Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-20 / 168. szám
2 2013. JÚLIUS 20., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Kisgólyát mentettek meg az autóktól a tószegiek Késik, de jön a hazai dinnye szezon Lassan megyeszerte felváltja az importot a nálunk termelt csemege segítség Akcióba léptek Tószegen az állatvédők. Egyik olvasónk, Szabó Dezsőné Ilona hívta fel szerkesztőségünket, hogy tegnap délelőtt egy fiatal madarat találtak a település fő- útján álldogálva.- Rémülten nézelődött az úttesten, szerintünk most kezdett el repülni tanulni - meséli Ilona. - Egész délelőtt olyan ornitológust vagy madárvédőt kerestünk, aki hajlandó visz- szatenni a fészekbe a madarat vagy elszállítani valami biztonságos helyre. Végül a Hortobágyi Nemzeti Park egyik szakembere ígérte meg, hogy a madár segítségére siet. Addig a gólyát betereltük egy zárt udvarba és vizet adtunk neki. Lányom pedig lefotózta az állatot és még az internetre is feltette a képet. Délután aztán megérkezett a madárvédő, aki megvizsgálta a fiatal szárnyast és úgy döntött, nem teszi vissza fészkébe, inkább elszállítja őt olyan helyre, ahol megerősödhet, megtanulhat biztonságosan repülni, csak ezek után engedi őt szabadon.- Egy ruhával a kézben közelített a kisgólyához, aki végül hagyta magát megfogni. Végül dobozba rakta a madarat, mi pedig búcsút intettünk neki - tette hozzá Ilona. ■ J. ZS. Helyi vállalkozók segítik a munkálatokat bővítés Hamarosan különösen kulturált játszótérrel várja a gyerekeket és szüleiket Tiszafóldvár önkormányzata. Hegedűs István elmondta, a tavaly önerőből felépített és kialakított játszóparkot tovább bővítik, de ez alkalommal nem gyermekjátékokkal.- Egy illemhelyet húzunk fel a tér szélére, kézmosóval együtt. Az építmény könnyűszerkezetes lesz, alapanyagainak beszerzésében és a kivitelezésben is helyi vállalkozók segédkeznek. A toalett alapja már készen van, így várhatóan pár héten belül használatba is vehetik a látogatók az épületet. Az illemhely csak nyáron üzemel, télen víztelenítik azt. ■ J.ZS. Ezen a héten a boltokban és az egyéb árusítóhelyeken is felváltja a külföldről behozott árut a magyar görögdinnye. Idén várhatóan nem lesz egységes ára a multikban a nyári csemegének, ami beindíthatja az árversenyt. Ami jó hír: a megyei termés idén is kifogástalan lesz. Munkatársainktól Az ország termőterületeinek jelentős részén beérett a görögdinnye, így napról-napra egyre több kerül belőlük a boltok polcaira és a standokra. A következő hetekben az idehaza termelt csemege várhatóan egyre nagyobb arányban szorítja ki a külföldről behozottat, összességében száz-százhúszezer tonna értékesítésére számítanak a kereskedők, ezt a mennyiséget a magyar gazdák biztosítani tudják. Érdekesség, hogy tavaly kétszeresére ugrott a dinnyefogyasztás Magyarországon, ami azt jelentette, hogy a termésből többet adtak el idehaza, mint külföldön, míg korábban ez fordítva volt. A tavasszal tapasztalt télies időjárás miatt két-három hetes csúszásban van idén a hazai dinnyetermés. Ezt mondja a fegyverneki Huber István ■ Ebben az évben még csak módjával tudjuk a sorokról beszedni a görögdinnyét. O z is, aki évtizedek óta foglalko- § zik dinnyével, most is éppen | a dinnyeföldön tudtunk vele | beszélni.- Legalább egy hétnek el kell még telnie, hogy megérjen a java a termésnek - árulta el az őstermelő. - Tavaly ilyenkor már háromszor, négyszer annyi dinnyét tudtunk leszedni, idén egyelőre még csak módjával tudjuk a sorokról beszedni a görögdinnyét. A minősége azonban legalább kifogástalan, mint ahogy a sár- gadinnyéjé is az volt. Utóbbi magas ára sem véleüen: sokan abbahagyták az öntözését, így a néhány héttel ezelőtti ötven forintos ár után most több százért A fegyverneki Huber István dinnyeföldjéről még csak módjával tudják beszedni a mézédes csemegét Néhány hetes csúszásban vannak a termelők A görögdinnye betakarított termésmennyiségének alakulása a megyében (tonna) 2008 2009 2010 2011 FORRÁS: KSH A magyar dinnyék piacán még csak elvétve találunk olyan gyümölcsöt, ami a megyében termett. A tavaszi csapadékos időszak, illetve az átlagosnál hűvösebb időszak, majd később a nagy meleg miatt pár hetes csúszásban vannak a dinnyével foglalkozó gazdák. Néhány helyen augusztusig kell várni a szedés megkezdésével, jó hír azonban, hogy a legtöbb termelő közepesnél jobb termést vár. A legnagyobb roham egyébként szintén augusztusban várható, akkor csúcsosodik ki a dinnyeszezon - sárgadinnyéből azonban már most is kapható a fóliasátrakon kívül termesztett verzió is. lehet hozzájutni - tette hozzá.- Jelenleg még csak elvétve találhatunk magyar dinnyét a piacon - erősítette meg Pócs János, jászapáti országgyűlési képviselő, dinnyetermelő. - Az igazi szezon ezekben a napokban indul az országban, várhatóan a hétvégén már lehet találni az idei termésből a kereskedőknél. Egyelőre még nem dőlt el, hogy milyen lesz az idei szezon. Az időjárás sok mindet meghatároz, mindent helyrehozhat, és mindent el is ronthat. Az biztos, hogy eső már nagyon hiányzik. Amennyiben kedvezőek lesznek a körülmények lehet nagyon jó a szezon, az viszont biztos, hogy az itthon megtermett gyümölcs béltartalma, minősége kiváló. Az árak még messze nem álltak be, jelenleg mindenütt száz forintnál jóval többet kérnek a dinnye kilogrammjáért az árusok. A multiáruházak képviselői már korábban bejelentették, idén nem vesznek részt a több szempontból is problémásnak ítélt dinnyekartellben, vagyis nem hajlandók egységes áron értékesíteni a magyar gyümölcsöt - tette hozzá Pócs János. Ez a vevők szempontjából jól is elsülhet, hiszen lesz árverseny, néhány hét múlva száz forint alá eshet a dinnye ára, viszont nem kizárt, hogy ez az importőrök malmára hajtja a vizet. A magyar termelők idén is a tavalyihoz hasonló egyezségre törekednek annak érdekében, hogy a nagy áruházláncok a tömegáruknál alkalmazott akciók helyett ismerjék el a felvásárlási árakban a minőségi, első osztályú gyümölcs előállítási költségeit (ami 1,5 millió forint hektáronként), vagyis ne kínálják dömpingáron a magyar dinnyét. A termelők egyébként tavaly kilogrammonként átlagosan hamrinc- nyolc, negyven, negyvenöt forint közötti árat kaptak a gyümölcsért, és idén sem reménykedhetnek sokkal többen. ■ Ön keresi a hazai termesztésű dinnyét? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. On keresi a hazai termesztésű dinnyét? megkérdeztük Válaszadóink előnyben részesítik a magyar gyümölcsöt Önellátásra törekednek a tiszaszőlősiek KATONA RÓBERT, JÁSZLADÁNY:- Mindenképpen csak magyar dinnyét vásárolok. Szerintem zamatosabb az íze a hazainak, mint a külföldieknek. Inkább megvárom a szezont, mintsem hogy esetleg gyengébb minőségű dinnyét vegyek. De minden gyümölcsnél igaz, hogy csak hazai terméket vásárolok. Főként a piacra járok. BÓDIIMRÉNÉ, SZOLNOK: - A hazait veszem leginkább, de néha belefutok egy-két olcsóbb spanyol és olasz áruba is. Olyankor azokat veszem meg, hisz a nyugdíjam elég alacsony, így muszáj a pénztárcámhoz alkalmazkodnom. Leginkább a szolnoki piacra járok vásárolni és eddig még egyik termékben sem csalódtam. Nagyon finom sárga és görögdiny- nyét vettem a napokban. MIZSEINÉ BALOGH ERZSÉBET, Jászberény: - Keresem a magyar dinnyét, mert a tapasztalatom szerint édesebbek és jobbak, mint a külföldről be- hozottak. Sajnos épp ezek a határainkról túlról behozott dinnyék okozzák, hogy sok esetben jóval olcsóbban kénytelenek adni a hazai árut, mint ami megérné a hazai termelőknek. BÉRCZI JÓZSEF, KARCAG: - A magyar dinnye frissen szedett, nagyon finom, mézédes, tapasztalatom szerint egyik-másik külföldről behozottnál ez viszont nem így van. Úgy látom, jelenleg még nagyon drága a hazai termesztésű dinnye, de két sárgát már csak vettünk. Várom, hogy a görög ára is idővel lejjebb menjen, mert azt is nagyon szeretem. tervek - A közmunkaprogram keretében egy ötven négyzet- méteres tüzelőanyag tárolót fogunk építeni a szociális intézmény udvarán. A kazánház már elkészült, az idén már onnan fűtjük az intézményt - mondta Kerekes András, Tiszaszőlős polgármestere, aki hozzátette: több pályázat is folyamatban van a településen. - A még hiányzó belterületi utakat zúzott kő alappal javítjuk. Folyamatos a járdaépítés, idén kétezer méter járdát építünk vagy újítunk fel. Terveink között szerepel a szeméttelep rekultivációja, amelyhez remélhetőleg az idén hozzá tudnak kezdeni a szakemberek és be is fejezik. Helyén füves terület, majd idővel fák lesznek. Arra törekszünk, hogy önellátó legyen a településünk - tette hozzá a település vezetője. Kerekes András elmondta, hogy már elkészült egy pályázat a közintézmények vil- lamosenergia-fogyasztásának csökkentése érdekében. A napelemek által előállított árammal alacsonyabb lehet a villanyszámlán szereplő összeg. Ki szeretnék váltani a drága földgázt a szőlősi iskolában, orvosi rendelőben, óvodában, tornateremben és a könyvtárban. A következő két-három évben - amikorra az elültetett nyárfák beérik - a közintézményeket ezzel szeretnék fűteni. ■ B. B.