Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-14 / 240. szám
2013. OKTÓBER 14., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR 3 HÍREK Mégis megvalósulhat az útfelújítás Újszászon jó hírt kapott a napokban az újszászi városvezetés: az Erkel Ferenc út felújítására irányuló, korábban benyújtott fejlesztési pályázatuk pozitív elbírálásban részesült. Molnár Péter polgármester tájékoztatása szerint ugyan csökken tett műszaki tartalommal, de hamarosan elkezdődhet a munka, melyet a támogatási szerződés megkötésére kapott rendkívül szűk határidő is meggyorsít. ■ Fadarabbal ütötte haragosa fejét TESTI SÉRTÉS bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szajoli lakos ellen. Az ötvenhat éves férfi pénteken szajoli otthonában került szóváltásba egy ötvenkilenc éves ismerősével, akit többször megütött, megrúgott, a családi ház udvarán egy fadarabbal többször fejbe vágott, sőt a sértett védelmére kelő asszonyra is kezet emelt. A bejelentést követően a szolnoki rendőrök elfogták az elmenekülő, majd a helyszínre visszatérő férfit, akit bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. ■ Hetvenkét órás önkéntes akció 72 óra kompromisszum nélkül címmel szervezett önkéntes ifjúsági akciót az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány Szolnokon a hétvégén. A számos program keretében a Varga Katalin Gimnázium tanulói például eldobált csikkeket szedtek össze a városban. ■ A vargások csikkeket gyűjtöttek HIRDETÉS Nyugtatóként is jól bevált origami Különleges kínai technikával hajtogat a szolnoki férfi Kisvakond, gyümölcstorta, sárkány, tank, váza - hogy semmi közös nincs ezekben? Dehogynem! A szolnoki Franyó István különleges origami technikával hajtogatta a tárgyak papírból készült másait. Békési Brigitta- A papírhajtogatás a legjobb idegnyugtató, bár nem vagyok ideges típus - fogott kezébe a szolnoki Franyó István egy újabb darabka téglalap alakú papírt, hogy kis háromszöget hajtogasson belőle. A férfi fantasztikus, papírból készült remekműveit az elmúlt héten állították ki a megyei Verseghy könyvtárban. A különféle tárgyak hajtogatással, kínai moduláris origami technikával készültek.- Tavaly májusban az interneten pillantotta meg a papírhajtogatás eme módját, ami azonnal lenyűgözött - folytatta István. - Eldöntöttem, hogy ki kell próbálni, nem igaz, hogy nem tudok ilyet készíteni én is! Kitartó ember vagyok, amit a fejembe veszek, azt a legtöbbször meg is valósítom. Az első munkám egy fehér kis hattyú volt, amit netes útmutatás alapján készítettem lépésről lépésre. Négy napba tellett, míg befejeztem. A legnagyobb munkám ez a lila madár itt, mely körülbelül ezerkettőszáz kis háromszögből készült. Ez az első nyilvános felkérésem. Hoztam a könyvtárba néhány elkészült munkámat, virágkosarat, tavirózsát mutatóba, az itt dolgozók beszéltek rá, hogy rendezzünk egy kiállítást a különféle darabokból - szerénykedett. István részletesen is megmutatta, hogyan hajtogat kis téglalapokból apró kis háromszögeket, melyekből egyedi módon állítja össze aztán a különféle tárgyakat. Mint elárulta: mindenki maga dönti el, hogy milyen és mekkora papíranyagból kezd el hajtogatni.- Az a kék madár elől kétszer akkora papírból készült, Franyó István kezében és háta mögött az utóbbi időben hajtogatott munkáival Mintegy száz pulóvert kötött a férfi A szolnoki Franyó István nem mindennapi férfi. Amellett, hogy különleges technikával papírt hajtogat, kötni is tud. Nem is akárhogy! Az elmúlt huszonöt esztendő alatt mintegy száz pulóvert kötött magának, saját bevallása szerint nincs is egyéb pu lóvere, csak a saját maga által készítettek. Nejétől és anyósától tanult meg kötni viszonylag rövid idő alatt. - A feleségemnek is kötöttem, sőt névnapjára a kollégámnak is - számolt be a fürge újakkal rendelkező férfi. - Amikor az ismerősöm neje meglátta az ajándékomat, a saját kötését berakta a szekrény mélyére, és két évig elő sem vette - mosolygott. mint a mellette levő sárga, mégsem feltűnő a különbség. Készítettem már tortát, kis kosarat, sárkányt, dobozt, de tankot, kígyót, nin- dzsát és hóembert is - mondta István. - Fel sem lehet sorolni, mennyi mindent. Körülbelül száz tárgyat hajtogattam már ezzel a technikával, rengeteget készítettem ajándékba is. A nejem szerencsére tolerálja ezt az elfoglaltságomat, olyannyira, hogy amikor valaki meg akarta vásárolni az egyik darabot, azt mondta, hogy nem eladó, mert mindegyik egyedi darab - folytatta. István saját ötleteit is megvalósította.- Az itt látható három emeletes torta ötlete például úgy született, hogy ültem az asztalnál, ránéztem az órára, ami mögött egy tortatál volt. Gondoltam, csak nem maradhat üresen! - emlékezett vissza. - A népszerű rajzfilmhős, Kisvakond figuráját pedig egy gyógyszertárban, a pénztár előtt levő plakáton pillantottam meg. A kedvencem a zöld sárkány, a kis fehér maci és a hóember, ami szintén saját ötlet. Hasonlóan a gyümölcskosárhoz. Most egy pávát készítek, már háromnegyed része elkészült. A nehezebb darabokat össze szoktam ragasztani, hogy stabilabbak legyenek és ne essenek szét. A pandamaci egy hetes munkám, a kínai sárkány figuráját volt a legnehezebb összeállítani. A hullámos háta ugyanis nehezen akart megállni - árulta el. És bár István saját bevallása szerint néhány kollégáján kívül nem tanítgatott még mást az origami eme különös technikájára, a könyvtárba látogató gyerekek kérdéseire nagy türelemmel válaszolt.- Mikor lehet ilyet csinálni? - kérdezte az egyik kislány, Panna. Amikor megtudta, hogy bármikor, amikor akarja, egy percig sem habozott. - Akkor én most szeretném! - ujjongott és már hajtogatta is a kis háromszögeket István útmutatásai szerint, hogy mutatóba is hazavigye egyik munkáját. A dolgot magát nézzük! A tények kemény dolgok - hangzik a mondás. Nem is árt őket időnként szem előtt tartani. Például a hazai kivándorlási hullám megítélésénél, ahol vigaszt ugyan nem nyújt, de mindenképpen elgondolkodtató a többi nemzet hasonló statisztikáinak ismerete. Például a nálunk jóval szerencsésebb helyzetben levő Ausztria, meg jó néhány másik tehetős európai állam is megelőz bennünket a boldogulásukat idegenben kereső polgárai számában. A helyzetet jól jellemzi annak a nyugat-európai közhivatalnak a képe, ahol az egy magyar mellett két olasz, egy német, és egy holland dolgozik békésen egymás mellett, miközben egyikük sem polgára az illető államnak. Ráadásul jó részük hazájában is van mit kenni a kenyérre. Nem csak megélhetési nehézségek miatt vesz valaki vándorbotot a kezébe. persze náluk azért mások az ösztönzők, mint itthon. Ettől függetlenül túlzás, hogy csak a mi elviselhetetlen viszonyaink lehetnek okai az újkori népvándorlásnak. Amit egyébként főleg azok hangoztatnak, akiknek esze ágában sincs búcsút mondani a kapufélfának, nagyon jól elvannak a magyar ugaron. tény, hogy sokat hangoztatott befogadó voltunk mellett kibocsátó ország is vagyunk. így van ez évszázadok óta, s nem is mindig volt egyformán értékes tartalom a mérleg mindkét serpenyőjében. Talán ez is oka annak, hogy túl sok magyar tehetségnek kellett a haza helyett másutt kiteljesednie. De ma már a mi kezünkben is ott annak kulcsa, hogy egy tisztességes nemzeti politika alapján teremtett működő gazdasággal egyre egyenlőbb résztvevői legyünk ennek a nagy újkori európai népvándorlásnak. A szervezetünk jelez, ha valami baj van. Figyeljünk rá! nashwad-parasound Az ország számos városában, köztük Szolnokon is alkalmazzák már a fájdalommentes eljárást Magyarországon százból öt- venhét ember szív - és érrendszeri megbetegedés, érszűkület, érelmeszesedés következtében hal meg! Ne várja meg, még nem lehet segíteni! Van már megoldás, mely hatékony és fájdalom- mentes. Az érszűkület meglétéről árulkodhat ha górcsőinek, fájnak, zsibbadnak, hidegek a végtagjai. Ha járástávolsága lecsökkent, fáradékony. Ha zúg a füle, szédül, gyakran fáj a feje. Külön veszélyeztetettek mindazok, akik dohányoznak, cukorbetegek, magas a vérnyomásuk vagy koleszterinszintjük, keveset mozognak, streszmeszes lerakódás Figyeljen az intő jelekre! Ne hagyja, hogy a betegség határozza meg az életét szes életmódot folytatnak. Sajnos a kor előrehaladtával növekszik a káros anyagok lerakódása az erek falán. Az érszűkületnek négy stádiuma van - súlyosságtól függően. Legenyhébb formájában tünetek nincsenek, csak műszeres vizsgálattal lehet a betegséget kimutatni. A második és harmadik stádiumban kezdődnek a panaszok. Az utolsó, negyedik stádiumban üszkösödés alakul ki, jelezve a szövetelhalást. Az érszűkület kezdeti szakaszában nem okoz panaszt, ezért fontos a rendszeres szűrésen való részvétel, hisz a betegség leghatékonyabban korai szakaszban kezelhető. A vizsgálat egy egyszerű, fájdalom- mentes doppleres vizsgálat. A betegség kezelésére és megelőzésére igen hatékony módszer az országosan alkalmazott Nashwan-Para- sound készülék, mely infra, ultra és hallható hang kibocsátásával rugalmasabbá teszi az ér falát, valamint a szervezetet mellékér képzésére serkenti a beszűkült, elzáródott érszakasz környékén. Nem csak tudományosan igazolták az eljárás hatékonyságát, hanem számos elégedett páciens is. A kúra 20 napból áll, mely az egész szervezetre hat. Kedvezmények! mindazoknak, akik elkezdik a kezelést az e havi kezelendő csoporttal a Szolnok, József Attila utcában található rendelőben 30 ezer forint kedvezményt biztosítanak a kúra árából. Nekik a vizsgálat ingyenes, egyébként az akció időtartama alatt 3000 forint. A kedvezmény 2013. 07. 01-jé- től visszavonásig érvényes. TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS ÉS BEJELENTKEZÉS: WWW.MEDHUNGARY.COM, 06-72/551-714, 06-20/541-1466, 06-30/729-5645, 06-70/290-3216.