Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-20 / 142. szám
11 2013. JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS A tolvajok nem mennek szabadságra vakáció A nyár beköszöntével megszaporodnak a kisebb értékre elkövetett lopások A szúnyogháló és a pokróc továbbra sem akadály a tolvajoknak. Néhány tanácsot megfogadva mégis elejét vehetjük a lopásnak. Katus E. I.- A nyár beköszöntével megszaporodnak a kisebb értékre elkövetett lopások a különböző szabadtéri rendezvényeken, valamint a fürdőhelyeken - mondta el lapunk kéré- désre Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Igaz, még csak pár napja kezdődött az igazi kánikula, de máris akcióba lendültek a tolvajok. Vannak olyan helyszínek és elkövetési módok, amelyek főként hőségben fordulnak elő. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a meleg miatt sokan hagyják nyitva az ablakokat, ajtókat akkor is, ha éppen nem tartózkodnak otthon. A friss levegővel együtt viszont gyakran hívatlan vendégeket is kapunk: a nyitott lakások a besurranó tolvajok kedvenc célpontjai. Akár pár perc is elég (amíg kivisszük a szemetet vagy átugrunk a szomszédba), hogy a nyitva hagyott ablakon, ajtón keresztül bejutva felkapjanak néhány értékes dolgot és elszaladjanak. Ez leSzezonális sérülések: napszúrás, darázscsípés, ételmérgezés bár mindenki betéve tudja, mégis csak kevesen törődnek azzal, hogy 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak a napon. A megfelelő védőfaktorú napozószert is sokan elfelejtik, akárcsak azt, hogy a kicsikre mindig adjanak sapkát, kendőt, pólót. A napszemüveg Szerencsbe már kevésbé mostoha kellék: sokan viselik, és jól teszik. A strandolás mellett a nyár a kirándulások ideje is, vagyis gyakoribbak lehetnek a sérülések. A nagyobb gyerekek fára másznak, a kisebbek mezítláb mászkálnák, és gyakran lépnek csalánba, darázsba, kagylóba. Ne hagyjuk őket felügyelet nélkül sem a szabadban, sem a lakásban. NE FELEDKEZZÜNK MEG arról sem, hogy a nagy melegben az ételek gyorsabban megromla- nak, ezért érdemes mindent frissen, rövid időn belül elfogyasztani. A kézmosás kötelező. hét az asztalon hagyott pénztárca, laptop, telefon, ékszer, vagy egyéb értéktárgy. Másrészt pedig a jó időben sokan nyaralni mennek vagy ellátogatnak a strandra, ami szintén alkalmat adhat a tolvajoknak. A rendőrség azt javasolja, hogy aki hosszabb időre elutazik, semmiképp se verje nagydobra, hiszen ezzel nemcsak azt a látszatot kelti, hogy tehetős, de még azt is elárulja, hogy hetekig senki nem lesz otthon. Érdemes megkérni a rokonokat, a szomszédokat, hogy gyakran ürítsék a postaládát, esetleg gyújtsanak villanyt, vagy húzzák fel a redőnyöket. A strandon, vízparton ne hagyjanak őrizetlenül értéktárgyakat (a pokróc nem jó trezor), sőt, ha lehet, ne is vigyenek magukkal értékes dolgokat vagy sok pénzt. A bicikliket kössék ki, zárják le, akárcsak az autókat. Utóbbin az ablakokat is húzzák fel, és az utastérben ne hagyjanak táskát, egyéb értékeket. Jelszó, kód bár az internetes vásárlás praktikus és kényelmes, nem árt körültekintőnek lenni. Sokan felelőtlenül használják bankkártyájukat utazás-, szállásfoglalás esetén, és könnyedén megadják kártyaszámukat, kódjaikat, nevüket, elérhetőségüket, esetleg vagyoni állapotukat különböző internetes felületeken. Ezzel könnyen áldozattá válnak. Ha lehet, kerülni kell az előre utalást, az adatok kiadását! Tanácsok fiataloknak a szünidőre A FELHŐTLEN VAKÁCIÓHOZ nem árt néhány tanácsot megfogadni, hiszen ezzel sok kellemetlen vagy éppen veszélyes helyzet elkerülhető. íme néhány tipp: ■ ha megoldható, ne vigyél magaddal drága ékszert, értéktárgyakat, mobiltelefont. A készpénzt több helyen osztd el, a bankkártya PIN-kódját a kártyától elkülönítve tárold! m esti programra lehetőleg csoportosan, vagy idősebb személy kíséretében menj! ■ légy óvatos az idegenekkel (az interneten is). Ne szállj be ismeretlen autóba, ne engedj idegent a lakásba! ■ szórakozóhelyeken lehetőleg palackozott, alkoholmentes italt fogyassz! A poharad ne hagyd őrizetlenül! m a diszkőbalesetek, közlekedési tragédiák elkerülése érdekében bulik után használd a tömegközlekedést vagy a taxit! ■ strandon felhevült testtel, teli gyomorral ne menj vízbe! INFORMÁCIÓ Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szent Miklós (Tóth Ferenc út 2-4.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 562 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 729 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 22,1 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál 155 centiméter, apadó, Szolnoknál 231 centiméter, apadó, a víz 23,3 Celsius-fokos volt. A Zagyva jászteleknél 197 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 295 centiméter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es főút egyes szakaszain, valamint Karcag, Kisújszállás, Szolnok, Tiszaföldvár, János- hida, lászjákóhalma és Tö- rökszentmiklós belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. ■ „A tökéletesítést magán kell kezdenie az embernek, nem másokon.” (Jevgenyjj Alekszandrovics Jevtusenko) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Az acélember (12) 14.15. Az acélember 3D (12) 17.00,19.45. A Föld után (12) 14.00,17.30,20.30. Gyakornokok (12) 16.15,19.30. Halálos iramban 6. (16) 13.15. Másnaposok 3. (16) 15.15, 18.30. Szemfényvesztők (12) 15.45, 18.00. 20.15, A zöld urai, 3D (6) 13.00. TISZApART mozi: A méhek világa (6) 16.00, Lotte és a holdkő titka (0) 16.30, Lore (16) 18.00, A méhek világa (6) 18.00, Tango libre - Szabad a tánc (16) 18.15, A vadászat (16) 20.00, Védelmi kód (16) 20.00, Emberrablás (16) 20.15. FALUNAP SZAJOL. Június 29-én falunapot tartanak a sportpályán. Reggel 8 órától főzőverseny veszi kezdetét, majd ezt követően kispályás labdarúgótorna lesz. Ezen a napon Rádiókészülékek a múlt századból címmel az érdeklődők kiállítást [ is megtekinthetnek a sportcsarnokban. Délig véradásra, ingyenes koleszterin, vércukor és vérnyomásmérésre, életmód tanácsadásra várják az érdeklődőket. Tíz órától a szajoli gyerekek zenés, táncos sportbemutatón vehetnek részt. Délután 14 óra 30 perctől játékos akadályverseny lesz a tanösvényen. A színpadon 16 óra 30 perctől Csepregi Éva koncertezik, 18 órától az Ez volt, ez van zenés humoros előadást tekinthetik meg, ahol fellép Beleznay Endre, Czakó Ádám, Heller Tamás, Nyertes Zsuzsa. Este háromnegyed nyolckor Csengeri Attila énekel világslágereket, majd 21 óra 30 perctől tűzijáték lesz. Este tíz órától pedig a Bulizóna Duó gondoskodik a hangulatról. A VIRÁGZÓ TISZA NAPJA FEGYVERNEK. E hétvégén rendezik meg a település legnagyobb szabású rendezvényét, a Virágzó Tisza Napját. Már pénteken elkezdődnek az események, este fél héttől a Kálvária-dombnál hagyományőrző bemutatót láthatnak a résztvevők, melyet tűzgyújtás és tűzön járás koronáz meg. Június 22-én a versenyeké a főszerep: lesz főzőverseny és labdarúgótorna. Mindezek mellett szombaton is számos táncos, zenés bemutatót, énekes előadást láthatnak, hallhatnak az érdeklődők. TISZAVIRÁG FESZTIVÁL SZOLNOK. Június 22-ig tart a Tiszavirág Fesztivál Szolnokon, melyen sok színes program várja az érdeklődőket. Ma a Park Színpadon 20 órától a Pawn Shop Trio lép színpadra, majd 22 óra 30 perctől Kelemen Angelika Jazz Kvartetjét hallgathatják meg a jelenlévők. A Maláta Színpadon 19 órától a Tiszavirág Blues Jam koncertezik, majd 20 óra 30 perctől a Magyar Császári Pillanatműveket hallgathatják meg, végül 22 óra 30 perctől a Kiscsillag lép fel. A Nagy Színpadon 19 órától a Smart Jazz Szolnok ad koncertet, majd 21 órától Szalonna és Bandáját hallgathatják meg. A Park Moziban 21 órától a Ford Fairlane kalandjait nézhetik meg. KREATÍV FOGLALKOZÁS SZOLNOK. Június 27-én 16 óra 30 perctől a Verseghy Ferenc Könyvtárban Mit készíthetünk parafadugóból? címmel kreatív foglalkozást tart Tóth Etelka Edit. HANGVERSENY SZOLNOK. Június 22-én a Szolnoki Galériában fellép a Bartók Béla Kamarakórus, a Kodály Kórus és a Bartók Béla Zeneiskola tanárainak zenekara. KOMPÉRFESZTIVÁL ABÁDSZALÓK. Június 29-én tartják a VII. Abádszalóki Kompérfesztivált. Ezen burgonya felhasználásával készült ételeket kóstolhatnak meg a kilátogatok. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon olvashatók. Piknik pite HOZZÁVALÓK: 50 dkgliszt, 1 dl tej, 5 dkg élesztő, pici cukor, só, friss kapor, 25 dkg túró, majonéz, 5 gerezd fokhagyma, petrezselyem, 1 evőkanál tejföl, 4-5 db paradicsom, só, sajt, olaj. ELKÉSZÍTÉS A langyos tejbe tesszük a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt. Amíg felfut ez a keverék, addig kimérjük a fél kg lisztet, majd a közepébe mélyedést készítünk és a mélyedésbe sót szórunk. Ide kerül az élesztő is. Kézzel vagy villával elkezdjük az élesztőhöz keverni a lisztet. Amíg összeáll a tészta, egy kis langyos vizet adjunk hozzá. Kb. 10 percig dagasztjuk. Amikor a tészta sima, tálba tesszük, megszórjuk liszttel, letakarjuk konyharuhával és meleg helyen ke- lesztjük fél órát. Két lap tésztát nyújtunk. A paradicsomokat szeletekre vágjuk. Ráhelyezzük az egyik kinyújtott tésztára. A töltelékhez a túrót, a majonézt, a kaprot, a petrezselymet, a sót, fokhagymát, tejfölt és a sajtot elkeverjük. A paradicsomokra 1-1 evőkanál tölteléket rakunk, a tetejére még tehetünk sajtot. Ne rakjuk nagyon közel egymáshoz a paradicsomokat. A másik tésztalappal betakarjuk. Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, a széleit vizes ujjal összenyomkodjuk, hogy ne nyíljanak szét. Bő olajban vagy sütőben kisütjük. PIACI ÁRAK A MEGYÉBEN TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 35-50 35-55 Alma Ft/kg 180-300 280 Sárgarépa Ft/kg 300-350 340 Burgonya Ft/kg 120-170 150 Körte Ft/kg 380-400 420 Gomba Ft/kg 700-750 800 Paradicsom Ft/kg 440-530 560 Paprika Ft/kg 320-380 370-420 Retek Ft/cs 80-100 110 Zöldhagyma Ft/cs 130 140 Citrom Ft/kg 380-480 520 Savanyú káposzta Ft/kg 300-340 330 Eper Ft/kg 500-850 600-900 Banán Ft/kg 320-380 340-400 Karfiol Ft/kg 330 350 Petrezselyem Ft/kg 250-300 320 Meggy Ft/kg 750-1200 780-1200 Karalábé Ft/kg 220 200 Cseresznye Ft/kg 600-950 700-1000--------------------- i SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 8.55 Szolnoki MÁV FC - Felsőtárkány - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 10.30 Örökségünk 11.00 Sajtóasztal 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Elixir 13.30 Mérleg 14.00 Kul- túrkorzó 14.30 Fórum 15.00 Aranykosár 16.00 Bartók Béla Kamarakórus: MusicKELL 17.00 Valóságos kincses- bánya 17.30 Célkeresztben 18.00 Örökségünk 18.30 Mérleg 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Elixir 21.30 Légierő Zenekar tavaszi koncertje 22.30 Kultúrkorzó 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy! 6.00-10.00 Shaker! Ébredj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel 10.00-15.00 Fülbevaló! A megbízható- munkatárs, Csib- rán Szilvia 15.00-19.00 Délutáni csokoládé Túróczi Imrével 19.0020.00 Trend Bagi Timivel 20.0024.00 Discos's Hit Bárány Attilával www.szolnokfm.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice: benne, minden hétköznap 8.40-től „Reggeli Monitor" napindító gazdasági hírek 11.00 Amade20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután. 18.00 „Kultusz” - Kulturális és művészeti magazin 20.00 „Retikül” női magazin, ismétlés 21.00 Nekem 80 - retro zenei műsor, majd pedig nonstop zene egészen pénteken reggel hat óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Akár egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy a besurranó belépjen a nyitva hagyott ablakon. Képünk illusztráció.