6.286.500 Ft) ■ Ford Transit Custom Az év haszongépjárműve 2013 már 3.899.000 Ft + ÁFÁ tói (Az autó bruttó ára: 4.951.730 Ft) Ford Transit Connect 1 Az év haszongépjárműve 2014 I már 2.999.000 Ft + ÁFÁ tói (Az autó bruttó ára: 3.808.730 Ft) I Ford Hovány 5000 Szolnok, Bercsényi utca 1. Tel.: +36-56/801-052 A képek illusztrációk! Ford Ranger: Kombinált C02-klbocsájtás (206-208 g/km) Kombinált vegyes üzemanyag fogyasztás7.Ö-7.9 (L/lOOkm). Ford Transit Custom: Kombinált C02-klbocsáJtás (168-197 g/km) Kombinált vegyes üzemanyag fogyasztás 6.4-7.5 (L/100km). Ford Transit Connect: Kombinált C02-kibocsá|tás (159-162/km j Kombinált vegyes üzemanyag fogyasztás 6.0-6.1(L/100km). Go Further www.fordhovany.hu HÉT VÉGI MŰ SOR AJÁNLÓ SZOMBAT^ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Kultúrkorzó 9.30 Mise Boldog Sándor Istvánért - a szolnoki belvárosi templomban 11.00 Mérleg 11.25 Fórum 11.50 Napi üze- netl2.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Sajtóasztal 14.00 Aktuális 14.30 Téma 15.00 Halak, vizek - horgászmagazin 15.30 Múzeumi Szabadegyetem 17.00 Elixírl7.30 Gyógynövényekkel az energikus életért 18.30 Mese percek 19.00 Aktuális - Visszatekintő 19.20 Napi üzenetl9.30 „Van egy háza a Tisza-parton” - 3. nótaverseny II.. elődöntő 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu. SZOLNOK FM 0.0077.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 7.00-13.00 Szolnok FM Hétvége Csibrán Szilviával. 13.00-20.00 Szolnok FM Kívánság- műsor Nagy Szilárddal. 20.00-24.00 Saturday Night Shit - Bárány Attilával. www.szolnokfm.hu. AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 7.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez 12.00 Kívánságműsor 15.00 Media Markt-toplista - A vásárlók kedvencei 16.00 Aktív weekend - Kedvencek pihenéshez 18.00 Club 30 - Szombat esti warm up Imhouse-zal 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@ aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 8.00 „Amadeus Weekend" - élő zenés műsor 14.00 „Euro Top 40” - európai slágerlista zenei összeállítás majd nonstop zene vasárnap reggel 8 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu SZOLNOK TV 6.00 Aktuális - Visszatekintő 6.25 Halak, vizek 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális - Visszatekintő 7.30 Szolnoksport 8.00 Aktuális - Visszatekintő 8.25 Mesepercek 8.30 Liturgia 9.00 „Van egy háza a Tisza-parton” - 3. nótaverseny II. elődöntő 11.25 Elixir 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális - Visszatekintő 12.30 Örökségünk 13.00 Mérleg 13.30 Fórum 14.00 Sajtóasztal 15.00 Irodalmi előadások: Vörös István: Irodalmi paródiák 16.00 Kultúrkorzó 16.30 Levéltári esték 18.00 Halak, vizek 18.30 Valóságos kincsesbánya 19.00 Aktuális visszatekintől9.20 Napi üzenet 19.30 Liturgia 20.00 Elixír2030 „Híres és elismert tudósok”- Hankiss Elemér: Életsrtatégiák a bizonytalanság korában 21.50 Gyógynövényekkel az enrgikus életért 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu SZOLNOK FM 0.00-7.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 7.00-13.00 Szolnok FM Hétvége Bagi Timivel. 13.00-14.00 Páholyból - Színház, mozi, közélet - magazinműsor Barabás Nórával. 14.00-20.00 Szolnok FM Hétvége Tú- róczi Imrével és Bagi Timivel. 20.00- 24.00 Disco’s Hit Bárány Attilával. www.szolnokfm.hu. AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor 5.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás 6.00 Aktív reggeli: vasárnap reggeli ébresztő 8.00 Aktív Top 20: Aktív Top: zenei műsor 11.00 Aktív ajánló: a legújabb zenék ajánlóműsora 12.00 Inter- Aktív: sms- és élő telefonos kívánság- műsor 15.00 Aktív horoszkóp 16.00 Aktív Triumvirátus: vasárnap délutáni őrület 17.00 InterAktív: sms- és élő telefonos kívánságműsor 19.00 Aktív weekend: válogatás a hét zenéiből 22.00 Aktív Night: Éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 8.00 „Amadeus Weekend” - élő zenés műsor, benne: 10.00-12.00 „Zamat” gasztronómiai magazin 14.0018.00 „Habcsók” Kolonich Éva műsora 22.00-24.00 „Erdőjárók” vadász - környezetvédelmi magazin majd non-stop zene hétfő reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! PROGRAMAJÁNLÓ MOZI SZOMBAT SZOLNOK. Cinema City: Az éhezők viadala: Futótűz (16) 10.00,13.00, 16.00. 19.00.22.00. Derült égből fasírt 2 - A második fogás (6) 3D 14.30. Derült égből fasírt 2 - A második fogás (6) 10.30. Justin, a hős lovag (6) 3D 13.00, 15.00. Justin, a hős lovag (6) 11.00. Last Vegas (16) 18.30,20.30,22.30. Philips kapitány (16) 17.00. Szupercella (16) 19.45,22.15. Thor: Sötét világ (12) 13.30. Thor: Sötét világ (12) 3D 11.15, 15.45.18.00. 20.15.22.30. Turbó, 3D (6) 16.30. Turbó (6) 12.30. TISZApART mozi: Az éhezők viadala - Futótűz (16) 18.00. Dolma lányai (12) 18.15, Alabama és Monroe (16) 20.15, Mocsok (18) 20.30. VASÁRNAP Szolnok. Cinema City: Az éhezők viadala: Futótűz (16) 11.00,14.00,17.00, 20.00. Derült égből fasírt 2 - A második fogás (6) 3D 14.30. Derült égből fasírt 2 - A második fogás (6) 10.30. Justin, a hős lovag (6) 3D 13.00,15.00. Justin, a hős lovag (6) 11.00. Last Vegas (16) 18.30,20.30. Philips kapitány (16) 17.00. Szupercella (16) 19.45. Thor: Sötét világ (12) 13.30. Thor: Sötét világ (12) 3D 11.15,15.45,18.00, 20.15. Turbó, 3D (6) 16.30. Turbó (6) 12.30. TISZApART mozi: Az éhezők viadala - Futótűz (16) 18.00, Dolma lányai (12) 18.15, Alabama és Monroe (16) 20.15, Mocsok (18) 20.30. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színház nagyszínpadán ma 19 órától a Chigoggiai csetepaté (Blaha-bérlet) című előadást mutatják be. TEREMFOCI SZANDASZŐLŐS. Teremfoci-baj- nokságot szervez a Szandszőlősért Egyesület november 23-án 9 órától. A Szandaszőlősi Általános Iskola tornatermében megrendezett versenyen felnőtt amatőr csapatok mérik össze tudásukat és ügyességüket. ELŐADÁS SZOLNOK. Nemzedékek emlékezete címmel a Verseghy Ferenc Könyvtárban november 29-én 16 órától előadást tart Kis Krisztián Bálint történész, tanár. GYERTYAGYÚJTÁS SZOLNOK. November 30-án 10 órától megnyílik az adventi vásár és 17 óra 30 perckor meggyújtják az első adven- - ti gyertyát a Lengyel Antal téren. FOGLALKOZÁS SZOLNOK. November 28-án kreatív foglalkozást tartanak 16 óra 30 perctől a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Téma: ajándékcsomagolás, ajándékdíszítés. Foglalkozásvezető: Tóth Etelka Edit. GYERMEKHANGOK SZOLNOK. November 25-én 19 órától a Szolnoki Főiskola Campus épületében Adiemus címmel hangversenyt hallgathatnak meg az érdeklődők. Az est folyamán a Szolnoki Kodály Zoltán Gyermek- kórus önálló műsoráttekinthetik meg. A kórust vezényli Juhászné Zsákai Katalin. GALAMBKIÁLLÍTÁS Tiszafüred. Galambkiállítást tartanak november 23-án 9 és 18 óra között a Kovács Pál Művelődési Központban. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYELETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK. TOVÁBBI PROGRAMOK A SZOLJON.HU HÍRPORTÁLON OLVASHATÓK. HÉT VÉGI ÁLLATORVOSI HELYETTESÍTÉSI REND ÉS GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága (Szolnok) tájékoztatása szerint e hét végén az alábbi állatorvosok látják el az ügyeleti szolgálatot: SZOLNOKI KERÜLET: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Tiszasüly: (nincs állatorvosi ügyelet) Szolnok, Tiszajenő, Tiszavárkony, Tószeg, Vezseny, Kengyel, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Tiszatenyő, Szászberek, Újszász, Zagyvarékas: dr. Szűcs Imre, Szolnok, Csaba u. 43. T: 56/210- 543, 30/9746-324. JÁSZBERÉNYI KERÜLET: Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Pusztamonostor: dr. Hob- lyák József, Jászszentandrás, Homokos U.311.T: 06-30/ 530-9603 Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászbol- dogháza, Jásztelek, Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászladány: dr. Hoblyák József, Jászszentandrás,Homokos U.311.T: 06-30/ 530-9603. KUNSZENTMÁRTONI KERÜLET: Cibakháza, Nagyrév, Tiszaföldvár, Ti- szainoka, Tiszakürt: dr. Sugár Edit, Tiszasas, Rákóczi u.5. T: 56/ 323-603 30/270-6523 Csépa, Cserkeszölő, Kungyalu, Kunszentmárton, Mesterszállás, Mezőhék, Öcsöd, Szelevény, Tiszasas: dr. Sugár Edit, Tiszasas, Rákóczi u.5. T.: 56/ 323-603 30/270-6523. KARCAGI KERÜLET: Karcag, Berekfürdő: dr. Magyar György, Karcag, Hajnal u.2. T.:30/852-0465 Kunmadaras: dr. Sinka Nándor, Kunmadaras, Karcagi út 21/a. T: 59/327-830,30/925-8653 Abádszalók, Nagyiván, Tiszabura, Tisza- derzs, Tiszafüred, Tiszagyenda, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tisza- szőlós, Tomajmonostora, Újszentgyörgy: dr. Gyöngy Ferenc, Tiszafüred, Szivárvány út 3. T: 59/354-242, 30/958-2025 Kunhegyes: dr. Laky Zsolt, Kunhegyes, Toldi M. u. 2. Telefon.: 59/326-213, 30/218- 9835. MEZŐTÚRI KERÜLET: Törökszentmik- lós, Tiszapüspöki: (nincs állatorvosi ügyelet) Kisújszállás, Kenderes, Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes,Tiszabó: dr. Tóth István, Kisújszállás, Szabadság út 5. T.: 30/935-3924 Mezőtúr, Kétpó, Túrkeve: dr. Fodor Sándor, Mezőtúr, Dugovics út 4. I: 70/3234-843. KÉSZENLÉTI, JÁRVÁNYÜGYI ÜGYELETES: dr. Tóth István, Kisújszállás, Kert u. 4. T: 30/441-3683,30/935-3924. GYÓGYSZERTÁRAK Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal megyei főgyógyszerésze tájékoztatása szerint Szolnokon a gyógyszertári ügyelet hétköznap a legtovább nyitva tartó gyógyszertárak (NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza - Ady E. út 28/A., Áfium -Tesco, Téglagyári út 30., Pelikán Patika - Ady E. u. 15., Levendula (Széchenyi krt. 6/A 2-4.) zárásakor, 20 órakor kezdődik. Szombaton 20 óráig tart nyitva a NOVA Gyógyszertár Szolnok Pláza és az Áfium. Szombatonként részlegesen nyitva tart: Agora (Ságvári krt. 23.), Korona (Dózsa Gy. út 26-28.), Kossuth (Kossuth tér 7-8.), Fehér kereszt (Baross u. 5.), Magiszter (Széchenyi krt. 121.), Széchenyi (Széchenyi krt. 129.), Pelikán (Ady E. u. 15.), Pingvin (Jászkürt u. 1.), Szanda (Krúdy Gy. u. 108.), Szent Orbán (Munkácsy u. 15.) és a Calendula (Mátyás kir. u. 29.) gyógyszertár. Vasárnap 18 óráig tart nyitva a NOVA és 19 óráig az Áfium és a Mosoly (Auchan áruházban) gyógyszertár. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva vannak, az ügyeletes gyógyszertár reggel 8 órától másnap reggel 8-ig biztosítja a lakosság sürgős gyógyszerellátását. E hét végén Szolnokon szombaton 20 órától a Kolozsvári (Kolozsvári út 23.), vasárnap 19 órától az Áfium (Téglagyári út 30.), gyógyszertár az ügyeletes. Vidéken: Jászapáti: szombaton a Mevál- tó, vasárnap az István Király, Jászárokszállás: vasárnap a Szent Margit, Jászberény: szombaton az Thököly., vasárnap az Elixir, Karcag: vasárnap a Főtér, Kisújszállás: szombaton és vasárnap a Gólya, Kunszentmárton: szombaton és vasárnap a Kossuth, Tiszaföldvár: vasárnap a Kígyó, Törökszentmiklós: szombaton és vasárnap a Pingvin, Túrkeve: vasárnap a Paprika az ügyeletes gyógyszertár. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: SZOLNOK, ARANY J. u.l4/a. Tel/Fax: 515-172. Szombaton: 9.00-12.00). TEMETKEZÉS HIRDETÉS PIETAS TEMETKEZÉS. Szolnok, Temető u. 10. Telefon: 06-20/474-4930, 06-20/474-4929.