Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-28 / 149. szám
4 SETA - DIÁKVILÁG 2013. JUNIUS 28., PÉNTEK Az lehetek, aki csak akarok... könyvek szeretete Olvasás és írás közben szárnyal a fantázia, s azzal repülünk magunk is A könyveket szerethetjük a külsejük, illatuk vagy a tartalmuk miatt, egy biztos, hogy a könyvek életünk gyönyörű adományai. Becsüljük meg azokat, sokat tanulhatunk belőlük! Könnyű nyári dal Végre itt az év vége, no, meg a nyári nap fénye. Ja, nem! Hanem: „besokall az agyad, váratlan csak az üresség árad, nem pazarlód el az adrenalin-tárad, a cölöpök alig állnak, nem építesz stabil várat, add meg, amit várnak, dolgozz, állj be rabszolgának” (P. M.) Irjá' Tz-t, feleljél, jó kedvednek ne engedjél, sulykolsz, hogy majd te javítasz, a végén még te okítasz. Bent a poros szobádban hiszel még a csodákban. Nem kell neked tanulnod, ha dogát írsz... megoldod! Az elmédben építesz katapultot, még csak ott sikerül strandra kiugornod. Majd lesz később eszem-iszom az akropoliszon, Csak addig ne tűnjön el a mosolyizom! NAGY BENJÁMIN, VKG, 10. D Mozizzatok! „Szoba könyv nélkül olyan, mint test lélek nélkül.” E néhány szó Cicerótól származik. Az ókorban élt író, filozófus, politikus is nagyra becsülte ezt a gyönyörű adományt. De mit is jelent a könyv szeretete? Kővári Viktória inó Szeretni a könyvet annyi, mint csodálni. Csodálni a kinézetét, minden egyes betűjét, az íróját. Szeretni olvasni, gyönyörködni benne, akarni újra és újra olvasni, órák hosz- szat elmélkedni a tartalmáról, a történetéről, a mondanivalójáról. Hálát adni az ókori su- méroknak, Gutenbergnek, az összes írónak, az Istennek. A könyvet szeretheti alkotója. Az érzés, hogy a te kezed munkája, amit milliók tartottak a kezükben, tőled származik az, amiből százezrek tanultak, amin rengetegen sírtak, vagy éppen nevettek, amiről az emberek beszélnek, fantasztikus érzés lehet. Gustav Flaubert, a Bovaryné írója egyszer így magyarázta az írás szeretetét: „Az írás felséges dolog, az ember többé nem önmaga, mégis egy saját maga alkotta univerzumban mozog. Ma például egy őszi délutánon férfiként és nőként, szeretőként és szeretettként lovagoltam egy erdőn keresztül, sárga levelek alatt; és én voltam a lovakban, a levelekben, a szélben, a szereplőim szavaiban, még a vörös napban is, ami szerelemtől ittas szemeiket lehunyni kényszerítette.” Jómagam is írok néha, és tudom, mennyire csodálatos érzés. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy felhőn ülnék, semmi sem lenne körülöttem, csak magam lennék az érzéseimmel, a gondolataimmal. Aztán egyszer csak elkezd szárnyalni a fantáziám, és vele együtt repülök én is, így eljutva teljesen más, különleges világokba. Ezeket a világokat szeretném megmutatni mindenkinek, ezért alkotok. Ilyenkor elfeledkezem mindenről, kizárom a külvilágot, egyszerűen csak jól érzem magam. Biztos vagyok benne, hogy majdnem minden író ezt a boldogságot érezheti, ahogy Mag Cabot is: „Tudom, egy szál nyomorult kis romantikus történelmi regény nem váltja meg a világot. De az csodás volna, ha pár embert olvasás közben olyan boldoggá tenne, mint engem írás közben.” A könyvet szeretni lehet a külseje miatt. Régi, keményborítású, kopott könyvek, barnás lapokkal. Kevés szebb látvány van ennél. És kevés szebb érzés van annál, mikor egy olyan könyvet tarthatsz a kezedben, melyet 100-150 évvel ezelőtt adtak ki. Azok a kis foltocskák, melyek halványabbá teszik, elmossák a betűket, nagyanyáid könnycseppjei. A szamárfülek a jobb felső sarokban azt jelzik, hogy éppen ott tartott, amikor a fia hazaért a forradalomból. Ezek a könyvek nemcsak az író történetét mesélik el, de talán egykori tulajdonosáét is. És amit a legtöbb ember szeret a könyvekben: olvasni. Bevallom néhány évvel ezelőtt nem tudtam elképzelni, hogy önerőből könyvet vegyek a kezembe, aztán egyszer mégis megtettem. Ott és akkor rájöttem, a könyv, az a legértékesebb kézzelfogható kincs az ember életében. Egyszerű romantikus regény volt az, egy sorozat harmadik kötete. Egy amerikai lányról szólt, aki fiúruhába öltözve egy hajó inasaként szeretett volna hazajutni Angliából. A nőcsábász kapitány, aki egykor megfogadta, hogy sohasem nősül meg, hamar rájött a hazugságra, és lassacskán mégis beleszeretett a lányba. Én akkor csak olvastam és olvastam, egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet. Teljesen elvarázsolt a történet, a szereplők, a hely, az a rengeteg szenvedély. Más lettem, mint voltam előtte. Azóta nem tudok könyv nélkül élni. Ha olvasok, az lehetek, aki csak akarok lenni. Lehetek házasságtörő orosz grófnő, aki gyönyörű palotában él és arany vázába teszi szeretőjétől kapott csokrait. Ha szeretnék, egy XVII. századbeli árva vagyok, aki szépen lassan rájön, hogy különleges képességei vannak: ő is boszorkány, mint a nagyanyja. De akár egy szupermodell bőrében átélhetem mindazt a „szenvedést”, amit neki az elmaradott »afrikai kultúra okozott. Bármilyen könyvről van szó új és új élményekkel gazdagodok, új dolgokat tanulok. Minden egyes mű, de akár egyetlen mondata is képes megváltoztatni az életemet. A könyvek hatalmas erővel bírnak, nagyobbal, mint bármely ember a Földön. Gyöngyszemek, melyek arra várnak, hogy megtaláljuk őket az élet hatalmas tengerében, hogy majd boldogsággal aranyozhassák be mindennapjainkat. ! Becsüljük meg ezeket a kincseket, szeressük, és majd ők is szeretnek minket. Hűségesen ott lesznek mellettünk életünk legrosszabb pillanataiban is, és azon lesznek, hogy segítsenek megbirkózni a világgal. újra izgalmas, érdekes filmeket nézhettek meg néhányan a Cinema City jóvoltából. A Sajtó és tanulás (Séta) médiaprogramunkban kiemelkedően teljesítő néhány fiatalt (Molnár Nóra, Kollár Ferenc) megleptünk két-két jeggyel, melyeket a jövő hét végéig használhatnak fel. Ha túl vagytok a moziélményen, várjuk a filmekről szóló ajánlókat, hátha más is kedvet kap... írjatok, meséljetek kedvenc filmjeitekről, várjuk a beszámolókat! Üdv: Séta-team. ■ Az oldalt összeállította: Rimóczi Ágnes tel.: 56/516-747 e-mail: szolnok.seta@ujneplap.hu Az oldalon megjelent írásokat teljes terjedelműkben olvashatjátok a SZOUON.hu hírportálon. AZ OLDALT TÁMOGATJA: CINEMA CITY ■ „Bármilyen könyvről van szó, új és új élményekkel gazdagodok, új dolgokat tanulok.” A „gyilkos” mondat: Szeretlek, mint barátot! Tucathorror helyett sokáig kísértő történet filmajánló A Mellékhatások fordulatos és székbe szögező alkotás csalódás Az elején olyan, mint a többi, mikor buliba készülsz. Átjön a barátnőd, együtt kigondoljátok, mi is legyen a party- cucc, majd cicoma után elindultok az éjszakába. Reménykedsz, hogy az az aranyos srác is ott lesz, akibe fülig szerelmes vagy, és amit rajta kívül mindenki tud. Elkezdődik a buli, és egyszer csak meglátod az utca másik felén őt, amint integet feléd. A szíved a torkodba szalad. Próbálsz nyugodtnak tűnni, de nem sikerül. Túlestek a szokásos köszönési rituálén, és azt kívánod, bárcsak örökké tartana az a három puszi. Megy az idő, majd a srác valahogy melléd keveredik, kapsz az alkalmon és beszélgetni kezdesz vele. Aztán, mint derült égből a villám csap beléd egy mondat: szeretlek én, mint barátot. Na, ilyenkor érzed azt, hogy inkább lennél a pokol tüzes bugyrában, mintsem ott mellette. Azt várod, mikor mehetsz már haza, mikor sírhatod ki a lelkedet is. Végre hazaérsz, bezuhansz az ágyba. A gondolatok röpködnek a fejedben, bizonytalan vagy, fogalmad sincs, hogy mit tegyél: hagyd a francba? Vagy harcolj érte? Megőrjítenek a kétségek, és inkább behunyod a szemed, és azt gondolod, majd lesz valahogy - hiszen úgy nem volt még, hogy ne legyen valahogy. ■ Z.J. Van annak valami egészen finom bája, hogy ülünk a moziban, meredünk a vászonra - és közben nem gondolunk másra, csak arra, hogy mi lenne, ha mindez velünk történne, de ugyanúgy ám, ahogy a szereplőkkel. Nem veszünk el a történetben, nem ragadunk le a remek színészi játéknál, hanem magunkra veszünk mindent, de mindent. Aztán jön a vége főcím, és nem nagyon merünk megszólalni sem - mert azon gondolkodunk, hogy ezek után bizony nehéz szavakat találni. A Mellékhatások pontosan ilyen film. A történet szerint Emily és Martin fényűző éleA pszichológus szerepében Jude Law tét éltek, mindenük megvolt, amire csak vágytak, egészen addig, míg Martin börtönbe nem került. Négy év után a fiatal feleséget éppen úgy letaglózza férje szabadulása, mint mikor lecsukták: képtelen örülni az együtt töltött időnek, mély depressziója öngyilkos- sági kísérletbe kergeti. Emily felkeresi Jonathan Banks pszichológust, abban reménykedve, hogy a terápiák és az antidepresszánsok kirántják elkeseredettségéből, és újra élvezni tudja az életet. De Emily tünetei nem változnak, egyre sötétebb gondolatai már-már az őrületbe kergetik őt. Ekkor dönt úgy Banks, hogy egy új gyógyszert ír fel a fiatal nőnek, azonban a nem várt mellékhatásokkal senki nem számol. Persze lehetne ebből egy tucathorror is, akkor a hősnő szépen, módszeresen megölne mindenkit, aki szembejön, a gyógyszer meg valahogy kikerülne a nép közé, mindenki megbolondulna, millió halott, apokalipszis. De szerencsére nem lesz az - a Mellékhatások című film inkább a nehezebben járható, de letaglózó erejű utat választotta: nem engedi el a kezünket egy pillanatra sem, székbe szögez az utolsó utáni pillanatig. Amelyet követően nagyon nehezen állunk fel a székből. ■
