Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-19 / 269. szám
2013. NOVEMBER 19., KEDD MEGYEI TÜKÖR 3 HÍREK Rárúgta ismerősére háza ajtaját testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a jászberényi rendőrség egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a harmincéves férfi még szombaton éjszaka egy Jászjákóhalmán élő ismerőse családi házának ajtaját berúgta, és egy bent tartózkodó férfit több alkalommal ököllel megütött. A bejelentést követően a rendőrök a beszerzett adatok alapján Jászberény belterületén igazoltatták a férfit, majd előállították a herényi kapitányságra, ahol másnap gyanúsítottként ki is hallgatták az elkövetőt. ■ Lakossági fórumot tart a polgármester szalay Ferenc polgár- mester lakossági fórumot tart ma 17 órától a VOKE Csomóponti Művelődési Központban, ahol egyebek mellett városüzemeltetési témában, a buszközlekedéssel és a vasúttal kapcsolatban várja a kérdéseket. ■ Őrizetbe vették a csokoládét lopó nőt a szolnoki kapitányság eljárást indított tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy szolnoki lakossal szemben. A harmincöt éves nő vasárnap délelőtt Szolnok egyik élelmiszerüzletéből tulajdonított el némi csokoládét. Az üzlet biztonsági őre azonban észlelte a jogsértést, és azonnal értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások a nőt elfogták, és előállították, majd szabálysértési őrizetbe vették. ■ Oktatják a törteli közmunkásokat ÖTEVENEN VESZNEK részt Törteién a téli közfoglalkoztatási programban, közülük harminchármán oktatásban részesülnek. Huszonnyolc közfoglalkoztatott számára az általános iskola elvégzése a cél, öten OKJ-képzésben részesülnek - tudtuk meg Godó János polgármestertől. ■ SZ. ZS Tésztát készítenek. Tiszaigaron az iskola üresen álló tantermeiben a Start munkaprogramban részt vevő emberek dolgoznak. Felvételünk a száraztészta-készítőket örökítette meg. Néhány hónapja kezdtek el tésztát készíteni, mert a megtermelt tojásokat így saját maguk használják fel. Egyre több a veszett róka megelőzés Több megyénkbeli településen is zárlatot rendeltek el Egyre több az országban és megyénkben is a veszett róka, szeptember óta tucatnyi esetben állapították meg a fertőzést. A vírus jelenlétét megyénkben is igazolták, több községben már ebzárlatot is hirdettek az elhullott beteg vörös bundások miatt. Munkatársainktól- Az első veszett róka Tiszajenő egyik tanyájára tévedt be még az elmúlt hónapban - meséli dr. Selmeczi Géza állatorvos. - Kárt nem okozott, ahogy jött, úgy el is ment. Nem természetes dolog azonban egy vörös rókától, hogy ennyire nem fél az emberektől. Végül a vadászok kilőtték, egy későbbi vizsgálat pedig megállapította, hogy az állat veszett volt. A második beteg róka megjelenésére sem kellett sokat várni. Egy ugyancsak tiszajenői portán tűnt fel a négylábú, melyet a helyiek kutyája megfogott és megharapott, ebbe bele is pusztult a róka. A házőrző gazdája azonnal jelentette az esetet az állatorvosnak, aki bevizsgáltatta az elhullott (később kiderült, ugyancsak fertőzött) vörös bundást.- Előírás ilyenkor, hogy a rókával érintkezett állatot megfigyelés alá vonják - fűzi hozzá dr. Selmeczi Géza. - Szerencsére a kutya veszettség ellen oltott volt. Hamarosan ismét fertőzött, már elhullott állatra bukkantak a vadászok Tiszavárkony külterületén, egy árokban. E három eset után az állategészségügyi hatóság úgy döntött, mindkét községre, azaz Tiszajenőre és A RÓKAVESZETTSÉG CIZ elmúlt időszakban Köröstetétlen térségben is jelentkezett. Ezért a település teljes közigazgatási területére ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el minimum kilencven napos időtartamra dr. Gál László járási főállatorvos. Ezzel párhuzamosan az érintett településen tartott macsTiszavárkonyra is kihirdetik a kilencvennapos ebzárlatot.- Ez január elejéig tart, megkértünk minden kutyatulajdonost, addig lehetőleg ne hagyják kedvencüket elkóborolni, tartsák házőrzőiket kerítésen belül. Dr. Péter István, a megyei kormányhivatal Állategészségügyi Igazgatóságának vezetője elmondja, 1992 óta vakcinázzák csalétekkel a rókákat. 2007-ig az ország minden részére kihelyezték ezeket, de az utóbbi években jobbára csak a határszélre. Azért oda, mert általában a szomszédos országokból jönnek át ezek a kafélék veszettség elleni kötelező védőoltását is elrendelték a hatóságok.- A veszettségtől nem kell megijedni, de érdemes félni: a vírus már itt van a megyénkben, melynek terjedését odafigyeléssel meg tudjuk állítani - fűzte hozzá az Állategészségügyi Igazgatóság vezetője. fertőzött állatok.- Hosszú idő után most először állapítottuk meg a veszettséget hazánk középső részén. Azonnal léptünk: a vakcinák már megyénkben is ott vannak, a rókák gyérítése pedig folyamatos. Kiderül, a vörös rókák elszaporodtak az országban. Mivel ezek a négylábúak egyre inkább keresik a települések közelségét, fontos, hogy számukat kordában tartsák és a kilőtt, elpusztult állatokat bevizsgálják.- A legfontosabb azonban, hogy a kutyák száz százalékban legyenek beoltva veszettség ellen, ez a legjobb módszer a védekezésre. Egy róka bármennyire is szelídnek tűnik, semmiképpen ne simogassuk meg, elpusztult állathoz ne érjünk hozzá! - fűzi hozzá dr. Péter István, aki úgy véli, érdemes azon is elgondolkodni egy felelős állattartónak, hogy macskája is megkapja a védőoltást. Ezek a háziállatok ugyanis még szabadabban élnek, mint az ebek, így könnyebben kerülhetnek kapcsolatba egy esetleges veszett állattal. Köröstetétlen térségében már a macskákat is oltják ■EES3SM Lehetőség az élettől hónapokon keresztül, minden áldott reggel egy fiatal nő mellett vezetett el az utam. Kezét kérőn nyújtotta az elhaladók felé, koldulással gyűjtötte össze a napi betevőre valót, több-kevesebb sikerrel. Egy idő után már a napjaim részévé vált, üdvözöltük egymást, s ha úgy adódott, egy-egy kiflivel többet vettem a közeli pékségben, hogy neki is legyen reggelije. gyakran eltűnődtem rajta, vajon miként jutott erre a sorsra, miért ezt a módját választotta a pénzhez jutásnak? Miért nem keres legalább valami alkalmi munkát? Hiszen nem a másoktól megszokott közönnyel, hanem olyan szemlesütve, csendesen mormolt szavakkal fogadta az adományokat, mintha ő maga is megalázónak tartaná helyzetét. Kinézete alapján sem úgy tűnt, hogy csak ennyire lenne hivatott. Mindig ügyelt rá, hogy tisztán, rendesen járjon, még ha kopottas volt is a ruhája. egy időre eltűnt, de a minap újra összetalálkoztunk. Nem, nem a járdaszélhez tapadva, lehajtott fejjel láttam viszont, sőt kedvesen mosolyogva köszönt, mint aki régi ismerőst lát. Közmunkásként takarította a város egyik parkját, szélkergette faleveleket söprö- getett. Olyannak tűnt, mint akinek régi álma vált valóra azzal, hogy dolgozhat végre. Hogy saját munkájával keresheti meg a kenyérre valót, s nem mások jóindulatára kell bíznia, hogy lesz-e mit enni vacsorára. Öröm volt látni lelkesedését, felszabadultságát. látszott rajta, hogy tudja: valamilyen csoda folytán kapott egy lehetőséget az élettől, s ezzel a lehetőséggel ő élni akar. Még akkor is, ha mindannyian tudjuk, hogy a közmunkaprogram nem az a kimondott álommeló... Régi parasztházban nyílhat faluház Zagyvarékason tervek Várhatóan jövő évben nyílhat meg Zagyvarékason a néprajzi kiállításnak, közösségi rendezvényeknek otthont adó tájház jellegű faluház. A projekt két évvel ezelőtt indult, a kezdeményezés szellemi atyja Cinka István volt. A célnak megfelelő ház már az önkormányzat tulajdonát képezi, a külső-belső felújításokra pedig két pályázaton nyertek pénzt. A felújításra a napokban indul közbeszerzés, ami még az idén lezajlik. Jánosi József polgármester elmondta, a leendő faluházat a település legrégebbi házai közül választották ki; a hagyományos hármas osztású parasztház a 18. század végén, a 19. század elején épülhetett, és megtalálhatók körülötte a régi paraszti élet olyan színterei is, mint például a gó- ré, a cséplőtér. Cinka István elmondta, azt szeretnék, hogy a faluház, mint a hagyományőrzés színtere, helyi közösségi házként funkcionáljon. Központi eleme egy állandó néprajzi kiállítás lesz, ennek alapját az a gyűjtemény képezi, melynek korábban a régi malom épülete adott otthont. A felújítási munkák és a berendezkedést követően a faluház jövő évben végre megnyithatja kapuit. ■ K. B. Képek a katasztrófáról. Kolontár 2010 címmel nyílt kiállítás tegnap Szolnokon a Hild Viktor könyvtárban. A vörösiszap-katasztrófát megörökítő tárlatot Szabó Csaba (balról), a külterületi mentesítésért felelős miniszteri biztos nyitotta meg, mellette Rónyai László, az intézmény munkatársa. Pályaválasztási fórumot tartottak a megyeházán előadások Hétfőn Szülői Pálya- választási Fórumot tartottak Szolnokon a megyeháza dísztermében. Mint Szabó Róza, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának vezetője mondta, a fiatalok pályaválasztása minden család életében jelentős mérföldkő, minél szélesebb körben igyekeznek tájékozódni a szülők. Az érdeklődők információkat kaptak a középiskolai felvételi eljárás folyamatáról, jelentős dátumairól, a közös írásbeli felvéteü vizsgáról, majd megismerhették a szolnoki gimnáziumok, valamint szakközép- és szakiskolák képzési kínálatát. ■ K. B. Az NVB tagjává választottak a szolnoki bírónőt ► Folytatás az 1. oldalról Az áUamfő a javaslatában a megyei szintű közigazgatásban szerzett gyakorlati tapasztalataival indokolta javaslatát.- Nagy megtiszteltetés ez számomra - szólaltattuk meg dr. Tóta Áronnét. - Megtiszteltetés azért, mert a köztársasági elnök javaslata alapján kerülhettem a bizottságba, illetve hogy a beválasztásomat a többéves szakmai munkám eredményességével indokolták. Ez óriási felelősséggel is jár, de nyugodt vagyok, mert ezúttal is csak azt kell tegyem, amit egész életemben: független szakemberként tisztességgel fogok dolgozni. ■ M. G.