Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-01 / 229. szám
2013. OKTÓBER 1., KEDD TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS 11 Egy egészen új világban a fiatalok kutatás A televíziót mára megelőzte a számítógép és az internet, derült ki a közzétett adatokból Átalakulnak a szokások: a fiatalok szabadidős tevékenységei jóval nagyobb változatosságot és a korábbiaktól való eltérést mutatnak. Képünk illusztráció A magyar fiatalok nyolc százalékának saját bevallása szerint a hétköznapi teendők mellett semmilyen szabadideje nincs, és négy százalékuknak a hét végéit is kötelezettségek töltik ki. Mindez a Kutatópont Kft. Magyar Ifjúság 2012 című kutatásából derült ki, amelyet reprezentatív mintán, nyolcezer fő megkérdezésével készítettek el. Licska Balázs - Papp Gábor A már említett nyolc, illetve négy százalékon kívül a többiek hétköznapokon átlagosan 3,5 óra, hét végenként 8 óra szabad- p időről számoltak be. Az eltöltött | órák terei alapvetően nem vál- | toztak, a 15 és 29 év közötti ge- J neráció továbbra is otthonában 1 és barátainál tölti leginkább „szabad óráit”. Tevékenységeik azonban jóval nagyobb változatosságot és a korábbiaktól való eltérést mutatnak. 2008-ban még a fiatalok többségének, 65-68 százalékának szabadidejét a televízió uralta, addig 2012-ben ez már csak 49 százalékukra volt igaz. A vezetést a számítógép- és internethasználat vette át. A zenehallgatás, az olvasás és a videojátékozás ugyancsak visszaszorult, a semmittevés viszont némi növekedést mutat. A barátságok ápolása - ahogy négy évvel ezelőtt is - inkább hétvégi tevékenységnek számít. S ha már hét végék: csupán minden tizedik fiatal szokott szombaton vagy vasárnap kirándulni vagy túrázni, és a 15-29 évesek mindössze néhány százalékára jellemző, hogy valamilyen alkotó, művészi dologgal foglalkozik szabadidejében. A fiatalok közel negyedének (24%) nincs olyan baráti társasága, amellyel gyakran van együtt szabadidejében. A magányos fiatalok között felülreprezentáltak a nők, illetve a lányok (28%), a 25-29 évesek (31%) és a szakmunkás képesítéssel rendelkezők, a házasok (43%), a gyermekesek (47%), illetve azok, akiknek kevesebb szabadidejük van, s azok, akik rosszabb anyagi .körülmények között élnek. A magyarországi fiatalok közel háromtizedének (29%) van törzshelye, ami a fiúkra, férfiakra (34%) és a 20-24 évesekre (31%) jellemzőbb. A 2012-es adatok szerint a fiatalok bő harmada (35%) végez rendszeres testmozgást a kötelező iskolai órákon kívül. A területen folyamatos a csökkenés. Az évek során nemhogy fejlődött volna a „tudatos” testmozgás a fiatalok körében, sokkal inkább nőtt a nem sportolók aránya (64%). A rendszeres sportolás nem lett igazán divatos a 15-29 éves korosztályban. Az iskolázottságot nézve pedig a diplomával rendelkezők életében van leginkább jelen a sport. A legfeljebb nyolc általánost végzettek a diplomások után a legaktívabbak (38%), ami jórészt a korosztály hatásának köszönhető, hiszen a korcsoportos bontás szerint a 15-19 évesek a legsportosabbak a fiatalok között. A gondok nélkül élők és a beosztással jól kijövök felülreprezentáltak a sportolók között (41-52%), míg a hónapról hónapra anyagi gondokkal és nélkülözésekkel élők csupán 28 és 18 százaléka sportol rendszeresen. Megkérdeztük: Ön általában mivel szokta tölteni a szabad idejét? KULCSÁR KRISZTIÁN, ÉPÍTÉSZ:- A szabad időm nagy részét a hétéves gyermekemmel töltöm, minden feltétel adott ahhoz, hogy jól szórakozzunk. Sokat játszunk, nincs semmilyen probléma, ami miatt ez meghiúsulna. Szívesen utazgatnék is, ha tehetném, ám- sokszor időhiányban szenvedek. LÉNÁRT ANITA, TANULÓ: - Általában számítógépezek, az interneten és a közösségi portálon szörfözők. A szabad időmben szívesen nézek filmet, illetve hallgatok zenét Ha a tanulás mellett lenne elég időm rá, akkor sportolnék, röplabdáznék és táncolnék is. Egyébként minden egyéb lehetőség adott hozzá. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Pelikán Gyógyszertár (Ady Endre út 15.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 551 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 734 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 16,4 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál-153 centiméter, áradó, Szolnoknál-152 centiméter, áradó, a víz 16,3 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 112 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál -39 centiméter, áradó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4633- as, a 44-es és a 31-es utak egyes szakaszain, valamint Cibakháza, Cserkeszőlő, Öcsöd, Szolnok, Tószeg, Ti- szavárkony, Tiszafüred, Jászberény, Kengyel, Tiszatenyő, Törökszentmiklós, Karcag belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Azért vagyunk mindnyájan a törvény szolgái, hogy szabadok lehessünk.” (Marcus Tullius Cicero) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Családi üzelmek (16) 15.00, 19.30. Diana (12) 13.00,17.45. Hajsza a győzelemért (16) 15.15,20.00. Hópihe (6) 14.00,16.00. Vakszerencse (16) 14.00. 16.00, Vérmesék (16) 18.00, 20.15.2 kaliber (16) 17.15. TISZApART mozi: Hópihe (6) 16.30, Barátunk Superman (12) NAGYOKAT NÉZÜNK FILMKLUB 18.00, Oh Boy (16) 18.00, Arthur Newman világa (16) 18.15, Vérmesék (16) 20.00, Arthur Newman világa (16) 20.00, Oh Boy (16) 20.15. HANGVERSENY SZOLNOK. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar az Aba-Novák bérlet keretében 2013. október 7-én, hétfőn 19 órakor „Cseh mesterek” címmel hangversenyt rendez az Aba-Novák Kulturális Központban. A koncerten Smetana „Az eladott menyasz- szony” című művének nyitánya, Josef Suk „Scherzo fantastique" című műve, valamint Antonín Dvorák „VI. (D-dúr) szimfóniája’ hangzik el. Vezényel Izaki Maszahiro KIÁLLÍTÁS TÚRKEVE. Füleki Gábor festőművész, rajztanár születésnapi kiállítása a művelődési házban tekinthető meg október 12-ig, munkanapokon 9 és 16 óra között. ŐSZI FESZTIVÁL SZOLNOK. Október4-én a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretén belül a Damjanich János Múzeumban 11 órától Donkó Péter: Horgászat és halászat az új törvény keretei között címmel tart előadást. Fél tizenkettőtől Tallósi Béla: A Közép-Tisza vidék természeti értékei és azok védelme című előadását hallgathatják meg. A Tabáni Tájházban déltől halászlegény-avató lesz. Október 5-én 10-kor városnéző séta indul Pató Mária vezetésével a Damjanich János Múzeum bejárata elől. ELŐADÁS SZOLNOK. A Pedagógiai Intézetben (Mária út 19.) október 2-án 9 órától angol nyelvű előadást tart Sörös Iván osztályvezető a magyarországi felzárkózási stratégiáról, valamint az azt támogató óvodai, iskolai programokról. Ezt követően a Pedagógiai Intézet munkatársai bemutatják az intézet sajátos szakmai programjait, melyek az egyenlő esélyek biztosítását támogatják Szolnok és a megye nevelési-oktatási intézményeiben. MÚZEUMI SZABADEGYETEM SZOLNOK. Múzeumi Szabadegyetemet rendeznek középiskolás diákoknak és felnőtteknek a Damjanich János Múzeum Konferenciatermében: Október 21.16 óra: Dr. Tárnoki Judit Egy tudomány születése. XIX. századi régészeti mozgalmak Jász-Nagykun-Szolnok megyében. November 25. 16 óra: Dr. Csányi Marietta: Hild Viktor és a régészet nagyjai megyénkben. A régiség-gyűjtéstől a tudományos feltárásig. MULATSÁG MEZŐTÚR. A lll.Citerás Mulatságot és 10 éves jubileumi koncertet október 12-én 15 órától rendezik a közösségi ház nagytermében. ELŐADÁS MARTFŰ. A művelődési házban október 17-én 15 órától a Macskakirály című előadást tekinthetik meg a Pódium Színház előadásában. ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ MARTFŰ. Október 4-én a művelődési központ és könyvtárban író-olvasó találkozót tartanak Fábián Jankával. BESZÉLGETÉS SZOLNOK. Nyilvános beszélgetést tartanak dr. Raffay Ernő történésszel Trianonról és eszmékről, történelemről és irodalomról október 2-án 18 órától az ifjúsági ház színháztermében. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. ■EQ333* Mogyorós kuglóf hozzávalók: 25 dkg puha vaj, 20 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 25 dkg liszt, 12,5 dkg étkezési keményítő, 2 teáskanál sütőpor, 5 tojás. A TÖLTELÉKHEZ: 25 dkg darált mogyoró, 7,5 dkg cukor, 1 tojás, 2 evőkanál rum. A díszítéshez: 3 evőkanál baracklekvár, 5 dkg durvára tört mogyoró. elkészítés Első lépésként kivajazunk, kilisztezünk egy huszonnégy centiméter átmérőjű kuglófformát. A sütőt száz- nyolcvan fokra előmelegítjük. A tésztához a vajat simára keverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, egy csipet sóval és a tojásokkal. A lisztet elvegyítjük a keményítővel és a sütőporral, s fokozatosan a tojásos krémbe keverjük. A formába simítjuk. A töltelékhez összekeverjük a mogyorót, a cukrot, a tojást, a rumot és öt evőkanál vizet. Az egészet a tésztára öntjük és villával, spirálszerűen forgatva a tésztába beledolgozzuk. A kuglófot a sütőben körülbelül hatvan percig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk. A lekvárt megmelegítjük, a kuglófra kenjük és megszórjuk a mogyoróforgáccsal. Megjegyzés: díszíthetjük tejszínnel, aszalt gyümölcsökkel is. Praktikák, melyekkel oldhatjuk a stresszt egészségünkért A legköny- nyebben akkor oldhatjuk a stresszt, ha egyszerre kényeztetjük a lelkünket és javítunk az egészségi állapotunkon. Az egyik legismertebb, testet-lel- ket kényeztető program a forró habfürdő. Az őszi nyavalyákon könnyen segíthetünk, ha a forró vízbe illóolajokat csepegtetünk, miközben citromos-mézes teát szürcsölgetünk - írja a bien. hu. Bár este legtöbbször arra vágyunk, hogy minél hamarabb ágyba kerüljünk, a legjobb, ha a pihenést valamilyen kényeztető kezeléssel kötjük össze. Lehet ez egy éjszakára fennhagyható hajpakolás a csillogó tincsekért, vagy éppen vastagon felkent krém a talpainkra. Reggel sokan alig bírnak felkelni az ágyból, fáradtak, nyűgösek és legszívesebben aludnának ahelyett, hogy munkába induljanak. Nekik tökéletes választás a reggeli zuhany, azon belül is a hideg-meleg víz váltakozásából álló frissítő, élénkítő fürdő. Ez nemcsak azonnal felébreszt, és jobb kedvre derít, hanem élénkíti az agyagcserét, feszesebbé varázsolja a bőrt. Ezekenkívül az egészségünkre, a szépségünkre és a hangulatunkra is jó hatással lehet a minőségi csokoládé. Oldja a stresszt, védi a szervezetet antioxidáns-tartalmából kifolyólag, és nem véletlen az se, hogy létezik csokipakolás. ■ SZOLNOK TV_______________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Szolnoki Olaj KK-Turow - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 11.00 Aranyidő 11.25 Fórum 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Sajtóasztal 14.00 Szolnoksport 14.30 Örökségünk 15.00 Szolnok- tudás Egyeteme 16.00 Aranykosár 17.00 Mérleg 17.30 Megyei Tükör 18.00 Elixir 18.30 Zsáner 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Utazás a fehér hajón - Vaszary János élete és munkássága 22.00 Kultúr- korzó 22.30 Elixir 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Ébredj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel 10.00-15.00 Fülbevaló! A megbízható munkatárs, Csib- rán Szilvia 15.00-19.00 Délutáni csokoládé Túróczi Imrével 19.0020.00 Trend Bagi Timivel. 20.0024.00 Disco’s Hit Bárány Attilával www.szolnokfm.hu aktív rádió * 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice, benne minden hétköznap 8.40-től „Reggeli Monitor" napindító gazdasági hírek 11.00 AMADE20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután 18.00 „Tempómat” - autósmagazin 19.00 Amadeus Friss - ismétlés 20.00 Goól Sportmagazin - ismétlés, majd nonstop zene szerda reggel 6 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!