Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-01 / 178. szám

4 JÁSZSÁG 2013. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Népszerűek a bolhapiacok válság Olyan értékesítési terek bontakoznak ki, ahol mindenki jól jár Jánoshidán a könyvtár kiárusításán olcsón lehet könyveket venni. Szőke Albert László és unokái - Hédi, Rebeka és Kristóf - meséket, regényeket válogattak. Újra áll az összefogással felújított Alavander-kereszt KEZDEMÉNYEZÉS Jászboldog- házán néhány hónappal ezelőtt civil kezdeményezés indult a szolnoki út mellett 1832-ben felállított Alavander-kereszt felújítására. 1926-ban Túróczi Antal és felesége újíttatta fel a keresztet. Az elmúlt években azonban fokozatosan romlott a kereszt állapota, 2008-ban pedig összedőlt. Erős talpazata a helyén maradt, a kereszt da­rabjai pedig a jászboldogházi plébánia udvarára kerültek. Az Alavander-kereszt tulajdo­nosa a jászboldogházi római katolikus egyház, amely támo­gatta a civil kezdeményezést a kereszt felújítására. A kereszt újjáépítésének munkálatai tavasszal kezdődtek el és jú­nius 8-ától újra áll a kereszt a szolnoki út mellett. A kereszt felszenteléséig felhelyezik a márványtáblákat, kialakítják a környezetet. A keresztet ünnepélyes keretek között au­gusztus 31-én az Elszármazot­tak Találkozója napján, délelőtt fél tízkor szentelik fel. ■ Kozossegerosito nagymama-unoka találkozó szórakozás Jásziványon immár tizenhetedik alkalommal szer­vezték meg a nagymama-unoka találkozót a nyári szünidőben. A találkozó célja, hogy a fiata­labb és idősebb generációk kö­zelebb kerüljenek egymáshoz, felhőtlenül szórakozzanak, erősítsék a helyi közösséget. A jó hangulatú napot reggel tornával alapozták meg. A rendezvényen anyukák, nagymamák, sőt még dédszülők is és unokák külön­böző ügyességi vetélkedőben tették próbára erejüket és tudá­sokat. A tornát követően frissen, fiatalosan kezdetét vette a kincs­keresés, palacsintasütő, tojás- és krumplihámozó verseny, ízjáték, puffancsevő- és babválogatóver­seny. A finom falatokat a hagyo­mányoknak megfelelően a nagy­mamák készítették el az unokák ízlésének megfelelően. A közös ebéd, a test táplálása után szelle­mi vetélkedőben, ügyességi já­tékokban a szellemet is edzették a résztvevők. Gazdasági válság idején virágzásukat élik a bolha­piacok, börzék, kiárusítások, amelyekkel a helyiek egy­mást segítik. A Jászságban is több kezdeményezés indult a feleslegessé vált, de használ­ható tárgyak értékesítésére, cseréjére. Vajon hol lehet ma ötven forintért könyvet venni? Illés Anita A jánoshidai faluház és könyv­tár óriási könyvvására hívja az érdeklődőket az egyik kö­zösségi oldalon. Az intézmény­ben a könyvtárból kiselejtezett könyveket árusítják ki, hogy új könyveket tudjanak vásárolni a kiárusításból befolyt összeg­ből. A faluház nagytermében asztalokon sorakoznak témán­ként szétválogatva a régi, ki­selejtezett könyvek. Meseköny­vek, történelmi, szépirodalmi könyvek, regények, szakköny­vek várnak új gazdára. Ami­kor a kiárusításon jártunk, a mesekönyveknél nagy volt az érdeklődés, három gyermek vá­logatta, lapozgatta a régi köny­veket. - Az unokákkal már vá­sároltunk könyveket - mondja Szőke Albert László, jánoshidai nyugdíjas. - Nagyon szeretnek olvasni. Jó ötletnek tartom a ki­árusítást, mert itt mindenki jól jár. A könyvek ugyan régiek, de ötven forintért ma is használ­ható tudáshoz, történetekhez jutunk. Nemcsak az a jó, hogy olcsók a könyvek, hanem a ke­resgélés élménye is - mondja a nyugdíjas, miközben az uno­kái - Hédi, Rebeka és Kristóf - a mesekönyveket válogatják.- Tavaly decemberben kap­tunk egy levelet a megyei könyvtártól, hogy csatlakozni lehet a Könyvtári Szolgáltató Rendszerhez - mondta Szöl- lősiné Pintér Krisztina, a já­noshidai faluház és könyvtár a bolhapiactól kisebb, csalá­diasabb hangulatú a Magyar- országon is egyre népszerűbb garázsvásár, mely az angol­száz országokból indult hódító útjára. Házi bolhapiacnak, kerti vásárnak is nevezik és főleg nagyobb városokban kedvelt. Jászberényben is el­indult már a kezdeményezés, az interneten, közösségi olda­vezetője. - A könyvtár csatla­kozott a rendszerhez és kap­tunk támogatást rendezvények szervezésére, dokumentumvá­sárlásra. Feltétele volt a könyv­tár állományának tisztítása, amelyhez segítséget kaptunk a megyei könyvtártól. Az állo­mány felmérése során annak 40 százalékát kellett kiselej­tezni. Korábban is volt már ki­árusítást, de több ezer kötet kiselejtezésére még nem került sor. A régi könyvek értékesíté­séből új könyveket szeretnénk majd vásárolni. A lakosok kö­rében népszerű a kiárusítás, mert már ötven forintért tud­nak könyveket venni. Sokan keresik a régi szakkönyveket, mesekönyveket, kötelező ol­lakon bukkanhatunk rá, hogy éppen ki, hol, mikor szervez garázsvásárt. A kerti vásár rendezésének szabályai közül lényeges, hogy nincs bejelenté­si kötelezettség, mert saját te­rületen, magánrendezvénynek számít és 800 ezer forint éves bevételig adózni sem kell a ga­rázsvásárból befolyt bevétel után. vasmányokat - tájékoztatott a könyvtár vezetője. A jános­hidai faluház és könyvtárban szerveztek már babaruha- és felnőttruha börzét, bolhapiacot is, ahol fontos kritérium, hogy a résztvevő árus helyi legyen és hivatalosan ne foglalkozzon használt ruha értékesítéssel. Jászárokszálláson néhány hónapja szervezték meg az első bolhapiacot az önkormányzat kezdeményezésére. - A bolha­piac megszervezésének célja az volt, hogy teret biztosítsunk a lakosok használt, megunt tárgyainak, eszközeinek érté­kesítésére, amelyek másoknak hasznosak lehetnek - tudtuk meg Gergely Zoltán polgármes­tertől. - A helyiek kis pénzért juthatnak számukra értékes dolgokhoz. A piacfelügyelővel egyeztetve indítottuk el a bol­hapiacot, amely még bontogat­ja szárnyait és tapasztalatokat gyűjtünk. A kezdeményezést elősegítette az is, hogy a szemét- szállítási díjból kevesebb pénz folyik be, veszteséges szolgál­tatássá vált, így a lomtalanítást a korábbi minőségben nem tud­juk elvégezni. A lomtalanításra szánt dolgok a bolhapiacon cse­rélhetnek gazdát - tájékoztatott a városvezető. HÍRSÁV Elkezdődött a rekultiváció JÁSZALSÓSZENTGYÖRGYÖNjú­lius közepén elkezdődtek a felhagyott hulladéklerakók rekultivációjának munká­latai. A beruházás célja a településen a közel 13 300 négyzetméter felületen le­rakott hulladéktömegből a további szennyezés-kimo- sódás megakadályozása, a talajerózió elleni védelem kialakítása és a tájbaillesz- tés megvalósítása. A fejlesz­tés Jászalsószentgyörgyön több mint 41 millió forintból valósul meg. A rekultivációs munkák a műszaki átadás­átvételt követően a tervek szerint 2013 szeptemberé­ben fejeződnek be. Népszerűsítik a pálinka kulturált fogyasztását a jászkisériek Baráti Egye­sülete augusztus 17-én rendezi meg a Jászkun Kapi­tányok II. Pálinkamustráját a jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola aulájában. A verseny célja a pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítése, a Jászság és Kunság pálinkáinak meg­mérettetése és a pálinkával kapcsolatos fogyasztói szem­lélet pozitív befolyásolása. A pálinkamustra meghívá­sos. A zsűri elnöke Orosz Já­nos, a Bükki Pálinka Lovag­rend Nagymestere. Eredményesen pályáztak az óvoda felújítására jászárokszálláson az ön- kormányzat eredményesen pályázott a Lehel úti óvoda felújítására. A 35 milliós be­ruházáshoz 32 millió forint támogatást nyertek el. A fel­újítás keretében megvalósul többek között az óvoda ener­getikai felújítása, szigetelé­se, világítás korszerűsítése. Partiumi történeteket mutat be a kiállítás Jászberényben a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria szervezésében augusztus 3-án délután két órakor Csonka tárlat, partiumi történetek a torony aljából címmel nyílik kiállítás a Hamza Múzeumban. A tár­lat október 31-éig tekinthető meg. A városokban népszerű a garázsvásár Francia fiatalok léptek fel Jászapátin kapcsolat A koncerten felidézték a több évtizedes barátság történetét is Tarlé hétpróbaversenyben mérik össze tudásukat A Jászapátiak Baráti Egyesü­let szervezésében július 22-én este a „Si-Ré” francia ifjúsági zenei együttes adott koncertet a Művészetek Házában. A JABE nevében Szabóné Nagy Enikő köszöntötte a francia együt­test és az őket kísérő barátokat, akikkel a kapcsolat 1986-ban alakult ki. Az ifjúsági zenei együttes előadását megelőzően felidézték a több évtizedes ba­rátság történetének legfonto­sabb pillanatait. A megyei és jászapáti francia kapcsolatok < kialakításában, fenntartásá- g ban jelentős szerepe volt Báli | Istvánnak, a megyei külügyi J kapcsolatok referensének, dr. £ Suba Györgyné Kocsi Julian- A francia „Si-Ré" ifjúsági zenei együttes koncertjét hallhatta a közönség Jászapátin na népművelőnek, a franciák részéről pedig Jaques Duvi- vier-nek, a piccardiai régió ze­nei felügyelőjének. Az elmúlt évtizedekben a két régió köl­csönösen megismerte egymás hagyományőrző tevékenységét, tanulmányozták a mezőgazda- sági sajátosságokat, látogatták a különböző zenei, kulturális fesztiválokat. A „Si-Ré” együt­tes előadásában felcsendültek több között Mozart, Ravel, Brahms klasszikus művei. A zenekart Sylvie Duvivier ve­zette. A franciák Árky Kornél, egykori karnagy emlékére is énekeltek, akihez szoros barát­ság fűzte Jaques Duviviert és több francia kórustagot. ■ fesztivál Jászfényszarun a ha­gyományoknak megfelelően augusztus 3-án, immár hato­dik alkalommal rendezik meg a Tarlófesztivált. A rendezvény a hagyományőrző programo­kon túl szórakozási lehetőséget biztosít családi, baráti, munka­helyi társaságok összejövete­lére is. A résztvevők délelőtt Tarló Hétpróba-vetélkedőben mérhetik össze tudásukat, amelynek erőpróbái a bála­építés, körbálagurítás, szalma- bálarakás, eke fejhajítás, bála­szállítás petrencerudakon, ga- mó célba dobás és meglepetés ügyességi feladat. A fesztivál része a kenyérsütő- és aratóétel főzőverseny. A Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár rajzpályázatot hirdetett, a ver­seny témája az aratás, a tarlón folyó munkák, mezőgazdasági munkagépek. A legjobb alkotá­sokat a Gazdasátorban állítják ki és a fesztiválon zsűri értéke­li a pályamunkákat. A rendez­vényt helyi néptáncosok műso­ra, népdalkörök fellépése, nép­zenei koncert, szalmajátszótér, íjászpróbák, tarló konferencia, kézműves-foglalkozások, népi mesterségek, gyógynövény is­mertető, mezőgazdasági gépbe­mutató, helyi termékek vására színesíti. A fesztiválon város­néző kisvonattal lehetőség lesz a vendégeknek a település meg­ismerésére. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom