Új Néplap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-21 / 116. szám

2013. MÁJUS 21., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Maraton . Törökszentmiklósról rajtolt el az V. Óballa Maraton mezőnye vasárnap reggel. A tíz kilométeres távot futva és kerékpározva tették meg a résztve­vők, akik között több család is a gyerekekkel együtt indult. Volt olyan apróság aki a kerékpár utánfutójából nézelődött, miközben apukája tekert. Kísértetfolyók a föld alatt gazdálkodás Malacok dagonyáznak a medrekben összegyűlt vízben HÍREK Zarándoklaton jártak a jákóhalmiak évszázadok óta a pünkösdi zarándoklat célpontja Mát- raverebély-Szentkút a jászjá- kóhalmiak számára, ahová korábban gyalog, ma busszal, személykocsival indulnak a szent vasárnapon. Most is, mint évek óta - Nagy Dezsőné szervezésében, Nagy János lelki vezető irányításával, visszafelé pedig Fodor István Ferenc országjárás-vezető idegenvezetésével keresték fel a Cserhátban Verebélyt, ahol a misék hallgatása mellett felkeresték a regényes múltú Szent László forrást, a remete­lakokat, majd némi kitérővel a Mátrában a fallóskúti kegy­helyet is. ■ T. A. Vetőmagokat osztottak a kétpóiaknak közel kilencven családnak osztottak a napokban vető­magcsomagot Kétpón. A tele­pülésen három évvel ezelőtt indították útjára ezt a progra­mot, melynek keretében a se­gélyben részesülőknek, illetve önként jelentkezőknek adnak az önnállátás alapját megte­remtő vetőmagokból. ■ SZ. ZS. Boltossal vágatta le a lakatot a lopott bicajról egy idős jászfényszarui sértett tett bejelentést május 18-án, mert valaki ellopta kerékpár­ját, ftlíg ő a boltban vásárolt Jászberényben. Rövidesen kiderült, hogy egy 31 éves helybéli asszony vonszolta el a lelakatolt kerékpárt egy kö­zeli kerékpárbolthoz, ahol azt mondta, a bringa az övé, csak elhagyta a lakatkulcsot, és az eladóval levágatta a lakatot. A rendőrök az egyik söröző előtt fogták el a helybeli nőt. Az ellopott kétkerekűt is meg­találták, így az visszakerült jogos tulajdonosához. ■ T. A. Újszászon is harcolnak a parlagfű ellen A korábbi évekhez hason­lóan idén is elindult a parlag­fű-mentesítési program Újszá­szon - jelentette be a kisváros polgármestere, Molnár Péter. Az egész nyáron tartó projekt keretében jelenleg a munká­latokhoz szükséges gépek be­szerzése zajlik. ■ G. SZ. Mostanra a műholdfelvéte­leken kívül már csak a ná­dasok mutatják az egykori erek, folyók nyomait. Ám a túrkevei gazdáknak mégis rendszeresen meg kell küz­deniük a hajdani vízfolyások hatásaival. Munkatársunktól- Olyan ez, mintha a város alatt egy vízzel teli alagút vagy folyó lenne, ami olykor váratlanul a felszínre tör - magyarázta Tóth László egyéni gazdálkodó, aki­nek földterületeit is több hajdani folyómeder szegélyezi. A város­ból kivezető utakról még ma is jól láthatók azok a hajdani erek és folyók náddal és sással sűrűn benőtt nyomai, amelyek ugyan ma már betemetődtek, ám a fel­szín alatt tovább csörgedeznek. Sok problémát okozva ezzel a föl­det megművelő gazdáknak. - Fé­lelmetes, mert nagyon nem lehet mit tenni ezzel. Tűrünk, amikor esik és a mélyedéseket teletölti a víz, utána várunk, hogy mikor apad. Olyan ez, mint egy kísér- tetfolyó a földjeink alatt - pana­szolta a gazdálkodó, aki mutatta, hogy a nagyobbik mélyedésben még most is egyméteres a víz, pedig az elmúlt hónapban nem sok csapadék esett. - Mivel a mangalicatenyészetem az egyik Uyen folyómeder közvetlen köze­lében van, mintegy száz méterre attól, az állatokat gyakran kien­gedem egy kis dagonyázásra. Ha már gabonát nem tudok vetni er­re a mintegy harminc hektáros részre, legalább az állatok hasz­nálják ki ezt a lehetőséget. Ha nagyon kiszáradna a mélyedés, a megtömörödött talaj megműve­lése akkor sem lenne kifizetődő számomra. Olyan ez, mint egy gyógyíthatatlan betegség: együtt kell élni vele - tette hozzá. dr. szőllősi Kálmán egyéni gazdálkodó szerint, a területen jellemző szélsőséges, hol csapa­dékos, hol aszályos időjárás mi­att öntözésfejlesztési beruházás­ra lenne szükség, az jelentene megoldást. A kormány reflek­tált is erre, dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter túrke­Ezek a területek valamikor öntéstalajként jöttek létre, kiala­kulásukban nagy szerepe volt a medrüket oly gyakran változtató ereknek és folyóknak, mondta Papp László, a Túrkevei Város- gondnokság Nonprofit Kft. ügy­vezető igazgatója.- A múlt századi nagy folyam­szabályozások hatására ezek a vízfolyások megszűntek, lecsa- polódtak, medrük nagy része feltöltődött - számolt be. - Ennek ellenére a lejtés irányában to­vább szállítják a talajban a vizet, mintegy láthatatlan folyóként működve. Főként belvizes idők­ben okoz ez gondot a gazdáknak. Sajnos már akkor is pusztító munkát tud végezni a növényi vei látogatása során elmondta, hogy a nagykunsági főcsator­nák a területen haladnak el szinte kihasználatlanul. A ter­vek között szerepel egy olyan rendszer kiépítése, melynek kö­szönhetően a gazdálkodók föld­jeinek széléig juttatnák el az öntözővizet. kultúrákban, amikor még bel­vízként nem látszik, de elérte a gyökérzónát. Végleges ésszerű megoldást a problémára nem is­merek. Enyhíteni a problémán talán azzal lehetne, ha humuszos talajfeltöltéssel emelnék meg a talajszintet. Dr. Szőllősi Kálmán állatorvos, egyéni gazdálkodó földterületeit is több hajdani folyómeder szegé­lyezi, melyek megművelése iga­zából nem megoldható.- Volt olyan év, amikor a na­gyobbik mélyedésben félméteres is volt víz. Az egyik tél végén még egy népes darucsapat is több, mint egy hónapig igénybe vette éjszakai szállásként. Bár a szárazság hatására mostanra visszahúzódott benne a víz, a megtömörödött, már gépekkel is járható talaj megművelése még­sem kifizetődő - fogalmazott a gazdálkodó. - Bár télen sok csa­padék esett és még márciusban is havazott, mostanra már kiszá­radtak a földek. Nem bánnánk, ha esne még. A mi vidékünkön hol aszály van, hol pedig túl sok a csapadék. Emlékszem, 2000- ben tizenkét hektár meggyültet­vényt „kivitt” a víz - számolt be. Érzelmi hullámok a kimerültségtől és a csa­lódástól elterült paksi já­tékosok az egyik oldalon, míg a másikon örömtáncot lejtő, a fináléba jutott szol­noki kosárcsapat. Mind­ezt pünkösd vasárnap a Tiszaligetben láthattuk az Olaj-Atomerőmű SE kosár­labda elődöntő lefújását követően. Az Olaj-tábor pedig hosszasan ünnepelte csapatát, zúgott a „resz­kess Albacomp, mindenki Fehérvárra” ritmus. Az, hogy a csapat hogyan nyer­te meg az elődöntő ötödik, kétórás meccsét, azt tudó­sításunkban olvashatják. Vajon a közönség hogyan jutott odáig, hogy ne szidja, hanem éltesse az övéit? egy biztos, ha egy együttes bajnokságot és kupát nyer, hat éven belül hármat-hár- mat is, az EuroChallenge Kupában a final-fourba jut, sokasodnak az elvárások. - Mindenkit simán kell ver­ni, a magyar bajnokságban nincs ellenfelünk - mond­ták a szurkolók a közép­szakasz előtt. Aztán a ked­vencek elbukták az Albával szembeni kupadöntőt, majd a középszakaszban is be­csúszott két vereség. Rá­adásul az elődöntő korábbi négy meccsén sem nyújtott valami meggyőző teljesít­ményt a címvédő. pünkösd vasárnap, mikor 16 ponttal előrébb tar­tott az ASE, mint az Olaj, egy-két játékos mindent kapott, csak jó szót nem a szurkolóktól. Mikor azon­ban a csapat elkapta a fona­lat, és pontról-pontra köze­lítette meg ellenfelét, már régi időket idézve zúgott a közönség biztatása. Egyre jobb vélemények fogalma­zódtak meg a játékosokról, akik egy csapásra hősökké váltak. Azok a nézők, akik kicsivel korábban még elé­gedetlenségüknek adtak hangot, már azon vitatkoz­tak, hogy kinek a kocsi­jával induljanak szerdán Székesfehérvárra... Öntözésfejlesztési beruházás a megoldás? HIRDETÉS Az érszűkület a mozgás, így a normál mindennapi élet gátja lehet lehetőség Nagy segítséget jelent a megelőzés és kezelés területén a Nashwan-Parasound készülék Minden csatornán keresztül azt lehet hallani, hogy milyen sokat jelent a mindennapi leg­alább 30 perces séta. Hideg, rossz időben hajlamosak va­gyunk erről megfeledkezni. Ahogy jobb lesz az idő a kedv is megjön egy kis mozgásra. Sajnos sokaknál ekkor derül ki, hogy már nem megy panasz nélkül bizonyos táv megtétele. Megjelennek a görcsök, zsib­badás, fájdalmak a lábában. A végtagok nem melegednek ren­desen fel. Figyelni kell ezekre az intő jelekre, hisz egy súlyos betegségre, az érelmeszesedés­re, érszűkületre utalhatnak. Fi­gyelmeztetés lehet még:- a bizonytalan járás, szédülés,- a fáradékonyság,- éjszakai görcsök,- elszíneződött végtagok,- fülzúgás. Fontos 30 év felett évenként megvizsgáltatni keringésünk állapotát. Nagyon sok minden befolyásolhatja ereink állapo­tát. Többek között roncsolja:- cukorbetegség,- magas vérnyomás,- magas koleszterinszint,- dohányzás,- sok stressz. Egy egyszerű és fájdalom­mentes doppleres vizsgálattal pár perc alatt megállapítható, hogy van-e már lerakódás és milyen mértékű. Nagy segítséget jelent a meg­előzés és kezelés területén a Nashwan-Parasound készülék, melyet már országosan is al­kalmaznak. A találmánnyal mindössze 20 kezelés szük­séges, hogy javulást lehessen elérni. 10 év alatt számos be­tegen segített már. Az infra-, ultra- és hallható hangot kibo­csátva a gép rugalmasabbá te­szi az ér falát, a beszűkült vagy elzáródott szakaszokon pedig mellékerek képzésére serkenti a szervezetet. Ne hagyja, hogy a betegség határozza meg életét, jelentkez­zen be most vizsgálatra és előz­ze meg a nagyobb bajt. Most jelentkezzen! A nashwan-parasound talál­mányt alkalmazó centrumok­ban, mely többek között Szolnok, József Attila utcában is megtalál­ható, a hónapban bejelentkezők­nek 30 ezer forintos kedvezményt biztosítanak a kúra árából. A kezelést igénylőknek a vizsgálat ingyenes, egyébként akciósán 3000print A kedvezmény idő­tartama január 2-tól visszavoná­sigél. További felvilágosítás és bejelentkezés: www.medhungary.com, 06-72/551-714, 06-20/920-4447, 06-30/595-4344, 06-70/290-3216 ' Az érszűkület amputációhoz is vezethet, tegyen ellene fájdalommentesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom