Új Néplap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-02 / 230. szám

- Már be kell kapcsolnunk a gyerekek szobájában a gáz­fűtést, hogy ne fázzanak a kis­lányaim - mondta a szolnoki Varga Alexa, a tüneményes Lola és Lili anyukája. - Egy éve van kandallónk is, fával, fabrikettel fűtünk, ez költséghatékonyabb megoldás, mintha csak gázzal fűtenénk - tette hozzá. Kissék a szolnoki Móra úti tár­sasház tizedik emeletén élnek, ahol központi fűtés van. Kedden még hidegek voltak a radiátorok.- Kicsit fázunk már esténként, de olyan kicsi a lakás, hogyha nyitva hagyjuk a fürdőszobaaj­tót fürdés után vagy a konyha­ajtót sütés után, felmelegszik a lakás is - mondta. - Lefekvés előtt még bekapcsoljuk egy fél órára az olajradiátort és a taka­ró tetejére ráterítünk egy plédet is, hogy ne fázzunk. Probléma viszont, hogy a ruhák négy nap alatt sem száradtak meg, nyirko­sak maradtak - tette hozzá. A szolnoki Gyenes Adorján és családja tetőteres házát egyetlen kandallóval fűti - a napokban ők is elővették az előre földára bolt faanyagot.- tói még bírtuk volna egy da­rabig, idős édesapám azonban már nagyon fázott, ezért is gon­doltunk arra, hogy idejekorán befűtünk - tette hozzá a közép­korú férfi.- A Szolnokon lévő 117 táv­fűtéses társasházban mostanra hat kivételével mindenhol kér­ték a fűtés megkezdését - mond­ta el kérdésünkre válaszolva Horváth István, az Alfa-Nova Kft. területi igazgatója. - Az idő­járás alakulását figyelve már hétfőn megkezdtük az előkészü­leteket, így ahol erre igény mu­tatkozott már el tudtuk indítani a szolgáltatást. Amennyiben a fennmaradó házaktól is jelzés érkezik, néhány órán belül me­legek lehetnek a radiátorok. Mint ismeretes, az előírások szerint a szolgáltató akkor köte­A szolnoki Gyenes Adorján és családja tetőteres házát egyetlen kandallóval fűti. A hűvös idő miatt ő sem várt tovább, hozzányúlt a bekészített tűzifához. les biztosítani a pótfűtést, ha a napi középhőmérséklet több na­pon át 12 fok alatt marad. Idén ez jóval korábban bekövetkezett, mint ahogy számítottunk rá, ám könnyen előfordulhat, hogy ok­tóber közepén-végén még annyi­■ Nem elég azonban, hogy legyen mivel tüzelni, az sem mindegy, hogyan tesszük azt. ra felmelegszik az idő, hogy nem is lesz szükség fűtésre.- Szolnok városa az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan, a le­hetőségei szerint, idén is segíti a rászoruló családokat a legne­hezebb téli napokon tüzelőfá­val - jelezte megkeresésünkre Szalay Ferenc. A megyeszék­hely polgármestere mindehhez hozzátette, továbbra is a Humán Szolgáltató Központ segítségével juttatják el a tüzelőt azoknak a családoknak, akik a leginkább rászorulnak a város segítségére. Csataszögön is tervezik tűzi­fa osztását a rászorulók részé­re. Pomázi Ferenc polgármester elmondta, hogy jelenleg az erre vonatkozó pályázati kiírásra várnak. Idén év elején a méte­resre vágott negyvenöt köbmé­ter tűzifából főként a lakásfenn­tartási támogatásban részesülők kaptak. • A település önkormányzatánál egyébként energiatakarékos mó­don fűtenek: gázzal a felső szinten, míg az alsón fával, mert egy kazán teljesítménye kicsi ahhoz, hogy az egész tetőteret befűtsék vele. (gí goüi guv Olh/iíui Örményesen biokazánokat vásároltak, ezek beüzemelé­sével próbálnak a fűtési költ­ségeken csökkenteni. - Ha­marosan megindul a fűtés egy mintaprogram keretében LUKÁCS ALAJOS Magyar Épület- gépészek Szövetsége megyei alelnök ✓ Ha gázkészülék segítségével fű­tünk, nem árt évente átnézetni szakemberrel - a kötelező felül­vizsgálat ugyanakkor csak öt­évente írja elő az átvizsgálást. ✓ Ha szakembert hívunk, érdemes a készülék szakszervizétől segítséget kérni - a fűtőberendezések karban- tatása típusonként különbözhet. ✓ Csak érvényes, arcképes igazol­vánnyal rendelkező gázszerelő szakembert engedjünk be laká­sunkba. ✓ Figyeljünk arra, hogy a vegyes tüzelésű kazánoknál, kandallók­nál, kályháknál kapjon levegőt a berendezés, különben nem lesz tökéletes az égés. Különböző fűtőanyagok árai a megyében (forint mázsánként) Anyag Akác fa 2500-3000 Tölgyfa 1800-2500 Feketeszén 4500-6000 Barnaszén 3000-4500 Lignit 1100-2200 Brikett 3000-4400 FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS A vénasszonyok nyara egyelőre még várat magára Október közepéig marad a húsz fok alatti hőmérséklet - nyilat­kozta Kis Tamás, a katonai rep­tér meteorológiai szolgálat meteo­rológusa. - Pénteken ráadásul egy hidegfront érkezik Szolnok térségébe, így reggel csak egy fok lesz. Napközben tíz fokig emelke­dik a hőmérséklet Szombaton a reggeli minimum hőmérséklet két fok lesz, majd délutánra 10 fokig melegszik a levegő. Vasárnap azonban melegedő időjárásra van kilátás. A maximum hőmér­sékleteién a 16 fokot is - tájékoz­tatta lapunkat Kis Tamás. MEGYEI TŰKOR 2013. OKTÓBER 2., SZERDA Szalay Ferenc Ezüstlánc-díjat vett át Gödöllőn ► Folytatás az 1. oldalról- nagy megtiszteltetés ez az el­ismerés, s bár az alapító okirat szerint ez egy település vezetőjé­nek szól, de én szerintem mégis­csak egy egész város lakosságá­nak jár - mondta Szalay Ferenc a díjátadást követően. A polgár- mester hangsúlyozta, hogy az adósságátvállalás óta az állam stabil lábai a tehermentesített önkormányzatok, majd hozzá­tette: megyeszékhelyünkön az idősek jelentik a bölcsességet és a tapasztalatot, a fiatalok pedig a jövőt és a távlati célok elérését, így járul mindenki hozzá, hogy Szolnok egy életerős, életre való, élhető város ma már. ■ M. G. Még mindig a parlagfű okozza a legtöbb gondot pollenek A harminckilence­dik hét első felében alacsony volt a pollenterhelés megyénk­ben. Még mindig a parlagfű pollenszemeit regisztrálták azonban legnagyobb szám­ban - a pollenszórás azonban tovább csökkent, a virágpor koncentrációja a nagyon ma­gas szintet a héten eddig sehol sem érte el. Jelen volt a csapdákban az üröm, a csalánfélék, a pázsit­fűfélék, a fészkesvirágza- túak, a libatopfélék, az útifű, a kender és a lórom pollenje is, de legfeljebb alacsony koncentrációban. A kültéri allergén gombák mennyisége átlagos volt. ■ K. B. Kinevezték a karcagi kapitányság új vezetőjét előléptetés Teleki Zoltán rendőr őrna­gyot nevezték ki a Karcagi Rendőrkapi­tányság élére. A karcagi születé­sű őrnagy 2002-ben közalkalmazottként került rendőrség­hez. A Rendőrtiszti Főiskola elvégzése Teleki Zoltán után 2004 elején a Karcagi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán vizsgáló­ként kezdett dolgozni. Ápri­listól már a Közrendvédelmi Alosztály alosztályvezető-he­lyettese volt, majd 2005. július 1-jétől a Bűnügyi Osztály, Nyo­mozó Alosztály alosztályveze­tőjének nevezték ki, később osztályve­zetői feladatokat is ellátott. 2008 őszén helyezték át a me­gyei rendőr-főkapi­tányság Gazdasági Bűnözés Elleni Al­osztály állományá­ba kiemelt főnyomo- őrnagy zói beosztásba. Tavaly május­tól visszatért szülővárosába, ahol a bűnügyi osztály veze­tése mellett a kapitányság­vezető-helyettesi teendőket is ellátta. A Karcagi Rendőrka­pitányság vezetői feladatainak ellátásával 2013. október 1-jén bízták meg. ■ K. B. Az időseket köszöntötték. A szolnoki önkormányzat az Idősek Világ­napja alkalmából meglepetésműsort szervezett a nyugdíjasoknak. Felvételünk a tiszaligeti Campus aulájában a résztvevőket örökítette meg. Az előrejelzések szerint a vénasszonyok nyara várat még magára, ezen a héten hűvös idő lesz. Több családi házban bekapcsolták már a fűtést és a társasházak többségében is elindították a szolgáltatást a megyében. Munkatársainktól- kezdte Fürj Jánosné. A tele­pülés polgámestere elmondta, hogy két darab, egyenként 100 kilowattos biokazánt vá­sároltak, melyekkel a köz­ségháza és a művelődési ház fűtését kívánják megoldani. - Ezzel fűtési költségeink, elő­zetes számításaink alapján jelentősen csökkennek majd- fejezte ki reményét a telepü­lésvezető. Tiszavárkonyban a hűvös idő ellenére még nem keresték meg az önkormányzatot fűtési támogatás igénylésével, tud­tuk meg Mészáros Zoltántól, a település polgármesterétől. Nyolc-tíz rászoruló család szo­kott hozzájuk fordulni, nekik átmeneti segély formájában nyújtanak segítséget. Előfor­dul, hogy a segély összegének megfelelő tüzelőanyag beszer­zéséről is az önkormányzat gondoskodik. Nem elég azonban, hogy legyen mivel tüzelni, az sem mindegy, hogyan tesszük azt: legutóbb például hétfőn riasz­tották födémtűzhöz a tűzoltó­kat, ezúttal Kisújszállásról. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Tűzmegelőzési Bizottság az eset kapcsán is felhívja a figyelmet a kéményellenőrzés fontosságára, mert az elha­nyagolt kémény koromtűzhöz vezethet. A gáztüzelésű ké­ményeket évente egyszer, a vegyes, vagyis olaj, fa, szén, biobri^ft tüzelésűeket pedig évente Jtetszer kell ellenőrizni és kitisztítani. A hideg idő mi­atti intenzív fatüzelés miatt a korom gyorsabban lerakódik a kémény falán, leszűkítve a kürtőt. Fokozottan érvényes ez akkor, ha az égés nem tö­kéletes, például mikor mű­anyag- és gumihulladékot tesznek a fűtőberendezésbe, amely nemcsak a kémények állapotában okoz jelentős károkat, hanem a keletkező mérgező gázok miatt is ve­szélyes. CM ■íí ■ Orvmár bekapcsolta a fűtést otthonában? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Idén nagyon korán indult a futási szezon hűvös A legtöbb társasházban beindította a szolgáltató a távfűtést, mások saját kályhájukat üzemelték be

Next

/
Oldalképek
Tartalom