Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-22 / 144. szám

2013. JÚNIUS 22., SZOMBAT 15 HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ Szakképzéssel a munkaerőhiány ellen egészségügy Pontos beiskolázási terv szerint dolgoznak a Hetényi Géza kórházban Gyakran hallunk manapság az egészségügyben tapasz­talható szakemberhiányról, elvándorló orvosokról és szakápolókról, kiöregedőfél­ben lévő ágazatról. A Hetényi Géza kórház e tekintetben szerencsére kilóg a sorból, itt ezek a problémák még nem okoznak égető gondokat. Munkatársunktól Egyértelműen annak köszön­hető ez, hogy az intézetben hagyományosan komoly hang­súlyt helyeznek a képzésekre, az „utánpótlás-nevelésére”.- Az oktatást, képzést, to­vábbképzést évtizedek óta nagyon komolyan vesszük - mondta el Maroska Anikó, a kórház ápolási igazgatója. - Ezzel egyrészt megelőzhetjük a súlyos szakemberhiány ki­alakulását, másfelől pedig biz­tosítjuk, hogy a nálunk dolgo­zók tudása valóban naprakész legyen. Az egészségügyben tapasztalható robbanásszerű tudományos és technikai fejlő­dés ugyanis egyszerűen meg­követeli, hogy orvosok és szak­dolgozók egyaránt folyamato­san képezzék magukat. Újabb és újabb eszközök, műszerek segítik a gyógyítást, folyamato­san vezetnek be új eljárásokat, szinte naponta érkeznek új ku­tatási eredmények. Nem köny- nyű mindezzel lépést tartani, de kórházunk a lehetőségekhez mérten segítséget nyújt ebben. A Hetényi Géza kórház hosz- szú évek óta jó kapcsolatot ápol a környező legnagyobb képző- központokkal, így Szegeddel, Debrecennel és Budapesttel. Emellett pedig Szolnok azon kevés városok közé tartozik, ahol ma is működik ápolókép­zés. A korábban szervezetten folyó magyarországi szakápo­lóképzés ugyanis mára túl­nyomórészt megszűnt, csak nagyon kevés diáknak nyílik lehetősége arra, hogy már kö­zépiskolában egészségügyi képzésben részesüljön. Szolno­kon azonban még most is folyik ilyen jellegű szakemberképzés, melyben megyénk legnagyobb egészségügyi intézménye ko­moly szerepet vállal. Gyakor­lati képzőhelyként nem csak ahhoz biztosít hátteret, hogy a jövő ápolói, asszisztensei elsa­játítsák hivatásuk alapjait, de kedvet is csinál, alkalmat nyújt ahhoz, hogy ezek a fiatalok ké­sőbb, tanulmányaik befejez­tével visszatérjenek a Hetényi kórházba, itt vállalva munkát.- A végzősök folyamatos utánpótlást jelentenek, így szerencsére nálunk nem okoz olyan égető problémát a szak­dolgozóhiány, mint számos / Dr. Dinka Tibor főorvos kórházban manapság - hang­súlyozta az ápolási igazgató. - Ráadásul ahhoz is lehető­séget teremtünk, hogy a kö­vetkező évek során speciális szakképzéseken vehessenek részt. Ennek érdekében pon­tos beiskolázási tervünk van, így mindig az éppen szüksé­ges szakmákban tudunk újabb, frissen képzett szakembereket „csatasorba" állítani. Az elmúlt esztendőben 21 szakápolónk szerzett ilyen képesítést, idén várhatóan 25-en végeznek. Ter­mészetesen ezek a képzések intézményi támogatással va­lósulnak meg, hiszen a beteg- ellátás színvonalának minél magasabb szinten tartása a mi érdekünk is. Az ápolóhiány mellett ha­sonlóan nagy gondot jelent az egészségügyben az orvos­utánpótlás kérdése. A Hetényi Szükség van az idősebb generációra A nyugdíj melletti foglalkoztatás változásai kapcsán a Hetényi Géza kórház 24 esetben kérte a továbbfoglalkoztatás lehetőségét. A nyugdíjasként dolgozók egyike dr. Dinka Tibor sebész főorvos, aki 2001-től vezeti a megyei kór­házsebészeti osztályát.- közel negyven esztendeje, 1974-ben végeztem, s az első perctől a sebészeten dolgozom- idézi fel a kezdeteket a köz- tiszteletben álló orvos. - Azóta természetesen rendkívül sokat fejlődött ez a szakma. Az egyes speciális szakterületek - kéz­sebészet, mellkassebészet - las­san leválnak, újabb és újabb eljárásokat tanulunk és egyre nagyobb teret nyer a laparosz­kópos technika. Vallom, hogy a sebészetet egy életen át kell ta­nulni, hiszen 4-5 évente szinte teljesen megújul, s az idősebb generációnak szinte kötelessége átadnia tudását a fiataloknak. Elvégre egykor mi is tanultunk valakitől. Talán ennek is kö­szönhető, hogy az általam veze­tett osztályon nincs üres állás, sőt, hamarosan fiatal rezidenst fogunk felvenni. Rezidensek száma a Hetényi kórházban 2010 13 2011 6 2012 9 2013 3* *Az év során folyamatosan lépnek be a rendszerbe FORRÁS: HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ kórház ebben a tekintetben is megpróbál inkább elémenni a problémának és a rezidenskép­zés elősegítésével elérni, hogy a frissen végzett szakorvosok itthon maradjanak.- Ezekben a napokban zajlik intézetünkben az akkreditáci- ós felülvizsgálat, melyet a Sze­gedi Szakképző Központ végez - tudtuk meg Maroska Anikó­tól. - Ennek köszönhetően vár­hatóan még több osztályunkat akkreditálják szakképzőhely­ként, s még több rezidens ér­kezhet hozzánk. Nyilvánvaló, hogy a mai viszonyok között nálunk is létezik szakorvoshi­ány, úgy tűnik azonban, vonzó­nak számít kórházunk a fiatal orvosok körében. Amint szinte mindannyian hangsúlyozzák, sokat számít, hogy nálunk va­lóban hasznosan telhet a gya­korlóidejük. Az idősebb kollé­gáktól itt valóban tanulni lehet, s bevonják őket a közvetlen be­tegellátásba. A Hetényi Géza kórházban élénk tudományos élet folyik, jelenleg is négy szakorvos ké­szül tudományos fokozat meg­szerzésére. Maga az intézmény is szervez továbbképzéseket orvosoknak és szakorvosoknak egyaránt, melyeken lehetőség nyílik a szükséges kreditpon- tok megszerzésére. Emellett számos országos konferencia megszervezéséből vállalnak részt. így tavaly Szolnokon ren­dezték az Országos Szakdolgo­zói Konferenciát, idén pedig a pszichiátriai szakdolgozók ta­lálkoznak megyeszékhelyün­kön. Emellett rendszeresen ta­lálkoznak a klinikopatológia, hypertonia, kardiológia szak­emberei. Az oldal a kórház és a kiadó együttműködése alapján jött lét­re. A költségeket a kórház fizeti. Kass Istvánná lett a megye ápolója ebben az esztendőben kitüntetés A főnővérnek beteljesült az álma azzal, hogy évtizedek óta ápolhatja a rászoruló betegeket A szakma egyik legna­gyobb elismerését vehette át a napokban Kass István­ná, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kór­ház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályának osztályvezető főnővére. A La­kosság Egészségéért Alapít­vány által 2010-ben alapított Jász-Nagykun-Szolnok Megye Ápolója Díjat neki ítélték eb­ben az esztendőben.- Nem csak az udvarias­ság mondatja velem, valóban nagyon meglepődtem, hogy én kapom ezt a kitüntetést - mondta el a főnővér, aki lassan harminc esztendeje vezeti a krónikus belgyógyá­szatot, illetve annak elődeit.- Ráadásul olyan szakmai el­ismerésről van szó, amelyet a kollégáktól kaptam, így még komolyabb értéke van szá­momra. Kass Istvánná a Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában érettsé­gizett, illetve szerzett szakké­pesítést, ezt követően 1972 au­gusztusában kezdett dolgozni a Hetényi Géza kórházban. A megyei tüdőbeteg-gyógyin­tézetben ápoló, majd 1974-től megbízott osztályvezetői ápo­lói megbízatásban dolgozott. 1983-ban megalakult utóke­zelő osztályon részlegvezető főnővérként tevékenykedett. Munkája mellett kiváló ered­ménnyel elvégezte az Egész­Kass Istvánné a megyeházán rendezett ünnepségen vette át a díjat ségügyi Főiskolát. A diploma megszerzése után intézetve­zető főnővér-helyettesként, azt követően a II. Kórház in­tézetvezető főnővéreként dol­gozott. 1997-ben egészségügyi me­nedzseri képesítést szerzett. 2004-től a Krónikus Belgyó­gyászati Osztály osztályveze­tő főnővéreként folytatja mun­káját. Lelkiismeretesen látja el munkaköri feladatát, részt vesz az Intézet Kutatásetikai Bizottság és a Magyar Egész­ségügyi Szakdolgozói Kamara munkájában is. 2006-ban a MESZK Kongresszusán Or­szágos Szakdolgozói Szakmai Díj elismerésében részesült. 2008-ban Hetényi Arany Em­lékérem kitüntetést kapott, 2013-ban negyvenéves szak­mai munkáját ismerték el.- Rendkívül nagy felelősség­gel járnak a főnővéri teendők, hiszen a 85 ágyas osztály szinte minden történéséért, mintegy negyven dolgozó munkájának szervezéséért felelek, olyan te­rületen, ahol idős, elesett em­berekről gondoskodunk, sok esetben a családot helyettesítve - tette hozzá Kass Istvánné. - De amikor annak idején ezt a pályát választottam, az volt az álmom, hogy a betegágy mel­lett dolgozhassak, segítsem a beteg embereket. Ez a vágyam teljesült, így elmondhatom ma­gamról, hogy boldog és elége­dett vagyok. ■ Nagyné Kiss Anikó, a Hetényi kórház tüdőgyógyászati osztályának főnővér-helyettese a napokban vette át új diplomáját

Next

/
Oldalképek
Tartalom