Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-16 / 191. szám

2013. AUGUSZTUS 16., PÉNTEK TŰKOR - SZOLGALTATAS 15 A polgármester, kinek őse az „aradi 14.” lenkeyk Kecskeméti Nemzetőrség-névadó, a somi településvezető Lenkey Tibor hozzájárulásával Lenkey Károly nemzet­őr ezredes nevét vette föl a Kecskeméti Nemzetőr Egyesület Lenkey Tibor, a nagy történelmi múltú Lenkey család leszárma­zottjának hozzájárulásával - áll a hírekben. A nem­zetőrök a legutóbbi somi Sütifesztiválon is ott voltak, különdíjakat is átadtak. Fónai Imre- Lenkey János honvédtábor­nok, az „aradi tizennegyedik” és bátyja, Lenkey Károly nem­zetőr ezredes dédnagyapám nagybátyjai - mondja lapunk­nak Lenkey Tibor somi pol­gármester, aki 1990 óta vezeti Somogy megye névadó tele­pülését, történelmi felmenőit azonban eleddig szerényen „elhallgatta”.- Több Lenkey az országból és külhonból kezdeményezte korábban a Lenkey Társaság | Kulturális Egyesület megala- p kulását, melynek lányommal J alapító tagjai vagyunk. A két £ katona-Lenkey, János és Ká­roly, valamint édesanyjuk ugyanazon a helyen nyug­szik. A Kecskeméti Nemzetőr Egyesület a kecskeméti Kato­na József Parkban koszorúzta meg a minap Iványi-Grün- wald Béla festőművész mell­szobrát, aki 146 éve született az idén 784 éves Somban. Ter­mészetesen ott volt Lenkey Ti­bor is. A Lenkey fivérek pályafu­tása az abban a korban általá­nos gyakorlat szerint alakult. A 18. század végén és a 19. század elején egy elszegénye­dett nemesi családból szárma­zó fiatalembernek nem sok lehetősége maradt a „felemel­kedésre”. Választhatott a katonai, jo­gászi vagy papi hivatás kö­zött. Károly 1839-ben, miután letette a „korban szokásos cautiót”, melyet a császári-ki­rályi hadsereg tagjainak kel­Lenkey Tibor 65 éves, Makón született, több, mint ötven esztendeje él Somban. FŐKÖNYVTÁROS VOLT a siófoki városi-járási könyvtárban, klub- és könyvtárvezető, valamint ma­gyar-történelem szakos tanár a siófoki szakmunkásképző isko­lában. később tizenhárom éven át az MHSZ városi-járási titkáraként dolgozott. A siófoki Ezüstpart szállodá­ban rendészeti vezetőként tette a dolgát. 1990 óta Som polgármestere, 2007-ben Somogy Polgáraiért díjas. két gyermeke van, hobbija a rádióamatőrködés. lett nősülés esetén letenni mintegy biztosítékként, hogy rangjának megfelelő életszín­vonalat tud biztosítani jöven­dő családjának, lemondott tiszti rangjáról, és kilépett a hadseregből. Azzal az elhatározással vo­nult nyugalomba, hogy örökre búcsút mond a katonai pályá­nak. De nem így történt. Az 1848-as lelkesedés őt is elra­gadta, s mint annyi más kor­társa, ő is belépett a nemzet­őrségbe. 1848. június 19-től Lenkey Károly (1802-1874) Heves megye egyik nemzetőr őrnagya, majd rábízták a me­gyebeli nemzetőr alakulatok kiképzését. Lenkey János (1820-1849) 1826-ban lépett a Württem­berg huszárezredbe, mint hadapród; 1848-ban ugyan­azon ezredben százados volt, s Galíciában állomásozott. A hazai mozgalmak hírére a század legénysége a „Magyar- országba jövetelre határoz­ta el magát s tisztjeit is erre birta”. 1849. áprilisában a komáromi vár parancsnoká­vá nevezték ki, de nemsokára Guyonnal váltották fel. 1849 nyarán bízták meg újra a Tisza körül alakult lo­vashadosztály vezetésével; később az aradi börtönbe hur­colták, ahol megőrült, a kivég­zéstől halála mentette meg. Károlyt 1848. augusztusá­ban a rácok ellen Verbász alá küldték. Itt azonban csakha­mar éles súrlódásokba keve­redett Bechtold tábornokkal és gróf Castilioni huszárezre­dessel; visszahívták tehát He­ves vármegyébe zászlóaljával együtt. A korabeli feljegyzések szerint az önkéntes nemzet­őrökkel az is volt a baj, hogy fél szemmel hazafelé kacsint­gattak. 1848 különösen jó termésű esztendő volt, kivált a szőlőtermés volt kiugróan magas. A nemzetőröket így jobban érdekelte a várható szüret eredménye, mint a ka­tonáskodás. Jellemző példa erre, hogy 1848. szeptember 28-án Lenkey Károly őrnagy a szüretre való tekintettel a nemzetőrök gyakorlatozását előbb október 16-ig, majd ok­tóber 12-én újabb két hétre, október 24-ig felfüggesztette. Lenkey Károly 1848 decem­berében a Schlick ellen indí­tott hevesi önkéntes lovascsa­pat parancsnoka volt. Lemon­dása akkor következett be, amikor Kossuth 1848 decem­ber végén eszéki dandárpa­rancsnokká akarta kinevezni. A szabadságharc vérbefojtása után két hónapig Egerben buj­kált, majd mégis önként felad­ta magát. Őt is, akárcsak öccsét, Arad­ra vitték. Mindkét Lenkeyre halálos ítélet várt, azonban János elméje a fogva tartás szörnyű körülményei miatt elborult, és rövidesen meg is halt, Károly golyó általi halá­los ítéletét pedig tizenkét évi, vasban töltendő fogságra vál­toztatták. Ám, a várfogságból 1853 során kegyelem folytán megszabadult. A Vasárnapi Újság 1874. május 31-i száma adott hírt Lenkey Károly haláláról, egri temetéséről, s méltatta a két Lenkey fivér érdemeit. Azt is írta Károlyról: „A kormányzó, kihez elégtételhez folyamo­dott, azon ajánlattal igyekvék őt kiengesztelni, hogy tábor­nokká nevezi ki, de Lenkey ezt visszautassá s a szadság- harcz végéig ezredes maradt, bár Kossuth később, a Tiszá­nál vívott csaták közben ismé­telte ezt az ajánlatot.” Ügyeletes patika Szolnok, ma a Fehér Kereszt Patika (Baross út 5.) az ügye­letes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 551 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 736 centiméter, duzzasztott, a víz­hőfok 26,2 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -320 centiméter, apadó, Szolnoknál -269 centiméter, apadó, a víz 25,8 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 99 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál-121 cen­timéter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tá­jékoztatása szerint a 4627-es, 31-es, 4-es, 442-es utak egyes szakaszain, Kengyel, Tiszate- nyő, Törökszentmiklós, Mes­terszállás, Öcsöd, Tiszafüred, Jászberény, Jászjákóhalma, Jászapáti, Hunyadfalva, Nagykörű belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos autók elhelyez­kedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Önmagunk szakadéka fölött átkelni, ehhez nagyobb bátorság kell, mint a csatatéren.” (Temesi Ferenc) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Ely- sium-Zárt világ (16) 11.15,13.30,15.45, 18.00,20.15,22.30. Farkas 3D (16) 20.00. Gru 2 (6) 10.45. Gru 2,3D (6) 13.00. Hupi­kék törpikék 2,3D (6) 11.00,15.30,17.45. Hupikék törpikék 2 (6) 13.15. Nagyfiúk 2. (12) 17.15,21.45. Red 2 (16) 15.00,19.30, 22.30. Repesik (6) 12.30. Repesik, 3D (6) 10.30.14.30.16.30.18.30.20.30. Tűz- gyűrü (12) 22.30. TISZApART mozi: Repesik 3D-ben (6) 16.30 SZÜNIDEI MATINÉ, Bogyó és Babóca -13 mese (0) 17.00 SZÜNIDEI MATINÉ, Senki többet (12) 18.00, Havanna, szeretlek! (16) 18.00, Hogyan nevezzelek? (12) 18.15, Mielőtt éjfélt üt az óra (12) 20.00, Szerelem (16) 20.15, Q - Érzékek Birodalma <18)20.15. CSALÁDI KALANDTÚRA SZANDASZŐLŐS. ASzandai Nyár programsorozatot a Családi Kalandtúra zárja. Ma 17 órától a Lengyel Antal téren és Szandaszőlős központi területén ismét hétpróbás kalandra invitálják a családokat az erő, ügyesség, leleményesség, bátorság, csapatszellem, Fortuna, gyorsaságjegyében. Az állomásokon végrehajtott feladatok nagy­szerű szórakozást kínálnak minden nevező csapatnak. VÉRADÁS ABÁDSZALÓK. Az általános iskolában ma 8 óra 30 perctől 12 óra 30 percig adhat vért a lakosság. JÁSZBERÉNY. A Tescóban ma 14 órától 18 óráig várják a véradókat. KIÁLLÍTÁSOK SZOLNOK. Augusztus 21-én 17 órától várnak minden érdeklődőt Bráda Tibor Mun- kácsy-díjas festőművész Tengerek és sziklák című kiállítására a Szoboszlai Galériába. A tárlatot megnyitja Verebes György festőmű­vész. A kiállítás október 12-ig tekinthető meg, keddtől péntekig 10 órától 17 óráig, illetve szombaton 10 és 13 óra között. NAGYKÖRŰ. Ferencz János Négy évszak cí­mű természetfotó kiállítását augusztus 31-ig tekinthetik meg. JÁSZÁGÓ. A Hadiutakon című első világ- háborús Doberdó környéki emlékhelyeket bemutató fotókiállítás a jászágói művelődési házban augusztus 17-én 10 órakor nyílik a falunap alkalmával. Tárlatvezetést tart dr. Ur- bán László jászsági származású történész. HANGVERSENY SZOLNOK. Ma 20 óra 30 perctől ope­rett-musical és retro estet tart a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a Tiszai Hajósok terén. Vezényel: Hámori Máté. Augusztus 24-én Carmina Burana-est lesz. Vezényel: Izaki Maszahiro. VÁROSHÁZI EST MARTFŰ. Augusztus 18-án 19 órától az Ezerarcú harmonika című előadásra várják az érdeklődőket a városházán. ABÁDSZALÓKI NYÁR ABÁDSZALÓK. Ma 21 órától a Fesztivál­színpadon a Lord együttes koncertezik. Holnap az Ossian ad koncertet 21 órától. Augusztus 18-án 21 órától az Ocho Macho áll színpadra. Augusztus 20-án a Tisza-tó Strandon Mórától rendezik a „Ki a legény a gáton" erősemberek versenyt. Este kilenc órától a Fesztiválszínpadon szezonzáró lesz, ahol az Apostol koncertezik. A tűzijáték tíz órakor kezdődik. KONCERT MARTFŰ. Augusztus 18-án 19 órától a Orosz Zoltán harmonikaművész, az „Ezerarcú harmonika...” című koncertjét hallgathatják meg a Művelődési Központban. Augusztus 19-én 20 óra 30 perctől a Cimbaliband kon­certezik. BABATORNA SZOLNOK. A Verseghy Ferenc Könyvtár gyermekkönyvtárában augusztus 30-án 10 órától bukfenc babatomát tartanak. Foglalko­zásvezető: Barnáné Szűcs Andrea, óvónő. Az Új Néplapban szereplő programok, műso­rok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További progra­mok a Szoljon.hu hírportálon olvashatóak. HÉT VÉGI ORVOSI ÜGYELETEK A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK ME­GYEI KORMÁNYHIVATAL NÉP­EGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVÉNEK TÁJÉKOZTATÁSA: SZOLNOK. Felnőttügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház terüle­tén) 1:373-373. Gyermekorvosi ügyelet: Szolndk, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kór­ház területén) T.: 423-102. Ellátási terület: Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykö­rű, Szajol, Szászberek, Szolnok, Rákóczi- falva, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Besenyszög, Zagyvarékas. FOGORVOSI ÜGYELET: SZOMBAT, MUNKASZÜNETI ÉS ÜNNEPNAP 7-TŐL15 ÓRÁIG. Szolnok, Temető u. 1. Tel.: 210-130. Ellátási terület: Beseny­szög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szászberek, Szolnok, Rákóczi- falva, Rákócziújfalu, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Szajol. JÁSZBERÉNY. Orvosi ügyelet: ünnep és munkaszüneti napokon 8 órától más­nap 8 óráig. Felnőtt-és gyermekorvosi ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Jászárokszállás, Jászágó. JÁNOSHIDA. Orvosi ügyelet 8 órától első munkanap 8 óráig, Jánoshida, Fő út 49. Tel.: 57/458-404. Ellátási terület: Já­noshida, Alattyán, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászladány, Jászalsó­szentgyörgy. JÁSZFÉNYSZARU ÉS PUSZTA- MONOSTOR. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szálkái u. 5.1:06-37/341-040. JÁSZAPÁTI. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapáti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443- 421. Ellátási terület:Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jásztelek. KARCAG. Orvosi ügyelet: Karcag, Szé­chenyi sugárút 27., t.: 59/300-235, OMSZ 56/221-304,104. Ellátási terület: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. KISÚJSZÁLLÁS. Orvosi ügyelet: Kisúj­szállás, Nagy Imre út 6/A, tel.: 59/520- 623,20/9326-117. Ellátási terület: Kisúj­szállás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUNSZENTMÁRTON. Orvosi ügyelet: Kunszentmárton, Mátyás kir. u. 21/A, telefon: 461-235. Ellátási terület: Kun­szentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszakürt, Cserkeszőlő. TISZAFÖLDVÁR. Orvosi ügyelet: Tisza- földvár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470- 424,06-20/958-4969. Ellátási terület: Tiszaföldvár, Martfű, Nagyrév, Tiszainoka, Rákócziújfalu, Cibakháza, Kengyel, Ti- szatenyő. MEZŐTÚR. Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Telefon: 56/550-472, 30/415-7085. Ellátási terület: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapot megelőző nap 18 órától az első munkanap 8 óráig. Tiszafüred, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221-304,104. Ellátási terület: Tisza­füred, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaszentimre, Tomajmonosto- ra, Tiszaderzs. ABÁDSZALÓK, TISZABURA. Orvosi ügyelet: Abádszalók, Deák F. u. 16. T.: 59/355-303. KUNHEGYES. Orvosi ügyelet: Kunhe­gyes, Dózsa Gy. út 4.1:59/326-800. TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Orvosi ügyelet: munkanapon 17 órától reggel 7 óráig, valamint munkaszüneti, ünnepnap és hét­vége 7 órától másnap 7 óráig. Törökszent­miklós, Kossuth út 126. Tel.: 56/221- 304. Ellátási terület: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszabő. Fogorvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapon 15-19 óráig: Törökszentmiklós, Fáy Itp. 7. ép. 2. Ih. fsz. 2. T: 56/333-958. Ellátási területe: Törökszentmiklós. FEGYVERNEK. Orvosi ügyelet: munka­nap 16 órától reggel 8 óráig, valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 8 órától másnap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Fel- szabadulás u. 128/A. T.: 20/388-9787, 56/556-038. Ellátási terület: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszaroff, Tisza- gyenda. TÚRKEVE. Orvosi ügyelet: Túrkeve, Szé­chenyi u. 5. T.: 361-258,30/627-2989. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt az idén... 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma volt az idén... 8.00 Akutális 8.30 Téma volt az idén... 8.55 Aranykosár 10.00 Legizgalmasabb mérkőzések - Szolnoki Olaj KK-Zadar 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma volt az idén... 13.00 Elixir 13.30 Kultúrkor- zó 14.00 Aktuális 14.30 Téma volt az idén... 15.00 Szövegek beszélgetése 16.00 Múzeumi Szabadegyetem 17.00 Örökségünk 17.30 Zjáner 18.00 Sajtó­asztal 19.00 Aktuális 19.20 Napi üze­net 19.30 Fórum 20.00 Aktuális 20.30 Téma volt az idén... 21.00 Kultúrkorzó 21.30 Fórum 22.00 Sajtóasztal 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Éb­redj, Szolnok! Ladoniczki Danival, Bagi Timivel és Dombóvári Istvánnal 10.00­15.00 Fülbevaló! A megbízható munka­társ, Csibrán Szilvia 15.00-19.00 Dél­utáni csokoládé Túróczi Imrével 19.00­20.00 Trend Bagi Timivel 20.00-24.00 Disco's Hit Bárány Attilával www.szolnokfm.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító infor­mációk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánság- műsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák ked­vencei 20.00-24.00 Party cafe - Klub­kedvencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice: benne, minden hétköznap 8.40-től „Reggeli Moni­tor" napindító gazdasági hírek 11.00 Amade20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután. 18.00 „Kapcso­lódjunk” Novák Péter kultúrműsora, 20.00. Mix Akták - ismétlése, 21.00 Antonio's Funky - ismétlés, majd non-stop zene szombat reggel 8 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom