Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-15 / 190. szám

2013. AUGUSZTUS 15., CSÜTÖRTÖK TIPPEK Nem kell a gyerek táskáját telepakolni NEM ÉRDEMES túlzottan telepakolni az iskolatáskát, ötféle szendvicset és több zöldséget, gyümölcsöt bele­tenni, hiszen úgysem eszik meg annyit a gyerek. Fontos szempont a mértékletesség. Olyat rakjunk el, amiről tudjuk, hogy szereti nem kell túlbonyolítani a dolgot: olyat vigyen uzson­nára, tízóraira a gyermek, amit szeret is amellett, hogy egészséges. így van rá esély, hogy tényleg meg is eszi. A csokoládénak sem kell tabunak lenni az iskolai büfé és a közeli kisbolt édességpultjának csábítása könnyen hárítható azzal, hogy mi teszünk édes­séget a kicsinek. Egy kis szelet csokoládétól nem dó'l össze a világ! ÉLETMÓD - TV MŰSOR Az otthon készült olcsóbb gyerekek Lehetőleg minél egészségesebben táplálkozzanak A fejlődő szervezetnek rendszeres étkezésre van szüksége, sok esetben a szü­lőknek kell gondoskodniuk a tízórairól és az uzsonnáról is Örök kérdés, mit érdemes csomagolni, hogy a végén ne kilapítva érkezzen vissza a feladóhoz. Ez nemcsak ak­kor fontos, ha iskolába jár a gyerek, hanem akkor is, ha elmegy kirándulni. Licska Balázs Ha van kedve, vonjuk be a gyereket a szendvics elkészítésébe, így később már akár saját maga is összerakhatja A legfontosabb szempont a tízórainál és az uzsonnánál, a hogy legyen kívánatos. Ami- | lyen bonyolultnak tűnik, 1 olyan egyszerű azonban a | megoldás, meg kell kérdezni | a kicsit, hogy mit enne - amit | perze fenntartással kell kezel- | ni, hiszen bizonyára valami- | lyen cukros, ízesített terméket á majszolna a legszívesebben. Figyelni kell arra, hogy a táplálékban legyen elég fehérje, szénhidrát és zsír egyaránt, valamint vitamin és ásványi anyag is. Ajánlott a csomagot közösen összepa­kolni. Ha szendvicsnél kötünk ki, akkor a kenyeret szelheti a gyermek is - persze óvato­san a késsel -, rákenheti ő a margarint, vajat, ráteheti ő a feltétet. Utóbbi esetében nem kell túl bonyolult dolgokra gondolni: elég lehet pár szelet kolbász, párizsi, amit vegyíte­ni lehet némi zöldséggel, pap­rikával, uborkával, salátával. Az magától értetődő, hogy nem eheti minden nap ugyan­azt a kicsi, ezért érdemes vari­álni: lehet kifli, zsemle is alap­anyag. Feltétnek nyugodtan mehet néha méz vagy lekvár is. Gyümölcsöt ajánlott mellé­rakni desszertként. A mai rohanó világban a szü­lők sok esetben időhiánnyal küzdenek, de azért pár perc biztosan akad mindezek elké­szítésére. Ha pedig nem, akkor egy hétvégi nagybevásárláskor be lehet szerezni müzliszeletet, kefirt, joghurtot, ami ugyan­csak színesítheti a tízóraik és uzsonnák rendszerét, sőt, egyes gyermekek számára egy-egy friss péksüteménnyel vegyítve még tetszetősebbek is lehetnek, mint a szendvicsek. Érdemes gondolni a szomjol­tókra is. A cukrozott üdítő nem a legjobb megoldás, célszerűbb inkább otthon főzött és a kicsi által beízesített teát termoszba tenni, vagy rostos, minél több gyümölcsöt tartalmazó italo­kat a táskába pakolni. Nem kell azonban megriadni az ásvány­víztől, a csapvíztől sem. A kicsik szívesen költenék inkább édességre, üdítőre a zsebpénzüket akár egy hal a horogra, úgy akadnak rá a gyermekek az iskolai büfékre, vagy az intéz­mény közvetlen közelében lévő kisboltokra, ha van náluk némi zsebpénz. A szülők sokszor nem csomagolnak semmi tízórait, uzsonnát a gyermekeiknek a tanítási időben - időhiányra hivatkozva -, hanem inkább pár száz forinttal, netán ezres­sel tömik ki a zsebüket, hogy vegyenek maguknak valami ■ Tudatos étkezéssel a felnőtteknek kell példát mutatniuk csemetéiknek. elemózsiát. A kulcsos gyerekek pedig, amíg még tart a vakáció, ne korgó gyomorral legyenek otthon, játsszanak a szabadban a barátaikkal. A szülők azonban csak bíz­hatnak abban, hogy tényleg arra költik a kicsik a pénzt, ami meg­telíti a gyomrot, laktat - és még egészségesen is étkeznek. Ha rájuk bízzuk, a gyerekek nagy valószínűséggel inkább chipset, nassolnivalót és cukros üdítőt vesznek, mint normális enniva­lót. Ha a szülő készíti az uzson­nát legalább nem titok, hogy mit eszik a kicsi. Persze a felnőttek­nek is példát kell mutatniuk, hi­szen ha ők zsákszámra veszik a chipset, és ládaszámra az üdí­tőt, valószínűleg a gyermekeik is így tesznek. ■ TELEVIZIO-MUSOR1 A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 4*1 IIMMihiií) 2013. AUGUSZTUS 15., CSÜTÖRTÖK 6.05 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó Reggel 8.08 Minden Rét 10.00 TopShop 11.40 Asztro-Show 12.50 Reflektor (ism.) © 13.05 Gasztrotúra (ismétlés) 13.40 ízes élet- Mautner Zsófival (ism.) 14.05 Éjjel-Nappal Budapest (ism.) © 14.45 Fókusz (ism.) ® 15.20 A végső akarat © (török sorozat, 42.) 16.20 Kettős játszma © (mexikói sorozat, 68.) 17.25 A bosszú angyala © (mexikói sorozat, 42.) 18.30 Híradó Esti kiadás 19.15 1 perc és nyersz! 20.20 Fókusz© 20.50 Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 21.35 Revolution® (am. sci-fi sorozat 1/17-18.) A leghosszabb nap; Tortúra 23.40 Totál szívás® (am. krimisorozat lli/7.) 0.45 Reflektor® 6.00 Segíts 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek® 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál © 13.00 Monk (amerikai krimisorozat) 14.00 Tények Délután 15.00 Született feleségek (amerikai sorozat) 16.00 Csapdába csalva 17.00 Veled is megtörténhet! © 18.00 Tények 19.10 Családi titkok © 20.15 Aktív© Magazinműsor 20.30 Hal a tortán (ism.) © Vendégváró valóságshow 21.35 Kettős kockázat © (am. akció-thriller, 1999) 961 Fsz.: Tommy Lee Jones, Ashley Judd Közben: Kenósorsolás 23.45 Grimm® (amerikai fantáziasorozat) 0.45 Tények Este 1.20 Astro-Világ Éjjel 2.35 Kettős kockázat © 7.45 100 kép a XX. századról 8.00 Híradó 8.15 Capri- Az álmok szigete ® 9.15 Balatoni Nyár 11.10 Rex Rómában (ism.) © 12.00 Híradó délben 12.25 Slovenski utrinki | 12.55 Kvartett 13.25 Vágtass velem (ism.) 13.55 Ridikül © 14.45 Balatoni nyár 15.35 Családosak egy van © 16.20 Híradó Nyár 2013 16.35 A szenvedélyek lángjai © j 17.20 Szemcse Híradó 17.35 Híradó 17.40 Rex Rómában® 18.35 A múlt fogságában 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek 20.05 Időjárás jelentés 20.15 Füles 21.50 Az este 22.25 Híradó 22.40 Hacktion Újratöltve 23.35 Nemzeti Nagyvizit 0.05 Barangolások öt kontinensen 14.25 Rocky és Bakacsin kalandjai © 14.50 Hunyormajor© 15.15 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal © 15.40 Fixi, Foxi és barátaik 16.05 Gógyi felügyelő © 16.30 Garfield és barátai 17.05 Richard Scarry Tesz-vesz városa 17.30 Lolka és Bolka a nagyvilágban 17.40 Tappancs mesék 18.05 Aprónép 18.10 Egér-úti kalandok 18.35 Miss BG 18.50 Magyar népmesék 19.00 Állatkert a hátizsákban 19.30 Kalandozások Andyvel 19.45 Angelina, a balerina 20.00 Postás Pat 20.15 Mumin-völgy 20.30 Híradó, Sporthírek 21.05 Sophie szerint a világ © 21.35 Gusztáv 21.40 Vérvörös nyár © 22.30 Wallander© (angol-svéd. krimisor, 2008) 0.05 KorTárs © 6.55 Gyilkos sorok © 7.55 Harmadik műszak © 8.50 Candleford-i 11.00 Las Vegas© 11.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.50 Monk- Flúgos nyomozó (ism.) (amerikai krimisorozat) 15.40 Shark - Törvényszé­ki ragadozó © (am. krimisorozat, 1/1-2.) 17.30 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, I/4.) 18.30 Férjek gyöngye © (am. vígjátéksorozat, 1/9-10.) 19.30 Jóbarátok© (am. vígjátéksorozat, II/7-8.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, V/18-19.) 21.25 CSI: Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat, X/13.) 22.20 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat, I/3.) 0.10 Nikita® (am. akciófilm-sorozat, 1/14.) 1.10 A nagy házalakítás 2.05 Chicago Hope Kórház © (amerikai sorozat, VI/21.) 10.10 Kisváros (ismétlés) © 10.50 Linda (ismétlés) © 12.00 Híradó Benne: Időjárás-jelentés 12.20 Voyager - Á múlt titkai és legendái 13.00 Hanti világ 13.55 A templomos lovagok kincse © 14.30 Kívánságkosár 16.35 Térkép© 17.10 Everwood© 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.25 Időjárás-jelentés 18.30 Kisváros© Lívia, a testőrnő 19.10 Angyali érintés © (amerikai sorozat) Az elnyomás képei 20.00 T.I.R. © (magyar-német-ol. sor. 12/7.) Derült égből villámcsapás 21.00 Hírek 21.05 Dunasport 21.15 Napfény a jégen © (magyar film, 1961) Fsz.: Bessenyei Ferenc, Rákosi Katalin 22.30 MüpArt classic 1.30 Koncertek az A38 hajón © 6.00 A jövő műemlékei © 7.00 Világ a város alatt © 7.55 River Cottage- Csibefutam © 8.50 Furcsa evők® 9.50 Jimm; a leplet 11.00 Tény vagy tévhit? © 12.00 Állati rekordok © 13.00 Billy, a profi 14.00 A világegyetem © 14.55 A Naprendszer hét csodája ® A Nap birodalma; Káoszból rend 17.00 Kamionosok, és durvák © Outback, Ausztrália 18.00 Őshüllők arénája © 19.00 Állati rekordok © Állati leg-endák 20.00 A világegyetem © 20.55 Élet az emberek után © Út a semmibe 21.55 Börtönélet® 22.50 10 dolog, amit nem tudtál A Rooseveltekről; Pablo Escobarról 23.50 A kereszténység titkai © 9.20 Miami végveszélyben (am. katasztrófafilm, 2011) 90' Fsz.: Rachel Hunter 11.00 Asterix és Obelix (francia vígjáték, 1999) 109' Fsz.: Gérard Depardieu, Christian Clavier 13.10 Columbo (amerikai krimisorozat) Nehéz ügy 15.05 Pokoli áramszünet (am. akciófilm, 2012) 89' Fsz.: Eriq La Salle, Anne Heche, James Brolin 16.55 Gyorsabb a halálnál (am. western, 1995) 100' ® 19.00 Scooby-Doo!- Az első rejtély (amerikai vígjáték, 2009) 82' Fsz.: Nick Palatas, Kate Melton, Hayley Kiyoko 20.35 A bosszú városa © (am. akciófilm, 2010) 88' Fsz.: Rob Van Dam, Big Ronnie, Lara Grice 22.15 Harcosok börtöne ® (am. akciófilm, 2010) 99' Fsz.: Vinnie Jones, Ling Bai 24.00 Jerry és Tom® (am. vígjáték, 1998) 107' Fsz.: Joe Mantegna, Sam Rockwell, William H. Macy 20.50 Éjjel-Nappal... I fi ~ T 12.00 Amit a szív diktál 18.35 A múlt fogságában 11.35 Mi micsoda r­21.25 CSI: Miami, 17.10 Everwood 14.55 A Naprendszer... 20.35 A bosszú városa MHMMNMM 13.00 A gyanú árnyékában 14.00 Az örökség 15.00 A sors hullámain 16.00 Pillangó - Azal- világ úrnője 17.00 Tru Calling - Az őrangyal 17.55 Éjjel-Nappal Budapest 18.30 Szeress most! 19.30 A gyanú árnyékában 20.30 Vacsoracsata 21.30 Segít­ség, bajban vagyok! 22.30 Éjjel- Nappal Budapest 23.00 Híradó 23.30 Dilinyósok 24.00 Chuck 1.00 Vacsoracsata 12.25 Mission: Impossible 13.25 Bízd Bryanre! © 14.25 Vigyázz! Kész! Költözünk!!! ® 15.25 Mrs. Klinika ® 16.25 Veled is megtör­ténhet! © 17.30 Tények 17.55 Jóban Rosszban (ism.) ® 19.00 Egy ellopott élet © 20.00 Árul­kodó nyomok ® 21.00 Vegas (amerikai krimisorozat) © 22.00 Rejtélyes vírusok nyomában ® 23.00 Családi titkok (ismj © 24.00 Bízd Bryanre! (ism.) © 12.00 Déli Híradó 12.45 Tele­víziós vásárlás 13.05 Lapzárta (ism.) 13.30 Paletta (ism.) 14.05 Ikon (ism.) 14.30 Sportré (ism.) 15.00 Híradó 15.30 Ázsia (ism.) 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 18.00 Híradó 19.30 Magyarország élő­ben, benne: Lapzárta 21.00 Hír­adó 21 21.35 Versus (ism.) 22.00 Híradó 22.30 Globál 23.05 Ma­gyarország élőben (ism.) 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 H20-magazin (ism.) 12.30 Lab­darúgás. Nemetország-Para- guay (ism.) HD 14.45 Labdarú­gás. Anglia-Skócia; Portugá- lia-Hollandia (ism.) 18.45 Futbol Mundial HD 19.15 Mai helyzet HD 19.30 Zuhanyhíradó (élő) HD 21.00 Kamionverseny HD 22.00 Sportverda (ism.) HD 23.15 Sa­lakmotor (ism.) 2.15 Ökölvívás. Cou Si-ming-Jesús Ortega (ism.) A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 11.15 A nagy film 12.15 Crusoe (am. kalandfilmsor) 13.20 Holly­wood Café 13.50 Titkos ügynökök klubja (am. akcióvígjáték) 15.40 A sátán kutyája (kanadai krimi, ism.) 17.25 Lelkes testcsere (kanadai vígj.) 19.20 Családom a halálom (am. vígjáték) 21.00 Darkman (am. akciófiim, 1990) 22.55 Darkman 2. - Durant visszatérése (am. akció­film, 1992) 93 0.45 Imádkozz az életedért! (kanadai akciófilm) 12.15 Televíziós vásárlás 12.30 Fórum (ism.) 12.55 Televíziós vá­sárlás 15.25 Start 16.00 700-as klub 16.35 Start plusz 16.55 Vi­lághíradó 17.10 Fórum 17.55 Hír­adó 18.30 Fórum 18.50 Sporthír­adó 18.55 Híradó 19.15 Időjárás- jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.55 Híradó 21.20 ATV Classic 21.55 Híradó 22.15 Az elnök em­berei 23.05 Hazahúzó 23.55 Hír­adó 0.20 Világhíradó (ism.) 6.00 Hogyan készült? 7.00 A fegyverkovács 8.00 Autókeres­kedők 9.00 Licitvadászok 10.00 Raktárvadászok 11.00 Halálos fogás 12.00 Állítólag (amerikai ismeretterjesztő sorozat, 10 rész) 22.00 Aranyláz 3. évad - A leg­izgalmasabb pillanatok - A kulisz- szák mögött (2.) 23.00 Jéghideg arany - Az utolsó esély 24.00 Csomagcsaták 0.30 Licitvadá­szok 1.00 Autókereskedők 17.00 Jamie vidéki konyhája 17.30 Trópusi kalandok 18.00 A Desszertkirály 18.30 Charly és a sütigyár 19.0.0 Etetni bolon- dulásig 19.30 Édes élet David Roccoval 20.00 Bili hétvégi la­komái 21.00 Jamie álomiskolája 22.00 Nigella falatozója 22.30 James Martin: Mediterrán ka­land 23.00 Vacsora Partik 23.30 Edd magad szexirel 24.00 Olasz meló 0.30 Receptdaráló

Next

/
Oldalképek
Tartalom