Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-23 / 273. szám
4 MEGYEI TÜKÖR 2013. NOVEMBER 23., SZOMBAT Útnak indultak a fatolvajok a térségben felkészülés Az elmúlt napokban egymás után csípték el a tilosban járókat a Jászságban Az elmúlt héten egymást követően csípték el a fatolvajokat a jászság területén. Úgy tűnik, a legkorábban lászapátin és környékén indultak útnak a tolvajok. A klasszikus módszer szerint a kivágott fával a kerékpárt megpakolva bandukolnak a feldarabolt fával. Banka csaba Többüket a polgárőrök tartóztatták fel, illetve legutóbb a készenléti rendőrök állítottak meg két hölgyet, akik szintén tilosból vitték a tűzrevalót. Az eddig enyhe ősz után zordabbra forduló időjárással megkezdődött tehát a fatolvajok szezonja. A határban azonban nem csak erre figyelnek oda a polgárőrök. A rendőrök és a polgárőrök közösen készülnek a határban megnövekvő feladatokra. Orosz Tibor, a megyei polgárőr szövetség titkára elmondta, a napokban Jászberényben tanácskoztak a teendőkről. A jászsági polgárőr egyesületek vezetőit dr. Körei-Nagy József rendőr alezredes rendőrkapitány fogadta. Az eredmények közé tartozik, hogy sikerült növelni az elmúlt időszakban a polgárőr-rendőr közös szolgálatok számát. Az pedig egyértelmű a köz- biztonság érdekében dolgozók számára, hogy a járások kialakíOrosz Tibor: a tél közeledtével megnő az egymás iránti felelősségünk tását követően is egységesen lépnek fel a Jászságban.- A tél közeledtével megnő az egymás iránti felelősségünk, így a szolgálatos polgárőröknek is nagyobb figyelmet kell fordítani az idős, elesett személyekre - emelte ki Orosz Tibor. - A hideg beálltával figyelni kell a környezetünket, egy jel lehet, hogy „a szomszédban füstöl-e a kémény”. A külterületi lakosok immár számítanak a mi segítségünkre, hiszen gyakran a polgárőrök vásárolnak be, váltják ki a gyógyszereiket az idős tanyai lakosoknak. A csapadékos idő bekövetkeztével, a személyautókkal nehezen közelíthetők meg a külterületek, számos egyesület rendelkezik terepjáró-autóval, továbbá a lovas szolgálatok is egyre jobban teret kapnak, több településen bevezetett mezőőri szolgálatokkal is teljesülnek közös szolgálatok. A rendőrség hosszú évek óta számol a tél beálltával a polgárőrök külterületi tevékenységére, a közös szolgálatokon túl a megelőzésben és a külterületi lopások felderítésében is jelentős szerep hárul a polgárőrökre. A polgárőrségek szolgálatainak szervezésében e tényező is szerepet játszik, készülünk rá, hogy minél inkább megelőzhessük ezen cselekményeket. Több egyesületnek együttműködési megállapodása is van erdőtulajdonosokkal - fogalmazott Orosz Tibor, a megyei polgárőr szövetség titkára. Még idén újabb épületeket bontanak majd le átalakítás Néhány nap alatt eltakarították Jászberény központjából a Csemege tömb még álló épületeit a Zirzen Janka és a Zoltán utca szegletéből. Ahogy arról korábban beszámoltunk az épületek helyén közpark épül, amelynek kivitelezését jövő tavasszal kezdik meg. A bontási munkálatok költsége ez esetben 52 millió forint volt - tájékoztatott minderről dr. Szabó Tamás polgármester, hozzátéve, hogy a költségek jó részét a bontási anyagok úgynevezett lerakási díja emésztette fel. Hozzátette, még ebben az évben több, az önkormányzat tulajdonában lévő épület bontását hajtják végre. A Csemege tömb bontásához hasonlóan látványosnak ígérkezik a szintén városközpontban elhelyezkedő Déryné utca, illetve a Fürdő utca által határolt terület nem használt épületeinek elbontása. A „malom tömbbel” szemben található épületek helyén ideiglenes parkolót alakítanak majd ki a későbbiekben. Ugyancsak ideiglenes parkoló lesz a néhány hete elbontott egykori Hold utcai óvoda épülete helyén, a városi buszpályaudvar közvetlen szomszédságában. ■ B. CS. Egy évtizede alakult a jászteleki Akácvirág Dalkör jubileum Az Aranypáva díjas Akácvirág Dalkör tagjai a napokban ünnepelték a kör megalakulásának tizedik évfordulóját. Márton-napi hagyomány- őrző rendezvényükön a művelődési házban dalcsokrokkal és könnyűzenei összeállítással szórakoztatták vendégeinket. Felléptek még a Jászberényi Kis Barkóca Viganós táncosai, a zenét a Jártató zenekar szolgáltatta. Az este vendégei voltak Bolla János jászkapitány és felesége, s a megyei könyvtár igazgatóhelyettese ,Takáts Béla. A vendégeket disznótoros vacsorával kínálták, a jubileumi összejövetel kellemes családias hangulatban telt. ■ B. CS. HIRDETÉS Szolnoki (*£) Főiskola SZÉCHENYI TERV Megújul a felsőoktatás, duális képzés már a főiskolákon is Európai uniós támogatásnak köszönhetően vissza nem térő lehetőséget kapott a Szolnoki Főiskola képzései korszerűsítésére. Alkalom nyílik olyan képzések fejlesztésére, majd pedig indítására, amelyek a duális, vagyis a gyakorlati munkatapasztalat-szerzést biztosító vállalkozásokkal közös képzési programok felsőoktatási bevezetésére szolgál - tájékoztatott az intézmény oktatási és tudományos rektorhelyettese. Dr. Kóródi Márta elmondta, hogy a főiskola eddigi fejlesztéseivel összhangban lévő, példaértékű felsőoktatási képzési együttműködést valósítanak meg a Szegedi Tudományegyetem vezetésével, a Kecskeméti Főiskolával, valamint a szegedi Gál Ferenc Főiskolával a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. A projektben részt vevő felsőoktatási intézmények többek között Képzésfejlesztés munkacsoportot is létrehoztak a partnerek képzéseinek összehangolása, ezáltal a versenyképesség fokozása érdekében. Az együttműködés célja a munkaerő-piaci elvárásokhoz igazodó, új felsőoktatási szakképzési szakok kidolgozása, az alapszakokhoz kapcsolódóan új, profiltiszta szakirányok kidolgozása, a meglévők korszerűsítése, a szakirányú továbbképzési kínálat bővítése. A műszaki menedzserképzés korszerűsítése A termelőüzemek menedzselését végző mérnökök szakosodási lehetőségeit szélesíti a fejlesztés, főként a speciális informatikai felkészültség javításával, így a műszaki menedzser hallgatók alkalmazott informatika szakirányt is választhatnak a jövőben. Szolnok vasútgépészet! hagyományainak méltó gazdagításában szintén a műszaki menedzser hallgatók számára kialakításra kerülő kötöttpályás járműipari szakirány képzés fog szerepet kapni. Agrármérnökképzés új tartalommal A gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök hallgatók a jövőben a környezetvédelmi és tájgazdálkodási szakirány mellett választhatják majd a projekt keretében kidolgozásra kerülő településmenedzser specializációt, ami nemcsak jól körülhatárolható ismeretanyagot és végzettséget nyújt, hanem szorosan kapcsolódik a képzés ökológiai szemléletéhez is. Az agrár képzések felsőoktatási szakképzési szintjén pedig az előbbi szak agrármérnök-asszisztensi képzési programjának kidolgozását, minősíttetését és indítását vállalta a főiskola. A fejlesztések közepette elvégzendő profiltisztítás pedig azt jelenti, hogy az együttműködő szervezetek nem indítanak olyan új szakirányokat, amelyek a partner intézményekben kerülnek kifejlesztésre, vagyis a specializálódás irányába haladnak. Duális képzés Az új képzési programokat a munkatapasztalat megszerzését biztosító vállalkozásokkal szoros együttműködésben alakítják ki, ami azonban nem áll meg a tervezési szakasz végén. A képzési szakaszban a tényleges képzés, az órák egy része is a vállalatoknál fog szerveződni, emiatt speciális tanterveket kell kidolgozni és alkalmazni. A vállalati partnerek esetében a jelenlegi gyakorlati rendszernél előnyösebb, folyamatosabb gyakornoki munkaerő-biztosítás elérése a cél. A főiskola és hallgatói a gyakorlati felkészültség javulását várják az új rendszer bevezetésétől. Rövid képzési idejű programok A felnőttképzés megújítása is szerepel a nyertes pályázatban. A törvényi szabályozás változása aktualitást is ad az új tanfolyami programok kialakításának. A szakmai idegen nyelv elsajátításának legcélszerűbb formája a szaktárgyak idegen nyelven tanulása. Ilyen tantárgyi programok kidolgozása kezdődik a logisztika, minőségmenedzsment és a marketingkommunikáció területén. Mindezen képzések sikeres lebonyolításához jól működő oktatási információs és adminisztrációs rendszerre van szükség, ennek összehangolására is vállalkoztak a konzorciumi tagok. A projekt címe híven foglalja össze a fejlesztési tevékenység tartalmát: A „Harmadik generációs összehangolt szolgáltatási portfolió és irányítási rendszer kialakítása, valamint stratégiai jellegű optimalizálás megvalósítása közösségi típusú felsőoktatási együttműködés formájában Délkelet-Magyarországon". Szándékunk szerint képes lesz hozzájárulni a térség gazdasági növekedéséhez, másfelől pedig a hazai felsőoktatás átalakulásához - hangsúlyozta a képzésfejlesztés alpro- jekt intézményi felelőse. Rendezvényeinken folyamatosan bemutatjuk az előrelépéseket és a fejlesztéseket. A pályázat keretében zajló események, előadások, konferenciák ingyenesek, várjuk tisztelettel a térség lakóit! TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik generációs összehangolt szolgáltatási portfolio és irányítási rendszer kialakítása, valamint stratégiai jellegű optimalizálás megvalósítása közösségi típusú felsőoktatási együttműködés formájában Délkelet-Magyarországon Nemzeti Fejlesztési Ügynökség W6YARQRSZAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Lezárult az idei járdaépítési program JÁSZBERÉNYBEN a napokban befejeződött az idei járdaépítési program. A városban ebben az évben összességében 5700 méternyi járda épült meg, amelyből 3300 métert építettek a város alkalmazásában álló közmunkások. A finanszírozás legnagyobb részét a körzeti képviselők fejlesztési összegéből (összesen 40 millió forint) finanszírozták. A képzőművészettel és a filmmel ismerkedtek A HAMZA GYŰJTEMÉNY és Jász Galéria az aktuális kiállításaihoz kapcsolódóan decemberben új múzeum- pedagógiai foglalkozássorozatot indít PiktÓra címmel, az általános iskola felső tagozatos korosztálya számára. A fiatalok betekintést nyerhetnek a fotózás és filmezés világába: megismerhetik a legfontosabb fogalmakat, saját ruhákat, plakátokat tervezhetnek, megtekinthetik, hogyan készültek régen a fényképek, valamint lehetőség van egy közös animációs film elkészítésére is, amelyet az utolsó alkalommal vetítenek le februárban az érdeklődőknek. Megújult a csapadékvíz-elvezetés JÁSZAPÁTIBAN MÁRCIUS Óta zajlanak a csapadékvíz elvezető csatornarendszer felújítási munkálatai. Az elmúlt napokban befejeződött beruházásra mintegy 302 millió forintot költöttek el, és összességében több mint 15 ezer méternyi csatornát újítottak fel, építettek meg. Jászapátiban az elmúlt évtizedben több alkalommal is történt belvízi elöntés, jelentős összeget fordított a város kármegelőzésre, kár- mentesítésre. A rendbetett csatornarendszerrel ezen káreseményeket szeretnék megelőzni, ezért nyújtották be támogatási igényüket a feladat finanszírozásához.