Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-28 / 251. szám
2013. OKTÓBER 28., HÉTFŐ TISZA-TO 5 HÍRSÁV Folytatódik a kotrás a Tisza-tónál javában zajlanak a Komplex Tisza-tó Projekt megvalósításának munkálatai. A Kiskörei Duzzasztómű mellett az úgynevezett hallépcső földmunkáit végzik, a Kis-Tiszán pedig kotorják a medret, illetve irtják az aljnövényzetet, Sarudnál pedig partvédelmi kőmű épül. Kacagójancsi érkezett Poroszlóra kokabura, a jégmadarak óriása a hét végi Madaras fesztivál idején hangos rikácsolással vehette birtokba röpdéjét a Tisza-tavi Ökocentrumban. Aki hallhatta az ausztrál kontinensen honos madár nevetésszerű hangját, nem csodálkozik azon, hogy a jégmadársátor új lakóját kacagójancsi néven is említik. Tájékoztatást adtak a gazdáknak AGRÁRFÓRUMOT TARTOTTAK a napokban a karcagi, a kun- hegyesi és a tiszafüredi járásban élő gazdák számára Nagyivánban. Többek között Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke foglalta össze, milyen lehetőségek vannak az agrárium előtt a 2014-2020-as európai uniós ciklusban. Járdák épülnek Abádszalókon az abádszalóki járdák állapota folyamatosan romlik, több helyen szükséges a felújításuk. Ezért 1,8 kilométer betonjárda újjáépítésére, illetve 5 kilométernyi térkő burko- latos járda felújítására kerül sor ezekben a hetekben. Felújítják a járdákat Szátokon „Belakták” az ovisok a játszóteret. Birtokukba vették a tiszaderzsi kisgyermekek a nemrégiben átadott új játszóteret a település központjában. A mintegy ötmillió forint értékű beruházás igen gyorsan, alig hat hét alatt valósult meg. A tereprendezést követően 16 darab korszerű játszótéri berendezést helyeztek el a parkban, ahol a tervek szerint a közeljövőben térfigyelő kamerát is felszerelnek. A hőség hozta a vendéget idegenforgalom Augusztusban megnőtt a térségbe látogatók száma Későn indult 2013-ban a turisztikai szezon a Tisza-tónál. A nyár eleji kedvezőtlen időjárásért azonban bőségesen kárpótolta a szolgáltatókat, no meg persze a vendégeket is az augusztusi hőség. Szilvási Zsuzsa A kánikulának köszönhetően az elmúlt évekhez képest jóval többen választották a vízpartot ebben az időszakban a pihenésre, kikapcsolódásra, legyen szó akár egy napos kiruccanásról vagy hosszabb nyaralásról.- Összességében mutat sikereket az idei szezon, ám lehet még előbbre lépni - mondta el Molnár Anita, a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója. - Augusztusban ugrásszerűen megnőtt a térségbe érkezők száma, 6,7 százalékkal regisztráltunk nagyobb vendégforgalmat, mint az előző év hasonló időszakában. Ez azonban csak arra volt elegendő, hogy a májusi árvizes időszakot kompenzálja. Akkor ugyanis a magas vízszint miatt több kedvelt kiránduló- hely hetekig megközelíthetetlen volt. A január-augusztusi adatok alapján tehát azt mondhatjuk, hogy erősen stagnált idén a vendégforgalom. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az idei növekedési arányt a rendkívül erős 2012-es évhez kell számítanunk, amikor a poroszlói ökocentrum nyitott és minden várakozást felülmúlt a látogatottsága - tette hozzá Molnár Anita. Az utóbbi évekkel összehasonMolnár Anita lítva tehát kedvezőbben alakult a turisztikai szezon a Tisza-tónál, főként a belföldi forgalomnak köszönhetően. Jövőre azonban természetesen még több turistát szeretnének fogadni a térségben.- Mintegy másfél százalékos növekedést tűztünk ki célul, amely számszerűsítve körülbelül négyezerrel több vendégéjszakát jelent a Tisza-tónál - hangsúlyozta a marketingigazgató. - Ennek érdekében „Garantált élmények garantált áron” elnevezéssel ina tisza-tó térségéből szerencsére nem tűnnek el a vendégek a nyári szezon végeztével, sőt, egyes helyekre talán még többen is érkeznek, minta szünidőben. Az ősz folyamán az egyes településeken szervezett programok idejére megtelnek a környék falusi szálláshelyei, sokszor a településekről elszármazottak jönnek megmutatni szülőhelyüket a család fiatalabb tagjainak. Emellett a horgászok és vadászok is stabil, dítunk kezdeményezést, melynek lényege, hogy aki legalább két éjszakát tölt valamelyik | szolgáltatónknál, jelentős kedvezménnyel vehet igénybe különböző programokat. Emellett különböző belföldi kiállításokon is bemutatkozunk 2014-ben, s a tervek szerint elsőként Debrecenben nyitunk egy értékesítési pontot. Ennek tapasztalatai alapján elképzelhető, az ország több pontján is lesz hasonló ál- j landó bázisunk. évről évre visszatérő vendégeknek számítanak ősszel és a téli időszakban egyaránt. Az őszi madárvonulások mind több turistát érdekelnek, s a kerékpáros lehetőségek fejlődéséből az egész tó körül profitálnak a szállásadók. Ugyanakkor egyre inkább jellemző, hogy míg korábban Abádszalók-Kisköre térsége számított népszerűbbnek, mostanság mind hangsúlyosabbá válik Poroszló-Tiszafüred környéke. Programok vonzzák az érdeklődőket A Vidróczki Néptáncegyüttes is fellépne Kiskörén tervek Több pályázatot is benyújtott az utóbbi időszakban Kisköre önkormányzata. A fejlesztéseknek köszönhetően kulturális területen nyílik lehetőség előrelépésre, illetve színvonalas rendezvények valósulhatnak meg. így többek között a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt pályázatokon vesz részt a település.- Egy alkotótábor megrendezését tervezzük, amelyben elsősorban népművészeti és képző- művészeti elemekre helyeznénk a hangsúlyt, a hétnapos táborozás keretében negyven gyermeket éppúgy megismertetve a tűzzománcozás, agyagozás, szövés és néptánc alapjaival, mint a falusi élet mindennapjaival - tudtuk meg dr. Szabó István aljegyzőtől. - Emellett egy nyolc alkalomból álló táncház-sorozatot is tervezünk, melynek nyitórendezvényén a népszerű Gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes lépne fel. Szintén nagyszabású program lehet az a testvérvárosi találkozó, amely az Európa a polgárokért Program 2007-2013: Testvér- városok polgárainak találkozói című rendezvénysorozatba illeszkedne jövő évben. A három napos fesztiválra Namyslow, Beregszász, Zágon és Gyön- gyössolymos küldöttsége érkezik Kiskörére. Ugyancsak pályázati segítséggel újulna meg a település tájháza, Kisköre veszélyeztetett műemlék épülete. A tervek szerint a Tájház nádfedeles tetejének cseréjére és az elektromos hálózat felújítására kerül sor, amennyiben a mintegy hét millió forintos beruházás terveit kedvezően bírálják el. ■ Dr. Szabó István aljegyző HIRDETÉS Hosszú idő után mától újra hallható a Tisza-tó Rádió! újdonság Zenéjük, műsoraik Kiskörétől Tiszafüredig az egész térségről, az egész térségnek szólnak Évekkel ezelőtt elnémult a 88,7 frekvencia, az abádszalóki Parti Rádió. Azóta nem volt olyan regionális rádióadó, amely kifejezetten a Tisza-tó partján élőkről, élőknek szólt volna. Ezt az űrt tölti be mostantól a tiszafüredi székhelyű Tisza-tó Rádió, amely 30-40 kilométeres térségben sugározza műsorát.- Még 2012-ben pályázta meg cégem, az Auris Média Kft. a szabaddá vált frekvenciát és idén tavasszal dőlt el, hogy hét esztendőn keresztül, 2020-ig miénk a 88,7-es hullámhossz - mondta el Rajna Péter ügyvezető. - Az elmúlt hónapok a stúdió felszerelésével teltek, szakemberek segítségét kértük, s az ő véleményük szerint is olyan technikai hátteret sikerült kiépítenünk, amellyel minőségileg magas színvonalat tudunk produkálni. A most induló rádió elsődleges célja, hogy minél szélesebb réteget szólítson meg a Tisza-tó partján.- A korábbi Parti Rádió inkább közszolgálati jellegű volt, műsorának csupán harminc százalékát tette ki a zene. Nálunk, mivel kereskedelmi adóként üzemelünk, éppen fordított az arány: hetven százalék lesz a zene és harminc a szöveg - emelte ki Rajna Péter. - Arra törekszünk, hogy régi és mai, magyar és külföldi slágereket vegyesen játsszunk, minél szélesebb rétegek igényeit kielégítve. Manapság az emberek többsége háttérként hallgatja a rádiót, ehhez pedig az a legmegfelelőbb, ha elsődleges a zene, amit azért természetesen időről időre hírek és reklámblokkok szakítanak majd meg. A Tisza-tó Rádió valóban a térségben élőkhöz szeretne szólni, ezért elsősorban a tisza-tavi településekről szóló regionális hírek, aktuális információk - rendőrségi hírek, út- információ, időjárás - lesznek hallhatóak. Különféle magazin- műsorok számolnak majd be a legfontosabb történésekről, fejlesztésekről, de horgászok és nyaralók is kaphatnak hasznos tanácsokat. Vállalkozások számára kedvező hirdetési lehetőséget kínálnak.- Szeretnénk kicsit közelebb hozni egymáshoz a Tisza-tó partján élőket. Bár több helyen működik helyi televízió, helyi újság, a közeli települések történéseiről már keveset tudtak az emberek mostanáig. Ezen szeretnénk változtatni, hiszen a rádió által nyújtott lehetőségek megengedik, hogy egymásról halljanak a tiszafürediek, kisköreiek, abádszalókiak vagy éppen poroszlóiak - tette hozzá az ügyvezető. Tisza-tó Rádió 88,7 www.tiszatoradio.hu E-MAIL: INFO@TISZATORADIO.HU TELEFON: 59/951-781 Fazekas Sándor miniszterrel is készült interjú az új stúdióban