Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-15 / 266. szám

2013. NOVEMBER 15., PÉNTEK 3 MEGYEI TÜKÖR HÍREK Újra színpadra áll az amatőr társulat egy újabb, lakosok által színpadra állított musicalt mutatnak be hamarosan Kunszentmártonban. Az öt­let, hogy amatőr „színészek” játsszanak egy darabban, még tavaly született. Akkor az alpolgármestertől, a ta­karítón át, a közmunkásig sokan szerepeltek a Légy jó mindhalálig musicalban. Mi­vel a kezdeményezés rend­kívül sikeresnek bizonyult, ezért a régi-új „társulat” idén újra összeállt, ez alka­lommal az Isten pénze című alkotást mutatják be. A csa­pat már nevet is választott: Szent Márton-társulat lett az elnevezésük. ■ J. ZS. Elkészült a mezőtúri kamerarendszer TÉRFIGYELŐ KAMERAREND­SZERT építettek ki Mezőtú­ron. A közbiztonság növelése érdekében kihelyezett kame­rák ünnepélyes átadására és üzembe helyezésére a közel­jövőben kerül sor. ■ SZ. ZS. Békeműveleti lőgyakorlatot tartottak ÚGYNEVEZETT BÉKEMŰVELETI lőgyakorlatot hajtottak vég­re az ISAF törzstiszti célfel­készítés résztvevői Szolno­kon, az MH Béketámogató Kiképző Központ kikép­zőinek felügyelete mellett. Az egyhetes tanfolyam célja, hogy a váltásra terve­zett állomány felkészüljön missziós feladatainak el­látására - írta a Honvéde- lem.hu. A továbbiakban a katonák találkoznak az afganisztáni hadszíntérről közelmúltban hazatért, ko­rábban azonos beosztásban szolgálatot teljesítőkkel, akik átadják missziós ta­pasztalataikat a kiutazás előtt állóknak. ■ Befejeződött a képzés Abádszalókon HATVANÖT MEGVÁLTOZOTT munkaképességű ember képzése fejeződött be Abád­szalókon, mintegy hatmil­lió forintos projekt kereté­ben. A program keretében az oktatóteremként szolgá­ló termet is felújították. ■ SZ. ZS. Készül már az óriáspuzzle kísérlet A kirakót több település diákja készíti, 40 négyzetméter lesz Tiszaföldváron, a helyi múzeumban is festették az óriáspuzzle darabjait, melyet november 23-án egy homoki sportcsarnokban illesztenek majd össze Egyedülálló kísérletbe kezdett néhány tiszazugi oktatási intézmény: ezek­ben a hetekben egymástól függetlenül egy óriáski- rakót alkotnak-rajzolnak, hogy azt majd egyszerre, egy helyen építsék össze a több településről érkező gyerekek. Joó Zsuzsa- Az ötlet néhány hónappal ezelőtt a Tiszazugi Földraj­zi Múzeum munkatársaiban fogalmazódott meg - meséli Béres Mária igazgató. - Azon gondolkodtunk, hogyan lehet­ne a gyerekekben tudatosí­tani, hogy a Tiszazug az ott­honuk, hogy ez a vidék gyö­nyörű, és tele van természeti értékekkel. Végül rájöttünk a megoldásra: óriáspuzzle! Kérdő tekintetünkre a ve­zető elmagyarázza, hogyan kell ezt elképzelni. A részt vevő iskolák több száz 17x17 centiméter nagyságú óriás ki­rakó egységet kaptak, melyek puzzle-módon végtelen szám­ban összekapcsolhatók.- Ezek a kirakok fehér fe- lületűek, így tökéletesen le­het rájuk rajzolni - folytatja Béres Mária. - Arra kértük a fiatalokat, hogy ők maguk fes­senek rá olyan témákat, amik e kistáj összefogását, értékeit jelképezik. A kezdeményezéshez Ti- szaföldvár, Cibakháza, Tisza- kürt, Csépa, Öcsöd, Kunszent- márton és Cserkeszőlő több intézménye is csatlakozott, az óriáskirakó készítése szep­tember közepén elkezdődött.- Gyakorlatilag az egész Tiszazug a nagy rajzolás lá­zában ég, így mi is! - árulja el Mézes Edit, a cibakházi Damjanich János Általános Is­kola rajztanára. - Gőzerővel dolgoznak diákjaink a puzz­le-darabok festésén. a több településen készült, már „kipingált” puzzle-darabok fo­lyamatosan érkeznek vissza az ötlet „szülőhelyére” a tiszaföld- vári Tiszazugi Földrajzi Múze­umba.- ezeket a kész részleteket no­vember 23-án, a Homoki Általá­nos Iskola sportcsarnokában rakják össze Tiszazug minden részéből érkező gyerekek. Már most látszik, az összekapcsoló­A pedagógus hozzáteszi, sok négyzetméternyi üres kirakódarabot kaptak a mú­zeumtól, melyet az egyik osz­tályterem összehúzott aszta­laira raktak, ezeket díszítik már több, mint egy hete sza­badidejükben a tanulók.- Legalább húsz ügyes kezű gyerek dolgozik rajta, persze, nem egyszerre. Mindenki ak­kor, amikor lyukasórája van vagy éppen tanítás után. És hogy mi mit festünk ezekre a lapokra? Mindenek előtt be­szélgettünk a diákokkal, mik jutnak eszükbe lakóhelyük­ről, Cibakházáról. Többen említették a templomunkat, a Turul-emlékművet, a címert és persze a holtágat. Úgy gon­dó részek remekül ábrázolják a Tiszazugi Kistáj összefogását és erejét. Reméljük, a több hétig tartó közös munka minden e kezdeményezésben részt vevő felnőttnek és gyermeknek felejt­hetetlen élményt nyújt! hogy pontosan hol lesz a több mint negyven négyzetméteres óriáspuzzle végleges helye, egyelőre nem tudni, erre várják a javaslatokat. dohuk hát, mi ezeket örökít­jük meg a hatalmas kirakó ránk eső darabjain. Hogy ez minél könnyebb le­gyen, néhány régi-új fényké­pet nyomtattak ki mintaként a gyerekeknek, ezen fotók se­gítségével rajzolták meg elő­ször a kontúrokat, majd fes- tették-festik készre a puzzlét. Máshol viszont már befejez­ték a munkát. Például Csépán.- Mi a helyi katolikus temp­lomot örökítettük meg, a gye­rekek erre szavaztak - mond­ja Kuti Gáborné pedagógus. - Diákjaink még az őszi szü­netben is bejöttek, hogy időre elkészüljenek a „nagy művel”. Bizony, volt munkájuk a gye­rekeknek, 135 darab kirakót kellett kidíszíteniük. Érdekes volt látni, a kicsiny templom­részletek mint válnak végül egy egésszé. Tiszaföldváron is elkészül­tek a „saját résszel”.- De jó lett! - kiáltott fel elégedetten egy tiszaföldvári kislány, aki a helyi múzeum töknapján segített be társai­val együtt a festésbe. - Én már csak arra vagyok csak kíván­csi, milyen nagy lesz majd az egész puzzle, ha elkészül, úgy­hogy a kirakásnál is minden­képpen szeretnék ott lenni! Egy sportcsarnokban áll össze a puzzle NÉZŐPONT I ZSUZSA Apró kis semmiségek az újabb rezsicsökkentésről akartam írni. Jól megmon­dani, kételkedni, legyinteni. Mert ez egy fontos dolog, rengeteg családnak jelent­het segítséget, erről beszél­ni kell! Csak az érmet ne fordítsuk meg, mert nem biztos, hogy ott is fénylik. TÖBBSZÖR LEÜLTEM már, hogy papírra vessem mind­ezeket, de aztán a figyel­mem rendre másfelé tere­lődött. Például a november elejei bágyadt napsütésre, mely akár egy megörökölt, bundabéléses télikabát, megmelengette testemet-lel- kemet. Vagy a két játékos kistigrisre, akiket lányaim izgatottan, boldogan simo­gattak a közeli állatkertben. Emlékszem, abban a perc­ben engem is megcirógatott valami kellemes érzés. És ott volt a gyöngyöző, szikrázóan csillogó újbor is, melyet élvezettel kor­tyolgattam a minap, érezve minden ízében az idei nyár fényét, illatát. Még a va­káció emlékei is előtörtek mélyről, olyan jó volt ezeket újra átélni...! A REZSICSÖKKENTÉSRŐL születendő jegyzet írása napokat késett, de nem adtam fel. Aztán gondola* taim megint elkalandoztak: megláttam a játszótéren egy copfos kislányt. Apró lábaival kapaszkodott fel a mászókára, minden erejét összeszedve, még a szájával is csücsörített, úgy koncent­rált. Társai fentről, a magas­ból biztatták, csak bátran, fog az sikerülni! A csöppnyi lány mindkét lába merev sínek közé volt feszítve. És hát ott volt az a romantikus film is, melyben elhangzott egy mondat, ami akkor, ott, előbbre vitt, utat mutatott. Végül rájöttem, nem megy nekem ez a rezsicsökken- tés-téma, úgy tűnik, engem egészen más dolgok fog­lalkoztatnak. Az apró, de életemet meghatározó kis semmiségek... A Magyar Közút már felkészült a télre több útburkolat javítása meg­kezdődött már, melyek segítik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkáját a téli időszakban - kezdte tegnapi sajtótájékozta­tóját, a Magyar Közút kommu­nikációs osztály vezetője, Pécsi Norbert Sándor. - Jelenleg orszá­gosan 1320 munkagépünk van. A megyénkben 25 sószóróval, hóekével felszerelt gépünk, 6 hó­marónk és 9 hóeltakarításra al­kalmas gépünk van. Ha ez nem lenne elég, akkor lehetőség lesz más megyékből az átcsoportosí­tásra. A gépparkunk egy része megújult, ez azt jelenti, hogy 25 gépből 9 fiatal munkagép. Egyéb­ként folyamatosan fiatalítjuk az állományt. Az előkészítő felada­tokat már megtettük a télre. így például útburkolatot, vízelvezető rendszereket, forgalomtechnikai jelzéseket újítottunk fel, forga­lombiztonságot zavaró növénye­ket takarítottunk el, és ideiglenes hóvédműveket helyeztünk ki. Továbbá a téü szolgálatban részt vevő gépeket felkészítettük, me­lyet október 30-án és 31-én ellen­őriztek is. Ami a szóróanyagokat illeti, jelenleg öt tárolónk van, ezekben összesen 5100 tonna só­készlet van. Ez a mennyiség akár a tél végéig is elég lehet. Továbbá van öt webkameránk és 9 ÜT­MET jelzőrendszerünk, melyek az utak állapotáról adnak tájé­koztatást - tájékoztatta lapunkat Pécsi Norbert Sándor. ■ Járdát építenek. Abádszalókon 14 millió forintból kétezer négyzet- méter új járdát építenek. Közel két kilométernyi betonozott és 5 kilo­méter térkővel burkolt gyalogút készül el rövidesen. Képünkön Cseh Péter a lerakott térkő szélét igazítja a helyére. Hamarosan ítélet lesz a polgármester perében büntetőeljárás Csütörtökön már a perbeszédek zajlottak a Szolnoki Törvényszéken a hűt­len kezeléssel vádolt kunszent­mártoni polgármester és társai büntetőperében. A polgármes­tert, továbbá a város jegyzőjét és a polgármesteri hivatal volt pénzügyi osztályvezetőjét kü­lönösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntetté­vel vádolják. A vádirat szerint a kunszentmártoni önkormány­zat 2008 februárjában 900 mil­lió forint értékben svájci frank alapú kötvényt bocsátott ki, majd a befolyó pénzből, testü­leti döntés nyomán 96,5 millió forintot értékpapír-vásárlásra fordított. A döntést jelentősen befolyásolta, hogy egy befekte­tőcég azt ígérte, hogy a tőzsdei ügylet eredményeként 80-100 százalékos haszon is elérhető. A szerződést az önkormányzat a megkötés után bő egy évvel felmondta, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálatot indított a befektető ellen, tisztességtelen piaci ma­gatartás miatt. Akkor azonban a pénzügyi befektetőtől a vá­ros már csak 18 millió forint körüli összeget kapott vissza. Az értékpapír elértéktelenedé­se miatt a várost így közel 78 millió forint vagyoni kár érte, a vádirat szerint. Várhatóan no­vemberben már ítéletet hoznak első fokon az ügyben. ■ M. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom