Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-04 / 232. szám

2013. OKTÓBER 4., PÉNTEK 3 MEGYEI TÜKÖR HÍREK Zajlanak az őszi haltelepítések az őszi haltelepítés kere­tében október második hetében másfél mázsa két- nyaras pontyot telepítenek a Halász Kft. által kezelt Kar­cag környéki vizekbe, így például a Kákát és a Villogó főcsatornába. Ezt megelő­zően fogható méretű három- nyaras pontyból került öt mázsányi a Szajoli és a Bó­ka Holt-Tiszába, valamint a Szolnoki Ártéri Horgásztóba (Vegyi Kubik). Korábban ezer egynyaras kecsegét engedtek a Tiszába, ahová novemberben még kétnya- ras pontyokat is telepíteni fognak - tudtuk meg Csorna Gábortól, telepítést végző cég ügyvezetőjétől. ■ K. B. Harmincöt mázsányi kukoricát loptak lopás vétség elkövetésé­nek megalapozott gyanú­ja miatt indított eljárást három kisújszállási lakos ellen a karcagi rendőrség. A két férfi és egy nő a hét elején egy Ecsegfalva külterületén lévő kukori­caföldről tulajdonított el mintegy harmincöt mázsa csöves kukoricát. A helyi nyomozók rövid időn belül beazonosították a lehetsé­ges elkövetőket, akiket elő is állítottak. A hamarosan bíróság elé álló gyanúsítot­tak otthonában megtartott házkutatás alkalmával elő­került az ellopott termény legnagyobb része. ■ Kezdődik a Holt-Tisza revitalizációja a közép-tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság beruhá­zása keretében mintegy 400 millió forintos fejlesz­tésnek köszönhetően újul meg az Alcsi-Holt-Tisza, amely Szolnok tartalék vízbázisának számít. A munkaterület átadása megtörtént, s a beavatko­zásoknak köszönhetően évtizedre biztosított lesz a kor követelményeinek megfelelő vízminőség és a hatékony vízgazdálkodás műszaki háttere. A kivite­lezés előkészítéseként fél kilométeres partszakaszon a stégeket már most elbon­tották. ■ SZ. ZS. SEGÍTsea A BETTEßcn betegség rtaVtízfífHÉ. Legyőzte a rettegett kórt egészség A szolnoki nő betegsége után átértékelte eddigi életét a táplálékkiegészítők széles ská­láját kínálják, többnyire borsos áron. Nem biztos azonban, hogy a legfelkapottabb készítmények segítenek. Jómagam is hátráltat­tam így saját kezelésemet, míg végül az orvosom tanácsát kér­tem és már csak vele egyeztetve szedtem ezeket. De emlékszem olyan sorstársamra is, aki két és fél millió forintot költött ilyen szerekre, gyógyulást remélve, ma pedig már nincs közöttünk. Ahogy Mária mondja, az ilyen komoly betegség arra készteti az embert, hogy átértékelje az egész addigi életét. Áthelyeződ­nek a hangsúlyok, s már nem a mindennapi hajtás, a munka lesz fontos, hanem a gyógyulás. Ha ott van benne az élni akarás, még szeretne jövőt tervezni, ak­kor változtatni kell életvitelén, s nem csak időlegesen. Muszáj jó értelemben véve önzőnek lenni, s hiába nyilvánítanak gyógyult- nak egy daganatos beteget, nem szabad visszatérni a korábbi haj­szolt mindennapokhoz. Természetesen nem könnyű folyamatosan megőrizni az op­timizmust, Marikának sem sikerült mindig. Voltak olyan időszakok, amikor úgy érezte, nem bírja tovább.- Először a műtét utáni szövet­tan eredménye ért hidegzuhany­ként - meséli. - Közeli áttéteket találtak, így szükségessé vált a kemoterápia, pedig én abban bíz­tam, hogy az operációval sikerült megszabadulnom a daganattól. Maga a kemoterápia pedig egy idő után maga volt a pokol. Az el­ső néhány kezelést még fel sem vettem, de a nyolcadik után már úgy döntöttem, nem megyek többet. Egyre elviselhetetleneb­bé vált az a negyvennyolc óra, amelyet infúzióra kötve kellett töltenem. Az utolsót már végig­sírtam, de végül túlestem rajta. Megpróbáltam kizárni a külvi­lágot, relaxáltam. Elképzeltem a testem, mint egy gazos kertet. A gaz volt a betegség, maga a da­ganat, amit igyekeztem a legna­gyobb gonddal kikapálni. Amint a néhány nappal ez­előtti leletek is bizonyítják, a „gaz” valóban eltűnt Mária tes­téből. Nem tagadja, olykor még vannak rémálmai, egyvalami­ben mégis biztos: nyilvánvaló, hogy egyszer mindenkinek meg kell halnia, ám ennek oka az ő esetében nem a daganat lesz. Már a szó is riaszt: rák. A da­ganatos betegségekről jórészt még ma is azt hisszük, gyó­gyíthatatlanok. Pedig ahogy Péter Mária példája is bizo­nyítja, van kiút. Szilvási Zsuzsa fái péter Mária Ot éven tú A rákot legyőző Péter Mária sorstársainak szeretne segíteni könyvével Útmutató könyvet írt sorstársainak Több mint öt esztendeje már, hogy a szolnoki hölgy átesett a jó néhány hónapon át tartó tortú­rán, azóta pedig az eredményei folyamatosan azt mutatják, hogy sikerült megszabadulnia a rákos sejtek burjánzásától.- Lassan hat évvel ezelőtt, 2007 decemberében kezdődött a közdelem - idézi fel a kezdeteket Marika. - Nem éreztem, hogy beteg lennék, így természetes, hogy derült égből villámcsapás­ként ért a hír: vastagbéldagana­tot diagnosztizáltak a szerveze­temben. Először fel sem fogtam, mit mond az orvos, aztán jött a hitetlenkedés. Hiszen nem fájt semmim, nem éreztem magam betegnek! Ezt követően azonban megpróbáltam pozitívan felfogni a helyzetemet. Minden erőmmel azt sulykoltam magamba, hogy szerencsés vagyok. Ez talán ab­szurdnak tűnik, de arra gondol­tam, hogy aki közlekedési bal­esetben vagy infarktusban hal meg, annak esélye sincs rá, hogy bármit tegyen az életben ma­radásért, nekem viszont igenis van. Első lépésként az ágyam­mal szembeni szekrényre kiraL gasztottam egy nagy táblát, rajta felirattal: meggyógyulok. Az a tábla ma is ott van, csak kissé módosult a szöveg, szerencsére múlt időbe tehettem. A kórházban ment minden a maga útján, felállították a keze­lésem protokollját sugarazással, ; műtéttel, kemoterápiával. Én I pedig akivel csak találkoztam, mindenkinek beszéltem a be­tegségemről. Úgy éreztem, az­zal nem segítek magamon, ha homokba dugom a fejem. Egy pillanatig sem szégyelltem be­tegségemet, családom, barátaim, ismerőseim pedig maximális mértékben mellettem álltak, amiben csak tudtak, segítettek. Persze a sok jó szándékú tanács közül érdemes válogatni. A da­ganattal küzdő beteg már csak olyan, hogy mindenbe kapaszo- dik, amitől gyógyulást remél. Sajnos erre komoly üzletág épült, ÖT éven túl - ezzel a címmel írt iránymutató könyvet sorstár­sainak Péter Mária. Amint mondja, nem tartja magát író­nak, a könyvvel való haszon- szerzés is távol áll tőle, hiszen nem is került kereskedelmi for­galomba írása. Az elsődleges célja az volt, hogy közérthetően, lényegre törő módon foglalja össze mindazt, ami segítheti azokat a betegeket, akik még most küzdenek ezzel az alatto­mos kórral. Nem kisebb szemé­lyiségméltatta a könyvet, mint dr. Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet fő­igazgatója. Emellett Mária szá­mára hasonlóan komoly elisme­rés, hogy saját egykori kezelő­orvosai is ajánlják írását mos­tani betegeiknek. JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Fertőződjön meg humorral! orra esett egyik ismerősöm az egyik forgalmas szolnoki utca kellős közepén a mi­nap, és igencsak beütötte az arcát. Bár meglehetősen fura pozícióban ért földre, komolynak tűnő sebét látva eszünkbe sem jutott vicce­lődni rajta. Mire ő csodál­kozva komor tekintetünkön, szinte számonkérőn szegez­te nekünk a kérdést „na mi lesz, nevetni is elfelejtettetek már?!” valóban, mi, emberek dönt­jük el, hogy a jelenségeket melyik oldalukról fogjuk meg, és eszerint élünk egy komor vagy vicces világban. az emberek hajlamosak ar­ra, hogy a fánkon is csak a lyukat lássák és az a bizo­nyos pohár is többször félig üres, mint teli. Kirándu­lások helyett stresszoldó, életmódtanácsadó trénin­gekre járnak és vitaminok helyett kedélyjavító pirulá­kat szednek. pedig ahogyan mondják: a nevetés az élet sója. Es való­ban: mennyivel jobb érzés­sel kelünk fel egy esés után, ha tréfás megjegyzéseket is hallunk a felénk nyújtott se­gítő kezek gazdáitól. Azért, mert nevetünk a tévedé­seinken, még lehet okulni is azokból. A kisebb megpró­báltatásokat úgy is le lehet küzdeni, ha vidám játéknak tekintjük őket. való igaz, nem minden helyzetben van helye a mo­solynak, de legalább amikor megtehetjük, érdemes a dolgok, helyzetek derűsebb oldalát nézni. így nemcsak a saját, hanem mások életét is megkönnyíthetjük vagy legalábbis kellemesebbé tehetjük. A legjobb, ami ve­lünk történhet, ha elkapjuk a „humorvírust”, és meg­fertőzünk azzal másokat is. Hiszen nem született még olyan ember, aki képtelen a nevetésre. És ez egy olyan képességünk, amit vétek lenne nem kihasználni a mindennapokban. Szolnoki bűnügyi helyszínelőt választottak az év rendőrévé elismerés A huszonkét éve szolgáló Mosonyi Gábor szerint egyetlen hajszál is megváltoztathatja egy ügy menetét A közelmúltban átadták az Év rendőre címet. Az idei esztendő­ben a szolnoki Mosonyi Gábor alezredes érdemelte ki az elis­merést, aki az elmúlt huszonegy éves szolgálati ideje alatt egy igen különleges feladatot látott el, és lát el a mai napig.- 1992-ben szereltem fel a Szol­noki Rendőrkapitányságon, mint rendőrjárőr - idézte fel a kezde­teket Mosonyi Gábor a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztályának vezetője. - Ezt követően tiszthelyettes képzőt végeztem. Ennek köszönhetően 1994-ben kerülhettem a bűnügyi technikára, négy másik kollé­gámmal, akikkel máig együtt dolgozunk. Ez nagyon nagy dolog volt, hiszen a bűnügyi technika, vagy ahogy köznyelven mondo­gatják, a helyszínelők csapata mindig is egy különleges csoport volt, ahová jól képzett, több diplo­mával rendelkező szakemberek kerülhettek csak be - mesélte. Az évek múlásával egyre fen­tebb lépett a ranglétrán, az ezred­fordulótól a bűnügyi technikai osztályán osztályvezető helyettes, később osztályvezető lett. Hosz- szú pályafutása alatt igen érdekes esetekkel találkozott. Mikor fel­tettük neki a kérdést, melyik ügy volt az, amelyik nehéz feladat elé állította őt és csapatát azonnal a Taczman-ügyet említette.- Sokak emlékében él még az a jászberényi gyilkossági eset, Msz-NAcrKi/N-szotNOKM^rE KENDŐRE A szolnoki Mosonyi Gábor Az év rendőre kitüntető oklevéllel amely során egy férfit és egy nőt különös kegyetlenséggel megöl­tek - folytatja az alezredes. - Az elején úgy indult, hogy egy be­törés, ismeretlen elkövetőkkel. Azonban a különleges eljárások­kal rögzített nyomok hamarosan váratlan eredményre vezették a nyomozókat, a család fiú gyer­mekére és annak barátjára tere­lődött a gyanú - tette hozzá. Az alezredes első helyszínelő élménye egy öngyilkosság volt, ahol a kor technikai színvonalá­nak megfelelő eszközöket alkal­maztak. A „nagy öregek”, azaz a tapasztalt rendőrök bedobták a mélyvízbe a zöldfülű újoncot. Azóta több száz esetnél volt je­len, de a szakember szerint egy­szer sem találkozott ugyanolyan helyszínnel, elkövetővel. Ahogy ő fogalmazott, minden helyszín más és más. A technika sokat fejlődött, de a precíz, jól képzett szakembereket semmi nem pó­tolhatja - hangsúlyozta.- Nem olyan ez a munka, mint a tévében, az fikció - je­gyezte meg Mosonyi Gábor. - Igaz, a jó bűnügyi technikás a helyszínre érve, a nyomok rög­zítése után már fejben le tudja írni, miként történhettek az ese­mények. De ehhez hosszú évek­re van szükség. Olykor egyetlen hajszál, vagy egy ismeretlen ujj­lenyomat is megváltoztathatja egy ügy menetét - zárta szavait az év rendőre. ■ E. CS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom