Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-13 / 162. szám
2013. JÚLIUS 13., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 ■com Jótékonysági koncert a ravatalozóért jótékonysági koncertet ad vasárnap Jászapátiban Má- ga Zoltán hegedűművész. A délután ötkor, a római katolikus templomban kezdődő előadás bevételét a jászapáti temető ravatalozójának kivitelezési munkáira fordítják. Pócs János polgármester elmondta, a mintegy 30 millió forintos fejlesztést az önkormányzat saját beruházásként indította el, helyi vállalkozók és a lakosság támogatásával. Reményét fejezte ki, hogy ez a koncert is hozzájárul ahhoz, hogy minél előbb megújulhasson a ravatalozó. ■ B. CS. Közel száz csapat versenyezett a döntőn nagyszerű körülmények között zajlott a közelmúltban a Szolnoki Főiskolán a 2012/2013-as Curie Környezetvédelmi döntő. A megméretésen összesen 95 háromfős csapat vett részt. A kísérő tanárokkal együtt 350 fő csodálhatta meg a versenyzők által hozott anyagokból készült kiállítást, hallgathatták a tanulók nyilvános előadásait, ismerkedhettek Szolnok nevezetességeivel. ■ R. Á. Szerbiában járt az újszászi népdalkor újszász testvérvárosában, a szerbiai Palicson rendezték július elején az „Elindultam szép hazámból...” VM. Kárpát-medencei Népdalkör-talál- kozót. Újszászról a Százszorszép Népdalkor kapott meghívást - a népdalkor tíz tagja lépett fel végül a jó hangulatú találkozón. ■ G. SZ. A rendőrök megtalálták az ellopott bringát mezőtúron, az egyik élelmiszerbolt előtti kerékpártárolóból lopta el a tolvaj a sértett lezáratlan biciklijét július 11-én délután. Az elvégzett adatgyűjtésnek köszönhetően a rendőrök gyorsan beazonosították az elkövetőt, és két órán belül elfogták a tolvajt, akinél az ellopott bringát is megtalálták. A tizenkilenc éves mezőtúri lakost előállították a Mezőtúri Rendőrkapitányságra. ■ Hogyan lett kém Gyuri bácsi? gesztus Festményt adományozott magángyűjteményéből a neves ügyvéd 1941-ben Kolozsvárott doktoráltam. Törökszentmiklóson voltam ügyvédbojtár, majd tevékenykedtem Budapesten és Kolozsvárott is. A háború után visszakerültem Miklósra, aztán újra a fővárosban találtam magam. Arra is emlékszem, hogy amikor Horthy Miklós és családja ingázott Budapest és Kenderes között, akkor 500 méterenként lovas csendőrök álltak sorfalat az úton, s ezekben az időszakokban a mi tanyánkon napokig vagy 20-25 ló volt bekötve.- Úgy tudom, hogy internálótáborba is elhurcolták. Igaz ez?- 1951-ben már Budapesten dolgoztam, amikor az egyik éjjel egy Pobedával jöttek értem, s elvittek a Gyorskocsi utcába. Bevonszoltak az egyik irodába, ahol a kihallgató ávós íróasztalán egy pisztoly és egy gumibot volt. Az első kérdése az volt, hogy kémkedtem-e az amerikaiaknak? Azonnal rávágtam, hogy igen! Néz rám csodálkozva az ávós, és kérdi, hogy nem ■ „Apáméknak a törökszentmiklósi Surjányban volt egykoron birtoka.” akarok tiltakozni. Mondom hogy nem, mert ha azt válaszolom, nem kémkedtem, úgy vagy lelő a pisztollyal, vagy megver a gumibottal. A golyó általi haláltól nem félek, mert gyorsan hat, s még a kihallgatónak is el kell számolni a holttestemmel. Annyira viszont nem vagyok bátor, hogy megveressem magam, így inkább fogalmazzák meg, hogy miben vagyok bűnös, én pedig aláírom. így is lett, aláírtam, hogy kém vagyok, ezért két évre Kistarcsára száműztek. 1953- ban szabadultam, és 3 évig csak krumplit pakolhattam a piacon. Az ügyvédi munkámat pedig csak 1956 után folytathattam. Azóta azonban megint megszakítások nélkül praktizálok, mind a mai napig...- Az akkori hatalom nem kért öntől semmit, amiért visszaengedte a pályára?- Szerencsére nem! Számomra akkor úgy tűnt, hogy elfelejtettek. És azóta sem keresnek... NÉZŐPONT alFim ' ' JL Mr HRASKÓ ■k JE ISTVÁN Mindennapi csodatétel TERHESSÉGI SZÖVŐDMÉNY. korábbi szülészeti-nőgyógyászati beavatkozás, az anya 18 év alatti vagy 35 év feletti életkora, a kismamát ért testi vagy lelki trauma, a stressz, a dohányzás, az alkohol, a drog, a rossz táplálkozás, a mesterséges megtermékenyítés, a terhesgondozáson való részvétel hiánya - sok tényező van, amelyet a szakemberek a koraszülés lehetséges okai között felsorolnak. Azt nem tudom, ezek közül melyik esik latba a legnagyobb súllyal, laikusként nem is szeretnék egyet kiragadni. Mindenesetre tény, hogy Magyarország sok más szomorú statisztikához hasonlóan az idő előtt érkezett gyermekek területén is „élen jár”, vagyis a nemzetközi ösz- szehasonlításokban rosszak az eredményeink. Míg a 37. hétnél korábban világra jött újszülöttek aránya az Európai Unióban 3-4 százalék között van, nálunk ez a mutató hosszú évek óta 8-9 százalék körül stagnál. van tehát ez a kedvezőtlen arány. Hozzá kell venni, hogy az életük első heteit, hónapjait inkubátorban, lélegeztetőgépre kötve töltő babák életesélyei eleve kisebbek és fokozottan fennáll náluk a betegségek, fertőzések kockázata. Beszélhetnénk még hosszan az orvoselvándorlásról, az egészségügy köztudomású állapotáról, a dolgozók leterheltségéről. Mégis, a felsorolt negatív hatások ellenére hazánkban csökkenő tendenciát mutat a csecsemő- halandóság. az ezredfordulón ezer gyermek közül 9 nem érte meg egyéves korát, manapság 5. Nem szeretem a hangzatos kijelentéseket, de ezt az egészet így végiggondolva, a csoda szó jut eszembe. Talán ezzel lehetne legkifejezőbben elismerni a koraszülött-részlegek munkatársainak munkáját, és az őket segítő adományozókat. Az 1919-ben Törökszentmiklóson született dr. Bárándy György volt pénteken a megyei ügyvédi kamara vendége. Hazánk legidősebb (aktív) ügyvédje egy festményt adományozott magángyűjteményéből egyrészt a kamarának, másrészt, ahogyan az átadáskor fogalmazott: „a jelenlegi és a következő nemzedéknek”. Mészáros Géza Egy Dayka Antal-olajfestmény- nyel gazdagodott a megyei kamara dr. Bárándy Gyuri bácsi által. Mindenki Gyuri bácsinak szólítja a szeptemberben 94. életévébe lépő ügyvédet, a Magyar Ügyvédi Kamara korelnökét, aki egyben egyik alel- nöke is a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyéből Elszármazottak Baráti Egyesületének. Dr. Bárándy György: Soha nem tudtam meg, hogy hol is születtem pontosan Egyszer még a filmvászonra is felkerült- Honnan ez a festmény?- Apám tulajdonában volt egykoron ez a kép, s én úgy tudom, ez a téli Szolnokot, e szép városnak egyik utcáját ábrázolja - mutatja a festményt a fogadására összegyűlt tisztes társaságnak Gyuri bácsi. - Ha úgy tetszik, most hazakerült az alkotás - mondja, majd azonnal életének megyei történéseit meséli figyelmesen érdeklődő hallgatóságának.- Apáméknak a törökszentmiklósi Surjányban volt egyko- * ron birtoka. Ott, ahol most egy 1 húsüzem áll. Ismerem a tulaj- 1 donosát, s bár nem Tóth Tibor | alakította a történelem menetét, s de ha találkozom vele, viccesen mindig úgy szólítom, hogy „bitorló”. Persze, ő sem haragszik rám. Szóval, Törökszentmiklóson születtem, de azt soha nem tudtam meg, hogy apámék házában vagy a nagyszüleimnél láttam-e meg a napvilágot, s azt sem tudom, egyik-másik ház áll-e még. Annyit tudok, hogy felmenőim java része a törökszentmiklósi római katolikus temetőben nyugszik. Az elemi iskoláimat magántanulóként végeztem, majd elkerültem a gödöllői Premontrei Gimnáziumba. Az érettségit követően az egri Érseki Jogi Akadémián megszereztem a jogi diplomámat, és a sors úgy hozta, hogy kevesen tudják, de dr. Bárándy György egyszeregy filmszerepet is elvállalt. - Én már nem tudom, ki keresett meg azzal, hogy tudnék-e kamera előtt szerepelni? Mondtam, hogyha kell, hát tudok, de ne kelljen pályát váltanom, ha beválok - emlékszik. „Az én kis nővérem" című, 1996-ban készült magyar játékfilmben ügyvédként saját magát alakította: -Azt hiszem, tökéletesen sikerült megformálnom a figurát, hiszen az én alkatom és személyiségem szinte semmiben nem téréi a filmbélitől - mondja mosolyogva esetét a filmvászonnal Gyuri bácsi. A fllm „első osztályú" kategóriáját, illetve ügyvédünk kiemelt szerepét jól mutatja, hogy a két főszereplő, Nagy-Kálózy Eszter és Cserhalmi György után közvetlenül dr. Bárándy Györgyöt tüntették fel a szereplőlistán. - Bármenynyire is remekeltem a filmben, soha senkinek nem jutott eszébe, hogy még egyszer szerepet adjon. így nem kerültem szereposztó díványra, de Hollywoodba sem - nevet újra Gyuri bácsi. Villámcsapás végzett egy férfival baleset Különös baleset történt Tiszajenő külterületén csütörtökön kora délután. Egy 52 éves szolnoki férfi feltételezhetően a teheneit legeltette a település határában, amikor rosszra fordult az időjárás. Az eső elől egy fa tövébe húzódott. Ekkor csapott bele a villám a fába, aminek következtében az ott álló férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A haláleset tényét a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata megerősítette. A Szolnoki Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. ■ E. Cs. Szolnok is képviseli magát a balatonfüredi Anna-balon DÍSZVENDÉGSÉG JÚ1ÍUS 20-án rendezik meg Balatonfüreden a 188. Anna-bált, amelyen a hagyományokhoz visszatérve a báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, és a szakmai zsűri közülük választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit. A rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta, hogy az idei esemény díszvendége, a Balaton-parti város legújabb kulturális partnere, Szolnok városa lesz. A két település között egész évben kulturális együttműködés van érvényben. Ennek értelmében Szolnokról, valamint a házigazda település másik két kulturális testvérvárosából, Debrecenből és Kecskemétről egyaránt 5-5 fiatal párt hívtak a bálba. Rajtuk kívül idén is meghívták az összes 18 éves balatonfüredi lányt, közülük tizennégyen jelezték részvételüket. A füredi polgármester kiemelte: minden báli belépő elkelt, pedig a jegyek ára emelkedett a tavalyi évhez képest.- Nagy megtiszteltetés, hogy az ország egyik legszebb településére a sok szép közül a legszebb szolnoki lányokból mi is delegálhatunk. A Füredi Anna-bálon azonban nem csak a vonzó hölgyeinket, hanem szép városunkat is bemutathatjuk - mondta ezt már Szalay Ferenc polgár- mester. ■ M. G. Búcsúztatás a múzeumban. A szolnoki Damjanich János Múzeumban negyvenévi szolgálat után vonult nyugállományba dr. Bartha Júlia turkológus, az intézmény néprajzi osztályának vezetője. Az ünnepi eseményen a kollégák mellett dr. Horváth László (képünkön) múzeumigazgató köszöntötte. Nem változott az ivóvíz minősége Tiszaszőlősön terv- Az elmúlt év végéig kaptunk időt, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően az ivóvíz arzéntartalmát legalább 10 mg/l-re csökkentsük, amit egy új kút fúrásával tudtunk volna elérni - mondta Kerekes András, Tiszaszőlős polgár- mestere. - Az ivóvíz nem lett sem rosszabb, sem jobb minőségű. Egy éve készül a dokumentáció, de lassította a folyamatot egy tulajdonosváltás is, mára már állami kézben van az ivóvíz-szolgáltatás. Amint elkészül a tervdokumentáció, akkor itt is fúrnak egy új kutat, és az előírásoknak megfelelő minőségű vizet tudunk szolgáltatni - tette hozzá. ■ B. B.