Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-02 / 255. szám
2013. NOVEMBER 2., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR 3 HÍREK Milliókat nyertek közbiztonság-fejlesztésre Szinte ragad rá a tudás tehetség Háromévesen magától tanult meg olvasni Viola Violának nem okoz gondot a tanulás. Szívesen átveszi a német leckét öccsével, Ambrussal is, ha kéri. pályázott és nyert a Be- senyszögi Községi Polgárőr Egyesület. A település közbiztonságának fejlesztése céljából pályázati úton nyertek több mint nyolcmillió forintot, amit irodai berendezés és térfigyelő kamerák beszerzésére költ majd az egyesület. Ezenkívül több mint kétmillió forintos támogatást is megítéltek számukra. Ebből az összegből technikai felszerelést és elektromos robogókat vásárolnak majd, tájékoztatták lapunkat. ■ B. B. Baleset történt a szolnoki hídon személyi sérüléses baleset történt tegnap dél körül Szolnok belterületén, a Tisza hídon - tájékoztatta lapunkat Szabó Zita megyei rendőrségi szóvivő, aki arról is beszámolt, hogy az eset során tisztázatlan okból két személygépkocsi ütközött. A mentőszolgálat munkatársai két személyt vittek kórházba, a helyszínelés idején félpályás útzár volt érvényben, mely jelentős torlódásokat okozott a városban egész délután. ■ A szív hídjait mutatták be az Aba-Novákban A szolnoki Aba-Novák Kulturális központban folytatódott a bérletsorozat, melynek második előadásán A szív hidjai című darabot mutatták be Novák Eszter rendezésében. ■ A főszereplők, Udvaros Dorottya és László Zsolt A besenyszögi Viola nem mindennapi fiatal lány. Hároméves korában már olvasott, tizenhárom esztendősen pedig már a gimnázium padjait koptatja. Nem meglepő módon ő az iskola legfiatalabb diákja. Békési Brigitta- Bár az osztálytársaim el- ámultak, amikor megtudták, hogy még csak tizenhárom éves vagyok, én semmi különöset nem találok abban, hogy már gimis vagyok - kezdte a csinos besenyszögi lány. Berényi Viola, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium első évfolyamos tanulója magától értetődő természetességgel számolt be helyzetéről.- A tanév elején az osztályfőnökünk, Turiné Szalai Erika említette az osztálytársaimnak, hogy jóval fiatalabb vagyok náluk. Az első döbbenet után ma már nem foglalkozik ezzel senki. Hiszen, nézzetek csak rám, nem vagyok náluk kisebb és nem tanulok rosz- szabbul náluk - tette hozzá meglehetős szerénységgel. Viola ugyanis a legjobbak között van, ha csak a tanulmányi eredményeit nézzük.- Hivatalosan második osztályos korában kapta meg az első és a második osztályos bizonyítványát is, mivel a többieknél korábban kezdett el iskolába járni - csatlakozott Molnár Melinda, a leányzó édesanyja. - Nem tudjuk, hogy mikor tanul, itthon nem láttuk még egyszer sem, hogy elővette volna a könyveit. Viszont hároméves korától állandó vendége volt az általános iskolának, mert a nővére, Anikó akkor kezdte az első osztályt. Rendszeresen részt vett az iskolai programokban, néptáncra és kézműves foglalkozásokra járt. Mivel magam is pedagógus vagyok, természetes volt, hogy ahol gyerekeknek való programot szerveztünk, oda Violát is vittük magunkkal. Szinte észrevétlenül vált egyre inkább iskolássá már óvodásként. Amikor a nővére írta a leckét, ő mindig mellé kuporodott, és vele együtt tanult meg mindent - folytatta. - Csak akkor vettük észre, hogy megtanult olvasni, amikor egyszer Anikó picit megakadt olvasás közben, és a húga mondta ki helyette a következő mondatot. Az „r” hang kiejtésével azonban igencsak meggyűlt a baja. Hiába ismerte a betűt, mindig „l”-nek ejtette. Amikor nővére közölte vele, hogy nem jól olvas, Viola egy napig hatalmas levegőket véve járkált föl s alá, és gyakorolta az „r” he- viola nemcsak a legfiatalabb, hanem az egyik legjobb tanuló is az iskolában - mondta Turiné Szalai Erika, a lány osztályfőnöke. - Sokoldalú, tehetséges és egyáltalán nem tűnik fel, hogy később született az osztálytársainál. Egyre több gyermek jár a szolnoki Széchenyi István Gimnáziumba a besenyszögi Chiovini-islyes kiejtését. Addig próbálta, amíg nem sikerült neki - mesélte. Ma már Viola segít öccsé- nek, Ambrusnak a tanulásban. Szívéhez közel leginkább az angol és német nyelv áll. Több versenyen indult már, ahol szép eredményeket ért el. Megyei első és második helyezett volt már a német nyelvi versenyeken, és bekerült az országos angol nyelvi verseny tizenkét legjobbja közé. kólából. A településről érkező gyerekek tájékozottak, felkészültek, nagyon jó képzésben részesültek. Bízom abban, hogy sikerül őket úgy felkészíteni ezalatt a négy-öt év alatt, hogy sikerrel felvételizzenek majd a kiválasztott felsőoktatási intézménybe, megtalálják számításukat az életben - zárta szavait a pedagógus.- Kisebb korában több, nála idősebbeknek szóló versenyen vett részt, és általában az első vagy második helyen végzett - mondta büszkén az édesanyja. - Nyolcesztendős volt, amikor a kert végében élő sárgarigópárról írt egy kis esszét a szegedi Csizmadia Alapítványnak, amivel külön- díjat nyert. Nagyon sokat köszönhet tanárainak, Peszeki Lászlóné luditnak, az általános iskolai tanítónőjének, aki nagyon odafigyelő pedagógus volt, és a felsős osztályfőnökének és Elbakour Andrénak is, aki által szervezett túrák, kirándulások az ország határain is átíveltek. Viola egyébként ugyanolyan lány, mint akárki más. Szeret röp- labdázni, görkorizni, jégkorcsolyázni, fotózni, és imádja a lovakat. S hogy mivel fog majd foglalkozni felnőttként? Arról Viola még nem nyilatkozott. Bízunk abban, hogy olyan hivatást választ majd, amiben igazán kedvét leli - búcsúztak. ■ Nyolcéves volt, amikor a kertben élő rigókról irt egy kis esszét. Nem tűnik fel, hogy társainál később született JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Múltunk kincsestára sokan nem tudják, hogy milyen páratlan értékeket őriznek a hazai köz és magángyűjtemények. A múzeumok, levéltárak szűkös lehetőségei általában nem teszik lehetővé, hogy mindent a közönség elé tárjanak, elég, ha értékeik biztonságos őrzéséről gondoskodni tudnak. A magángyűjtők meg többnyire igen óvatos, bizalmatlan emberek, ami nem szorul különösebb magyarázatra. A műkincsek iránti kereslet és a bennük rejlő érték miatt birtoklásuk nem igazán számít életbiztosításnak. azt még kevesebben sejtik, hogy mi mindenünk lehetne, ha viharos történelmünknek köszönhetően nem hozzánk járt volna fosztogatni a fél világ. Sovány vigasz, hogy nem állunk vele egyedül, mert ha összes elsinkófált értékünk itthon marad, talán történelmünkre is más szemmel néznénk. Mások sem hordhatnának össze rólunk annyi badarságot, s mi magunk is büszkébbek lehetnénk múltunkra. ezért is fontos, hogy mindig akadtak nálunk olyan emberek, főuraktól a szántóvetőig, akik fontosnak tartották a nemzet közös kincsesházának gyarapítását. A két véglet összevetése nem költői túlzás, hiszen a gyűjteményalapító Grassalkovichok, Széchényiek, vagy teszem azt a jászokat gazdagító Gosztonyok mellett ugyanolyan missziót végzett az a szőlősgazda is, aki bevitte a múzeumba a földjén talált honfoglalás kori tasolyle- mezt, vagy öweretet. most már csak őriznünk kell a hagyatékukat, de nagyon. Közben reménykedjünk abban, hogy ezután is akadnak az elődökhöz hasonló, nemzeti kincseinket féltő önzetlen mecénások, és általuk sikerül valamit visszahozni, megtartani abból, amit elsodort tőlünk a történelem. Díszkutat építenek a szandai városrészben közgyűlés Új parkolási- és forgalmi rendet alakítanak ki a belvárosi piaccsarnok környékén - döntött erről is a szolnoki közgyűlés a csütörtöki ülésén. A felújítását követően a vásártér környékén az első fél órában díjmentes lesz a parkolás, majd minden további megkezdett fél óra 340 forintba kerül majd (ösztönözve a gépjárművel érkezőket a parkolókat a bevásárláshoz szükséges ideig való igénybevételére). Az új rendszer tapasztalatait folyamatosan vizsgálják annak hatékony működése érdekében. Ezentúl szabálysértést követ el, és legfeljebb 150 ezer forintos közigazgatási bírságra büntethető az, aki a közösségi együttélés szabályait megsérti. Például a városban illegálisan hulladékot helyez el, továbbá Szolnok címerét, zászlaját jogsértően használja, illetve a közterületet engedély nélkül használja, vagy a közúti közlekedés szabályait nem tartja be. A bírság mértékének kiszabása a jegyző jogkörébe került - az előterjesztés elfogadása következtében. A közgyűlési döntés értelmében egy ivóvizes díszkutat építenek a szandaszőlősi városrészben. A testület szavazatával támogatta a Damjanich János Múzeumban a Szolnoki Képtár felújításához, valamint a Települési Értéktár létrehozásához szükséges önerő biztosítását. ■ M. G. Beszélgetés. Az Idei 24 órás vetélkedő egyik győztes csapatával, a Közgésekkel találkozott Szalay Ferenc, a város vezetője. Két, a közelmúltban Biztonságos Szórakozóhely címet kapó vendéglátóhelyre is ellátogattak. Felvételünk az egyikben örökítette meg a polgármestert a győztes csapattal. Egy férfi holttestét találták meg a horgásztoban rejtély A Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, miután holtan találtak rá tegnap dél körül a Jászapáti belterületén lévő horgásztóban egy huszonhárom éves helybeli férfira - tájékoztatta lapunkat Szabó Zita megyei sajtószóvivő. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint nem zárható ki egyértelműen, hogy a fiatalember bűncselekmény áldozata lett, ezért a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntető- eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. ■ Az elnök cáfolta a hatalmi harcról szóló híreket ► Folytatás az 1. oldalról REAGÁLÁS Dr. Szabó Tamás mindezt arra reagálva szögezte le tájékoztatóján, hogy a különböző biogokon, közösségi oldalakon megjelent hírek a párton belüli ellentétről, Pócs János választókerületi elnökkel szemben megfogalmazott ellenvéleményről. Ezzel szemben a helyzet az a bejelentés szerint, hogy a berényi alapszervezet tagjai száz százalékban Pócs Jánost támogatják a választási felkészülés során. A hivatalos képviselő-jelöltségről a Fidesz választmánya dönt az év végén. ■ B. CS.