Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-03 / 180. szám

ÉP* KOZELET A Himalájában eltűnt hegymászóról, Csíkszereda szülöttéről nevezték el a város sportcsarnokát - számolt be az ünnepségről a Hargita Népe. Jelen volt a Kancsendzönga- , csúcsot megjárt hegymászó családja. .Csíkszereda így állít emléket az első székely-magyar­nak, aki a legmagasabbra jutott” - mohdta egyebek között Ráduly Róbert polgármester. JÉ Gyertyagyújtás Az Emmi parlamenti államtitkára is gyertyát gyújtott a roma holokauszt nemzetközi emléknapján Budapesten, a Holokauszt Em­lékközpontban elmondott beszéde után. Doncsev András azt mondta: augusztus 2-án emlékezünk a 69 évvel ezelőtt az auschwitz-birkenaui kon­centrációs táborban meggyilkolt háromezer roma emberre, azokra tízezrekre, akiket Magyarország 1944. március 19-ei német megszállását kö­vetően otthonaikból koncentrációs táborokba hurcoltak, és mindazokra, akik azóta estek a fajgyűlölet áldozatául, mint a négy évvel ezelőtt ezen a napon meggyilkolt kislétai roma asszony. „Minden demokratának, aki elítéli az utópisztikus rendszereket, amelyekben az eszteienség diadalmas­kodik és hamis remények változnak végül hadseregekké, kötelessége ma is emlékezni és emlékeztetni” - fogalmazott. Mellette több felszólaló is a kisebbségek védelme mellett érvelt. A megemlékezésen Sánta Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas hegedűművész lépett fel zenekarával. Nem úszta meg Silvio Berlusconi ítélet Egyéves börtönbüntetését otthon is eltöltheti a volt olasz kormányfő HÍRSÁV EU-sátor a Sziget fesztiválon idén is jelen lesz az unió a Sziget fesztiválon, ahol a European Meeting Point sátorban várják az érdeklő­dőket. Olyan témákról lehet ismereteket szerezni, mint az EU-állampolgárok jogai, tanulási ösztöndíjak vagy a munkavállalás. ■ MTI Társadalmi vita lesz az új bv-kódexről HAMAROSAN ELKEZDŐDHET az új büntetés-végrehajtási kódex társadalmi vitája, a jogszabályt decemberben fogadhatja el az Ország- gyűlés - jelentette be Felkai László belügyi államtitkár Szegeden. Nagyobb szerepet kapna a fogvatartottak tár­sadalmi visszailleszkedésé­nek elősegítése. «MTI MSZP-Együtt-PM: egyeztetési forduló mind a 106 egyéni választó- kerület lehetséges jelölt­jeiről szó volt, de megálla­podás még nem született az MSZP és az Együtt-PM pénteki egyeztetésén. Mi­vel korábban megosztották egymással jelöltnévsorukat, most végigmentek ezen kör­zetenként, és értékelték az adott választókerület ellen­zék esélyeit. «MTI Egy gépjárműhiteles is pert nyert A lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. üzletszabály­zatainak számos pontját érvénytelenítette a Szegedi Törvényszék nem jogerős ítélete - idézi a penzcent- rum.hu a Magyar Nemzetet. Az általános szerződési feltételekben határozták meg az árfolyamváltozás fizetéséről szóló szabályait, a bíróság úgy véli, nem egy­értelmű, hogy ezt a költsé­get kamatként vagy pedig árfolyamváltozásként kérik az adóstól. Ezt a gyakorlatot tisztességtelennek mondta ki a törvényszék. ■ AS „Megfosztot­tak szemé­lyes szabad­ságomtól és jogaimtól, de a politi­ka színterén maradok” - kommentálta Silvio Berlusconi azt, hogy a római semmitőszék csütörtök este harmadfokon is elítélte adócsalás miatt. A volt miniszterelnök persze nem így látja. Mint videoüzenetében fogalmazott: „a Mediaset cso­portban soha nem történt adó­csalás, soha nem léteztek titkos bevételek, családom tagjai soha még egy hamis számlát sem állítottak ki”. A vád szerint a Berlusconi médiavállalkozásait tömörítő cégcsoport a kilencve­nes évektől a valós árnál jóval többet tüntetett fel amerikai fil­mek sugárzási jogának megvé­telekor, a különbözeiét pedig a cégvezetők számláikra utalták. A politikus ezzel szemben úgy véli, 1992 óta a „kommunista” ügyészség üldözésének áldoza­ta, és hogy nem ezt érdemel­né. És ha már - többnyire saját tévécsatornáin - beszélt, azt is bejelentette, a „szabadságért folytatott küzdelme” követke­ző lépése a Forza Italia! (Hajrá, Olaszország!) párt újjászerve­zése lesz. „Éljen Olaszország! Éljen a Hajrá, Olaszország!” - zárta beszédét. Berlusconi számára az ítélet viszonylag kedvező. Az első- és másodfokon döntő bíróság ugyanis nem csak négy év bör­tönt szabott ki rá, hanem egyút­tal öt évre eltiltotta közhivatal betöltésétől is. A semmitőszék ez utóbbi mellékbüntetést fe­lülbírálta, és másodfokra utal­ta vissza. így pedig kérdéses, megfosztják-e mentelmi jogá­tól, és ha igen, mikor az olasz parlament felsőházában képvi- selősködő volt kormányfőt. A másik, jóváhagyott bün­tetési tétel, a négyéves bör­tön pedig valójában egy év a 2006-ban elfogadott amnesz­tiatörvénynek köszönhetően. Ráadásul korára és büntetlen előéletére való tekintettel azt sem kell rács mögött töltenie Berlusconinak. Eldöntheti, há­zi őrizetben vagy közhasznú munkával teljesítse a bünte­tést. És nem is kell azonnal megkezdenie, az olasz sajtó szerint hónapok is eltelhetnek akár a szenátusi döntésig, akár „börtönbüntetésig”. Ennél is nagyobb kérdés az olasz kormány sorsa. Az orszá­got jelenleg egy kényszerházas­sághoz hasonlítható nagykoa­líció irányítja, Berlusconi párt­jának, a Szabadság Népe (PdL) azonban már korábban jelezte, ha harmadszor is elítélik veze­tőjüket, kilépnek ebből. Ehhez képest a PdL az ítélet után to­vábbi támogatásukról biztosí­tották a kormányt, miközben az ellenzék szerint a balközép Demokrata Pártnak „erkölcsi kötelessége”, hogy megszakít­sák a kapcsolatot az adócsalá­sért elítélt Berlusconival. Enrico Letta miniszterelnök a döntés után közleményben hangsúlyozta, a pártérdekek­kel szemben Olaszország érde­keit kell szem előtt tartani. Teg­nap, a kormányülés után már határozottabb volt: kijelentette, a törvények értelmében Ber­lusconi elveszítette parlamenti mandátumát és nem választha­tó újra. Hozzátette: ez az a pilla­nat, amikor „mindenkinek vál­lalnia kell saját felelőségét úgy, hogy az ország érdeke kereked­jen felül. Olaszországnak nem az az érdeke, hogy feleméssze magát.” ■ AS Szeptemberiben rendezhetik a magániskolák finanszírozását „bizakodásra adhat okot, hogy a kormányzat szerint szeptem­berben rendezik a nem állami fenntartású intézmények finan­szírozását” - nyilatkozta la­punknak a Leg a Láb Alapfokú Művészeti Iskola vezetője. Sza­bó Csaba elmondta: tavaly óta csak kevés magán- és alapítvá­nyi iskola kap kiegészítő támo­gatást a halmozottan hátrányos, rászoruló vagy sajátos nevelésű igényű gyerekek iránt, amire sok intézmény alapozta a mű­ködését 2006 óta. Szerinte, ha nem lesz új jogszabály, sokuk csődközeli állapotba kerül­het. A Békés, Hajdú-Bihar és lász-Nagykun-Szolnok megyék­ben, 16 településen működő in­tézményük 840 gyermeket ok­tat, főként néptáncra. Közülük több mint 500-an hátrányos és halmozottan hátrányos helyze­tűek, akik után korábban mint­egy 30 ezer forintos kiegészítő támogatást kaptak évente. „En­nek elmaradása súlyos anyagi gondokat okoz, de továbbra is folytatjuk tevékenységünket, amihez segítségre van szüksé­gük” - hangoztatta Szabó. Az iskola több levelet is írt a kormányzatnak, amit polgár- mesterek is támogattak. A tárca azt válaszolta, hogy utólag nem lehet már támogatni a,ppm ál­lami oktatási intézményeket. A kiegészítő támogatások elmara­dása után ugyanis egy pályáza­tot írtak ki 480 millió forintos összeggel. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete la­punknak azt sérelmezte, hogy nem szakmai alapon történt az elbírálás, a 264 intézményből csak 25-öt támogattak. Az iskola több országgyűlési képviselő segítségét is kérte. Közülük a fideszes Erdős Nor­bert írásbeli kérdésére Doncsev András államtitkár azt közölte, szeptemberre várható a nem állami fenntartású intézmé­nyek finanszírozását biztosító jogszabály, ami minél szélesebb mozgásteret biztosíthat a ki­emelkedő szakmai munkát vég­ző fenntartók támogatására. ■ É. S. Félnek az egészségügyiek a HIV-fertőzéstől 6,5 milliárddal támogatták a Forma-l-et turisztika Ötmilliárd marketingre, pénzt kapott a budai Várbazár makettje is számos egészségügyi szolgál­tató nem lát el fertőző betege­ket, különösen HlV-fertőzötte- ket. Ez alapjogokat és az embe­ri bánásmód alapelvét is sérti, a jogszabályokkal is ellentétes - hívja fel a figyelmet az egész­ségügyi államtitkárság az ÁNTSZ honlapján. Az Egyenlő Bánásmód Hatósága március­ban marasztalta el a Közpon­ti Stomatológiai Intézetet a HIV-fertőzöttek és az AIDS-sek hátrányos megkülönböztetése miatt: megtagadták fogásza­ti és szájsebészeti ellátásukat. Bármely beteg szenvedhet fer­tőző betegségben, ők ugyan­olyan veszélyt jelentenek, mint az előbbi betegek. Ezért be kell tartani a munkavédelmi szabá­lyokat és használni kell a védő­eszközöket - hangsúlyozza töb­bek között az államtitkárság. Európában évente több mint 1,2 millió egészségügyi dolgo­zó szúrja vagy vágja meg ma­gát munkája során. A szakdol­gozói kamara felmérésében a válaszadók több mint fele jelez­te, hogy tűszúrásos baleset érte az elmúlt egy évben. Harminc kórokozóval fertőződhetnek meg a dolgozók ily módon. A leggyakoribb vírusfertőzések közül azonban annak a kocká­zata, hogy HIV-vel fertőződjön valaki, mindössze 0,3 százalék, míg a Hepatitis-B-fertőzésé el­érheti a 30 százalékot. ■ H. É. Az eredetileg tervezett 11 mil­liárd helyett tavaly 12,264 mil­liárd forintot költöttek el a tu­risztikai célirányzatból - derül ki a nemzeti fejlesztési minisz­ter egy írásbeli kérdésre adott válaszából. Németh Lászlónét az MSZP-s Garai István Le­vente kérdezte a 2012-es költé­sekről. A tárcavezető közölte, a legnagyobb tételt a Forma-1 Magyar Nagydíj 2012. rendezői jogdíjának, közvetítői jogdíjá­nak felére, illetve a versennyel összefüggő feladatokra költöt­ték, összesen 6,446 milliárd forintot. A második legnagyobb ösz- szeget marketingtevékenység­re fordítottak, összesen 5,07 Telt házat vonzott az idei nagydíj, jót tett az országimázsnak milliárd forintot, de idesorolták a szúnyogirtást is. A sármel­léki repülőtér újranyitására 150 milliót, a debreceni repü­lőtér 2012. évi üzemeltetésére 49,265 milliót adtak. A nemzetközi, országos tu­risztikai vonzerővel bíró kultu­rális, gasztronómiai rendezvé­nyek támogatására 100 millió forintot adtak. Ugyanennyit kapott a Túraautó Világbaj­nokság is. A Várbazár makett elkészítését 4,445 millióval tá­mogatták. Az állami tulajdonú nemzeti tanúsító védjegyek (fa­lusi szálláshelyekre) szakmai szervezeteken keresztül törté­nő bevezetésének támogatása 9 millió forintba került. ■ É. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom