Új Néplap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-31 / 125. szám

14 2013. MÁJUS 31., PÉNTEK LADIK ORSZÁGOS DÖNTŐ A győztes csapat sokat készült az idei viadalra- Már rutinosak vagyunk, hiszen tavaly is ott voltunk a fináléban. Akkor negyedikek lettünk, úgyhogy amikor most neveztünk a megyei verseny­re, már akkor eldöntöttük, hogy ennél előrébb szeretnénk végezni. Sokat készültünk az országos döntőre, az elején hetente egyszer, az utolsó idők­ben már mindennap találkoz­tunk, s minimum egy órát gya­koroltunk. Hogy mit? Olyan feladatokat oldottunk meg tucatszám, amelyek tavaly, tavalyelőtt már előkerültek: írtunk híreket, apróhirdetést például. A fináléban ezt kama­toztatni is tudtuk. Örültünk, hogy sok feladatban kapott he­lyett a kreativitás, de annak is, hogy a memóriánkat is kellett nemegyszer használni. Termé­szetesen nagyon boldogok va­gyunk, hogy győztünk, pláne azért, mert jövőre már nem le­hetünk itt, hiszen elballagunk. Úgyhogy fel van adva a lecke az utánunk jövőknek! ■ Gézárt Sára, Békés megye A lényeg az volt, hogy jói éleztük magunkat a döntőn- A mi helyzetünk speciális­nak mondható, hiszen itthon voltunk, nem kellett utaznunk semennyit, pláne nem kilenc órát, mint a Nyíregyházáról ér­kező csapatnak. Az első napi be­mutatkozásunk jól sikerült, re­mélem, a többieknek is tetszett. Gyorsan összebarátkoztunk velük, különösen a székesfehér­vári srácokkal, a Csázió csapa­tával. A verseny feladatai sok hasonlóságot mutattak a megyei döntő feladataival. Összességé­ben nagyon tetszettek, a kreati­vitás szerencsére ezúttal is nagy hangsúlyt kapott, úgyhogy ezzel is elégedettek voltunk. Szerin­tünk jól is szerepeltünk, igye­keztünk kihozni magunkból a maximumot. Kár, hogy nem végeztünk a dobogón, szép lett volna házigazdaként és egyben az első Ladik-vetélkedőnkön az első háromban lenni, de a lényeg az volt, hogy jól érezzük magun­kat. És mi nagyon jól éreztük magunkat. ■ Vecsera Luca, Baranya megye Ha ideköltöznénk, naponta elmennénk a Zsolnayba- Még soha nem voltunk a pécsi Zsolnay Kulturális Ne­gyedben, így egyáltalán nem tudtuk, mire is számítsunk. ,, De persze nem csak ezért mon­dom, hogy az egész hihetetle­nül szép és emlékezetes volt. Tetszett a Planetárium, a Gyu- gyi-gyűjtemény, de egyébként minden más is, amit ott lát­tunk. Az idegenvezetés profi volt, minden fontos információt megtudtunk, ráadásul egyálta­lán nem unalmasan meséltek nekünk az érdekességekről, tudnivalókról, szóval nem volt az egésznek egy ilyen szokásos osztálykirándulásos, kötelező múzeumlátogatásos hangula­ta. Mi ugyan kicsit fáradtak voltunk, hiszen több órát utaz­tunk, amíg ideértünk, de azt mondom, teljesen megérte, mindannyian beleszerettünk a Zsolnay-negyedbe. Sőt: visz- szafelé jövet arról beszélgettünk a csapatom tagjaival, hogy mek­kora király lenne ideköltözni Pécsre, akkor ugyanis minden nap elmehetnénk a Zsolnayba. ■ Kiss Robin, Heves megye Sok olyan gárdát láttunk, amelyik valóban remekelt- A feladatok nagyon érdeke­sek, mert ugyan készültünk a fináléra, de valójában telje­sen nem lehetett mindent be­gyakorolni. Amikor nekivág­tunk, a célunk az volt, hogy mindent a lehető legjobban megoldjunk, de elnézve a töb­bieket, meglehet, hogy ez is kevés lesz: van néhány olyan csapat, amely tényleg reme­kel. Most, a viadal felénél mi szerintem a középmezőnyben vagyunk, ami persze nem gáz, hiszen a lényeg az, hogy élvez­zük ezt az egészet. A társaság gyorsan összerázódott, már csak azért is, mert az első este már nálunk aludt egy másik megyéből érkezett lány, aki­nek a csapatában csupa fiú van. Negatívumot nemigen tudok említeni, legfeljebb any- nyit, hogy az éjszaka sokáig fenn voltunk, ezért most meg­lehetősen fáradtak vagyunk. De ez persze a mi hibánk, mi voltunk azok, akik hajnalig be­szélgettünk alvás helyett. ■ Garzsik Réka, Jász-Nagykun-Szolnok megye A boldog győztesek Mezőberényből: Kesztyűs Zsuzsanna felkészítő tanár, Balogh Dóra, Gézárt Sára, Tóth Kata, Szikora Zsóka és Bartó Boglárka Az Axel Springer cégcso­port, valamint a Pannon Lapok Társasága és az Inform Média Kft. kö­zös szervezésében meg­rendezett LADIK (Lapot a Diákoknak) országos médiavetélkedő a Békés megyei Hajt(c)satok csapa­tának győzelmével zárult. A Ladik-program évekkel ez­előtt elsősorban azért szüle­tett meg, hogy a fiatalabb kor­osztály a digitális információ­fogyasztáson túl megszeresse az újságolvasást, és egyben közelebbről is megismerje a sajtótermékeket. Az iskolai tanév során a megyei napila­pok hasábjain játékos felada­tok jelentek meg a sajtó téma­köréből - a megyei versenyre jelentkezett csapatok több fordulóban is megmérkőztek egymással, s az országos dön­tőbe a helyi finálék győztesei kerültek. A kétnapos médiavetélke­dőn a három lapkiadó érde­keltségi területéről, azaz ösz- szesen tizenöt megyéből ér­keztek diákok. Csoda-e, hogy az első nap még egy kissé a kavarodás jegyében telt? A feloldódást persze volt, ami elősegítette - elsősorban az, hogy szinte közvetlenül a megérkezés és a színes pólók kiosztása után a csapatok el­látogattak a pécsi Zsolnay-ne­gyedbe, ahol a bemutatóhely megismerését követően dr. Gyugyi László gyűjteményét is megcsodálták, továbbá egy érdekes planetáriumi előadá­son is részt vettek. A diákok ezután visszatértek a verseny­nek otthont adó pécsi Hotel La- terumba, ahol rövidke pihenő után már jöhettek is a bemu­tatkozó előadások. A tanulók még odahaza összeállítottak egy néhány perces kis műsort, amely nyilvánvalóan egymás jobb megismerését szolgálta - ennek jegyében láthattunk lovagi tornát, fodrászatot, countrytáncot, rapbetétet, de volt olyan gárda is, amelynek tagjai egy komplett színdarab segítségével mutatták meg, kik is ők valójában. A szín­vonalas előadásokra biztosan sokáig emlékezni fog, aki lát­ta - az aranyhalnak öltözött tanárnőt például valószínűleg még évekig emlegetni fogjuk. Az éjszaka természetesen im­már kötetlen ismerkedésbe torkollott, immáron mindenki a maga szobájában folytatta a beszélgetést újdonsült barátai­val, s előkerült talán néhány, még otthonról hozott nagyma­mabefőtt is. A második nap aztán már rövidültek a nevetések - követ­kezett az igazi megmérettetés, a Ladik döntő. A diákoknak összesen nyolc feladatot kellett megoldaniuk - egynémely kö­zülük bizony komoly próbára tette a kreativitást és a memó­riát is. Az első kérdéssor azt vizsgálta, mennyire figyelték egymás bemutatkozó műsorát - a kérdések ezekre fókuszál­tak. A sportoldal összeállítása minden csapatnak gyorsan ment, akárcsak a média világá­ról szóló totó kitöltése. A rövid hír írása során már elcsíptünk egy-egy rémültebb tekintetet, de összességében ezen feladat mellé is hamarosan pipa ke­rült. A verseny második ré­szében kapott helyet egy újabb totó, apróhirdetés írása (amely­ben bizonyos szavaknak min­denképpen benne kellett lenni­ük), egy sajátos activity (médi­ával kapcsolatos kifejezéseket kellett elmutogatni), s végül egy ütős rádióreklám összeál­lítása. A közel négyórás versenyt végül a Békés megyéből érke­zett Hajt(c)satok csapata nyerte meg. A Mezőbefényi Kistérsé­gi Általános Iskola tanulói ez­zel 250000 forint pénzjutalmat szereztek iskolájuknak. Máso­dik helyen a debreceni Ady Endre Gimnáziumban tanu­ló Eperjam végzett, jutalmuk 200000 forint. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a veszprémi Naplopók fiúbanda álhatott, akik a Szilágyi Er­zsébet Keresztény Általános Iskola diákjai - nyereményük 150000 forint volt. Ők állhatták tehát a dobogó­ra, de ezúttal egyáltalán nem túlzás a régi mondás, misze­rint valójában minden résztve­vő nyert. S ebben egészen biz­tosak vagyunk. Idén sem ment haza egy csapat sem üres kézzel A lapot a diákoknak, azaz a Ladik immár jó ideje az egyik legnépszerűbb médiaprogram, amely elsősorban az általános iskolás diákokat célozza meg. A különböző csapatok évről évre nagy számban jelentkeznek a helyi vetélkedésekre, amelynek győztese aztán az országos dön­tőn képviselheti a megyéjét. az Év közbeni feladatok elsősor­ban a média világával, annak előnyeivel és árnyoldalaival fog­lalkoznak, s nincs ez másként az országos fináléban sem. az idei döntőnek Pécs adott ott­hont, s akárcsak korábban, a győztesek ezúttal is komoly ju­talmakban részesültek: az első helyezett 250000, a második 200000, a harmadik 150000 forintot nyert - de természete­sen a dobogóra nem kerülő csa­patok sem távoztak üres kézzel, ők különböző ajándékcsomago­kat kaptak. County és aranyhattanámo ladik vetélkedő Az országos finálét a Békés megyei csapat nyerte meg Az első este, a csapatok bemutat­kozó műsora során néha előkerül­tek a legvadabb, legszínesebb jel­mezek is - nemegyszer alig lehetett felismerni, melyik csapatot is látjuk éppen Persze mindenki azt mondta, hogy a Ladik-döntő csak játék - de el­nézve az arcokat biztosak lehet­tünk abban, hogy néhány diáknak azért sokkal több is annál A pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben az ország különböző városaiból érkezett iskolások nagy része még nem járt, így érthető volt, miért kerekedtek el gyakorta a szemek A Fejér megyéből érkezett Csázió csapata nem kispályázott: műso­rukban egy valódi, felfújható ladik is komoly szerepet kapott - igaz, vizet nem hoztak magukkal... A különböző feladványok gyors megoldásában nagy segítséget je­lentett, ha a csapattagok jól tudtak együttműködni A békési csapat boldog volt a győ­zelem után - ha figyeltünk, még néhány könnycseppet is láthattunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom