Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-17 / 165. szám
2013. JÚLIUS 17., SZERDA MEGYEI TÜKÖR HHBB 3 Páratlan kincs Szolnokon kiállítás Egyedülálló aranyöv a tárlat egyik különlegessége Császár Péter restaurátor a nagykörűi óvoda alapozásakor talált egyik lovassír leletanyagának általa megtisztított szép darabjait mutatja Páratlan kincsekkel kedveskedik a látogatóknak a szolnoki Damjanich János Múzeum. Dr. Madaras László régész és munkatársai, Pató Mária és Szebeni Nándor a honfoglalás korának legszebb emlékanyagát, köztük az utóbbi évek megyei ásatásainak szenzációs leleteit tárják idén a látogatók elé. Szathmáry István- 1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulóján rendeztünk utoljára Árpád népének hagyatékából olyan kiállítást, ami a határokon túl is felkeltette a figyelmet. Azóta, főleg a megyéből olyan leletanyag került elő, ami indokolja elődeink örökségének újabb számbavételét és ismereteink újragondolását is - avat be a mostani tárlat születésének körülményeibe a régész. Ehhez sikerült elnyerniük a Nemzeti Kulturális Alap kétmillió forintos támogatását is, így méltó körülmények között mutathatják be a jórészt több tucatnyi ezüst- és aranykincsből álló kollekciót.- Azt régen tudjuk, hogy a Tisza vonalán három honfoglaló törzs is megtelepedett.- mondja dr. Madaras László. -Egyikük szállásterülete mai megyénket is magába foglalta, amit az itteni ásatások leleteinek egységes motívumkincse is sejtet. A törzshöz pedig törzsfőnök is dukál, akinek a hatvanas években egy építkezés során megtalált kétpói sírja krimibe ülő módon maradt ránk. Kincseit azonnal széthordták, végül Kaposvári Gyula múzeumigazgató gyűjtötte őket össze, s dr. Selmeczi László tisztázta együvé tartozásukat. Ez lesz a mostani kiállítás egyik sztárja, olyan tárgyakkal, mint a vezéri méltóságjelvénynek számító, a magyarok szent féméből, ezüstből készült palmettadíszes ivócsésze, amiből összesen kettő van Magyarországon, vagy a legrangosabb embereknek járó, a Kárpát-medencében egyedüliként ismert, aranylemezekkel díszített öv. A régész azt is elmondta, hogy az elmúlt években több olyan honfoglalás kori temetőt tártak fel a megyében, ahol e törzs előkelői nyugodtak, ennek megfelelő gazdag leletanyaggal. Közülük is kiemelkedőek a nagykörűi temető lovas sírjai, aminek aranyozott ezüst öv- és lószerszámvereteit a Nemzeti Múzeumban restaurálták, s a mostani kiállításon lesznek teljes szépségükben láthatóak. Felbukkanásuk szinte a véletlennek köszönhető, óvodaalapozás közben bukkantak rá, s a régészek érkezéséig a helybeli polgármester vette őket védelme alá, nehogy a kétpói lelet sorsára jussanak. Nagykörű egyébként ígéretes terület további ásatások miatt is, hiszen a beépítettség miatt a gazdag temetőnek eddig csak töredékét tudták feltárni.- Hogyan kerül az erdélyi Gyula egy szolnoki kiállításba? - teszi fel a kérdést a kiállítás címe alapján Madaras László. Hát úgy, hogy talán ez az egyetlen honfoglaló törzs, amelynek követni lehet a további sorsát. Igaz, sem a nevüket, sem vezérük nevét nem tudjuk. Egy, csak általuk használt motívum, a több itteni övcsaton felbukkanó hátranéző oroszlán későbbi erdélyi felbukkanása valószínűsíti, hogy ez a Tisza mentén élő nép, vagy egy része a későbbi hatalmas belső népmozgások során az erdélyi Gyulák fennhatósága alá került, ott folytatta életét. Ennek az érdekes történetnek is emléket állít a mostani kiállítás, melynek anyagát a szolnoki mellett a Magyar Nemzeti Múzeum, a Kecskeméti Katona József Múzeum, az Egri Vármúzeum és a kalocsai Viski Károly Városi Múzeum anyag is adja, s várhatóan több, később pontosítandó helyszínen is bemutatják. Az biztos, hogy az ottani ásatás tiszteletére a nagykörűi cseresznyefesztivál helyszínén is látható lesz - zárta tájékoztatóját dr. Madaras László. A kétpói vezér sírjának egyedülálló leletei az övét díszítő aranylemezek HÍREK Katonáink célállomása a balatoni Úszó Erőd az előző 11 évhez hasonlóan idén is együtt rajtolnak a Magyar Honvédség - köztük a szolnoki Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázis - katonái és civil alkalmazottai a 31. Balaton-átúszáson, július 20-án. A képzeletbeli startpisztoly 10 órakor dördül el Révfülöpön, amelyet követően elindul az Úszó Erőd. A Honvédelmi Kötelékbe tartozó „vegyes úszó hadtest” vízi célja a balaton- boglári Platán-strand lesz. Az Úszó Erőd parancsnoka a szolnoki helyőrség egykori vezetője, dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök-helyettes lesz. ■ M. G. A kórházba szállítást követően vesztette életét HALÁLOS KIMENETELŰ közúti közlekedési baleset történt Karcag belterületén hétfőn délután, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. Mint közölték, a rendelkezésre álló adatok alapján egy karcagi férfi személygépkocsival közlekedett a város belterületén, amikor egy kereszteződéshez érve elvesztette uralmát járműve felett és azzal felhaladt az útpadkára, ahol elütött egy idős nőt és a tolókocsiban ülő férjét. A mentőszolgálat mind a három személyt korházba szállította. Az idős férfi korházba szállítást követően életét vesztette. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. ■ Újabb haltelepítés a Tisza-tónál újabb ötezer kilogrammnyi háromnyaras ponty kerül a Tisza-tóba a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. jóvoltából. A munkálatokra először a tiszafüredi szabad strandon került sor, ahová 1670 kg pontyot szállítottak, majd Abád- szalókon és Poroszlón folytatódik a haltelepítés. ■ SZ. ZS. Egy korábbi írás jelent meg TEGNAPI LAPSZÁMUNK 3. oldalára egy korábban már megjelent jegyzet került be, amiért olvasóink elnézését kérjük. ■ BÉKÉSI BRIGITTA Segítsünk be a szerencsének NAPOKON BELÜL kiderül: kik azok, akiket felvettek valamelyik egyetemre vagy főiskolára, s kik azok, akiket nem. Előbbi csoportba tartozók lelkesen intézhetik a kollégiumot, egyéb szálláshelyet, és elkezdhetnek gondolkodni azon, hogyan teremtik elő a tanulmányaikra való összeget. de mihez kezdenek azok, akik számára a ponthatárok kihirdetése után nyilvánvalóvá válik: idén nem sikerült bekerülni egyetlen felsőoktatási intézménybe sem? Szomorkodás és csüg- gedés helyett érdemes lenne valamilyen másfajta tevékenységbe kezdeniük vagy egyéb alternatívát kitalálni. Akadnak például, akik megpróbálkoznak a pótfelvételivel. Mások beiratkoznak nulladik évfolyamra vagy nyelvet tanulnak, önkéntes munkát végeznek. Egyre többen pedig külföldön vállalnak munkát. TAVALY PÉLDÁUL egyik ismerősömet bébiszitterkedni hívták Angliába, ahol fél év eltelte után elvégzett egy egészségügyi tanfolyamot is. Majd sikerült bejutnia egy kinti főiskolára, ahová jelenleg is jár. Ápolónőként szeretne elhelyezkedni. Az életét nem kérdés, már kint képzeli el. Egy másik fiatalember, aki viszont külföldön végzett kiváló diplomával közgazdászként, jelenleg hazánkban dolgozik fodrászként, mert szülőhelyén nem sikerült elhelyezkednie. Nem mellesleg megkeresi azt a pénzt, amit otthon szeretett volna, amiért évekig tanult. PERSZE MONDANÁK Sokan: szerencséjük volt. Való igaz, az is kell a talpon maradáshoz. Viszont Fortuna sem osztogatja kegyeit csak úgy. Hiszen biztos recept nincs a boldoguláshoz, esélyt kell adni a szerencsének. Az pedig csak akkor mosolyog ránk, ha mi is teszünk érte. Megkezdődött tegnap a nagy futókaland Balatonendrédre próbatétel Három megyénkben sportoló négy nap alatt teszi meg futva-kerékpározva a 222 kilométeres távolságot Meglehetősen őrült vállalkozásnak tűnik Szolnokról lekocogni a Balatonhoz. Három sportember azonban úgy döntött, megpróbálja a szerintük nagyon is teljesíthető feladatot véghezvinni. Karmazin György öt dános karatemester, Molnár Péter ötszörös Magyar Kupa kerékpárbajnok és Gajdos András öttusázó tegnap délelőtt indult neki a 222 kilométeres távnak, egyenesen Balatonendrédre. Hogy miért pont oda?- Mert ott van a nyaralónk - vágja rá határozottan Molnár Péter. - Tavaly megemlítettem a barátaimnak viccesen, mi lenne, ha lefutnánk egyszer oda. Mivel Gyuri azonnal igent mondott, már nem volt visszaút - fűzi Molnár Péter (balra), Karmazin György (középen) és Gajdos András tegnap indultak el a több mint kétszáz kilométeres útra hozzá, majd beszél a próbálkozás részleteiről is. Kiderül, az út 4 napig tart. A napi átlagosan 60 küo- méteres szakaszt három egyenlő részre osztják fel a sportolók, így mindenki 20 kilométert fut és 40 kilométert biciklizik. Ahhoz, hogy a nem mindennapi célkitűzést teljesíteni tudják az egyébként is remek kondiban lévő sportemberek, hónapokig tartó edzésre volt szükségük.- A felkészülés tavaly októberben kezdődött - mondja Karmazin György. - Hetente legalább négyszer vettük fel a futócipőnket, hogy két órán keresztül rójuk a kilométereket. Az volt a célunk, hogy egy héten legalább ötven kilométert lekocogjunk összességében. Miután a hónapokig tartó edzés remekül sikerült, a fiúk kijelölték az indulás időpontját és beszerezték azokat a speciális élelmiszereket (táplálékkiegészítőket, müzli szeleteket, lekvárokat), amiket útközben fogyasztanak.- A legfontosabb a folyadékfogyasztás futás közben - magyarázza Gajdos András. - Mi ötven liternyi vizet pakoltunk be a kísérő autóba, de nem biztos, hogy elég lesz ez a mennyiség a négy napra. Főleg, hogy igen meleg ígérkezik a hétre. Az első esti állomás Lajosmi- zse lesz, majd Tas és a Velencei-tó melletti Somolya. Innen már „egyenes” út vezet Balatonendrédre.- Ahol lábszárpörkölttel várnak a barátok és a családtagok. De addig még kemény napok állnak előttünk, bár hiszem, hogy mindannyian megbirkózunk a feladattal. Az egész futást egy nagy kalandnak, egy jó bulinak fogjuk fel, szerintünk az is lesz - vélekedik Molnár Péter. A futókat közvetlenül az indulásuk előtt megkérdezzük, mit kívánjunk nekik az útra. A válasz gyorsan érkezik: - Sok szerencsét és balesetmentes utat! - bólogatnak mindhárman, akik ezek után egyenpólóban, integetve indulnak neki a 222 kilométeres távnak. ■ J.ZS.