Új Néplap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-07 / 105. szám

2 2013. MÁJUS 7., KEDD Szóváltás után ököllel ütötte fejen vitapartnerét a 14 éves fiú bűnügyek Vélt sérelmeik miatt két fiatal került összetűzésbe egymással május 5-én kora este Kunmadaras egyik utcájában. A szóváltást bántalmazás követ­te, mely során a 14 éves fiú ököl­lel többször fejen ütötte 16 éves vitapartnerét, aki megsérült. A rendőrök a bejelentést követően rövid idő alatt a helyi rendőr­őrsre előállították az agresszort, a fiatalabb, helybéli fiút, aki beismerte tettét. Garázdaság megalapozott gyanúja miatt in­dult ellene eljárás - adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság. Szintén a rendőrség tájékozta­tott arról, miszerint megszólalt egy lakás riasztója május 5-én a hajnali órákban Kisújszálláson. A rendőrök azonnal a családi házhoz siettek, ahol a tolvaj már lefeszítette a lakatot a garázs­ajtóról, ám nem volt ideje el­menekülni, mert tetten érték a kisújszállási lakost, akit a rend­őrök egy előző nap elkövetett cselekménnyel is gyanúsítanak. Akkor egy másik ház garázsába hatolt be, ahonnan több mint nyolcvankétezer forint értékben lopott különféle holmikat, azon­ban hátrahagyta a helyszín kö­zelében a zsákmányát,melyet az egyenruhások megtaláltak. A 31 éves férfinak őrizetbe vétele mellett betöréses lopás bűntette miatt kell felelnie. ■ jász őseikről is megemlékeztek a jakóhalmiak rendezvény 1991 óta ünnepük a Jászok napját Jászjákóhalma akkori önkormányzata javaslata alapján, emlékezve az 1745-ös redemptióra. Örvendetes, hogy tavaly óta a hajdani Jászkun Hármas-Kerület-szerte Jász­kunok napjává bővült e jeles nap. Sok helyen megemlékeznek üyenkor a jász ősökről, Jákóhal- mán hagyományosan a IV. Béla Általános Iskolán elhelyezett jász emléktáblánál koszorúz­tak. Ezután Fodor István Ferenc helytörténész a gazdakörben nyitotta meg Mozsár Magda kiállítását. Az alkotó a Berényi Műhely alapítótagja, Jásztelek szülötte, aki férje névén egy év­tizedig Jákóhalmán is élt. ■ MEGYEI KÖRKÉP Mókás vagy inkább szo­morú látvány a Tiszában sodródó hűtőszekrény lát­ványa? Nehéz eldönteni. Mindenesetre a levonuló ár­hullám után ottmaradó hul­ladéktól meg kell szabadítani a folyót. Szilvási Zsuzsa Bár a vízügyi szakemberek ko­moly harcot folytatnak az ille­gális hulladéklerakók felszá­molásáért, sajnos még min­dig nagyon sokan tekintik ingyenes „szeméttelepnek” a folyók árterét. A nagyobb árhullámok aztán alaposan kitakarítják a hullámteret. Ilyenkor persze mindent visz a víz, az áradás levonultával pedig közfoglalkoztatottak bevonásával szedik össze a szemetet a védelmi szakaszo­kon. A szokványos háztartási hulladéktól a porszívóig és gumimatracig szinte mindent találnak ezekben a napokban a vízügyesek.- Hozzászoktunk már, hogy az árhullámok idején min­denféle hulladékot sodor a Tisza. Palackok ezrei úsznak a vízen, de akár nagyobb, ki- szuperált háztartási gépekkel is találkozunk - tudtuk meg Vass Sándortól, a Kötivízig vízminőségvédelmi és kár- elhárítási szakcsoportjának vezetőjétől. - A leglátványo­■ Külön gyűjtik a még hasznosítható faanyagot, amelyet a rászorulók kapnak majd meg. sabb ezek közül mindenkép­pen a hűtőszekrény, hiszen a különleges szigetelésének köszönhetően fennmarad a vízen, de több porszívót és számtalan kisebb-nagyobb feleslegessé vált tárgyat talál­tunk. Arra törekszünk, hogy a lehető legnagyobb mérték­ben szelektáljunk, például a PET-palackokat színek szerint is szétválogatjuk. Több újra­hasznosító céggel is felvettük a kapcsolatot, így csak azt szállítjuk a tiszafüredi, két- pói és szelevényi hulladékle­rakókba, amit már végképp nem lehet feldolgozni. Külön gyűjtjük a még hasznosítható Zsákok százaiban gyűjtjük a hulladékot. Többtucatnyi cipőt is partra sodort a víz - mutatja Kondorosi István raktáros, a Kötivízig munkatársa. faanyagot, amelyet az elmúlt években rászorulók kaptak meg fűtési idényben. A Kötivízig adatai szerint eddig megközelítően hatvan­ezer darab PET-palackot, 367 köbméternyi hasznosítható fa­anyagot, 77 köbméternyi nem hasznosítható vegyes hulladé­kot (strandpapucs, polifoam napozó), 245 kilónyi (több mint 12 ezer darab) sörös-, il­letve üdítősdobozt, néhány kiszuperált - a folyók által már garantáltan halogénezett szénhidrogén-mentesített hűtőszekrényt, sőt porszívót is magával sodort a tavaszi árvíz. Az előzetes mérleg szerint a legtöbb, a talajtól végleg elsza­kított fára a Tisza jobb parti, szórói szakaszán bukkantak, míg a legtöbb PET-palackot a Tisza-tó mentén, Tiszanána, valamint Szolnok térségében terítette szét a folyó. Csaknem 3300 köbméternyi, biológiai­lag lebomló hulladék és 400 kilónyi egyéb műanyagszemét is szerepel a nem végleges ösz­szesítésben. Az áradás miatt a Tiszán és a Tisza-tavon ápri­lis elejétől egészen mostanáig II. és III. fokú készültség volt érvényben. Az árvízi védeke­zés elősegítése érdekében ha­józási, halászati és horgászati tilalmakat is elrendeltek az illetékes hatóságok, melynek a betartását a Tiszai Vízi Rendé­szeti Rendőrkapitányság állo­mánya ellenőrizte.- Az elmúlt egy hónapban ehhez kapcsolódóan közel 40 rendőrségi eljárást kezde­2013. 2013. 2013. április 2. április 13. április 22. 2013. május 5. május 6. A közelmúltban négymillió fo­rint értékű fertőtlenítőszert kapott egy cégtől a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság. Ezt azonnal felajánlották az ár- és belvízi vé­dekezésben részt vevő önkor­mányzatoknak, hiszen a víz le­vonulása után takarítani, mente­síteni kell a házakat, kerti illem­helyeket, egyéb berendezéseket.- az igazgatóság folyamatosan méri fel a kirendeltségeken ke­resztül a települések igényeit a klórmészre, a fertőtlenítőszerek­re. Szolnokon mától vehetik át a települések képviselői a fertőtlení­tőszert. A szolnoki kirendeltségre eddig öt település juttatta el kéré­sét - mondta S. Tóth Anikó me­gyei katasztrófavédelmi szóvivő. ményeztünk, melynek során csaknem két tucat emelőhálót és közel száz különböző mé­retű varsát, több mint ezer méternyi hosszúságú halász­hálót, valamint közel egy tu­cat horgászbotot foglaltunk le - mondta el Kurdics Zoltán al­ezredes, bűnügyi osztályveze­tő. - Az elkövetőknél összesen több mint másfél mázsa élő ha­lat találtunk, melyeket vissza­engedtünk természetes élőhe­lyükre. Az elfogott elkövetőket több esetben, figyelembe véve a bűnismétlés veszélyét, őri­zetbe vettük. Őket a rendőrség gyorsított eljárás keretében bí­róság elé állította. ■ Ön szerint vigyázunk eléggé folyóink környékére? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Még hűtőszekrényt is sodort a víz hulladék Az áradás egyúttal a tavaszi nagytakarítást is elvégzi az ártereken Közel ötezer tanuló érettségizik megyénkben On szerint van még rangja az érettséginek? megkérdeztük A válaszadók véleménye megoszlik arról, hogy fontos-e ez a végzettség vizsgák A középszintű magyar írásbelivel hétfőn reggel meg­kezdődtek az érettségi vizs­gák. Elsőként a szövegértési feladatsort kellett megoldani, amely egy, a gyermeknyelvről, az anyanyelv elsajátításáról szóló tanulmányhoz kapcsoló­dott. Ezt követően három esz- széfeladat közül egyet kellett választaniuk a diákoknak a középszintű vizsgán: Leszek Kolakowski lengyel filozófus egyik művének részletét, egy Márai Sándor-elbeszélést, vala­mint egy Berzsenyi Dániel- és egy Vörösmarty Mihály-költe- ményt elemezhettek az érett­ségizők. A kormányhivatalok­tól beérkezett jelzések szerint mindenütt zavartalanul folyt a vizsga, semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Megyénkben összesen 4826 diák tesz valamilyen szintű vizsgát ezekben a napokban. A hagyományokhoz híven ma ma­tematikából, szerdán történe­lemből, majd nyelvekből adnak számot tudásukról a maturálok. Az írásbeli vizsgák május 27-éig tartanak, az emelt szintű szóbe­lik június 6. és 13., a középszin­tű szóbeli vizsgák pedig június 17. és 28. között zajlanak. Az érettségik helyi szervezé­sében idén már a járási hivata­lok is szerepet kaptak. Ott őrzik, majd adják ki például a feladat­lapokat. ■ SZ. ZS. K. NAGY GÁBOR, SZOLNOK:- Szerintem abszolút nincs rangja az érettséginek. Egyrészt manapság minden a pénzen múlik. Ha valaki be akar kerül­ni főiskolára, nagyrészt azon múlik, milyen vastag a pénztár­cája. Másrészt a tanítási szín­vonal nagyon leromlott az el­múlt években. Körülbelül annyit ér ma egy érettségi, mint régen egy nyolc általános, KISS RÓBERT, KARCAG:- Véleményem szerint manap­ság egyre inkább fontossá vá­lik az érettségi megléte. Sok munkahelyen már a szakmun­kások között is előnyt jelent az érettségi. így érdemes levele­zőn a munka mellett is leérett­ségizni. Az emelt szintű érettsé­gi a továbbtanulásnál előny, a jól tanulóknak ezt kellene vá­lasztaniuk. NAGY LAJOSNÉ, KISÚJSZÁLLÁS:- A mi időnkben egyértelműen nagyobb rangja volt az érettsé­ginek és a főiskolai végzettség­nek, mint ma. Most azt látom, hogy a fiatalok közül sokan inkább egy jó szakmát válasz­tanak a gimnáziumi érettségi helyett, hogy aztán külföldre mehessenek dolgozni. Az érett­ségit pedig évekkel későbbre halasztják. GEDEI TAMÁSNÉ, JÁSZBERÉNY:- Úgy látom, hogy nagyon fon­tos mostanában már az érettsé­gi. Igaz, hogy nagyon nehéz munkát találni még annak is, akinek van érettségije. Ugyan­akkor azoknak, akiknek nin­csen, szinte lehetetlen boldogul­niuk. Szerintem alapfeltétel az, hogy legyen érettségi vizsgájuk az embereknek, így annak ter­mészetesen rangja is van. Y Megkezdik a fertőtlenítőszer osztását

Next

/
Oldalképek
Tartalom