Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-20 / 220. szám

2 2013. SZEPTEMBER 20., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Helyreállítják a Vezsenynél beszakadt aszfalt- burkolatot Nehéz sorsú családoknak segítenek önkéntesek Lapunk is mellé áll a megyénkben, jószándékú kezdeményezéseknek segítünk - Hatalmas üreg tátong Vezsenyen az egyik úton, ugyanis beszakadt az aszfalt a minap - fordult la­punkhoz egyik olvasónk.- Az óriási gödörben állító­lag víz is van. Tudomásom szerint a közútkezelő munka­társai a helyszínen jártak. Mi történt, miért szakadt be az út, és mikor állítják helyre? - kérdezte. Az eset kapcsán érdeklőd­tünk a vezsényi polgármeste­ri hivatalban, ahol aznap úgy tájékoztattak, hogy a polgár- mester kapott egy telefon- hívást az esetről, aki jelezte ezt a hivatalnak. A hivatal munkatársai pedig értesítet­ték a közútkezelőt. A burkolat-beszakadás a 46149 jelű Vezseny bekötő­útón történt, tájékoztatott Pé­csi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kom­munikációs főosztályának szóvivője,- A burkolat alatt lévő is­meretlen eredetű üreg miatti nem megfelelő teherbírás okozna a közút beszakadását - tájékoztatott.- Azt, hogy pontosan mi lehet az az üreg, még nem tudjuk meghatározni. Mivel a beszakadás az út tenge­lyében történt és a burkolat alatti üreg jelentős méretű, így a forgalom biztonsága érdekében teljes útzárat ve­zetett be társaságunk. A be­kötőút forgalmát az érintett szakaszon ideiglenesen a vezsenyi önkormányzat ke­zelésében lévő utakra (Dózsa György út - Béke út) tereljük át. Amennyiben a körülmé­nyek lehetővé teszik, az üreg megszűntetésére, a burkolat ideiglenes helyreállítására, és így a forgalomkorlátozás feloldására a napokban kerül sor - mondta a szóvivő. ■ K. B.- B. B. Ugye mindannyian isme­rünk a környezetünkben se­gítségre szorulókat? S vajon teszünk valamit értük, azon túl, hogy együtt érzünk ve­lük? Az Új Néplap most azo­kat mutatja be, akik önzetle­nül segítenek másoknak. Szilvási Zsuzsa Már több mint kétszáz tagot számlál a tiszafüredi hátrányos helyzetű családokért létrehozott csoport, amely Molnár Ildikó irányításával .végzi tevékenysé­gét. Elsősorban arra törekednek, hogy a gyermekek mindennap­jait és ünnepeit tegyék szebbé, szülőknek segítsenek előterem­teni a gyermeknevelés anyagi feltételeit, de számos más terüle­ten is dolgoznak.- Egy baráti társaságbeli be­szélgetéssel kezdődött az egész - meséli Ildikó. - Tiszafüreden és a környéken sajnos nagyon sok nehéz sorsú család van. Jó­részt annak köszönhető ez, hogy az utóbbi években, évtizedekben nagyon sok munkahely meg­szűnt a térségben, így rengeteg ember létbiztonsága került ve­szélybe. A sokat híreit hajdúszo- boszlói összefogás adta a példát. Úgy gondoltuk, ha ott oda tud­nak figyelni egymásra az em­berek, nálunk miért ne lehetne valami hasonlót megvalósítani? Mi is szülők vagyunk, ezért ha­tároztunk úgy, hogy a lehető­ségeinkhez mérten próbálunk segíteni abban, hogy legalább az ilyen családokban élő gyerme­kek minél kevesebbet érezzenek mindebből. Hiszen a kicsiknek nagyon nehéz megmagyarázni, hogy miért nem jut valamire pénz, miért nem kaphatják meg azt, ami a társaiknak természe­tes. Ők nem tehetnek semmiről, mégis kevesebbhez jutnak. /M A Molnár Ildikó által vezetett tiszafüredi csoport már karácsonyra gyűjti az adományokat Ez volt az indíttatás tehát, s már a csoport első akciója olyan jól sikerült, hogy tavaly 170 kis­gyermek karácsonyát tudták szebbé tenni, sőt, óvodák, isko­lák is kaptak ajándékokat. Első­sorban feleslegessé vált játéko­kat, könyveket, készségfejlesztő eszközöket, no és persze ruhákat gyűjtöttek. Az pedig, hogy mind­ezt egy igazán bensőséges ün­nepségen adhatták át, az Ildikó főnökének köszönhető.- A főnököm, Balázs László, az ionos vizet gyártó cég vezetője az első pillanattól kezdve mellénk állt, a helyet biztosította, s az­óta is amiben tud, segít nekünk - mondja Ildikó. - Szerencsére nem csak fellángolás volt az ada­kozás az ünnepek táján, hanem azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások. így azután az év fo­lyamán több tucatnyi családnak segítettünk. Hol ruhacsomag ér­kezik, hol játékokat, élelmiszert, édességet kapunk, melyeket megpróbálunk mielőbb eljuttat­ni olyanokhoz, akiknek szüksé­gük van erre. Volt például egy hétéves kisfiú, aki nagyon szere­tett volna egy kerékpárt. Olyan szerencsésen alakultak a körül­mények, hogy néhány órán belül nem csak megfelelő biciklit tud­tunk keríteni, de olyan segítőt is, aki elvitte a családhoz. Ildikó szíve csücske egy Down-kóros kislány, akit egye­dül nevel az édesanyja, megle­hetősen szerény körülmények között. Bár az önkormányzat felajánlott számukra egy önkor­mányzati lakást, mivel emeletre kellett volna költözniük, nem tudták elfogadni. Ildikó egyszer saját kutyájával érkezett a csa­ládhoz, amely maradandó él­ményt jelentett a kislánynak, így most abban is segítettek, hogy saját kiskutyát kaphasson. Ugyanakkor a füredi segítő csoport nem csak a kisgyerme­keknek szeretne örömet szerez­ni, hanem az idős, elesett em­bereket is szeretné támogatni. Figyelnek a környezetükben élő elesett, beteg, egyedülálló idő­sekre is.- Azoknak, akik egyedül, be­tegen élnek, már egy bevásárlás, ügyintézés óriási segítséget je­lenthet - magyarázza a csoport vezetője. - Ók sokszor ugyan­olyan elesettek, mint a kis­gyermekek, és ugyanúgy nem tehetnek róla, hogy egy végig­dolgozott élet alkonyán kerülnek .kilátástalan helyzetbe. A tavalyi sikeres akciót meg­ismételve a füredi segítő csoport újra meghirdette a karácsonyi gyűjtést. Abban bíznak, hogy hasonló összefogást tapasztal­nak majd, mint az előző esz­tendőben. így aztán várják az otthon már feleslegessé vált gyermekruhákat, kisbabák gondozásához szükséges fel­szereléseket, játékokat, köny­veket, fejlesztő eszközöket, élel­miszereket, amelyek segítségé­vel szebbé, csillogóbbá tehetik majd a szerény körülmények között élő családok ünnepét. I Ön szokott jótékonykodni? Szavazzon hírportálunkon kedden 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Mi segítünk, hogy segíthessenek, hogy megvalósíthassák ötleteiket az új Néplap most különleges lehetőséget kínál mindazok számára, akik eddig nem tud­ták elmondani, bemutatni azon tevékenységüket, amely során nem szokványos módon segítik hátrányos helyzetű embertár­saikat. Kiadónk most teret biz­tosít arra, hogy megismertet­hessék tevékenységüket, bemu­* tassák segítő szándékuk ered­ményeiket. Ezzel nem csak is­mertséget szereznek, hanem a jövőben akár segítséget is kap­hatnak ahhoz, hogy tovább folytassák munkájukat, meg­valósítsák újabb ötleteiket, el­képzeléseiket. várjuk mindazok jelentkezé­sét, akik szeretnék megismer­tetni munkásságukat, közössé­gért végzett tevékenységüket, hogy mi egy megjelenő cikkel segítsük őket abban, hogy to­vább tudják folytatni kitűzött céljaikat! Jelentkezhetnek levél­ben - kiadónk postai címe: 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. - vagy elektronikus levél­ben: interju@szoljon.hu. Együtt többet tudnak tenni amint molnár Ildikó elmondta, a szervezés és lebonyolítás jelen­tős része rá és három közvetlen társára - Vincze Szilviára, Ro- nyeczné Csőke Máriára és Kap­ásáé Csőke Ildikóra - hárul. Az utóbbi időben azonban felerősö­dött az a gondolat, hogy a város­ban működő hasonló jótékonysá­gi tevékenységet végző szerveze­tekkel karöltve még többet tudná­nak segíteni. így felvették a kap­csolatot más szervezetekkel is, amelyek szintén évek óta szervez­nek ünnepek előtt adománygyűj­tést. Pár héten belül egy sportese­ményt rendeznek közösen, mely­nek nevezési díja és belépője egy­aránt felajánlott ajándék - könyv, ruha, játék - lesz majd. Gyáravatót tartott Szolnokon a Segura gazdaság A valenciai családi vállalkozás további fejlesztéseket tervez ► Folytatás az 1. oldalról- A lehető legjobb döntést hoz­ta meg a Segura Csoport ve­zetése, amikor az otthoni, spanyolországi székhelye mel­lett Magyarországon, és azon belül Szolnokon építette meg egyetlen európai gyártóüze­mét - hangsúlyozták a valen­ciai Segura fivérek. - Köszönet Magyarországnak, köszönet Szolnoknak és a hatóságoknak, hogy megteremtették azokat a feltételeket, melyekkel nyugodt gazdasági környezetben tevé­kenykedhetünk. Ez a biztonság pedig biztos alap arra, hogy az európai autógyártás egyre ma­gasabb színvonalú igényeit ki­szolgálva tovább fejlesszük a szolnoki gyárunkat - mondta Jorge Segura.- Ahogyan Magyarország 2010-ben felismerte, hogy kell kilábalni a gazdasági válság­ból, a Segura család és vállal­kozása ugyanúgy érezte, hogy a recesszióból a szerkezetváltás, a fejlesztés, a továbblépés a ki­vezető út - hangsúlyozta ezt már Szijjártó Péter. Az állam­titkár köszönetét mondott a csa­ládnak azért, hogy megértette az idők szavát, s Szolnokon nem leépített, hanem megerősítette termelését a legnehezebb idő­szakban. Szalay Ferenc polgármester a 2006-os évig tért vissza ün­nepi gondolataiban. Emlékei szerint ekkor találkozott több­ször is az idő közben elhunyt gyáralapító tulajdonossal, az idősebbik Francisco Segurá- val. Számos beszélgetést, majd egyeztetést követően a spanyol cég vezetője kijelölte Magyaror­szágot, Szolnokot a zöldmezős beruházás elindítására. Azóta a szolnoki Segura gyár Európa autógyártóinak legjelentősebb beszállítója, s miután - Szijjártó Péter gondolatmenetét folytat­va - Magyarországon telepített üzemeket a Mercedes, az Audi, az Opel, a Rába-Volvo és a Suzu­ki is, így hazánk lett az európai autóipar fellegvára. A felszólalók elmondták: miu­tán a Segura Csoport Kína és az Egyesült Államok felé is terjesz­kedik, közben meg kell erősíte­nie Európai jelenlétét is. Ennek érdekében a közeljövőben bő­vítik a szolnoki Segura gyárat, s újabb beruházásokkal nő ha­marosan az üzem termelékeny­sége, illetve folyamatosan több munkahelyet teremt majd a bő­vítés. Európa egyik legjelentősebb autóipari beszállítója, az F. Se­gura 2008 óta van jelen Szolnok Ipari Parkjában. A cég az autó­iparban tevékenykedő spanyol vállalat. A Segura cég összesen ezidáig 23 millió eurós befekte­tést végzett Magyarországon. ■ Mészáros Géza Zagyvarékas képekben. A szolnoki Tiszavirág Fotóklub alkotásaiból nyílt kiállítás a zagyvarékasi Móricz Zsigmond Művelődési Ház Galériájában. Az alkotók a települést örörkítették meg felvételeiken. Képünkön Gavaldik Zoltán látható az egyik fotójával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom