Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-06 / 156. szám
2013. JÚLIUS EGYHÁZMEGYEI HÍREK Nyári tábor az Érseki Szent József Kollégiumban Az Egri Főegyházmegye idén jubiláló papjai vasmiséS: Gáspár Miklós GYÉMÁNTMISÉS: dr. Gonda Imre, dr. Katona István Szalay József aranymiséS: Sípos Zoltán ezüstmiséS: Berták József, Kohajda Zoltán jelmondata: „Mane nobiscum Jesu!” Maradj velünk, Jézusunk! A püspöki konferencia őt bízta meg az újjászerveződő katolikus iskolák munkájának segítésével és koordinálásával. Ezt a feladatot 1996-ig látta el a Katolikus Iskolai Főhatóság elnökeként. Eredményes munkásságát az MKPK a Pro Paedagogia Christiana kitüntetés arany fokozatával ismerte el. Az Egyházi Törvénykönyv előírása szerint 75. életévének betöltéskor, 2003-ban benyújtotta a pápának lemondását. Hamarosan megérkezett a válasz, amelyben a Szentatya arra kérte, hogy továbbra is lássa el hivatalát. Azóta is igen tevékeny életet él. Naponta hallhatjuk a Szent István Rádióban és a Magyar Katolikus Rádióban a szenteket bemutató jegyzeteit. Elnöke a Szent Fausztina Isteni Irgalmasságért Alapítványnak, püspöki felelőse hazánkban az Isteni Irgalmasság iránti tisztelet terjesztésének. Katona püspök személyes hangú szentbeszédében az 01- táriszentség iránti tiszteletéről szólt, amely egész életének erőforrása volt. Homa János Az Egri Főegyházmegye általános és középiskoláiból érkeztek a diákok az egri Érseki Szent József Kollégium által szervezett nyári táborba. Az érsekség és a plébániák által támogatott egyhetes nyaraláson a fiatalok kulturális és egyházi programokon vettek részt. Megismerhették Eger nevezetességeit, a bazilikát, a várat, a város alatti pincerendszert. Az egyik legnépszerűbb időtöltésnek a strandolás bizonyult. A főegyházmegye sok településéről érkeztek a táborozok A papi hivatás nagy ajándékát és a 60 éves papi szolgálatban kapott kegyelmeket köszönte meg gyémántmiséjén Istennek, a Szűzanyának, a szenteknek és mindazoknak, akik segítettek papi szolgálatában Katona István brescellói tituláris püspök, egri segédpüspök, június 8-án az Egri Bazilikában. A rokonság nevében gyermekek köszöntötték, majd Ficzek László érseki irodaigazgató olvasta fel Ternyák Csaba érsek méltató szavait, melyek szerint: „az elmúlt 60 év tanúbizonysága annak, hogy püspök úr Isten hiteles szolgájaként megbízható hirdetője volt az Evangéliumnak, közvetítője az üdvösség kegyelmének és elöljáró pásztora a gondjaira bízott hívek közösségének. Minden szolgálatát áthatotta a Jézus Szíve iránti tisztelet, melynek ünnepén részesült a papszentelés kegyelmében. Egész papi és püspöki életútját jellemzi a szentek tisztelete, amelynek ékes bizonyítéka a nemrégiben ’Szentek, szent életű emberek’ címmel megjelent könyve, amely eredetileg a Szent István Rádióban hangzott el. Excellenciád számára mindig nagyon fontos volt az Isteni Irgalmasság ügye, ezért készséggel vállalja annak terjesztését hazánkban.” Ezután Seregély István nyugalmazott érsek méltatta volt munkatársát és barátját. Katona István 1928. október 3-án, Nagykátán született Az elmúlt 60 év tanúbizonysága annak, hogy Katona István Isten hiteles szolgájaként megbízható hirdetője volt az Evangéliumnak egy tízgyermekes család ötödik gyermekeként. A fiatalon megözvegyült édesanya rendkívüli áldozatok árán nevelte föl gyerekeit. Középiskoláit Nagykátán és Szegeden végezte. A szegedi teológián tanult, 1953-ban szentelték pappá. 36 évet töltött lelkipásztorként a szeged-csanádi egyházmegyében. Közben elvégezte a Budapesti Hittudományi Akadémiát, 1970-ben summa cum laude eredménnyel teológiai doktorátust szerzett. 1989 decemberében szentelték püspökké a Váci Egyházmegye szolgálatára. Püspöki Gyöngyösi lapidárium elkészült a gyöngyösi Szent Bertalan-templom északi oldalában a 12. századi Szent Anna kápolna alapjait védő épület, a lapidárium. Ternyák Csaba érsek áldásával adták át június 2-án az üvegépületet, amely a 22 évvel ezelőtt ideiglenesen felépített „deszkabódé” helyén Gyöngyös város támogatásával jött létre, és modern művészeti kiállítások számára is helyszín lehet. Búcsú Miskolcon MISKOLC VÁROSRÉSZÉBEN, Martin-Kertvárosban június 9-én tartották a templom búcsúját. * Az ünnepi szentmisét Bosák Nándor debrecen- nyíregyházi megyéspüspök mutatta be a nagyszámú hívő jelenlétében, akit Tóth István plébános köszöntött. Pótfelvételi AZ egri Hittudományi Főiskola levelező tagozatára katekéta- lelkipásztori munkatárs és hittanári szakára augusztus 17-ig még lehet jelentkezni, melyet az intézmény címére (Eger, Foglár, u.6) kell eljuttatni a főiskola saját jelentkezési lapján. Ez letölthető az intézmény honlapjáról (www.eghf. hu). A pótfelvételi időpontja: augusztus 17, szombat, 11.00. Szeret imádkozni? Mintegy 25 évvel ezelőtt történt, egy ipari kisváros kórházában. A felvételre kerülő beteg, idős nénitől az orvos megkérdezte: szeret imádkozni? Látva a beteg megdöbbent arcát, magyarázatként elmondta, hogy két kórteremben is van üres ágy, az egyikben a betegek minden este közösen elimádkozzák a rózsafűzért. ..Ez az „ imádkozás szoba”. Régebben csak elvétve, manapság rengteg autóban látok rózsafűzért az autó visz- szapillantó tükrére akasztva és óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, vajon a tulajdonos miért tette oda? Talizmánként? Tudja egyáltalán, hogy imádkozni lehet vele, általa? Netán azt is tudja, hogyan? Vagy talán idős nagyszülőktől örökölte és kegyeletből őrzi, azt is tudva, mi az a tárgy? Napjainkban aktuálisabb a kérdés, mint valaha: szeret (szeretsz) imádkozni? dr. Endrész Erika Katona István gyémántmiséje az Egri Bazilikában Életútját a szentek tisztelete jellemzi Személyi változások az Egri Főegyházmegyében Ternyák Csaba érsek személyi és szervezeti változásokról döntött az Egri Főegyházmegyében. 2013. április 24-i hatállyal: • GALUSKAMIHÁLYjászárokszál- lási káplán Szerencsre és • kecskés László szerencsi káplán Jászárokszállásra kapott kápláni áthelyezést. Július 1-jei hatállyal: • Jászberény-Szentkút plébániát Jászberény I. plébánia, • Jászfelsőszentgyörgy plébániát Jászfényszaru plébánia látja el. 2013. augusztus 1-jei hatállyal: • gyenes gyula jászárokszál- lási plébános és • MATisz frigyes hidasnémeti plébános, 75. életévüket betöltve nyugállományba vonultak és a továbbiakban plébániai adminisztrátorként látják el lelkipásztori feladataikat. • káló János borsodsziráki plébános betegállományba került. • balog gyula az egri Érseki Papnevelő Intézet rektora Miskolc-Újdiósgyőrbe kapott plébánosi kinevezést és a főegyházmegye papjainak spirituálisa lett. • Buda Péter teológiai tanár, az egri Nagyboldogasszony Plébánia plébánosa az Érseki Papnevelő Intézet rektora lett. • dr. DOLHAi lajos, az egri Hit- tudományi Főiskola rektora megbízást kapott az egri Szent Anna kápolna lelkipásztori feladatainak ellátására. • AILER GELLERT a miskolci Missio Ad Gentes közöség lelkipásztora vicerektori megbízást kapott az egri Redemptoris Mater Szemináriumba, és egyúttal az egri Fájdalmas Anya Plébánia plébános helyettese lett. • skublics Máté „ a Newarki Főegyházmegye papja a miskolci Missio Ad Gentes közösség lelkipásztora lett. • MATAANDRÁsPálházáról Forróra, • BERTŐKJÓzsEFForrórólNyék- ládházára, • galó József Nyékládházáról Verpelétre, • dr. korózs László Verpelét- ről Kiskörére, • ferencz károly Kisköréről Szendrőbe, • ködmön Ferenc Szendrőből Fegyvernekre, • bordás Péter Fegyvernek- ről Törökszentmiklósra, • MENYHÁRT JÓZSEF TÖrÖk- szentmiklósról az egri Nagyboldogasszony plébániára kapott plébánosi kinevezést. • kecskés László jászárok- szállási káplán a Borsodsziráki plébániára, bukovenszki zoltán siroki káplán Bódvaszilasi plébániára, • papler Pál, a mezőkövesdi Jézus Szíve plébánia káplánja Pálházára kapott plébániai adminisztrátori kinevezést. • BARKÓcziiSTVÁNszendrőikáp- lán a jászárokszállási plébániára, • szabó Attila sárospataki káplán a siroki plébániára, • SZÁLKÁI ZOLTÁN JÓZSEF a Miskolc-Vasgyár plébániáról Mezőkövesd Il-re, • szűcs gyula újmisés atya a sárospataki plébániára kapott kápláni kinevezést. • alattyán plébánia Jászbol- dogháza plébániához került átcsatolásra. 2013. augusztus 10-i hatállyal: • Gyöngyös-Alsóvárosi plébániára fr. SZIKSZAY LÁSZLÓ Leopold OFM. kapott kápláni megbízatást. 2013. szeptember 1-jei hatállyal: • thurzó Péter Miskolc Diósgyőr plébánia káplánja fél éves karitatív szolgálatra kapott engedélyt. • p. tengan Sebasztián verbita atya kápláni kinevezést kapott Miskolc-Diósgyőri plébániára. 2013. október 1-jei hatállyal: • P. Chawakula Lourduraju verbita atya kápláni kinevezést kapott Körömbe. A HÓNAP VERSE Áprily Lajos A kertbe ment Uram, én nem tudom, milyen a kerted, a virágosod és a pázsitod, Én nem tudom, virágok ültetését, ágyásaidban hogy igazítod. Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve júniusi vasárnap hajnalán, beteg lábával és beteg szívével bánatosan kertbe ment anyám. Uram, tele volt immár félelemmel, sokszor riasztó árnyék lepte meg, de szigony-eres, érdes két kezével még gyomlálgatta volna kertemet. A kicsi teste csupa nyugtalanság, s most elgondolni nem tudom, hogy ül. Virágosodban könyörülj meg rajta, hogy szegény ne szenvedjen tétlenül. Mezőiden ne csak virágmagot vess, virágaid közé vegyíts gyomot, hogy anyám keze gyomlálhassa kerted, asphodelosod és liliomod. áprily lajos, született Jékely Lajos (1887-1967). Elégikus hangú lírikus, sokan a legnagyobb erdélyi magyar költőnek tartják. Tanévzárás a Hittudományi Főiskolán „Benedek pápával kezdtük, Ferenc pápával fejeztük be a tanévet” - emelte ki az idei tanulmányi időszak legfontosabb változását Dolhai Lajos, az egri Hittudományi Főiskola rektora június 20-án, a Szemináriumban. A tanévzáró ünnepség első részében a rektor visszatekintett a tanévre. A Hittudományi Főiskolán 164 hallgató volt az idén, köztük 48 kispap. Köszönetét fejezte ki a tanároknak, akik oktatói tevékenységük mellett előadásokra, tudományos munkákra is vállalkoztak. Végül a Hit évére irányította a figyelmet, amelynek célja megerősödni hitünkben. A tanévzáró ünnepségen a Pro Seminario Agriensae kitüntetést vette át Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola volt rektora. Ugyancsak Pro Seminario Agriensae kitüntetést vett át Szabó József Béla egyházzenész, egyházmegyei zeneigazgató, aki 30. tanévét zárta idén. Az ének oktatásával papi nemzedékek sorát készítette fel arra, hogy a liturgiát megfelelő méltósággal, az ének hangján tudják bemutatni. Szigorú, de következetes és segítőkész tanárt ismertek meg benne. A tanévzáró ünnepség Te Deummal zárult a Szeminárium kápolnájában. Katona István püspök a hálaadásra irányította a kispapok figyelmét. Kérte a kispapokat, hogy nyáron se feledkezzenek meg az imádságról. _ Miskolc: FM 95,1 Eger: FM 91.8 István Sátoraljaújhely: FM 90,6 ■ jiiürlünDa Hatvan:FM94.0Tokaj: FM 101.8 3300 Eget. Széchenyi u. 5. Melon: 36/510-610 • Far 36/51M14 E-mail: info#szentistvanradio.hu • Honlap: www.szentistvanradio.hu Kérjük, segítse adományával! Számlaszám: 11102003- 1857S726-10000001 Magyar Katolikus Rádió Alapítvány Egyházmegyei Hírek Kiadja az Egri Főegyházmegye 3300 Eger, Széchenyi u. 1. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Homa János Az oldalak az Egri Főegyházmegye és a kiadó együttműködésével készültek. A költséget megrendelő viseli.