Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-22 / 195. szám
Lencse is Felcsúton. Az újonc Puskás-akadémia szerződtette Lencse Lászlót. A Videotontól érkező utánpótlás-válogatott támadó egy évre kölcsönbe kerül Felcsútra - írta a nso.hu. Korábban a DVSC-től távozó Czvitkovics Péter kettő plusz egy évre aláírt a Puskás-akadémiához. 12 2013. AUGUSZTUS 22., CSÜTÖRTÖK Már a vébére hangol a szolnoki Simon-Juhász evezőspáros Régi-új győztes Szalókon erősport Hajnal Tamás négy számban is a legerősebbnek bizonyult A francia bajnok soraiból igazolt játékost az Olaj KK VILÁGBAJNOKSÁG. AugUSZtUS 25-e és szeptember 1-je között, a dél-koreai Csungdzsu ad otthont a felnőtt-világbajnokságának. A Szolnoki Tisza Evezős Egylet két kiválósága, Simon Béla és Juhász Adrián is vízre teszi hajóját. Edzőjük Molnár Dezső bizakodó, aki szintén kiutazott a vébére. - A körülményekhez képest a legjobban sikerült a felkészülésünk. Huszonegy induló lesz a számunkban. A nyolcadik hely estén már nem bánkódnék, de jó esetben az A döntő végét is megcélozhatjuk. A további magyar versenyzők közül Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban indul. - Borzasztó erős mezőny lesz Dél-Koreában - mondta a versenyző a szövetség honlapján. - London érmesei mellett, a szám világbajnoka - Henrik Stephansen - is rajthoz áll, és ott lesz az a francia is, aki a világ eddigi legjobb idejét húzta. Hét-nyolc olyan evezős van, akik közül bárki nyerhet. Ficsor László, szövetségi kapitány Galambos Pétert véli a legesélyesebbnek. - Petit az első három hely valamelyikére várom - véli a szakember.- A Simon-Juhász kettőst a B döntő közepére, míg Széli Domonkost a B döntő végére, vagy a C döntő elejére tudom elképzelni. A para-evező- söknél, a nőknél kilencen, a férfiaknál pedig tizenketten indulnak. Nagyon drukkolok nekik. Szép lenne, ha Németh Szabolcs az A döntő végén, B döntő elején tudna végezni. ■ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/418011. Nyitva mindennap 8-21-lg $ Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9- 17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamán változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 294,00 303,00 USD: 220,00 229,00 CHF: 237,00 246,00 Érvényben: 2013. augusztus 22. Befektetés) aranyértékesités. /gk K“Utolgáhf Mon^Grum www.cornergroup.nu "hmm**™*. A dunaújvárosi Hrozik Gábor három esztendő múltán bizonyult Ismét a Tlsza-tavl verseny legjobbjának. Idén már huszonkettedik alkalommal rendezték meg az ország legerősebb embereinek versenyét Abádszalókon. A Tisza-tó gát oldalában több száz néző buzdította a rekke- nő hőség ellenére is parádézó gladiátorokat. Géléi József Ugyan a nagy visszavágó elmaradt, aki augusztus húszadikán délután látta a „Ki a legény a gáton” elnevezésű erősember-versenyt Abádszalókon, egy cseppet sem bánkódott, hogy a Tisza-tó hús vize helyett a látványos sportversenyt választotta ki- kapcsolódásul.- Szlovákia legerősebb embere, Pusér Péter hétfőn este értesített, hogy megsérült egy aznapi bemutatón, emiatt nem tud eljönni Abádszalókra - tudtuk meg a viadal főszervezőjétől, Ulviczki Mihálytól. - így elmarad a nagy összecsapás közte és Hajnal Tomi közt, azaz továbbra is döntetlenre áll kettőjük külön párviadala. A felvidéki magyarok távollétében is erős mezőny jött össze Szalókon. Természetesen ott volt a címvédő, az idei országos bajnokság ezüstérmese, a Giants Live budapesti fordulójának ötödik helyezettje, Hajnal Tamás. A dunaújvárosi Hrozik Gábort sem kellett bemutatni a sportágat ismerők számára, hiszen 2010-ben megnyerte az abádszalóki versenyt, s országos bajnoki címmel is büszkélkedhet. Az öcsödi Bíró Sándor az elkövetkező évek meglepetésembere lehet. A főiskolás legény egyre jobb eredményekkel büszkélkedhet, tavaly első lett a Szolnok Kupán, idén pedig már a hetedik helyen végzett az ob-n. A martfűi Bíró László ugyan még csak 19 éves, ám ő a közel ezer résztvevővel zajló Brutal Challange országos győztese. A közönség nem hitt a szemének, mikor a bemutatáskor egy mindössze 15 esztendős fiatalt szólítottak a porondra. A szemüveges, „jól fésült”, illedelmes Varga Ferenc sokkal inkább hasonlított egy matematikaszakos diákra, mintsem egy gladiátorra. Aztán ehhez képest a szurkololók elképedése csak fokozódott a martfűi diák teljesítményét látva. Két abszolút újonc is úgy döntött, kipróbálja magát a versenyzők között: a kompolti, 145 kilós Pusoma Béla és barátja, a mindössze 65 kg-os(!) Kalla Zénó gyorsan szembesült azzal, hogy egészen más erősnek lenni otthon és más egy komoly viadalon. AUGUSZTUS 19-én Falunapot tartottak Öcsödön. Az egész napos program keretében első alkalommal léptek közönségeié az erős emberek. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett viadalon öt számban - súly magasbadobása, koffercipelés, lengősúlycipelés, autótartás, vegyes - mérték össze erejüket a A hat versenyszámot felvonultató esemény végül nem várt fordulatot hozott. A toronymagasan esélyes, Hajnal Tamás négy számban - farönk- nyomás, súly magasba dobása, hordópakolás, vegyeszám - is a legjobbnak bizonyult, mégis „csak” a második helyen véglett. A kbffercipelést Ugyanis eltaktikázta, negyedik lett, míg a kötélhúzásban - mely valljuk be, nem klasszikus versenyszáma a sportágnak - ötödikként zárt.- Ügy érzem, nem volt kellően kidolgozott a kötélhúzás szabályrendszere - vélekedett az eredményhirdetés után már mosolyogva Hajnal Tamás. - Pusoma Béla alig fél perc után a résztvevők. A győzelmet a házigazdák fiatalja, a tavaszi Szolnok Kupát megnyerő Bíró Sándor szerezte meg. A végeredmény: 1. Bíró Sándor (Öcsöd), 2. Sebestyén János (Mezőszilas), 3. Bíró István (Kunszentmárton), 4. Mester Miklós (Dunaújváros), 5. Varga Ferenc (Martfű). földre rogyott, úgy pedig lehetetlen volt elhúzni a 145 kilós óriást. Most már mindegy, szerettem volna nyerni, de nekem az augusztus végi Bajnokok Tornáján kell nagyot alakítanom. Mindez nem kisebbíti a végső győztes Hrozik Gábor érdemeit, aki rendkívül kiegyensúlyozott versenyzéssel megnyerte a viadalt. Óriási tapsot kapott Varga Ferenc, aki alig 13 másodperc alatt fordította fel a 350 kilós traktorgumit, 15 másodperc alatt vitte el hat méterre, és tette fel a teherautó platójára a 115 kilós vizeshordót, vagy éppen dobta négy méter magasba a 13 kilós söröshordót. Az erős emberek hosszú időre nem vesznek búcsút megyénk sportbarátaitól, hiszen szeptember elsején már a Szolnok Napi viadalon lépnek közönség elé a megyeszékhelyen. A végeredmény: 1. Hrozik Gábor (Dunaújváros) 47,5, 2. Hajnal Tamás (Martfű) 46,5, 3. Bíró Sándor (Öcsöd) 40, 4. Bíró István (Kunszentmárton) 38,5, 5. Bíró László (Martfű) 36,5, 6. Varga Ferenc (Martfű) 19, 7. Czampel László (Tiszaföldvár) 15, 8. Pusoma Béla (Kompolt) 6, 9. Kalla Zénó (Kompolt) 0 pont. Öcsödön hagyományt teremtenének kosárlabda. A Szolnoki Olaj csapata'egyéves szerződést kötött az amerikai Chris Olivérrel - tudtuk meg a klub által kiadott közleményből. A 28 esztendős, 198 centis játékos mindkét csatárposzton, azaz hármasban és négyesben is használható- írta a kezdo5. hu. 2007-ben végzett a Radford egyetemen. Amiben kiemelkedő, az a lepattanózás, leginkább a támadópalánk alatt - harmadévesen 3,9-et szedett ebből mécsesenként, ami a csapata által szedett támadópattanók harmada volt. Négy szezont húzott le Németországban. Legelőször a Saar Pfalz Braves játékosa lett a német másodosztályban, majd 2008-ban a BG Göttingenhez igazolt. Ez a húzás bejött neki, hiszen két idényt töltött itt, a másodikban EuroChallenge-t nyert az együttessel. 2010 nyarán a Walter Tigers Tübingen együttesét választotta, amely a Göttingenhez hasonlóan szintén a német első ligába tartozott. A következő évben országot váltott profi pályafutása során először, miután a francia Strasbourg IG játékosa lett. Tavaly a francia bajnok Nanterre csapatánál játszott, de májusban megsérült a bokája a Gravelines elleni negyeddöntő első meccsén, ezután már nem is játszott. 31 találkozón kapott szerepet, 22 percet töltött a pályán 10 pontot átlagolt 4,5 pattanóval együtt. Az Olaj korábban az NBA-ben is megfordult irányítóval, Willie Warrennel erősítette meg keretét. Hír még a klub házatájáról, hogy a tavalyi nagy sikerre való tekintettel augusztus 31-én újra megrendezik az Olaj Családi és Sportnapot. A részletes program, kezdési időpontok: 9.00-11.00: nyűt Olaj edzés, 11.15 szurkolói ankét, 12.30: kispályás foci, 13.00: streetball, 13.15: lábtenisz. A továbbiakban: gyermekjátszó, sportjátszóház, kvíz- és szimulátorjáték várja az érdeklődőket. A nagy érdeklődéssel várt programsorozatot a Tiszaligeti Sportcsarnokban és a műfüvespályán rendezik meg. ■ Debreceni siker, karcagi harmadik hely labdarúgás Névre szóló focilabdát kaptak a résztvevők a tiszafüredi focigálán Örömmámor Karagandiban, komoly gondban a Lyon Nagyszabású utánpótlástoma helyszíne volt Tiszafüreden, a Lip- csey Elemér Sporttelep. - Nyolc korosztályos együttes fogadta el meghívásunkat a Hableány Hotel nemzetközi Kupára - tudtuk meg az esemény házigazdájától, Ábrahám Tamástól. - Négy megyei klub, a Tiszafüredi VSE, a Jászberény, a Karcag és a Törökszent- miklós tizenegy esztendős gárdái mellett pályára léptek a Nyíregyháza, a Debrecen, a Diósgyőr és a romániai FC Bihor csapatai is. g Helyosztók: 7. helyért: Török- 1 szentmiklós-FC Bihor 1-1 - | büntetőkkel nyert a Miklós. 5. | helyért: Nyíregyháza-Jászbe- s rény 5-0,3. helyért: Tiszafüred- Karcag 0 -2. Első helyért: DVSCA Hableány Hotel Kupán negyedik helyezett tiszafüredi legénység, az edző Bóza László (balról és az esemény házigazdája, Ábrahám Tamás). DVTK 2-2 - büntetőkkel nyert a DVSC csapata. A végeredmény: 1. DVSC, 2. DVTK, 3. Karcag, 4. Tiszafüred, 5. Nyíregyháza, 6. Jászberény, 7. Bihor, 8. Törökszentmiklós. Különdíjasok: Gólkirály: Kis Orosz Máté (DVTK). Legjobb kapus: Balázs Balázs (Karcag). Legjobb mezőnyjátékos: Varga Donát (DVSC). Legjobb hazai játékos: Kota Szabina (Tiszafüred) A díjakat a fővédnök Bu- zánszky Jenő bácsi távollétében keresztlánya, Bálint Emese színművész adta át gyerekeknek. Az első helyezett kupát, oklevelet, érmeket, sőt mindegyik labdarúgópalánta új, névre szóló focilabdát kapott. ■ V.CS. labdarúgás. Az utolsó köréhez érkezett az európai kupák selejtezősorozata, már csak egy párharcot kell megnyerni a főtáblára jutáshoz. Kedd este a Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzéseit játszották. A kazah Sahtar Karagandi hozta az odavágó meglepetését, miután hazai pályán kétgólos előnyt szerzett a skót Celtic ellen. A Real Sociedad két ritkán látható bombagóllal nyert Lyonban, így fél lábbal már a csoportkörben van, akárcsak a portugál kiscsapat otthonában győztes Zenit, melynek soraiban Sirokov mesterhármast ért el. A Milan is jó eséllyel pályázik a főtáblára az Eindhovenben elért 1-1 után. A visszavágókat jövő kedden és szerdán rendezik. Eredmények. Viktoria Plzen (cseh)-Maribor (szlovén) 3-1, Sahtor Karagandi (kazah)-Cel- tic (skót) 2-0, PSV Eindhoven (holland)-AC Milan (olasz) 1-1, Olympique Lyon (francia)-Real Sociedad (spanyol) 0-2, Pacos Ferreira (portugál)-Zenit Szentpétervár (orosz) 1-4. A Dinamo Zagreb (horvát)- Austria Wien (osztrák), Ludo- gorec (bolgár)-FC Basel (svájci), Steaua Bucuresti (román)-Le- gia Warszawa (lengyel), Schalke 04 (német)-PAOK (görög), és a Fenerbahce (török)-Arsenal (angol) találkozók tegnap este lapzártánk után értek véget. ■