Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-12 / 239. szám

2013. OKTÓBER 12., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR HÍREK A Boci-programban is tevékenykednek évvégéig tíz ember dolgozik a belvízelvezető-rendszer kar­bantartásán - a közmunka keretében - Örményesen. Szintén a program keretében húsz ember foglalkoztatása a mezőgazdasági, úgynevezett „Boci-programban” valósul meg, ők bikák tartásával fog­lalkoznak. ■ R. Á. Elismerték kiemelkedő munkáját ELISMERTÉK JUHÁSZNÉ An­tal Gabriella tevékenységét. A Szolnok-Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ének szakos tanára „Bonis Bona-díjat vehetett át a kö­zelmúltban. Az elismerést kiemelkedő tehetséggondozó teljesítményéért kapta. ■ R. Á. Meghiúsult a páros betörése LOPÁS MEGALAPOZOTT gyanú­ja miatt indult eljárás egy 22 éves és egy 42 éves szolnoki lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint október 10-én 9 óra körüli időben be­törtek egy alattyáni családi házba, de a kiérkező járőrök tetten érték őket. ■ Virágokat ültettek a város főterén Szolnokon, a Kossuth téren ültettek nárciszt a középisko­lás diákok, a város képviselői, a rákbetegeket gondozó szak­emberek, érintettek és azok hozzátartozói a Méltóság Mezeje Mozgalom keretében. A nárcisz a rákbetegeket gon­dozó szervezetek szimbóluma, az életnek, a reménynek, a szeretetnek a kifejezője. ■ Linát választotta Prézli segít Hűséges négylábú társával jár iskolába a kengyeli lány > ■■ Nem mindennapi leányzó Kocsis Karolina. Ő az egyet­len, aki kutyával járhat a kengyeli iskolába. A négylábú Prézli és a gerincvelő-beteg­ségben szenvedő lányka nyá­ron találtak egymásra. Azóta elválaszthatatlanok. Békési Brigitta- Sziasztok, jókor jöttetek, épp vége a sulinak! Ő itt a kutyám, Prézli! - intett mosolyogva felénk kerekesszékéből Lina, miközben átölelte hűséges társa nyakát. A labrador-vizsla keverék kutya hálás szemekkel nézett a tizen­két éves leányzóra. Karolina gerincvelő-betegsége miatt kényszerült váratlanul ke­rekes székbe. Egy reggel iskolá­ba tartott ikertestvérével, Domi- nikkal, amikor úgy érezte: nem engedelmeskednek lábai, és kép­telen tovább menni. Az elmúlt hónapok alatt már sokat erősö­dött, bízik abban, hogy felgyó­gyul súlyos betegségéből. Addig is, családján kívül Prézli segíti a mindennapokban.- Egy ismerősünktől hallot­tam, hogy kutyát szerez beteg kisfia mellé, gondoltam megpró­báljuk mi is - mondta Kocsisné Márti, a lányka édesanyja. - A Kutyával az Emberért Alapít­ványhoz fordultunk levélben, akiktől szinte rögtön választ kap­tunk. Június végén már találkozz hattunk az akkor már vizsgázott kutyussal, majd júliusban Tatán töltöttünk négy napot, hogy Lina és Prézli összeszokjanak. Sze­rencsére az első pillanattól fogva egymásra találtak, a kutya töb­bek közül választotta ki a lányo­mat. Ennek azért is nagyon örül­tünk, mert nem biztos, hogy a kiválasztott kutyus mindig jó is a gazdinak és fordítva - folytatta. A kiképző is ellátogatott Ken­gyelre, hogy megnézze: hová ke­rül az okos négylábú. Mivel váro­si kutya volt, nem lehetett tudni, hogyan reagál a vidéki környe­zetre: macskákra, a család másik kutyájára. Szerencsére azonban nem volt gond, Prézli könnyen és jól alkalmazkodott. Augusztus közepétől tartózkodik folyamato­san a családnál.- Azóta elválaszthatatlanok a lányommal - folytatta Márti. - Le kellett tenniük egy vizsgát közösen is az egyik forgalmas Kocsis Karolina és anyukája, Márti (balra) hálás Prézlinek. A kocsit tolja Lina ikertestvére, Dominik. budapesti bevásárlóközpont­ban. Huszonegy vizsgapont volt, amit kiválóan teljesítettek. Na­gyon megdicsérték őket. A ku­tya látta, hogy Lincsi mit akar, és azt tette - folytatta. - Ami­kor Karolina lebetegedett, oda­feküdt mellé az ágyába, és szo­morúan nézett rá. Nem mozdult mellőle, el sem lehetett volna onnan hozni. Prézli nagyon in­telligens állat: villanyt kapcsol, „ne menj előttem, lehet hogy nem tudlak követni. Ne menj mögöttem, lehet hogy nem tud­lak vezetni. Menj mellettem, s légy a barátom!", áll a Kutyá­val az Emberért Alapítvány (KEA) honlapján. Az elmúlt években elsősorban a mozgás­sérült-segítő és terápiás kutyák hazai meghonosításán dolgo­zott a szervezet. A KEA Ma­ajtót nyit és csuk. Ha valami problémája akad Linának és nem vagyok a közelében, a ku­tyus meghallva az „anya” szót, jön, és „szól” nekem. Nem tágít mellőlem, amíg nem megyek utána. Ha szomjas Karolina, ki­küldi a kutyával az üres üdítős flakont, és miután megtöltöm, Prézli odaviszi neki. De hozza a pórázát, könnyebb táskát is cipel. Addig maradhat nálunk, gyarországon az elsők között kezdett speciális kutyákat al­kalmazni terápiás-fejlesztő fog­lalkozásokon, és jelenleg is fo­lyamatosanfenntart kutyás-te­rápiás fejlesztő programokat. A KEA éves rendszerességgel biztosít vizsgázási lehetőséget a segítőkutyás mozgalomba csatlakozni kívánó kutyák és gazdáik számára. amíg Lincsi meg nem gyógyul- árulta el. Az intelligens négylábú az iskolába is elkíséri a leányzót, és a tanórákon is vele marad.- Ügyesek a gyerekek nagyon, tudják, hogy Prézli nem egy ját­szókutya, de ha úgy viselkedik, meg lehet simogatni - mondta Márti. - Karolina úgy látta jó­nak, ha délután kettő órakor hazahozom a kutyát, mert ak­kortól nagy a nyüzsgés a szak­körökön. Linát délután az iker­testvére kíséri haza. Örülünk, hogy Prézlire találtunk, nagyon szeretjük őt! Kimondhatatlan segítséget jelent az egész csa­lád számára. Köszönjük a KEA Alapítvány szakembereinek a segítséget. Lina egészen kinyílt mióta megkapta Prézlit. Egy netes szépségversenyre is be­neveztük, amelyen karácsonyi fotózást lehet nyerni. Bízunk ab­ban, hogy sokat szavaznak Lin- csire! - búcsúzott az anyuka. Segítő kutyák honosításán dolgozott a szervezet JEGYZET 3 1 RIMÓCZI ÁGNES A kód neve: dressz „elnézést, A dekoltázsod kis­sé elvonta a figyelmemet!” így szabadkozott egyik hölgyismerősöm férfi kollé­gája a reggeli értekezleten, amikor láthatóan elkalan­dozott a gondolata, na meg a tekintete... Én meg ennek kapcsán azon kalandoztam el, nem is csodálom, hogy az egyik hazai egyetem ve­zetése irányadó öltözködési szabályokat vetett papírra. Eszerint a hallgatók mel­lőzzék a rövidnadrágot és a strandpapucsot, és persze ne legyen túl rövid a szoknya, és túlzottan kivágott a ruha. a dresszkód nem kis fel­háborodást keltett! Bennem viszont cseppet sem! Elkép­zelem ugyanis, ahogy kissé „elcsúszik” egy háborús évszám, vagy „elkóborol” egy tizedesvessző a matek­példában az óraadó profesz- szorok elkalandozó gondola­ta és szeme nyomán... Aztán fújhatják a vizsgán a diákok a rossz megoldást! Hacsak nem segít egy mély dekol­tázs... na, de félretéve a viccet: szá­momra sokkal elgondolkod- tatóbb a középiskolások, sőt az általános iskolások öltöz­ködése. Nem gondolom, hogy helye lenne az általános iskolában a hatodik-, hete­dik osztályos lányok szemét díszítő (inkább csúfító) vas­tag, fekete festéknek, vagy a köldökvillantó blúzoknak és miniszoknyáknak. Tudom, ez trend, amit ráadásul egy­mást túlszárnyalva próbál­nak követni a kiskamaszok. Mert: „ha ő hordhatja, illa­tosíthatja, festheti, én miért nem?” És a kérdésre, kérésre pe­dig - ahogy a mai világkép mutatja - legtöbb szülő leg­többször enged is a gyerme­kének. Pedig olykor nemet kellene mondani! De ha a szülő nem tilt meg bizonyos dolgokat, lehet, nem is rossz ötlet, hogy az intézmények hozzanak bizonyos illemsza­bályokat! Bajnai Gordon a Szolnoki Törvényszéken sukoró-per Az exminiszter és -kormányfő nem emlékszik a részletekre Pénteken tanúként hallgatta meg volt gazdasági miniszter­ként Bajnai Gordont, a sukorói telekcsere miatt indult büntető­ügyben a Szolnoki Törvényszék. Mint ismert, Schiffer András 2009. október 6-án tett feljelen­tést az ügyészségen Gyurcsány Ferenc ellen. A feljelentésben hi­vatkozott a sukorói King’s City beruházói és Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő közötti meg­beszélésről kiszivárgott emlé­keztető, illetve a beruházást kiemeltté nyilvánító kormány- rendelet közötti összefüggésre, és azt állította, hogy az exmi- niszterelnök jogtalan előnyt biz­tosított a találkozón részt vett be­fektetői körnek, ezáltal elkövette a hivatali visszaélés bűntettét. Előzmény, hogy az állam képvi­seletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött - a Fejér me­gyei Sukoróra tervezett turisz­tikai célú beruházáshoz kötődő - telekcsere-szerződést egy kül­földi befektetői cégcsoport veze­tőjével, Joav Blummal. A vádirat szerint a beruházással összefüg­gő telekcsere-szerződés teljesü­lése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna a magyar államot. A törvényszéki tanúmeghall­gatáson Bajnai Gordon meg­ismételte 2010-es kijelentését, miszerint nem emlékszik a rész­letekre, ugyanakkor azt elismer­te, hogy részt vett a 2008-as mi­niszterelnöki egyeztetésen, ahol Gyurcsány fogadta a befektető­ket. Bajnai elmondta, a több mint egymilliárd dolláros beruházás 2500 munkahelyet teremtett vol­na, így felért volna a Mercedes és az Audi fejlesztéseivel. Ugyan­akkor elismerte, hogy tárcaveze­tőként nem találkozott mindezt alátámasztó számításokkal, de ennek vizsgálata - mint fogal­mazott - nem volt feladata, ezzel az ITD Hungary Zrt.-t, az ilyen ügyekre szakosodott befektetés­ösztönző és kereskedelemfejlesz­tő céget bízták meg. Bajnai sza­vai szerint, miniszterelnöksége idején az ügy politikai kérdéssé minősült, az akkori ellenzék és a sajtó támadta a telekcsereügy­letet. Ezért kérte fel az akkori pénzügyminisztert, vizsgáltassa meg a telekcsere-szerződés jog­szerűségét: - Oszkó Péter jelezte, nem találtak jogszabálysértést, mire közöltem vele, hogy az MNV és az ügyészség eltérő ér­tékbecslésére tekintettel bízzák a bíróságra az esetleges érték­aránytalanság megállapítását. A meghallgatáson a vádat képviselő dr. Kovatsits Gábor Bajnai Gordonhoz intézett kér­dései közül többnek nem adott helyt Sólyomváriné dr. Csendes Mária bírónő - mondván, azok nem képviselik a vád tárgyát. Bajnai Gordon a tárgyalást köve­tő sajtótájékoztatóján a jelenlegi kormányt és Orbán Viktor tevé­kenységét kritizálta. ■ Emléktáblát avattak, a Hortobágyi Kényszermunkatáborba Elhurcoltak Egyesületének kezdeményezésére a szolnoki Hetényi Géza kórházban el­hunyt kitelepítettek emlékére márványtáblát avattak tegnap. Képünkön Kenyeres Imre (balról), az egyesület elnöke beszél a 60 éve történtekről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom