Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-17 / 139. szám
2013. JÚNIUS 17., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE Kása László és felesége, Éva közel 1500 négyzetméteres kertet művel. A megtermelt zöldségfélék az egész családot ellátják. Otthon is tőiméinek Kétpón konyhakert jól jön a segítség a közmunkaprogram résztvevőinek A lelkész, aki emberségből adott példát az embertelenségben ünnepség Nagyszabású megemlékezésen avatták fel tavaly Mezőtúron Botyánszky János evangélikus lelkész szobrát a templom melletti emlékparkban. Az emberség napja alkalmából minden esztendőben városi ünnepséget rendeznek, melyre idén június 16-án került sor.- Botyánszky János 1934 és 1976 között szolgálta lelkészként a mezőtúri evangélikus közösséget. 1944. június 16-án, amikor a mezőtúri zsidókat a téglagyári gettóból a vasútállomásra hajtották, hogy bevagonírozzák és haláltáborokba vigyék őket, mindenkinek példát adott emberségből: megszólaltatta a közeli evangélikus templom harangját, így kísérve el az elhurcoltakat szomorú útjukon. Később, már a háború után a sajátján kívül, átmenetileg a református és a zsidó közösségnek is szolgált, az azokat sújtó lelkész-, illetve rabbihiány miatt. A magyaron kívül ugyanis beszélt héberül, németül, latinul, ó- görögül, oroszul és szlovákul is - tudtuk meg Mlinárcsek Jánostól, a lelkész emlékét hűen őrző szervezőbizottság tagjától. Botyánszky János emlékét többféle módon is őrizni kívánja a város. A hősies és legendás harangozás emlékére június 17-ét már korábban a tolerancia napjává nyilvánította a mezőtúri önkormányzat, 2013-ban pedig elkészült Györfi Sándor Munkácsy-dí- jas művész Botyánszky-em- lékműve a művésztelep válla- lásanként. ■ Botyánkszy emlékét őrzik Vigyázzban sorakoznak a palánták Kásáék jókora kertjében Kétpón. A házaspárnak és a tágabb családnak egyaránt nagy segítséget nyújt, hogy az önkormányzat támogatásával jutnak vetnivalóhoz. Szilvási Zsuzsa Nem kell aggódniuk a kétpó- iaknak a konyhára való miatt, hiszen önkormányzati segítséget kapnak a zöldségfélék megtermeléséhez. Évek óta működik az a program, amelynek keretében a segélyezettek, közfoglalkoztatottak körében, illetve az önként jelentkezőknek vetőmagokat osztanak, ily módon is segítve a község lakóinak megélhetését. Manapság számos szervezet foglalkozik ilyesfajta jótékony célú akciókkal, a kétpói azonban különbözik tőlük. Ezen a településen ugyanis saját erőből biztosítja a zöldségmagokat az önkormányzat.- Azért tartottuk fontosnak ezt a kezdeményezést, mert így közvetlenül segíteni tudjuk a Kétpón élőket - mondta el Boldog István polgármester. - Ebben az évben közel száz család kapott vetőmagokat, melyet idén mindenkinek megtoldottunk négy zsák vetőburgonyával. Azok számára, akik részt vesznek a közmunkaprogramban, kötelezővé tettük a kert művelését. Úgy gondolom, mivel ez gyakorlatilag a segélyezésnek egy különös formája, elvárható ennyi megkötés. Mindenkit tájékoztattunk róla, hogy aki nem törődik saját környezetével, azt figyelmeztetést követően kizárjuk a programból.- Nagy segítséget jelent számunkra az önkormányzattól kaÉva kiscsibéket is nevel pott vetőmag, bár ettől függetlenül is évtizedek óta műveljük a kertünket. Óriási könnyebbséget jelent, hogy a magok jelentős részét nem kellett megvásárolni - tudtuk meg Kása Lászlóné Évától, aki férjével együtt közmunkásként dolgozik jelenleg. - Én korábban Törökszentmik- lóson dogoztam különböző üzemekben, a párom autószerelő, de megszűnt a munkánk. Most közmunkásként a falu határában lévő többhektáros konyhakerti területen csináljuk a ránk bízott feladatokat, aztán folytatjuk itthon, amikor hazaérünk. számos kezdeményezés született az utóbbi időben annak érdekében, hogy a segélyen lévőket munkára szorítsák. Ennek egyik hatékonynak tűnő formája a vetőmagosztás, amelynek köszönhetően a rászorulók saját maguk megtermelhetik a megélhetésükhöz szükséges élelmiszer jelentős részét. nyilvánvaló, hogy a vetőmag- osztás nem old meg azonnal minden problémát. Mégis ko- Közel 1500 négyzetméteres a kertünk, akad tehát tennivaló bőven benne - tette hozzá a férje. - Kapálunk, locsolunk, mikor mire van szükség. A megtermett zöldség-gyümölcs egy része a saját asztalunkra kerül, a többi pedig a gyerekekhez, rokonokhoz. így gyakorlatilag az egész családnak jut belőle. Kásáék ráadásul nem csak a kerttel foglalkoznak, de állatokat is nevelnek. Nemrégiben bújtak ki a tojásból a kiscsirkék, melyek felnőve valószínűleg szintén vasárnapi ebédként végzik majd. * moly kapaszkodót nyújthat ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű családok lehetőséget lássanak maguk előtt a kilábalásra, és meg tudják termelni maguk számára akár az egész évre szükséges fehérje- és zöldségmennyiséget. Mi több, a kiosztott vetőmag később még munkából származó jövedelmet is hozhat, ha olyan fe- lelsleg keletkezik, melyet a térségben értékesíteni tudnak a termelők. Újabb munkát teremthet a munka HÍRSÁV Seres Attiláné az idei díjazott A nagy Kálmán pedagógiai díjat hagyományosan a pedagógusnap környékén adják át Mezőtúron. Idén az alapító, Nagy Zsolt fotóriporter, Nagy Kálmán unokája Seres Atti- lánénak adta át a Győrfi Sándor szobrászművész által készített plakettet és oklevelet. Balassagyarmati diák nyerte a versenyt immár 21. alkalommal rendezték meg a közelmúltban a Kaán Károly Országos Természet- és Kömyezetis- mereti Versenyt Mezőtúron. Az elméleti fordulót követően terepgyakorlaton vettek részt a versenyzők a Mezőtúr-Kis- újszállás-Tisza-tó útvonalon. A vetélkedő győztese idén Selmeci Dömötör lett Balassagyarmatról. Jubileumot ünnepel az Együtt-Egymásért FENNÁLLÁSÁNAK 20. évfordulóját ünnepli idén a mezőtúri Együtt-Egymásért Klub. A klub 1993-ban a Rákbetegek Országos Szövetsége és a megyei „Együtt-Egymásért” Egyesület, valamint dr. Lapis Károlyné segítségével alakult meg, kilenc beteggel és hat támogatóval. Jelenlegi létszámuk már hatvan fő. Nagydíjas fazekas kiállítása nyílt meg kábái erzsi, karcagi származású fazekas műveiből nyílt tárlat a közelmúltban a Túri Fazekasmúzeumban. A művész 2010-ben a Badár Balázs-pályázat nagydíját nyerte el. Karcagi fazekas tárlata Túron A korszerűsítést követően szépülhet a kórház egészségügy A térségben egyedülálló hospice ellátás enyhíti a súlyos betegek szenvedéseit A Mezőtúri Kórház és Rendelő- intézetben 2009-ben az akkori fenntartó, a Mezőtúri Önkormányzat sikeresen pályázott. Ennek köszönhetően a rendelő- intézet épülete külső homlokzati hőszigeteléssel, födém-hőszigeteléssel, teljes külső nyílászárócserével, a vi- lágosítás és fűtés korszerűsítésével lett gazdagabb. Ezt követően adakozó kedvű vállalkozásoknak köszönhetően tovább szépülhet a kórház. A munkálatok így folytatódhattak és jelenleg is folynak a rendelőintézetben. Az épület belső falainak festése megújul, valamint a belső nyílászárók és a burkolatok cseréje is megtörténik helyi vállalkozók támogatásával. A teljes belső felújítás várhatóan július végére befejeződik. Lassan egy esztendeje kezdődött meg az intézetben a felnőtt hospice palliativ ellátás 10 ágyas osztályon. Itt aktív, gyógyító célú onkológiai kezelésben nem részesülő daganatos betegeket ápolnak, igyekezve csökkenteni panaszaikat, ezáltal elviselhetővé tenni életüket. A hospice olyan ellátás, ahol a súlyos betegre irányul minden figye■ Júliusra befejeződhet a belső felújítás az intézetben. Teljesen megszépülnek a folyosók - mutatja dr. Csellár Zsuzsanna igazgató lem, ahol ő áll az ápolás középpontjában. A gondozás célja a betegek életminőségének javítása, testi és lelki szenvedéseik enyhítése, fizikai és szellemi aktivitásuk fokozása, valamint a hozzátartozóik segítése. A gondozásban orvos, nővér, gyógytornász, mentálhigiéni- kus, dietetikus vesz részt. Az ellátás a betegek számára térítés- mentes és korlátlan ideig igénybe vehető. Elsősorban azoknak van szükségük erre, akik betegségükből fakadó gyengeségük következtében önálló életvitel folytatására nem képesek, vagy akiknek panaszaik olyan intenzívek, hogy napi többszöri orvosi vizsgálatot igényelnek ■ Hívja az Uj Néplap újságíróját! SZILVÁSI elsősorban a Mezőtúr térségének településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 30-64-74-716-os telefonszámot hétköznapokon!