Új Néplap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-12 / 187. szám

2013. AUGUSZTUS 12., HÉTFŐ MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE 5 Rendhagyó művésztelep az idei a Peres-parton kultúra Különleges hangu­lata van a mezőtúri Takács­tanyának. A Peres-parti terület megannyi témát kínál a mű­vészek számára, érthető hát, hogy sokan évről évre szívesen térnek vissza az itt rendezett nyári művésztelepre, ahogy ebben az esztendőben is. A Pe- resi Körös-holtág partján lévő Takácstanya jól ismert hely a hazai képzőművész-világban. Különösen a szobrászok között, hiszen az itt működő művész­telepnek Györfi Sándor Mun- kácsy-díjas szobrász a művé­szeti vezetője. Novák András, Szily Géza, Papp György, Nagy Előd festő­művészek, Györfi Sándor szob­rász, Takács Győző grafikus. Ez volt az első Takácstanyai alkotótársaság összetétele, még 1981-ben. Annak idején Takács Győző és a művelődési ház akkori vezetője, Molnár Sándorné gondolata volt, hogy képzőművészeket csábítsanak nyaranta Mezőtúrra. Az elmúlt több mint három évtizedben országosan elismert, stabil alkotótáborrá nőtte ki magát a mezőtúri telep. S hogy idén miként télnek a napok a Pe­res-parti művésztelepen?- Kicsit rendhagyó a mos­tani nyarunk, hiszen úgy alakultak a körülmények, hogy nem a szokott módon, au­gusztus végén nyílik kiállítás az elkészült művekből, hanem csak a kultúra napjához kap­csolódóan - tudtuk meg Györfi Sándor művészeti vezetőtől. - így aztán a festők ugyan dol­goznak a szokott módon, ám a szobrászok inkább terveznek, és az előkészítő munkálatokat végzik, s majd egy későbbi időpontban térnek vissza a szo­boröntésre. ■ Györfi Sándor szobrászművész Az intézet területén ideális helyszínt tudnánk biztosítani a tervezett fejlesztésekhez- mutatja dr. Csellár Zsuzsanna kórházigazgató Éíőteremtik az önerőt egészségügy Kormányengedélyre várnak az építkezéshez Nyertes egészségügyi pályá­zatnak örülhetnek a mező­túriak. A kérdés csak az, miként teremtik elő a szük­séges önerőt a fejlesztéshez? Szilvási Zsuzsa Kétszázmillió forintos pá­lyázatot nyert el az egészség- ügyi alapellátás és járóbe­teg-szakellátás fejlesztésére a mezőtúri önkormányzat a közelmúltban. A fejlesztéshez szükséges, mintegy 70 mil­lió forintos önerőt azonban a városnak kell előteremtenie, amely nincs könnyű anyagi helyzetben manapság.- Régi elképzelésünk, hogy az alapellátást minél közelebb telepítsük a rendelőintézethez, illetve a kórházhoz, megvaló­sítva ezzel a lehető legközvet­lenebb kapcsolat kialakulá­sának lehetőségét az ellátási szintek között - mondta el Herczeg Zsolt polgármester. - Mivel a Dózsa György úti köz­ponti rendelő meglehetősen régi épület, amelynek korsze­rűsítését igen nehezen lehet­ne megoldani, szeretnénk az Egészségházat a kórház mellé telepíteni. Ennek érdekében még a kórház állami kézbe ke­rülése előtt kezdeményeztük a terület megosztását.- Egészségügyi szakmai szempontokat nézve minden­képpen örvendetes lenne, ha megvalósulna ez a fejlesztés - tette hozzá dr. Csellár Zsu­zsanna, a mezőtúri kórház igazgatója. - Ezzel egy helyre kerülne az ellátórendszer ösz- szes egymásra épülő eleme, ami a betegek és az egészség­ügyben dolgozók számára egy­aránt kedvező lenne. A kór­házban az utóbbi időben meg­Herczeg Zsolt polgármester valósult fejlesztéseket is en­nek megfelelően irányítottuk, ráadásul az intézet területén ideális elhelyezést tudnánk biztosítani mindehhez. A tervek tehát ésszerűek, a megvalósításhoz azonban mindenképpen szükséges az önerő előteremtése.- A kiviteli tervek elkészül­tek, az önerőhöz szükséges összeget azonban jelenleg csak hitelből tudjuk előterem­teni - tette hozzá a polgármes­ter. - A jelenleg hatályos stabi­litási törvény szerint azonban ehhez a kormány engedélye szükséges. Ezt akár meg is tagadhatják, hiszen a tervek­ben szereplő új mentőállomás nem tartozik a kötelező ön- kormányzati feladatok közé, bár senki sem vitatja szüksé­gességét. Mindenesetre most állásfoglalást kértünk a nem­zetgazdasági minisztériumtól, végső esetben pedig azt is el­képzelhetőnek tartom, hogy előre értékesítjük a Dózsa György úti rendelő épületét az­zal a megkötéssel, hogy csak az új egészségház elkészülté­vel adjuk át az új tulajdonos­nak használatra. A mentőállomás is beköltözne az új Egészségházban négy házi­orvosi körzet rendelője mellett az iskolaorvosi és a védőnői szolgá- lat is helyet kapna, s az eddiginél mindenképpen sokkal jobb körül­mények között lenne lehetőség a kor követelményeinek megfelelő betegellátásra. A Országos Men­tőszolgálat által felajánlott együtt­működés pedig tovább javítaná a lehetőségeket A szervezet azt a szándékát fejezte ki, hogy nyertes pályázat esetén hajlandó áthe­lyezni a helyi mentőállomást a fejlesztés megvalósításának új helyszínére. Ezzel kapcsolatban az OMSZ vezetői együttműködési megállapodás megkötését aján­lották. Jelenleg ugyanis a mentők körülményei is jócskán hagynak kívánnivalót maguk után. A szer­vezet rövid távú fejlesztési elkép­zelései között azonban nem szere­pel a mezőtúri mentőállomás fel­újítása, igya várossal közösen mindenképpen gyorsabban és hatékonyabban valósulhatna mega beruházás. HdüSBúH Meleg ételt kapnak a gyermekek kuncsorba ebben az esz­tendőben is csatlakozott a nyári gyermekétkeztetési programhoz. A település önkormányzata hatszázezer forintot nyert el erre a célra, melyből 24 kisdiák étkezé­sét finanszírozza a nyári szünidő idején. Jubileumi kiállítás a sportról idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját a Mezőtúri Atlétikai Futball Club Sport­egyesület. Ez alkalomból ju­bileumi kiállítást szerveznek a városban szeptember vé­gén, melyre már mostanáig is nagyon sok régi relikvia - fotó, írás, emléktárgy - ér­kezett. A nagy érdeklődésre való tekintettel egészen au­gusztus 31-ig meghosszabbí­tották a szervezők a jelentke­zés határidejét. Ismét lampionok a Berettyón idén harmadszor rendezik meg Mezőtúron a szívme­lengető, káprázatos látványt nyújtó lampionúsztatást augusztus 19-én este a Hor- tobágy-Berettyó partján. A kicsiknek és nagyoknak is felejthetetlen élményt nyúj­tó rendezvényen évről évre többen vesznek részt, így idén már bővített progra­mokkal várják a szervezők a kedves érdeklődőket. Akik nem tudják otthon elkészíteni lampionjaikat, lehetőségük lesz azt 18 órá­tól a Kossuth téren óvónők segítségével megalkotni. Az úsztatást követően pedig utcabál veszi kezdetét. Hangulatos a lampionúsztatás Kiemelten kezelik a fürdő fejlesztését városrehabilitáció Összecseng a mezőtúri lakosok és az önkormányzat véleménye A mezőtúri standfürdő és kör­nyezete hasznosítására számos elképzelés született már. Az ön- kormányzat többször is pályáza­tot írt ki az üzemeltetésre, mosta­náig azonban nem érkezett olyan ajánlat, amely hosszú távon biztosítaná a város értékének számító létesítmény jövőjét. így egyelőre változatlan formában működik a fürdő, bár jelentős fejlesztésekre lenne szükség ah­hoz, hogy valóban a kor követel­ményeinek megfelelő színvonalú szolgáltatásokat nyújtsanak a lá­togatók számára. Összecsengenek ezzel az in­tegrált városfejlesztési stratégi­ában megfogalmazott elképze­lések is, amely a közelmúltban készült el Mezőtúron. A stratégia kialakításában nagy segítséget jelentett a város lakóinak véle­ménye is. Ennek érdekében egy kérdőív készült, mellyel olyan aktuális információkat gyűjtöt­tek össze, amelyek a lakosság által kívánatosnak tartott fejlesz­tésekről szólnak. A beérkezett javaslatok nagyrészt egyeztek az önkormányzat elképzelései­vel, de természetesen jócskán akadnak olyan elképzelések, melyeket a rendelkezésre álló összegből nem tudnak megváló- f sítani. A városrehabilitációban g a lakosok és az önkormányzat g egyaránt kiemelt fontosságúnak | tartják a strandfürdő, illetve az s uszoda fejlesztését. ■ A mezőtúri strandot nagyon szeretik a vakációzó gyerekek Különleges kerítést kapott ajándékba a város rendezvény Évszázadok óta a református egyház erős felleg­várának számít Mezőtúr. Egykor hazánk egyik legelső reformá­tus kollégiuma is itt nyílt meg 1530-ban. Érthető hát, hogy idén a Berettyó-parti város adott ott­hont a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozónak, amely a Magyarországi Református Egy­ház hivatalos ifjúsági fesztiválja. Az immár hatodik alkalommal sorra kerülő találkozót minden második évben más-más helyszí­nen rendezik meg, s a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az adott térség kulturális egyediségét is megjelenítsék. A találkozó elsődleges célja az volt, hogy értékteremtő közössé­gi színteret biztosítson a refor­mátus egyházhoz közeli 16-30 év közötti fiataloknak, akik az egész Kárpát-medencéből érkez­tek erre az alkalomra. A Csil­lagpont ugyanis arra törekszik, hogy megmutassa a református egyház és a magyarság sokszí­nűségét. A számos program - előadá­sok, koncertek, beszélgetések- mellett különleges eseménye is volt a találkozónak. A feszti­vál keretében ugyanis ötszázan festettek egyszerre egy hosszú betonkerítést a Csillagponton- ezzel magyarországi rekord született, a mezőtúriak pedig egy hatalmas színes felülettel gazdagodtak. ■ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom