Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-30 / 228. szám

2013. SZEPTEMBER 30., HÉTFŐ 3 HÍREK Új körzeti megbízott Abonyban farkas István rendőr fő­törzsőrmester személyében új körzeti megbízott rendő­re van Abonynak - közölte a Miabonyunk.hu. Az új rendőrt az őrsparancsnok, Schönléber Zoltán mutatta be a hó végi önkormányzati képviselő-testületi ülésen a tagoknak, vendégeknek, a nyilvánosságnak. Tanulságul szolgál a példa a jákóhalmiaknak a jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör a hét végén Jászfényszaru ünnepén képviselte magát. Mivel a jákóhalmi szak­körnél is napirenden van a hajdani tanyavilág - azon belül a hajdani iskolák- adatainak minél széles- körűbb összegyűjtése, így számukra is tanulságul szolgált a két fényszarui- vasúttanyai és homok­tanyái - iskola és kápolna megjelölése. Fodor István Ferenc szakkörvezető a jákóhalmi tanyavilágra vonatkozó füzeteket, illet­ve jelképes hozzájárulást adott át Tóth Tibornak, az ünnepség helyi szervező­jének. Garázdát állítottak elő Törökszentmiklóson a törökszentmiklósi Rend­őrkapitányság eljárást indított garázdaság bűn­tett elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt egy törökszentmiklósi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 26 éves férfi szeptember 28-án, szombaton 19 óra körüli időben Törökszentmik- lós belterületén egy helyi férfival szóváltásba keve­redett, majd egy maroklő­fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette a sértettet. A bejelentést követően az egyenruhások azonnal a helyszínre vontultak és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapo­zottan gyanúsítható férfit. A személyt a Törökszent­miklósi Rendőrkapitány­ságra előállították, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették - közölte a rendőrség. ' ■ MEGYEI TÜKÖR EKS Nap Szolnokon a Tiszai hajósok terén bonyolították le Eunice Kennedy Shiver asszonynak, a Nemzetközi Speciális Olimpia Mozgalom alapítójának, tiszteletbeli elnökének emlékére rendezett napot. A speciális olimpia sportágak mutatkoztak be az érdeklődőknek a rendezvé­nyen. Képünkön Báder Márton, a Szolnoki Olaj KK csapatkapitánya (balra) is bekapcsolódott a kosárradobó versenybe. A tiszai halat ünnepeltük hagyományteremtés Minden a kopoltyúsokról szólt ezen a hét végén ►Folytatás az 1. oldalról A helyiek gasztronómiai kul­túra iránti érdeklődése pedig szerencsésen párosítható a környéken ismeretes halételek gazdag ízvilágával. Mindez ki­váló alapot nyújtott a rendez­vény életre hívásához, melynek célja a tiszai halászat, horgá­szat népszerűsítése, az ezek­hez kötődő tradíciók, értékeket megőrizése és bemutatása. A rendezvény legnépszerűbb résztvevőinek tagadhatatlanul a halak bizonyultak. A Tisza­virág szökőkút egy napra „hal- simogatóvá” lépett elő és be­népesült kopoltyúsokkal; igazi látványosságot jelentettek az úszkáló pontyok, harcsák, bu­sák és csukák - ez utóbbiak né­melyike a méteres nagyságot is elérte. Az uszonyosok tapo­gatni ugyan nemigen hagyták magukat, nem is lett volna ve­szélytelen, de látványuk is so­kakat vonzott. A pecázáshoz felállított me­dence körül is folyamatos volt az érdeklődés. Kicsik-nagyok egyaránt próbára tették hor­gásztudományukat, és a halak még rá is haraptak a csalira. Legnagyobb érdeklődés talán a haltelepítést kísérte, ami igazi családi programnak bizonyult. Délelőtt ezer darab egynyaras kecsegét engedtek a Tiszába a látogatók aktív közreműködésé­vel. Csorna Gábor, a Halász Kft. igazgatója - aki e rendezvény­hez a halakat biztosította, és egyben a névadója is -, elmond­ta, hogy minden évben végez­nek telepítést, amit mostantól a Tiszai Hal Napjára időzítenek, sőt jövőre több olyan alkalmat is terveznek, ahol óvodákkal, isko­lákkal együttműködve engedik vízbe a halakat. A tiszai halászlének nincs párja, ezt többen megtapasztalhatták most is Reggel hat órától már horgász­verseny zajlott a folyó tiszaligeti oldalán, egyesületek háromfős csapatai mérték össze halfogó tudásukat, bár a nagy fogások most elkerülték őket. A halászat régi eszközeivel is megismerkedhettünk: halász­kunyhó, bödönhajó, szapuly, hal­tartó bárka, hálók, varsák és csó­nakok kínálták magukat a téren, a hálókötés fortélyait pedig igazi, hivatásos halászok mutatták be. Mellettük láthatók és kipróbál­hatók voltak modem horgász­eszközök is. Kiállított képeken pedig a Tisza élővilága került be­mutatásra, volt filmvetítés is. A gasztronómiai program most is sikeresnek bizonyult. A Sparhelt Főzőverseny részt­vevőinek köszönhetően a teret ínycsiklandó illatok lengték be, volt, ahol kóstolásra is lehető­ség nyílt. ízlelhettünk nyárson sült keszegeket, a Halkolbász Lovagrend valódi, halból ké­szült csemegéit, volt látvány­töltés és kolbászkóstoló. Este lézershow és pásztortűz zárta a rendezvényt. K. B. Elkölteni félmilliárdot több MiNTfélmilliárd forint­nyi kötbér megfizetésére kö­teleztek országszerte, össze­sen tíz távfűtő céget hibás számlázás miatt - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztató­ján. A pénzt a családoknak kell jóváírni az októberi számlákon, így lakásonként 10 ezerrel csökken a jövő havi költség. A büntetés ke­mény, de rendnek kell lenni a számlázás területén. ami a félmilliárdos össze­get illeti, nem így kellene odaadni a családoknak. Ez ugyanis egy hét végi be­vásárlás a boltban, utána már csak múlt időben lehet a juttatásról beszélni. Talán hasznosabb lenne, ha ottho­nonként egyéni termosztati­kus radiátorszelepek felsze­relésére költenék a pénzt. Ezekkel lehetne ugyanis a fűtőtestek melegét szabá­lyozni. Ma ugyanis még sok hazai panellakásban a rendszerváltás után 23 évvel sem lehet elzárni a radiátorokat. Azaz, ha télen a polgár izzad a szobában, akkor kitárja az ablakot, hogy szabályozza a benti hőmérsékletet. Ha az emlí­tett szelepeket felszerelnék, akkor 20 százalékkal lehet­ne csökkenteni a mérésala­pú hődíjat. Ez nem tízezer forint megtakarítást hozna, hanem ennek a többszö­rösét jelenthetné. Minden évben. az energiaklub 2011-es fel­mérése szerint a panelházak 19 százalékában történt meg a teljes fűtési rendszer átalakítása, korszerűsíté­se. Az anyag szerint ötven százalékkal drágább az egy négyzetméterre jutó fűtési költség a panellakásokban, mint ott, ahol cirkó kazánt használ a tulajdonos. Pedig a panel tulajdonosok csak 5 százaléknyi forgalmi adót fi­zetnek a melegért, miközben a falikazános házak lakói 27 százaléknyi adót a gázért. Visszaköltözhetnek a robbanás érintettjei Teaházat avattak Fényszamn közösség A szabadidő eltöltésének helyszínét alakították ki jártak regiónk erdészei otthon Kilenc és fél hónap telt el azóta, hogy Szolnokon a Mikszáth Kálmán utcában egy hatalmas robbanás rázta meg az egyik négyemelet há­zat, s lángok csaptak fel egy első emeleti lakásból. Azon az éjszakán tizennégy embert kel­lett kimenekíteni - közöttük több kisgyermekes családot is -, akik most végre visszaköl­tözhetnek otthonukba. A lakók nagy örömmel vették birtokba újra lakásukat, otthonaikat, mint mondták, nem számítot­tak ilyen hosszú procedúrára, de most már mindez nem is számít, a lényeg, hogy otthon lehetnek. Az újjáépítés során rend­be tették a födémet, pótolták a lépcsőház hatalmas üveg abla­kait, eredeti állapotba hozták a lakásokat. Legnagyobb munkát a homlokzat rendbetétele, vala­mint a lépcsőházi ablak beépí­tése jelentette, több helyen ja­vában zajlanak még a munkák. A robbanást okozó 26 éves fiatalember - akit a rendőrség tavaly decemberben őrizetbe vett - lakását a biztosító nem teszi rendbe, azt leszigetelik, hogy a fölötte és a mellette la­kókat ne érje emiatt semmiféle kár. A legtöbb lakásba egyéb­ként már be is költöztek, akad, ahol még az utolsó simításokat végzik. A műszaki átadás ma délelőtt tíz órakor lesz. ■ Új közösségi házat adtak át pén­teken Jászfényszarun. Teaház­nak nevezték el a létesítményt, illetve a benne megvalósuló közösségi programokat. Szer­veznek itt elhelyezkedést segítő képzést, fejlesztő programokat, a család minden tagja számára tartalmas szabadidős elfoglalt­ságot nyújtó rendezvényeket. A megnyitón Unger Balázs tanítvá­nyai zenéltek, illetve Kocsis Pé­ter Csaba projektmenedzser kö­szöntötte a megjelenteket. Győ- riné dr. Czeglédi Márta polgár- mester a család, a helyi közösség, az együttélés fontosságáról szólt. Pócs János országgyűlési kép­viselő pedig az értéket teremtő kezdeményezést méltatta. ■ A fiatalok zenével köszöntötték a közösségi ház megnyitását találkozó A „puszta főváro­sában” találkoztak szomba­ton az észak-alföldi erdészek, ott tartották a III. regionális ERDŐSZ napot. A rendezvényen az Országos Erdészeti Egyesü­let Jász-Nagykun-Szolnok-, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei tagjai vet­tek részt - írta a Haon.hu. A vendégeket Vincze András- né, Hortobágy polgármestere köszöntötte, majd Gencsi Zoltán, az Országos Erdészeti Egyesület elnökségi tagja nyitotta meg a programot. A három megyében mintegy 240 ezer hektár erdő található, ezekkel 600 erdész foglalkozik. A területből 150 ezer hektár magántulajdonú. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom