Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-28 / 149. szám
2013. JÚNIUS 28., PÉNTEK KISÚJSZÁLLÁS ES KORNYÉKÉ 5 Szabó Tamás: mögöttem áll a kreatív tantestület Sokat tesznek városukért tábor Iskolások, középiskolások, felnőttek és nyugdíjasok dolgoznak elismerés A napokban Kecze István polgármestertől vette át az Arany lános Kulturális, Pedagógiai és Művészeti Díjat Szabó Tamás, a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója. Szabó Tamás biológia-földrajz szakos tanárként 1996 óta dolgozik a kisújszállási gimnáziumban, s közben elvégezte a közoktatás-vezetői szakot, 2002-től az iskola igazgatója.- Az elmúlt évek alatt úgy érzem, sikerült egy jól együttműködő tantestületet kialakítanom. Intézményvezetői munkám során indítottuk el például a nyelvi előkészítő képzést, lettünk ECDL-vizsga- központ, s jelenleg országosan is kiváló diákvállalkozásaink működnek. A képzésekhez biztosítani tudtuk a korszerű eszközparkot. A sikerhez azonban kellettek a többiek is, mindig mögöttem állt a kreatív tantestület, a kollégák folyamatosan képezték magukat, hogy meg tudjunk felelni az új kihívásoknak. Azt gondolom, ez sikerült, hiszen munkánkat a megyei önkormányzat Euró- pa-díjjal is elismerte - mondja Szabó Tamás, aki több civil szervezet munkájában is részt vesz. A természet szerelmese, így szabadidejében feleségével és három gyermekével rengeteget kirándul, de túravezetőként természetjáró kirándulást szervezett már a diákoknak is. A nyári terveiről megtudtuk, hogy július közepén gyermekeivel ő is részt vesz az Arany iskola diákjaival szervezett a Bakony és annak szépségeit felfedező gyalogtúrán. ■ Szabó Tamás Finta Zsanett, Nagy Evelin, Kerekes Nóra, S. Nagy Zsolt, Győri Edina, Törőcsik Gréta, Toldi Borbála a sportpálya kerítését festi A héten tartja városszépítő táborát a kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület. A tábor vezetője Kecze Jánosné, az Arany János Református Általános Iskola pedagógusa. Daróczi Erzsébet í — Ötvenhat általános iskolás, [ középiskolás és egyetemista, főiskolás és húsznál több nyugdíjas és felnőtt vesz részt a táborban. A nyugdíjasok a temetők rendbetételét vállalták, a gyerekek a felnőttek irányításával több helyszínen dolgoznak. A szemétszedés, a gyomlálás a város közterületein folyamatos, a strandon parlagfüvet szednek. Az ott végzett munka jutalmául a tábor tagjai kétnapos ingyen | strandolási lehetőséget kap- } tak. A felnőttek és a nagyfiúk a Piculás civil ház udvarán egy garázst építenek. A legnagyobb munka a Morgó Néprajzi kiállítóterem kerítésének festése. A gyerekek egy-egy nap saját iskolájukban is dolgoznak - mondja a táborvezető. A tábor ideje alatt lefestik a kővirágtartókat, hirdetőoszlopokat és lenolajjal átkenik a kopjafákat, a városháza parkjában a kapitányok sétányát is rendbe teszik. A tanárnőt egy kis számolásra kértük. A hetven-hetvenöt fő napi négy órával számolva, ezernégy- száz-ezerötszáz órát dolgozik a héten a városért. Ha ezt ötszáz forintos órabérrel számoljuk, akkor hétszázezer forintnyi értéket teremtenek, azaz ennyit spórolnak meg az önkormányzatnak. A Kossuth iskolában a lelátókat festi 15 kossuthos diák, az aranyosok pénteken saját iskolájukban padokat, dobozokat pakolnak. A Kálvin park padjait is többen festik, de dolgoznak a gyerekek a Nagykun klub udvarán is. A diákokból negyven visszajáró, s van tizenöt-húsz pedagógus és felnőtt állandó segítő is. A héten szemétszedéssel kezdődött a munka. Tizenöt zsáknyi szemetet szedtek össze a városban. A Morgó Néprajzi kiállítóterem kerítését két csapat is festi. Juhász Vanda, Keller András, Molnár Réka nagyon lelkes, ők most voltak hatodikosok. Borhi Fruzsina harmadjára van itt Még Debrecenből is erősítik a csapatot a sportpályán már a második hete dolgoznak a helyi mó- riczos és illéssys középiskolások, de mint megtudtuk, még Debrecenből, Mezőberényből is vannak itt diákok. Az elmúlt héten még a szorgalmi időszakban kezdtek, akkor a hatalmas kánikulában első nap vizes törülközővel a tarkójukon ment csak a kerítésfestés. Ezért azt találták ki, hogy másnap már reggel hatra jöttek, s az azóta is így van. A tizenöt fős csapat nagyon jó kedvűén festette világos kékre ottjártunkkor a nem kevesebb, mint százhatvanhárom oszlopot, hiszen már az 1600 négyzetméternyi kerítést a múlt héten gondos munkával szép fehérre meszelték.- Már alig vártuk, hogy jöhessünk a táborba, olyan sok jót hallottunk róla. Itt sokat lehet tanulni a nagyobbaktól és mi is szeretünk vigyázni a környezetünkre - mondják a gyerekek. A Déli temetőben a pedagógus sírokat egy kis csapat teszi rendbe. Szeremley Barna sírját Ács András és testvére, Attila, valamint Szilágyi Gyuláné és Fekete Istvánná épp földdel tölti fel.- A városvédő egyesület tagjaként nagyon örülök, hogy még hetvenöt évesen részt tudok venni a tábor munkájában - jelenti ki Szilágyi Gyuláné. - Nagyon jó a fiatalokkal együtt dolgozni, nagyon lelkesek és jó látni, ahogy segítenek nekünk itt a sírok gondozásában. A húsz éves Ács András és öccse, a 17 éves Attila szintén visszajáró táborozó már. Szeretünk itt lenni - mondja András. - Fontosnak tartjuk, hogy segítsünk a város szépítésében, hiszen mi is itt élünk, s nem mindegy, milyen környezetben. A pedagógusok sírjának rendbe tételét azért vállaltuk, mert ők nagyra becsült polgárai voltak városunknak, és méltóan kell ápolni az emléküket, hiszen szüléink, nagyszüleink tanárai voltak egykoron. HÍREK Az egészségiigyiseket köszöntöttek KISÚJSZÁLLÁSI ÖNKORMÁNYZATA szerdán tartotta Sem- melweis-napi ünnepségét az egészségügyi, a szociális és gyermekjóléti ágazat dolgozói számára. A rendezvény Semmelweis Ignác emlékkövének megkoszorúzásával kezdődött, majd a városháza dísztermében Kui János, a Kumánia Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője beszéde után az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei adtak műsort. Kiváló címeket vettek át a móriczos diákok A KISÚJSZÁLLÁSI Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Közgazdasági Szak- középiskola legjobb diákjait jutalmazták a nevelőtestület ajánlása lapján idén is jutalmazta az öreg diákok baráti köre: Mándoki Miklós és Posztós Erika gimnáziumi 13.C gimnáziumi 13.C osztályos tanulók részére kiváló gimnazista címet, Adamecz Tünde közgazdasági 12.C osztályos tanuló részére kiváló szakközépiskolai diák címet adományoztak. Kijavították a játszótereket KISÚJSZÁLLÁSON SAJNÁLATOS módon a 2010-ben felújított, korszerűsített játszótereket több alkalommal megrongálták, így a játékok használata balesetveszélyessé vált. Az önkormányzat a gyerekek védelme érdekében elrendelte mindhárom játszótéren a felújítási munkálatokat - tudtuk meg a polgármesteri hivatalban. A javítások a napokban fejeződtek be az Iskola utcai, az Ifjúság úti és a Szabadság téri játszótéren. Úszni tanulnak a kenderesi gyerekek a kenderesi Apáczai Csere János Általános Iskola alsó tagozatosait július 1-től Antal István testnevelő a kisújszállási strandfürdőben úszni tanítja. Nagyné Lenge Margit iskolaigazgatótól megtudtuk, az oktatáshoz az iskola alapítványa anyagi támogatást biztosít a gyerekek számára. HIRDETÉS Határtalanul... & határtalanul! A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. BGA-12-HA-01-0689 Határtalanul! pályázata keretében a kisújszállási Arany János Református Általános Iskola hetedikesei (31 diák) „1848/49-es hőseink nyomában Erdélyben” címmel erdélyi körúton vettek részt június 17-22. között. A kiutazók 787 700 Ft támogatásban részesültek. Ismerkedtek Erdély kulturális, történelmi és természeti értékeivel. Városnézésen vettek részt Kolozsváron, Zabolán a csángókról bővíthették ismereteiket. Kézdiszentléleken a búcsújáró helyet látogatták meg. Sep- siszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen múzeumban jártak. A Nyerges-tetőn az iskola kopNégyfaluban a testvériskola jafájánál emlékeztek. Csertanulóival túráztak, 48-as nátonban vendégei voltak a emlékhelyeken koszorúztak. Haszmann-kúriának. Élményekkel teli kiránduláson vehettek részt.... Határtalanul.... Anyakönyvi hírek a kórházból születések Sok kisgyermek világra jöttének örülhetünk Az elmúlt hetekben sok kisgyermek született a karcagi Kátai Gábor Kórházban: június 6.: Csukodi Szimonetta Me- lissza (édesanyja neve: Csukodi Klaudia) Kunmadaras, június 7.: Balogh Viktor Krisztián (Balogh Csilla) Tiszabura, Major Maja (Szabó Adrienn) Mezőtúr, június 8.: Burai Zoltán (Balogh Karolina) Karcag, Kelemen Olivér (Balogh Claudia) Karcag, június 9.: Oláh Csaba János (Oláh Zsanett) Kenderes, június 10.: Balogh Ákos (Harmati Julianna) Kisújszállás, Kanalas Levente Gusztáv (Csömör Tünde) Tiszafüred, június 11.: Szabó Benett (Varga Anett) Püspökladány, június 12.: Herczeg Norina (Kovács Renáta) Kunhegyes, Tálas Botond Bence (Feig Katalin) Karcag, június 13.: Jambrik Tivadar (Rácz Julianna) Kisújszállás, Csáti István (Fejes Éva) Püspökladány, június 14.: Lakatos Melitta Anna (Lakatos Hella), Ruskó Anikó Zsófia (Zoltán Anikó) Karcag, június 16.: Birkás Armilla Boglárka (Káli Boglárka Judit) Karcag, Kovács Mihály Ágoston (Gra- bec Erika) Abádszalók, június 18. : Fehér Vanda Edina (Sziko- ra Edina) Tiszagyenda, Pádár Dominik (Rózsa Mária) Karcag, Kábái Bella Dzsenifer (Lázók Julianna) Karcag, június 19. : Farkas Laura Klára (Alatytyányi Mária) Karcag, Szántó Kaludia (Jónás Kaludia) Nagyi- ván, június 21.: Vágó Dorottya (Csányi Zsófia) Karcag, Mik- lovicz Benjamin Lajos (Lázók Júlia) Karcag, június 22: Fehér Patrícia Katalin (Puzsoma Brigitta) Tiszabura, június 23.: Petri Patrik Gábor (Hodosi Annamária) Karcag, június 24.: Nagy Lajos (Szűcs Adrienn) Kunmadaras, Rostás Zoé Mira (Székely Edina) Tiszaszentim- re, június 25.: Batyiczki Noémi (Barta Beáta) Karcag. (Az adatokat a karcagi kórház újszülött- és csecsemőosztályától kapjuk és azt minden esetben az édesanyák hozzájárulásával közöljük.) ■