Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-24 / 197. szám
2013. AUGUSZTUS 24., SZOMBAT KOZELET Egy éven belül átadja helyét a Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer. 2000-ben vette át Bili Gates-től a vezérigazgatói posztot. Irányítása alatt két sikeres (Windows XP és 7), egy bukott (Vista) és egy még sikertelen (Windows 8) verziót adott ki a cég, s megújult a mobilos operációs rendszer. Ballmer alatt a cég éves bevétele 25 milliárdról 70 milliárd dollárra nőtt. fgy VB Még nem döntött a Kúria népi kezdeményezés Az eutanáziát a lakosság 55 százaléka támogatná HÍRSÁV Bajnai ajánlatot tett az MSZP-nek KÜLÖNVÁLASZTANÁ BAJNAI Gordon a miniszterelnök-jelölt és az egyéni körzetek jelöltjeinek kérdését. Ezt javasolja Mesterházy Attila MSZP-elnöknek. Az Együtt-PM többhetes előválasztás útján döntene a miniszterelnök-jelöltről. Tévés vitát is szeretnének, majd a közvéleménykutatók szerint népszerűbb politikus lehetne az ellenzék jelöltje. Az egyéni körzeteknél az MSZP színeiben 71-en indulnának, míg az Együtt-PM-ében 35- en, javasolta Bajnai. ■ atv.hu Nem akarják Tőkés kitüntetését victor ponta román miniszterelnök hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak, hogy ne legyen Tőkés László európai parlamenti képviselő a Románia Csillaga érdemrend birtokosa. Ponta szerint Tőkés a bálvá- nyosi szabadegyetemen Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét megkérdőjelező kijelentéseket tett. Tőkés azt javasolta, Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. «MTI Jön a fix taxistarifa Budapesten A szeptembertől érvényes fővárosi taxirendelet szerint minden taxitársaság ugyanazokkal az árakkal dolgozik. A kötött áras taxistarifa szeptemberi bevezetésével megszűnnek az akciók, a kedvezményes törzsutas- kártyák és a szerződéses partneri kedvezmények is, mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Budapesten minden taxiszolgáltatónak egységesen, nappal és éjszaka, 450 forint lesz az alapdíj, 280 forint a kilométerenkénti díj, 70 forint pedig a várakozási díj. ■ inforádio A Kúria még nem döntött az eutanáziáról szóló, az Országos Választási Bizottság által korábban hitelesített népi kezdeményezés ügyében. Az életfenntartó kezelés visszautasítására már van jogi lehetőség. Éber Sándor „Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?” Ezt a kérdést hitelesítette népi kezdeményezésként még július 2-án az Országos Választási Bizottság. A határozattal szemben azonban egy magánszemély jogorvoslattal élt - a 15 napos határidőn belül, mivel július 9-én hirdették ki a Magyar Közlönyben - július 23-án. A Kúriának az ügyben soron kívül kell döntenie, ám ennek nincs meghatározott határideje - közölte tegnap a Nemzeti Választási Iroda. A népi kezdeményezésekhez 50 ezer érvényes aláírás kell, ha ez ösz- szegyűlik, a parlamentnek napirendjére kell vennie a kérdést. „A magyar lakosság 55 százaléka támogatja az eutanáziát” - áll a Medián felmérésében, melyet a HVG közölt. A támogatókon belül többségben vannak azok, akik az aktív eutanáziát is engedélyeznék, vagyis a népesség 30 százaléka azzal is egyetértene, ha az orvos adná be a menthetetlen betegnek a halálos injekciót. A legerősebb összefüggést a vallásossággal mutatja az eutanázia megítélése. Amíg azoknak akik az „egyház tanítása szerint” vallják magukat vallásosnak, csupán 39 százaléka támogatja az eutanáziát, addig az ateisták 57 százaléka. Életkor szerint leginkább a 60 évnél idősebbek utasítják el, és a 30-39, illetve az 50-59 évesek között a legnagyobb a támogatottsága az eutanáziának. passzív eutanázia Dósa Ágnes orvos-jogász szerint az életaz eutanázia aktív és passzív formáját a KDNP elutasítja, törvényellenesnek tartja, és a parlamentben soha nem fog ilyen jogszabályt megszavazni - közölte Nagy Kálmán. A kereszténydemokrata politikus szerint az aktív eutanázia minden formája gyilkosságnak minősíthető. De a passzív eutanáziánál is vannak olyan helyzetek, amikor szintén emberölés történik. Úgy vélte, a betegeire való igénye fenntartó kezelés visszautasítására (sokan passzív eutanáziának nevezik) jogilag már 15 éve van lehetőség, de Magyarországon mégsem alakult ki ennek gyakorlata. Az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására - szigorú eljárási szabályok betartása mellett - akkor van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány állása szerint gyógyíthatatlan, és rövid időn belül megfelelő egészségügyi ellátás mellett is halálhoz vezet. Egy háromtagú bizottságnak kell megállapítania, a beteg cselekvőképes, valóban terminális állapotban van (kezelés ellenére is rövid időn belül meghalna), egyaránt orvosi és társadalmi kudarc. Az eutanázia a kilátás- talanság túlmotiválása is, vagyis bizonyos értelemben a beteg egész miliője azt szuggerálja neki, hogy az ő élete már értelmetlen. MEGOLDÁSNAK TARTJA a hospi- ce mozgalom kiszélesítését, további hospice osztályok kialakítását a kórházakban, ahol szakszerű segítség nyújtható a halálos betegeknek. Hogyan viszonyul a magyar lakosság az eutanáziához? (százalék) ■I 2003 ■ 2013 FORRÁS: MEDIÁN és valóban a saját akaratából utasítja vissza az életmentő, életfenntartó ellátást. Egy másik lehetőség az, hogy valaki közjegyzőnél, közokiratban előre rendelkezik arról, hogy ha olyan állapotba kerül, nem kér életmentő, illetve életfenntartó kezelést. aktív eutanázia Az orvos kioltja a beteg életét, az ő érdekében. Ez lényegében emberölés, vagy az öngyilkosságban közreműködés büntetőjogi tényállása. Külön probléma a gyermekek és a nem cselekvőképes betegek esete, amikor a hozzátartozónak kell kérnie ezt. Az orvosi kamara (MOK) visz- szautasítja az aktív eutanáziát és tiltakozott a népi kezdeményezés ellen. Éger István elnök hangsúlyozta, az orvos az élet védelmére esküszik fel, és minden ezzel ellentétes cselekedete súlyos etikai vétség. Szerinte Magyar- ország erre sem társadalmi, sem szociális és egészségügyi vonatkozásban nincs felkészülve. Az egészségügyi rendszerben pedig nincs meg a megfelelő szakszemélyzet, finanszírozás és körülmény, amely a rászoruló betegek, haldoklók számára a méltó befejezést biztosítani tudná. Európában Belgiumban, Hollandiában és Svájcban engedélyezik az eutanáziát. JÓ TANÁCS Minőséghibás kővel burkoltak selejtes Olvasónk háza előtt a belső járdát nem egészen két éve burkolták le. Ám a térkő berepedezett, egyes elemek teteje levált. mivel levélírónk nem egészen két éve csináltatta meg a bejáratot, a burkolóanyagra még él a jótállási jog. Ez a térkőre, mint építőanyagra öt évig érvényes, hiszen annak bírnia kell az igénybevételt, nem mondhatja fel a szolgálatot két éven belül. A termék tehát a tartós fogyasztási cikkek között is kiemelt helyen áll. Lehet az is, hogy a mester részéről hibás teljesítés történt - mondták a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatalnál (NFH - www.nfh.hu). Esetleg mindkét probléma fennáll. Tehát a térkő is eleve rossz minőségű, nem a célnak megfelelő (mondjuk másmilyent kellett volna lerakni), és a mester is rosszul dolgozott. az úr kérdése, mitévő legyen most. Első lépésként meg kell keresni a mesterembert. Olvasónk tegyen nála minőségi panaszt, azaz vele próbáljon egyeztetni. A jótállási jogról fontos tudni: érvényessége alatt a mesternek, illetve a gyártónak díjmentesen ki kell javítania a hibát. Ha ez nem lehetséges, ki kell cserélnie a térkövet, ha pedig ez sem, vissza kell adnia a pénzt. Ha a mester a megbízó által előzetesen és önállóan vásárolt térkövet rakta le, akkor a dologért ő nem hibáztatható. Ilyenkor a gyártóhoz kell fordulni. ha a minőségi vitát a két fél nem tudja rendezni, a fogyasztó a lakhelye szerinti békéltető testülethez, illetve bírósághoz fordulhat. Az előbbi vizsgálata díjmentes. ■Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u KDNP: Az aktív eutanázia gyilkosság Obama: Amerika nem hagyja szó nélkül SZÍRIA Érik a döntés: rakétacsapás sem kizárt a feltételezett gáztámadás miatt Kész tárgyalni a Dunaferr - mit is vállal a kormány? Közeleg a potenciálisan döntő amerikai válasz ideje a szíriai kormány állítólagos atrocitásaival és az egyiptomi hadsereg erőszakos fellépésével kapcsolatban - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a CNN hírtelevíziónak adott, helyi idő szerint péntek reggel sugárzott interjújában. A The New York Times szerint az amerikai külügy, a Pentagon és a hírszerzés vezetői csütörtökön három és fél órán át tanácskoztak a Fehér Házban arról, hogyan reagáljon az Egyesült Államok az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadásra - a felvetett lehetőségek sora a szárnyasrakéta-csapásoktól a hosszan tartó légi hadműveletig terjedt -, de nem jutottak dűlőre. Az elnök igennel felelt a CNN kérdésére, vajon most Washingtonnak „leszűkült időkeret” áll-e rendelkezésére a Szíriával és Egyiptommal kapcsolatos döntésekre. Egységes nemzetközi fellépést sürget, és támogatásáról biztosítja az ENSZ kezdeményezését Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője, hogy alapos, független és azonnali vizsgálat tárja fel, valóban használtak-e vegyi fegyvert Szíriában - derül ki Ashton pénteki közleményéből. „A nemzetközi közösségnek most sürgősen meg kell mutatnia, hogy egységes a kérdésben, és biztosítani kell, hogy a vizsgálat hiteles és alapos legyen - foglalt állást Ashton, mély aggodalmát fejezve ki az állítólagos vegyifegyver-használat és az erőszak folytatódása miatt. Ashton a diplomáciai erőfeszítések folytatását is sürgeti. Felül kell emelkedni a nézetkülönbségeken, ezzel tartozunk a szenvedő szíriai népnek - írja Ashton. „Túl sokan túl sokat szenvednek már túlontúl hosz- szú ideje. Véget kell vetnünk az erőszakspirálnak, a terrorizmusnak és az egyre növekvő menekültáradatnak” - zárul az európai uniós külügyi főképviselő nyilatkozata. ■ Ankarában is tüntettek az Asz- szad-rezsim gyilkosságai ellen Az ISD Dunaferr tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációt a cég jövőjéről - közölte Oleg Mkrtchan vezérigazgató, a Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött pénteki válaszlevelében. A tulajdonosok hangsúlyozták: nagyra értékelik a figyelmet, amellyel a magyar kormány az ISD Dunaferr helyzetét kíséri, és feltétlenül számítanak az aktív együttműködésre, hogy közösen enyhítsék az európai gazdasági válság vállalatot sújtó hatásait. A tulajdonosok megbízták Evgeny Tankhilevich cégvezetőt a kormány képviselőivel történő megbeszélések lebonyolításával. Ő azt is mondta, utalva a magántulajdon szentségére, hogy a kormány nem is ajánlotta fel a tulajdonosoknak, hogy adják el neki a céget, és szerinte nem is az állam dolga egy ilyen vállalat működtetése. A létszámcsökkentés pedig elkerülhetetlen a nyereség képzéséhez, amely elsősorban a költségektől és az áraktól függ. A Dunaferr 1500 fős létszám- leépítést jelentett be. Mintegy 150 milliárd forintos a tartozása, ennek jelentős részét vállalná át az állam, ezt kínálták fel a tulajdonosoknak - értesült az MTI. De hogy milyen forrásból, azt még nem tudni. ■