Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-14 / 215. szám
2013. SZEPTEMBER 14., SZOMBAT Armstrong visszaadta az érmét. Visszaküldte olimpiai bronzérmét a hétszeres Tour de France- győztes, de doppingügyei miatt sikereitől hivatalosan megfosztott Lance Armstrong. A 41 éves amerikai kerékpáros a sydneyi játékokon szerzett érmét már vissza is adta országa olimpiai bizottságának. Szolnoki szakemberek is bekerültek az elitbe sportpolitika Mint már a múlt héten beszámoltunk róla, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége elfogadta a kiemelt edzői programot, amelybe elsőre 26 sportágból 154 szakember került be a szakszövetségek előterjesztése alapján, egyelőre a szeptember 2. és január 31. közötti időszakra aláírva munkaszerződését. Az edzők főállásban kerülnek a Magyar Olimpiai Bizottság alkalmazásába, négy kategóriában, sportolóik eredményességétől (az olimpiai bajnoki címtől az utánpótlás Eb-győzelemig), valamint státusuktól függően 200 ezer és egymillió forint közötti havi jövedelemmel. A program a sikeres jövő záloga lehet, ha a legeredményesebb szakemberek számára stabil megélhetést nyújt - írta a Nemzeti Sport. Még akadnak apróbb, simításra váró gyűrődések, van, aki - klubedzőként aláírt szerződéssel rendelkezvén - inkább kimaradt a programból (merthogy másik államilag finanszírozott főállást a kiemelt edzői stal- lum mellé nem lehet vállalni), vagy mert sportági szak- szövetsége valamilyen okból HIRDETÉS nem terjesztette fel. Találni olyanokat is, akik a kívánt iskolai, szakedzői végzettségnek vannak híján, viszont az eredményesség alapján vitán felül helyük van a listán, így megfontolandó kivételt tenni velük. Mindenesetre a hosszú listán találunk szolnoki, vagy a városhoz kötődő edzőket is. Ilyenek Molnár Dezső (Tisza Evezős Egylet) és Czeglédi Gábor (Szolnoki Mezőgép Kajak-Kenu Klub), akik nap mint nap a megyeszékhelyen, nagyon eredményesen dolgoznak. A triatlonos Szabó Zita egykoron szolnoki színekben versenyzett. Kovács Gábor pedig Szajolban és Szolnokon nevelte a dzsúdókákat, köztük az egyik legeredményesebb Karakas Hedvig, aki ötödik lett a londoni olimpián. A MOB mindenesetre a szövetségektől bekért minden szükséges papírt egészen az erkölcsi bizonyítványig bezárólag annak érdekében, hogy csak a megfelelő jelölteket vegyék fel a listára, ráadásul már négy hónap múlva felül is vizsgálják a névsort. Be- és kikerülni pedig egyaránt lehet, elvégre a cél az, hogy a legméltóbbak vegyenek részt a programban. ■ MEGHÍVÓ ©SZÉCHENYI TERV A tehetséges szolnoki evezősök Tehetségnap Kedves Lányok/Fiúk! Tisztelt Hölgyem/Uram! A „Tisza” Evezős Egylet szeretettel meghív Titeket / meghívja Önt a „A tehetséges szolnoki evezősök”cimű TÁM0P-3.4.4/B- 11/2-2012-0008 azonosító számú projektjének tehetségnapjára és a Tisza Kupára. A rendezvény időpontja: 2013. szeptember 15.9-18 óráig A rendezvény helyszíne: Szolnok, Holt-Tisza, Evezős- és Kajak Kenu pálya A rendezvény programja: • Köszöntő: 0r. Császi Ferenc a Tisza Evezős Egylet elnöke és Molnár Dezső ügyvezető beszéde • Látványos evezős verseny 500m-es futamokkal • Futamok között interjúk neves evezősökkel • Vízi közlekedésszabályaival ismerkedhetünk meg • MolnárCsababeszéla tehetségesszolnoki evezősökről • Tehetségponttá alakulaz Egylet... információs stand • Nagyobb gyermekeknek evezős kvíz ajándékokért, kicsiknek kifestő, rajzverseny • A szíves érdeklődők a futamok közötti szünetekben és a verseny végén kipróbálhatják az evezést ATehetségnap és Tisza Kupa minden rendezvénye nyitott és ingyenes! Nemzeti Fejlesztési ügynökség www.uJszechenylterv.gov.hu 0« 40 43« 4M •YARORSZAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. Fény az alagút végén labdarúgás Szigetszeiitmiklósra látogat a Szolnoki MÁV FC Grúz Tamás (jobbra) és társai első bajnoki győzelmükre készülnek a Szigetszentmiklós otthonában A hét végén az ötödik fordulóval folytatódik a másodosztályú labdarúgó bajnokság. A Szolnoki MÁV FC együttese Szigetszentmiklóson lép pályára szombaton délután fél ötkor. Géléi József Azért már látszik a fény az alagút végén - gondolhatják a szolnoki együttes szurkolói. Mert bár kedvenc csapatunk beragadt a bajnoki rajton, négy forduló alatt csupán két döntetlenre futotta erejéből - miközben mindkét hazai összecsapását elveszítette -, a hétközi Ligakupa-meccsen gólzáporos győzelmet aratott a legjobbjaival felálló Békéscsaba ellen. Ez pedig mindenképpen bizakodással töltheti el a fanatikusokat.- Természetesen örülünk a szerdai, 4-0-s győzelemnek, ám azért én a hibákat is láttam - felelte érdeklődésünkre a pénteki edzés előtt a MÁV FC vezetőedzője, Kis Károly. - Támadójátékunk végre kezdett hasonlítani a tavasszal látottakhoz, a négy rúgott gól mellett számtalan helyzetet is kidolgoztunk, ám saját magunkat csapnánk be, ha nem ismernénk el, hogy védekezésben ismét követtünk el hajmeresztő hibákat. A Békéscsaba is könnyűszerrel betalálhatott volna a kapunkba, ám ezúttal szerencsénk volt. Erre viszont nem blazírtozha- tunk a hét végi bajnoki találkozón, sürgősen rendbe kell tennünk hátsó alakzatunkat.- Szigetszentmiklóson két okból kifolyólag sem számíthatunk könnyű mérkőzésre...- így van. Egyrészt műfüves-pályán lesz a meccs, ami mindenképpen a hazaiaknak kedvez, hiszen ők állandóan azon a játéktéren gyakorolnak, másrészt két meghatározó játékosomra sem számíthatok szombaton. Sipeki István sérülése nem javult annyit, hogy vállalni tudja a szereplést. Ha minden jól megy, talán a jövő hét elején kapcsolódhat csak be a közös munkába. Vári Barnabást a Kisvárda ellen kiállította a játékvezető, a fegyelmi bizottság pedig két bajnoki meccsre eltiltotta. Ennek ellenére az a véleményem, egy jó csapatnak bármilyen körülményekhez A megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokságban a harmadik forduló mérkőzésein léptek pályára a csapatok. A nagyiván rangadót nyert Kenderesen, így tatja vezető pozícióját. EREDMÉNYEK: TiSZaSZŐlŐS-JÓSZ- szentandrás 4-3, Kenderes-Na- gyiván 0-2, Lurkó Focimá- nia-Kengyel 1-3, Jászjákóhal- ma-Tiszaszentimre 1-2. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Ndgyi- ván 9,2. Tiszaszentimre 6,3. Kengyel 6,4. Kenderes 6,5. Tiszasző- lős 4,6. Jászszentandrás 3,7. Cserkeszőlő 1,8. Lurkó Focimánia 0,9. Jászjákóhalma 0 pont tudni kell alkalmazkodni. Nem is titkolom, nyerni megyünk Szigetszentmiklósra. Nagy szükségünk van már a bajnoki győzelemre, ha nem akarunk leszakadni a mezőny első felétől, nem elegek a döntetlenek. Eddigi idegenbeli meccseinA negyedosztály csapatai csak két bajnoki mérkőzésen vannak még túl. A Tiszabura ismét remekelt, hiszen 16 gólt helyezett el a kétpói egtyüttes kapujába eredmények: Tiszabura-Kétpó 16-1, Kunmadaras-Tiszaőrs 2-1, Berekfürdő-Bánhalma 2-2, Abádszalók-Besenyszög 2-3, Nagykörű-Kőtelek 1-1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Tisza- bura 6, 2. Kunmadaras 6, 3. Besenyszög 6, 4. Bánhalma 4, ő.Tiszaőrs 3, 6. Kőtelek 1, 7. Nagykörű 1, 8. Berekßrdö 1, 9. Abádszalók 0, 10. Kétpó 0 pont. ken, Tatabányán és Siófokon nem nyújtottunk rossz teljesítményt, de „csak” egy-egy pontot hoztunk haza. Most már kell mind a három.- Mennyire ismeri a mai vendéglátót, hiszen másik csoportból, Nyugatról kvalifikálta magát a mezőnybe?- Szokás szerint most is igyekeztünk feltérképezni ellenfelünket. Szervezett, masszív együttes, mely hozzánk hasonlóan a várakozásnál gyengébben kezdte a szezont, azaz mindent el fog követni, hogy otthon tartsa a három pontot. A Szigetszentmiklós ugyan 1-0-s győzelemmel kezdte az idényt a Cegléd ellen, ám azt követően vereséget szenvedett a Soprontól, a Balmazújvárostól, majd legutóbb a Gyirmóttól is. Ráadásul utolsó három mérkőzésén a kapuba sem talál be. Bár a szerdai Ligakupa-meccsen megtört a jég és két gólt is szereztek a „szigetlakok”, így is 4-2-re kikaptak a Puskás Akadémiától. Gólparádét rendezett a tiszaburai együttes Fradi-esély a BL főtáblára kézilabda Négy csapat küzd az egy továbbjutó helyért A hétvégén eldől, hogy a címvédő Győri Audi ETO KC mellett szerepel-e másik magyar csapat a női kézilabda Bajnokok Ligája főtábláján. A házigazda FTC-Ra- il Cargo Hungária az Érddel, a horvát Lokomotiva Zagrebbel, valamint a svájci Zuggal került egy selejtezőcsoportba. A népligeti négyes torna első helyezettje bekerül a BL legjobb 16 csapata közé. A második és harmadik helyezett a KEK-ben a 24 között folytathatja szereplését, míg a negyedik a KEK-ben a 24 közé jutásért játszik majd. A torna nagy esélyese az FTC, amely a most zajló idényben, bajnoki mérkőzésen szenzációs játékkal legyőzte a haTomori Zsuzsa, a Fradi gólzsákja zai porondon négy éve és hét hónapja veretlen ETO-t. Az Érd és a két külföldi alakulat helyzetét nehezíti, hogy az Elek Gyula Arénában, saját fanatikus közönségük előtt kellene legyőznie a zöld-fehéreket. A Fradi dolgát nehezítheti, hogy mindkét gólerős szélsője, Kova- csicz Mónika és Vérten Orsolya is sérüléssel bajlódik. A női BL-selejtező (Népliget, Elek Gyula Aréna): szombat, elődöntő: Érd-Zug (svájci) 15.00, FTC-Rail Cargo Hungaria- Lokomotiva Zagreb (horvát) 18.00. Vasárnap: a 3. helyért 14.00, döntő: 16.15. Mindegyik mérkőzést élőben adja a DigiS- portl Tv. ■ Felemás jászberényi mérleg Erdélyben ERDÉLYBEN, KOLOZSVÁRON szerepel a napokban a Fort- ress-Jászberény kosárcsapata. Az első meccsen 75-56-ra verték a szerb első ligás Pan- csevo csapatát. A folytatásban viszont 78-69-re kikaptak a Temesvár együttesétől. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. * Tel.: 56/418011. Nyitva mindennap B-21-lg S Szolnok, Szapáry utca 23. § Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9- 17-lg • tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy e közölt árfolymok délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamán nltozhatnak! Pénznem {1 egységre) Vétel EUR USD CHF 297,50 223.00 239.00 Eladás 302.49 229.49 245.49 Érvényben: 2013. szeptember 14. Befektetési aranyértékesités. Közületeket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGram nemzetközi pénztranszfer